Akik élen járnak a tévhitek terjesztésében
2016. október 24. írta: Meleg Sándor

Akik élen járnak a tévhitek terjesztésében

Ahogy a mondás tartja, egy hazugság a fél világot körbeutazza, mialatt az igazság még mindig csak a cipőjét húzza fel (Mark Twain). Különösen igaz ez internet világára. A világháló a lehetőségek végtelen tárháza, ha információk terjesztéséről van szó, és ezzel láthatóan sokan élnek – még többen pedig visszaélnek.

internet.jpg

Az olyan közösségi médiafelületeken, mint a Facebook, a legnagyobb követői táborral (kevés kivételtől eltekintve) nem a korrekt tudományos információkat tartalmazó oldalak rendelkeznek, nem a hiteles táplálkozási információkat átadó oldalak. A különböző alternatív oldalakon pedig napi szinten kerülnek megosztásra azok a cikkek, amik lényegében teljesen félrevezetik az egészség, az életmód vagy ezen belül a táplálkozás iránt érdeklődő személyeket. Most következzék egy rövid, korántsem teljes lista a hazai kínálatból, a legnagyobb tévhit-terjesztő honlapokról és néhány egyéb forrásról:

 

NATURAHIREK

A NaturaHirek.com a magyar nyelven elérhető alternatív portálok negatív értelemben vett csúcspontja, becslésem alapján fennállásuk óta nem sikerült olyan cikket közzé tenniük, amikben igazat írtak volna. Ez pedig komoly erőfeszítést igényel, mert végső soron véletlen alapon még  a lottószámokjat is el lehet találni.

A portál nagy újítása a „kontribútor alapú” működés, vagyis a tartalmakat nem a portál üzemeltetője, hanem külső személyek alkotják meg – ez kényelmes megoldás, ugyanis nem kell vesződni a saját tartalom gyártásával, ráadásul a website tulajdonosai, operátorai egyértelműen kijelent(het)ik, hogy nem felelősek a kontribútorok által írt cikkek tartalmáért. Így aztán bármilyen valóságtól elrugaszkodott őrültség szabadon megosztható, főként, hogy a kontributorok többsége is anonimitást biztosító profil mögött működik.

A honlap tematikus kínálata főképp oltásellenes írásokból, rákot gyógyító csodaszerekről szóló áradozásokból, gonosz gyógyszerlobbi leleplezésekből, összeesküvés-elméletekből áll össze. Természetesen vannak népirtó-chemtrailező összesküvések, rákot gyógyító szódabikarbóna és fűszernövények (miért pont azok ne gyógyítanák a rákot?) és jó sok rettegés, leginkább attól, amit hivatalosan ajánlanak. A szintet jól jelzi, hogy a NaturaHirek világában a C-vitamin nemhogy a rákot, de még az ebolát is gyógyítja. A cikkek jellemzően angol nyelvű, hasonló profilú oldalakról származnak, ha véletlenül bekeveredne egy tudományosabb hangvételű forrás, azok eredményeit következetesen torzítják a saját hangulatuk szerint.

A 2012. márciusi portálindítás óta a honlap viszonylag mérsékelt intenzitással működik, a Facebook oldalán aktuálisan "csak" 61,5 ezer követője van, ennek ellenére a legnagyobb tévhit-terjesztő forrásként tarthatjuk számon az oldalt.

naturahirek.jpg

 

ANTALVALI

Antal Valéria saját bevallása szerint is bionómnak született (bármi is legyen az), sajnos ebből azóta sem gyógyult ki, talán ez az egyetlen olyan betegség, amit a C-vitamin sem tud orvosolni. Amíg kozmetikusként tevékenykedett, nem sok vizet zavart, de aztán úgy gondolta, jobb lesz a világnak, ha egészségügyi témákra is kiterjeszti tevékenységét – nem kellett volna.

Az Antalvali.com igazság-faktora annyiban jobb más portáloknál, hogy az innen-onnan összeszedett anyagok között véletlenül előfordulnak olyanok is, amibe becsúszik pár valós információ. Ennek ellenére az egészséggel kapcsolatos ismeretek bővítésére abszolút alkalmatlan, sőt talán még rosszabb is a helyzet, hiszen ha a hazugságok közé néhány valós információt keverünk, sokkal hihetőbbé, hitelesebbé válhat a honlap üzenete. Aggasztó jelenség, hogy az Antalvali holdudvarba lassan becsatlakoznak kisebb, marginális jelentőségű alternatív csoportok, mozgalmak. Ez a portál témakörének bővülését jelenti, egyben ezzel ismertséget biztosít az az addig háttérbe szorult csoportoknak.

A honlap 2008 óta működik, a Facebookon 85 ezer követője van, a portálhoz online (bionom) biobolt is kapcsolódik, a egyre több egészséggel kapcsolatos rendezvény, önsegítő csoport, klub környezetében bukkan fel az antalvali.com.

antalvali.jpg

 

TÉNYEK ÉS TÉVHITEK

A honlap Szendi Gábor személyes honlapja és egyben a hazai paleolit mozgalom fő felülete. Indulása óta sokat bővült a témakínálat, az elmúlt években Szendi Gábor sokoldalúságának egyik legjobb példája, mert az orvostudomány bármely területéről képes kritikus cikkeket írni és közölni, újabban éppen az oltásellenesség képezi az egyik húzó témát az oldalon, én már nagyon várom, hogy a chemtrail is felkerüljön a kínálatba.

Saját írások mellett a tartalom többségét fordítások teszik ki, e tekintetben olyan „nagy nevek” jelennek meg az oldalon, mint Dr. Joseph Mercola, Kris Gunnars vagy Mark Sisson és Sayer Ji. Ezek a személyek első pillantásra nagy szaktekintélynek tűnnek, ha ez ember kicsit utánanéz, lényegében az áltudományos mozgalmak élharcosaiként lehet őket azonosítani. Csak példaként: Dr. Mercola honlapját a skeptoid.com a 10 legrosszabb tudományellenes honlap listáján a 6. helyig rangsorolta - Szendi Gábor oldalán jelen pillanatban 66 írást lehet tőle olvasni.

A domain-regisztráció adatai alapján a honlap 2005 októbere óta működik, a legtöbb cikk teljes elérésének  feltétele a hírlevélre való feliratkozás (még véletlenül sem merek a hírlevélbe csomagolt reklámok utáni árbevételre gondolni). A Facebook keretin belül közvetlenül Szendi Gáborra érdemes rákeresni, őt jelenleg 25,5 ezer ember követi.

szendi.jpg

 

GERMÁN GYÓGYTUDOMÁNY

Az Új Germán Medicina nevű jelenségről és Hamer „doktor” munkásságáról már írtam a blogon. Röviden szólva az egyik legkárosabb alternatív mozgalomnak tartom, mégpedig azért, mert súlyos betegeknél komolyan késlelteti vagy akadályozza a hatásos terápiák alkalmazását. Sokat elmond a rendszerről az is, hogy az a Helmut Pihlar tart szemináriumokat a módszerről, aki saját gyermekének a gyógykezelését akadályozta egy olyan daganatos megbetegedés esetén, aminek a korai fázisú gyógyítására 95%-ban képes az orvostudomány – csak a határozott hatósági beavatkozásnak köszönhető, hogy nem halt bele a lány.

A honlap 2010. decemberében indult, működtetője a módszer hazai képviselője: Kelemenné Dévényi Julianna. A honlap mellett nem régen indult el a Facebook jelenlét, az eddig szórványos csoportok mellett most már magát „tudományos weboldalként” besoroló felületnek gyorsan emelkedő kedvelői tábora van, most éppen 5,5 ezernél járnak.

german.jpg

A gond az, hogy a "tudomány" szónak semmi keresni valója nincs ezen a felületen.

 

SZABADON ÉBREDŐK

A következő versenyzőnk már a „lájkvadász” kategóriába sorolható oldalakhoz tartozik. Ezek lényege, hogy a szélviharhoz hasonló módon minden világháló található információs szemetet összehordanak és hangzatos címek alatt tálalnak a lelkes fogyasztóközönség elé – ezzel generálva azt a nézettséget, ami a portál reklámbevételeit az egekbe emeli. Ezek az oldalak kőkeményen a megtekintésekért járó apró fillérekre utaznak, s ezért bevetik a cuki macskás videókon keresztül a lovakból áradó szeretetről szóló írásokon át a fiktív hírekig terjedő teljes eszközkészletüket - a netes tartalomfogyasztók pedig kontroll nélkül eszik az ilyen tartalmakat és ha éppen sikerül egy érzelmi húrt megpendíteni, akkor az ember idővonala megtelik a "a nagypapa benézett az unokája valagába fülébe és nem fogod kitalálni, mint talált..." című ökörségekkel.

Mivel az embereket érdekli az egészséges életmód téma, ezen a területen is összeszednek mindent – jellemzően hasonló profilú angol nyelvű bulvárportálokról vesznek át tartalmakat. A legmegdöbbentőbb dolog az, hogy meg sem próbálnak hihetőnek tűnő híreket generálni – ennek ellenére a közösségi oldalakon naponta tucatjával osztják ezeket az emberek. A témakör a spirituális boldogságtól az étrendeken át az oltásellenességig, a csodás rákgyógyulásig bármiről szólhat.

A 2014-ben regisztrált domain alatt működő honlap szintén a kontributor alapú szerkesztés áldásait élvezi, a Facebookon 379 ezer követővel rendelkezik. A hasonszőrű honlapokból rengeteg van, külön nem akarok róluk írni, mert egy kategóriába sorolhatók és körülbelül annyira egyéniek, mint a fénymásolt hamis pénz - csak felsorolásként néhányuk:

  • Mindenegybenblog.hu - követők száma 670 ezer (a domainnek kb. tucatnyi variánsa is létezik, ezek külön-külön is jelentős követő táborral rendelkeznek).
  • Tudnodkell.info - követők száma 302 ezer
  • Filantropikum.com - követők száma 282 ezer
  • Tudásfája.com - követők száma 250 ezer
  • Szupertanácsok.blog.hu - követők száma 158 ezer
  • Egyazegyben.com - követők száma 55 ezer

szabadon.jpg

 Az ilyen honlapokat ajánlatos messzire elkerülni, elhinni pedig semmit sem szabad, főként, ha annak az egészséghez, életmódhoz van köze.

 

RIPOST

A Ripost a hazai bulvár legújabb mélységi csúcsdöntési kísérlete. Az egészség téma itt is csak egy a sok közül, de minden esetre önálló menüpontként találkozhatunk a "életmódi-medicina" blokkal, szokás szerint tele olyan cikkekkel, hogy "nem gondoltad volna" vagy "ezen még az orvosok is meglepődtek". A lájkvadász kategóriától külön említést érdemel, ennek két oka is van. Az egyik, hogy a portál jóval erősebben kötődik a hazai bulvár fertőjéhez: az az Ómolnár Miklós szerkeszti, aki a Best, a Story és ehhez hasonló ipari besorolású média-környezetszennyezésekhez is köthető - ezzel azért kijelölhető az a "kultúrkör" is, ahol áldásos felvilágosító tevékenységét végzi. A másik erős vonal a közelmúltban futott Norbi-incidens, aki jó érzékkel megosztotta a szódabikarbóna gyógyító hatásáról szóló irományt, magára rántva ezzel az Internet Népe figyelmét és jogos haragját. Az oldal maga csak egy éves, Facebook követőinek száma 56 ezer fő.

ripost.png

 A nevezetes citromos-szódabikarbónás cikk. Ami ez után jött, arról külön esettanulmányt kellene írni...

 

DIABETESNET

A Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége (MACOSZ) honlapja a példa arra, hogy "hazai pályán" sem szép mindig az élet. Azt gondolom, hogy az országos betegsegítő szervezeteknek különösen nagy a felelőssége abban, hogy az érintettek szakmailag hiteles forrásból, tudományosan megalapozott tanácsokat kapjanak. A Diabetesnet esetében ez csak részben teljesül, mert a szakmailag megfelelő cikkek mellett megtalálható a "A bükki füvesember 10 fontos tanácsa az egészséges élethez" című katasztrófa, írás arról, hogy "A kapor egy természetes inzulin" és tucatnyi, jellemzően minden alapot nélkülöző, vagy jelentősen torzított, felnagyított hatásra épülő írás: a fahéj csökkenti a vércukorszintet, a hajdina a vérnyomást, a ganoderma (gyógygomba) meg úgy általában mindent gyógyít. Azt hiszem, hogy az ilyen típusú írásoknak nem sok helye van egy betegtámogató szakmai portálon, ha mégis, akkor komoly forráskritika mellett, jelezve a  várható hatás mértékét (ami nem túl magas), s felhívva a figyelmet arra, hogy ezek használata, illetve a kísérletezgetés nem ment fel a terápiás előírások alkalmazása alól. Ez utóbbi figyelmeztetést nem igazán találtam - voltak viszont igen erőteljes és konkrét beépített termék ajánlások, reklámok.

Sajnos laikus szemmel nehéz megkülönböztetni a szakmailag hasznos segítséget a promóciós cikkektől vagy a félrevezető szenzációktól, s a honlap olvasói, beleértve a Facebook felületén a közel 60 ezer követőt komoly kockázatnak van kitéve, ha komolyan veszik a honlapon megjelent írásokat.

macosz.jpg

Akár a NaturaHirek vagy Antalvali...

 

KÜLÖNDÍJASOK

Eddig honlapokról volt szó, de szeretnék néhány különdíjat is kiosztani.  Általában véve a kis televíziók fogékonyabbak az alternatív irányzatok bemutatására, de időnként nagyobb nézettségű műsorokban is előfordulnak ilyenek. Az országos csatornák általában a hétvégi délelőttöket töltik fel életmód-műsorokkal, ezekről is lehet bőven beszélni, de kiemelt idősáv a reggeli beszélgetős műsorok is. Az EzoTv múlhatatlan érdemeiről sem szeretnék szót ejteni, sokmindent elmond a világról az, hogy egy ilyen konstrukció hosszú éveken át igen jövedelmező formában fennmaradhatott. A televíziózás kategóriában  az Echo TV munkásságára szeretném felhívni a figyelmet, itt ugyanis két olyan műsor is van, ami kifejezetten az alternatív gyógyítás területére fókuszál.

A Vitalitás életmód magazin házigazdája Béky László természetgyógyász, az ő esetében némi elfogultsággal azt tudom mondani, hogy időnként sikerült egyes témákhoz az alternatív gyógyászat szemszögéből korrekt módon hozzászólni - legalábbis más forrásokhoz képest. Ennek ellenére nem ajánlanám senkinek, hogy ebből a műsorból tájékozódjon egészségügyi problémái esetén. Ettől nagyságrendekkel mélyebben található a Telefonos Ambulancia nevű műsor, ami Molnárné Bíró Erzsébet magánszáma. Róla nehéz az emberi kifejező képességén belül érdemben szólni, amit művel a műsorában, attól "szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik". Megtekintése szigorúan szülői felügyelet mellett ajánlott.

mbe.jpg

Molnárné Bíró Erzsébet, aki szerint a szervezetünk hússzor annyi B12 vitamint termel, mint amennyire szükségünk van.

 

S ha már EchoTv, akkor szót kell ejteni a "Prof. Dr." Dávid Tamásról, aki hosszú évekig szabadon tevékenykedett különböző műsorokban (pl. a fantáziadús RáKérdés című műsorban) és még nála is nagyobb szélhámosokat hívott meg, mint pl. az aposztrófos "Dr." Weixl-Várhegyi Lászlót, aki csak az aposztrófot felejti el feltüntetni,ha említik. Ez már az a szint, ahol nem szimplán igazolatlan gyógyhatásokról van szó, hanem a kőkemény összeesküvésekről a cionista űrhüllők állami segédlettel végrehajtott lakossággyérítő akcióiról.

Rádió kategóriában természetesen nem tudom a teljes országos hálózatot minősíteni, a helyi élményeim alapján különdíjas a Gong Rádió, aki tevőlegesen is részt vesz áltudományos előadássorozatok szervezésében. Ez a "Test, Lélek és Szellem kapcsolata" című sorozat, ahol megfordult már Szabó György (alias bükki füvesember), Horváth István (anti-koleszterin védőoltás), Szendi Gábor, Varga Gábor (gyógygomba), Somlyai Gábor (deutériummentes víz) és Jakab István (kombucha, búzafűlé, méregtelenítés - mikor éppen mi a felkapott). Önmagában egy-egy ilyen előadásnak a támogatása nem lenne rossz dolog - képes voltam beülni Szendi Gábort meghallgatni -, ha nem borulna egy irányba az egész ügy. Viszont én még nem hallottam arról, hogy olyanokat hívtak volna meg a sorozatba, akik egy-egy igazoltan működő gyógyító eljárást mutatnának be, ezt már problémásnak tartom.

szgyorgy.jpg

A Füvesember - a hazai szuperhős.

 

ÉS AMI KIMARADT

Nem kerültek be a listába az átlagos bulvár és női magazinok egészség rovatai, pedig megérdemelten foglalnák el helyüket az Országos Népbutító Kampány (copyright: Mogács) fő támogatóiként. Jellemzően ezekben is az innen-onnan összeszedett, érdekesnek tűnő szösszenetek jönnek elő, s egyéb bulvárhírek közé keverve kerülnek tálalásra. Kimaradtak az életmód-táplálkozás témában nyomuló egyéni és társas vállalkozások, életmód-központok és egyéb szervezetek honlapjai is. illetve azon lapok, melyek egy-egy alternatív módszer vagy termék kifejezett értékesítésére vagy szolgáltatás jellegű igénybevételének támogatására jöttek létre - ezekből milliónyi van, felsorolásukra sincs lehetőség.

 

DILEMMÁK

Az áltudományos vagy kifejezetten tudomány-ellenes információk terjesztése sokszor és sok formában felveti a véleményszabadság korlátozásával kapcsolatos vitákat. A szabadság nemes eszményének alappillére, hogy bárhol, bárki, bármit kimondhat, amit gondol a világról - feltéve, hogy ezzel nem sérti mások alapjogait. Ez mindaddig jól hangzik, amíg a körülöttünk lévő infokommunikációs tér meg nem telik szeméttel és rosszindulatú hazugságokkal - mintha nyakig szutyokban gázolnánk egy szeméttelepen. A napokban eljutottam odáig, hogy egy alapvető, anyagcserével kapcsolatos keresésre a Google több oldalnyi, áltudományos találattal árasztott el. Ilyenkor rossz abba belegondolni, hogy milyen esélyekkel indul egy átlagos laikus felhasználó, aki a kereső első 10 találatából kiindulva tájékozódik a saját egészségét érintő kérdésekben.

A világháló kifejezetten veszélyes terep lett az elmúlt években. A portálok működtetési költsége alacsony, a szükséges befektetés a reklámbevételeken keresztül akkor is gyorsan megtérül, ha nem közvetlenül termék vagy szolgáltatás értékesítésében érdekelt a honlap. Ha valaki csak a saját egyszerű butaságait akarja terjeszteni, minden jóhiszeműséget feltételezve is néhány ezer forintért szabadon megteheti. Ha ráadásul meglátja a piaci lehetőséget és más emberek hiszékenységét kihasználva akarja megszedni magát, akkor nincs olyan erő a bolygón, ami megfékezhetné: vesz egy harmadik világbeli domaint és tárhelyet (vagy akár pár tucatot) és a neten fellelhető hülyeségeket lehalászva, némi átírás után már oszthatja is. Ha megfejeli ezt egy Facebook oldallal, akkor kis ráérzéssel rövid időn belül mindenki idővonalán ott fog virítani egy-egy cikk a parlagfű csodálatos rákgyógyító hatásáról.

A jövő orvoslása nem lesz meg a jó minőségű betegoktatás nélkül és nagy jelentősége lesz a betegek tudatos információ-keresésének is. A fentiek tekintetében viszont abszolút nem vagyok optimista: a legtöbb kereső nagy eséllyel áltudományos információkkal fog találkozni, azokra fogja építeni a saját, egészséggel kapcsolatos tudását, döntéseit. Ennek vesztese lesz az egészségügy is, hiszen ellehetetlenül a tudományos alapokra épülő prevenciós tevékenység és a terápiás tevékenység is komoly problémákba fog belefutni (győzködheti szerencsétlen diabetológus a beteget, hogy az orális antidiabetikum mégiscsak jobb választás, mint a fahéjkapszula és a kurkumás borogatás vagy az indián varázsigék). S akár rövid, akár hosszú távon nézem, ennek a jelenségnek a legnagyobb vesztesei maguk az emberek lesznek, akik komoly hátrányba kerülnek mind a betegségek megelőzése, mind annak kezelése során.

csalas.jpg

Ha tetszett az írás, oszd meg vagy klikkelj a tetszik gombra! A "Követés" alkalmazással értesülhetsz a legfrissebb írásokról! Ha van véleményed, írd le kommentbe! További érdekességek, aktualitások pedig Facebook oldalunkon találhatók: https://www.facebook.com/Alimento.blog 

 

A honlapon található anyagok, információk egyike sem irányul betegség, vagy betegségek diagnosztizálására, és nem helyettesítik az egészségügyi szakemberrel történő konzultációt.

 Végül: "A közvélemény kutat ás" rovat következik:

 

 Források:

  1. Dunning, B. "Updated: Top 10 Worst Anti-Science Web Sites." Skeptoid Podcast. Skeptoid Media, 1 Dec 2015. Web. 22 Oct 2016. URL: http://skeptoid.com/episodes/4495
  2. Átverős weboldalak. Heti Világgazdaság. URL: http://hvg.hu/tudomany/20150119_atveros_weboldalak
  3. Bukovics Martin: Így működik egy lájkvadász oldal. mandiner. URL: http://media.mandiner.hu/cikk/20150924_igy_mukodik_egy_lajkvadasz_oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://alimento.blog.hu/api/trackback/id/tr1011831219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.10.25. 14:33:30

@Alick:
Jogos felvetés, ez a téma is megérne egy komolyabb boncolgatást.

Zebu Lon 2016.10.25. 14:33:36

@Pénzéhes Blogger: Haha. A Meleg féle "dietetikusok" miatt is folyamatosan nő a táplálkozási betegek száma. Az egész szakma egy merő tragédia. Úgy is lehetne mondani, hogy a félrevezetés tudománya. Ostoba, káros tanácsok és hatalmas melény.

Macropus Rufus 2016.10.25. 14:44:06

a deutérium a közönséges hidrogén hasonlóan viselkedik. A D2O (nehézvíz) a legtöbb élőlény számára káros. Egérkísérletekkel kimutatták, hogy lelassítja, vagy megszünteti a sejtosztódást, így a gyorsan osztódó szöveteket károsítja először. Kisebb szervezetek el is pusztulhatnak miatta. Az agresszív rákbetegséget is fékezheti; a mellékhatások miatt azonban nem éri meg a terápiában használni. (vö.: hogy sok helyen a khemo helyett javasolják. Végeredmény ugyan az, mellék hatás itt is ott is van, és a D2O sem okozz kellemesebb mellékhatást mint a khemo)

csakférfi 2016.10.25. 14:54:24

@Meleg Sándor: nemakarok ünneprontó lenni.
Esetleg a placebo hatàst ha megmagyatàznàd.
Nem igazàn értem a felhàborodásodat.
Nem az oldalakkal van probléma hanem az akadém

csakférfi 2016.10.25. 15:04:24

@Meleg Sándor: az akadémikus orvostudomany betegeknek adott vàlaszaival.
Mivel ha az emberek akik betegek egyértlelműen és 100% bizonyossággal gyógyíthatók lennének. Nem fordulnànak másfelé. Ezért mivel vannak olyan gyögyultak is akiket nem az elfogadott protokoll szerint gyógyultak . Ezért olykor hazugsàg . Amiket àllítasz.
Tehàt ha nem ismered a placebó hhatàs mechanizmusát. Akkor hogyan ismerhetnéd az alternatív gyógymödok hatàsàt?
Vagy esetleg a műhiba ismeretlen az akadémikus orvoslàsban?

csakférfi 2016.10.25. 15:16:01

@Alick: jó meglátás.
"nehéz kérdés"
Szàmomra nem hit kérdése.
Hogy is írta az orvosszakértő?
" a tudomány jelenlegi állàsa szerint nem gyógyítható"
"Gyógyszer szedés abbahagyàsa ellenjavalt"
Tény hogy élek 5 éve tünet és gyógyszermentesen.
Az életmódomon és a környezetem nem változott.
Ezeket leletekkel és szakvéleményekkel igazoltan.
Nem volt könnyű.
Ezért "nehéz".
:) :)

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.10.25. 15:35:27

@Macropus Rufus:
A probléma az, hogy nem dúsított, hanem csökkentett deutérium-tartalmú vízzel akarnak rákot gyógyítani.

Lucifer Morningstar 2016.10.25. 15:42:09

Ezeket az "áltudományos" valamiket nagyon egyszerűen fel lehetne számolni.

Orvosok, gyógyítsatok!

Amíg a homeopátiának ugyanakkora hatékonysága van mint a "modern" orvostudománynak, addig biza mindkét oldal jól megél a betegekből.

Alick 2016.10.25. 15:48:19

@csakférfi: Egy kicsit sarkítva: az orvosok magasan képzett "betanított munkások", akik nem "gyógyítanak", hanem "protokollt alkalmaznak".
A protokoll alkalmazás lavírozást jelent a klinikailag valamelyest statisztikázható sikeres gyógyulási ráták és az intézményesített szinten elosztott felelősségvállalás között. Mindezt a legtöbb esetben az átlagos képességű szakorvos alkalmazási szintjéhez igazítva. Vagyis ha az orvos pro forma megfelelően alkalmazza a protokollt, akkor a gyógyulás sikertelensége esetében nem terheli felelősség.
Ez tulajdonképpen egy "tömegtermelésre" optimalizált rendszer, amelyben a beteg a "munkadarab". Előnye a "tömeges egészségügyi középszer" alkalmazása, hátránya pedig az, hogy ha valaki ettől el szeretne térni, akkor vagy a "páciensre áthárított saját felelősség" nevű lépésre szánja rá magát vagy - nagy levegőt véve - direktben kockáztat... vagy mert hülye vagy mert tényleg kiváló, elismert szakorvos.
Az "alternatív egészségbakterek" jó része a fentieket nem is gondolja végig vagy a nyereség reményében bevállalja a kockázatot.
Aki viszont "okos alternatív", az messze kerül bármilyen kontextust a "gyógyítás" fogalmaival, minimum feltűnően leírja, hogy "konzultáljon kezelőorvosával", stb.
És persze valóban vannak egyéni csodás gyógyulások... csak ezekre nehéz "mechanizált" rendszert felépíteni... a különféle ellenérdekeltségekről nem is szólva.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.10.25. 15:48:26

@csakférfi:

Ha az "akadémikus" orvostudomány azt mondja, hogy aktuális tudása alapján adott betegség 50%-át tudja gyógyítani, akkor azt tudja. Ezzel szemben az alternatívok hasraütésből beírnak 100%-ot - miközben a valós hatásukat mérni sem tudják, sőt, ha nagyon érdeklődő leszek, akkor a saját meg a szomszéd asszony példáján túl igazából semmi konkrét alátámasztó forrást nem tudnak alátenni az állításuknak.

A placebo hatás jelenségét ismerem, a gond az, hogy jellemzően pszichoszomatikus betegségeknél hatásos, illetve hogy a hatása igen csak egyéntől függ. Általában véve a hatás nem tartós, és az átmeneti közérzet-javulást ritkán kíséri tényleges javulás. Emiatt semmiképpen nem alternatívája az orvosi terápiáknak. Arra viszont nagyon jó, hogy húzzák vele az időt, így a betegség progresszója miatt szűkülnek a terápiás lehetőségek. A placebo kutatás egészen komoly szintet ért el az elmúlt években, nagyon sok tanulsága van.

"hogyan ismerhetnéd az alternatív gyógymödok hatàsàt" - úgy, hogy tanultam. És a feltételezett hatásmechanizmusok többsége egyértelműen cáfolható. Ettől még lehetnek részben hatásos terápiák, mert előfordulhat, hogy más, ismert biológiai hatásmechanizmuson át fejtenek ki hatást. Példaként a lúgosító étrendek elméleti alapja totál ökörség, mégis sokan jobban lesznek tőle - mert az étrend kivált egy csomó olyan ismert hatást, amit jól azonosíthatóan ismer és használ a dietetika is.

"a műhiba ismeretlen az akadémikus orvoslàsban?" - nem ismeretlen, ilyet nem is állítottam. Bár az alternatívok olyan kritikusan szemlélnék a saját tevékenységüket, mint ahogy az orvostudomány teszi.
Igen, van spontán gyógyulás még a komoly betegségeknél - akár daganatoknál is, de ennek aránya annyira minimális, hogy azért erre alapozni igencsak nagy kockázat.

"élek 5 éve tünet és gyógyszermentesen." - ennek nagyon örülök, de miért gondolod, hogy a te eseted univerzálisan kiterjeszthető a teljes emberiségre?

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.10.25. 15:51:12

@Lucifer Morningstar:

"a homeopátiának ugyanakkora hatékonysága van mint a "modern" orvostudománynak"

A homeopátiának igazoltan pontosan annyi a hatékonysága, mint a placebo hatásnak. Azért ezt nem vetném össze az orvosi eljárások átlagos hatékonyságával.

pucros 2016.10.25. 15:56:28

amúgy Mark Sisson miért nem ok?

Macropus Rufus 2016.10.25. 15:58:02

@Meleg Sándor: amit írtam az a D2O. Hogyan tudod csökkenteni egy molekulában az egyes összetevő mennyiségét úgy, hogy a molekula is megmaradjon? Egyszerűbben: ha a H2O-ban csökkentem a H jelenlétét akkor akkor az már nem víz hanem valami más 1 hidrogén + 1 oxigén.
Ha a D2 O-val találkozik akkor lesz a D2O. Ez a nehéz víz. Olyan nincs, hogy a H2O mellett még D2 is ott van. A deutériumos cucc az a D2O vagy másképpen 2H2O de ez ugyan az.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.10.25. 15:59:59

@pucros:
Erős és gyorsan fut, ettől aztán ért az egészséges életmódhoz és táplálkozáshoz. Bár abból a mezőnyből ő még a normálisabbak közé tartozik...

Macropus Rufus 2016.10.25. 16:03:04

@Lucifer Morningstar: hát azért én nem bíznám az életemet egy homeopátiás szerre. Vagy te bevállalnád mondjuk akkor amikor közlik veled, hogy rák? Nem hinném. Ebben biztos vagyok. ;)

bonobonohu · http://bono.hu 2016.10.25. 16:05:02

hiányolom a perui kovaföldes fasságot.
... na és persze a keresztény oldalakat. :-P :-D

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.10.25. 16:07:27

@Macropus Rufus:

Van D2O, HDO és a klasszikus H2O. A DDW víz nem egy molekulában, hanem az elfogyasztott össz vízmennyiségben csökkenti a D koncentrációját. A víz kb. 150 ppm mennyiségben tartalmaz D izotópot tartalmazó vízmolekulákat, ezt viszik le 125-100 ppm koncentrációba vagy ez alá.

Az egyik gondom, hogy az állatgyógyászati célra törzskönyvezett 25 ppm-es víz helyett a humán alkalmazásban a 125 ppm-es koncentrációt alkalmazzák - ami azért nagyon nem ugyanaz.

A terápia kivitelezését nehezíti, hogy amíg egy laborpatkány esetében napi néhány dl víz elég ahhoz, hogy az állat víztereit stabilan alacsony d koncentrációra állítás át, addig az embernél ez elég bonyolult manőver, mert napi több liter folyadékfogyasztás mellett jelentős arányban fogyasztunk magas víztartalmú ételeket. Ilyen formában nagyon kérdéses a terápiás hatás kiváltása.

Egyébként érdekes lenne a nehézvízzel is végezni tumor-regressziós kísérleteket, a sejtosztódásra gyakorolt hatása révén szerintem lenne benne fantázia - feltéve, hogy nem nyírja ki a szervezet más osztódó sejtállományait.

csakférfi 2016.10.25. 21:08:27

@Meleg Sándor:
"élek 5 éve tünet és gyógyszermentesen." - ennek nagyon örülök, de miért gondolod, hogy a te eseted univerzálisan kiterjeszthető a teljes emberiségre?
Mert az emberi fajhoz tartozom.
Ferdítesz ugyanis a kutatók is ezt keresik.
Mármint ahogyan te megfogalmaztad. Mindenkire érvényes törvényszerüségeket alkalmazva mindenkit kivétel nélkül meggyógyítsanak.
A kresz szabályait alkalmazva és azzal párhozamot vonva nincs kivétel.
Mivel ha valaki nem ismeri a kresz szabályait nem mentesít a baleset alól.
Tehát ferdítesz.
Nem ismeri a tudomány a törvényszerüségeket és sacc per kábé ha nem jön be a gyógyszer akkor írunk másikat.
Azért az 50 % aki meghal vagy élete végéig kénytelen nyomorultul érezni magát mert Te azt állítod ezek áltudományok.Mivel egykoron az evolúciót is elítélték.Vagy esetleg a föld lapos.
Van még esetleg olyan érved amit nem lehet kritizálni?
Vagy kétségbe vonni.
Mivel segíteni nem tudsz (kvázi jobbat nem nem tudsz) ezért rossznak állítod be azt ami másnak (nekem) gyógyulást hoz.Nem a szomszédasszony vagyok és nem a lacibá aki ráolvasással gyógyult.
11 éve diagnosztizálták nálam a betegséget.
Igen szar négy évem volt amikor meguntam a nyomort és a gyógyszerfüggőséget és eldöntöttem "nem akarok életem végéig beteg lenni".
Az tény hogy az életemmel játszottam.Mivel az csak egy van.
Így kezdődött.Azóta nem hiszek az orvosoknak.Ezzel nem állítom hogy nincs rájuk szükség.Mivel a tiszteletemet azért élvezik.Ugyanis jóhiszemüen jártak el.
Ellenben veled aki rosszhiszemű .
Most egészséges vagyok és az is maradok.
Nem hit kérdése és nem is spontán.
Rosszabb vagy az orvosoknál ez miatt.Lenézően és nagyképüen azt állítod "veszélyes".
Mert orvoshoz fordulni nem??
Vagy sikerül vagy nem.

pucros 2016.10.25. 21:13:00

@Meleg Sándor: ugye tudod hogy ezzel nem mondtál semmit.
Ha mondjuk 3 random Sisson cikket végigfutsz, találsz bennük bármi lényeges kifogásolnivalót?
Szerintem óvatos szerző, és rendszeresen visszatér témákhoz, pontosítani a korábbiakat. Ha kérdés merül fel, alaposan utánajár. Én úgy tartom, sokat lehet tanulni tőle, de mondd, ha nem.

csakférfi 2016.10.25. 21:13:51

@Alick: Nincsenek csodák !
Szögezzük le.
Ha nem ismered a mágnesességet csodásnak hívod a lebegő vasat.
Nincsenek csodák csak egyenlőre megmagyarázhatatlan jelenségek.
Maradjunk ennyiben.
Én sem a csodának köszönhetem az egészségemet.Mivel nem vagyok csodálatra méltó.
csak egy férfi.
:) :) :)

Alick 2016.10.25. 21:19:26

@csakférfi: "Nincsenek csodák csak egyenlőre megmagyarázhatatlan jelenségek."

Teljesen egyetértek... a "csoda" csupán a rácsodálkozó emberi reakció jelzője. :)

fordulo_bogyo 2016.10.26. 00:51:11

@Lucifer Morningstar: "Amíg a homeopátiának ugyanakkora hatékonysága van mint a "modern" orvostudománynak, addig biza mindkét oldal jól megél a betegekből."

Messze nincs neki akkora hatekonysaga (egeszen konkretan nulla a hatekonysaga) es megis, jol megel a homeopatia... ez a szomoru.

fordulo_bogyo 2016.10.26. 00:59:29

@csakférfi: Valoban. "Nincsenek csodák csak egyenlőre megmagyarázhatatlan jelenségek."
A blog viszont azt kritizalja, amikor nincs is "jelenseg", csak alaptalan es bizonyitatlan allitasok vannak.
Ugye latod a kulonbseget?
Ha lattjuk a vasat lebegni, az egy vizsgalhato jelenseg, es elobb utobb eljutunk a magnesesseg torvenyeihez, es utana a villanymotorhoz, a generatorhoz, az elektromagneshez... (es a magneses lepedohoz).
Ha csak arrol hallunk, hogy valaki allitoag latott egy testet lebegni, azzal nem tudunk mit kezdeni. Nem tudjuk megismetelni, nem tudjuk vizsgalni, nem tudjuk alkalmazni.
Az a problema, hogy a "valaki allitoag latott egy testet lebegni" jelszavaval arusitanak mindenfele szirt-szart, hogy azok kepeseg lebegni... de ha kirpobalod, nem lebegnek. Tevhitrol van szo.

csakférfi 2016.10.26. 05:21:32

@fordulo_bogyo: Aha.
Ismered a màgnesességet. Értem.

Esetleg az erövonalakat pontosan mi alkotja.
Vagy mondjuk a gravitàciót.
Nem ugyanaz elnevezni. Mint leírni a mechanizmust.Majd isméteni és mindig ugyanazoneredményre jutni egymàstól függetlenül .
Mindazonàltal el tudom mondani nekem milyen események làncolata vezetett a gyógyulàshoz. Nem vagyok orvos. Az elvet viszont megértettem. Mintahogy szàmszakilag a màgneses és gravitàciós erővonalak ismérveit sem tudom szàmszerüsíteni.
Azt viszont bizton állíthatom a "jelenség mint betegség"
gyógyítható.
Azt sem értettem hogyan gyógyultam meg.Az elvet viszont leírtàk.
No nem az akadémikus mai "modern" orvoslás.
Az cserben hagyott.
Azt viszont megkérdeztem az "alternatív áltudományos" előadótól személyesen. "Lehetségesnek tartja-e hogy valaki ebből meg ebből a betegségből meggyógyuljon mindeféle kúlső segítség orvosi vagy gyógyszeres segítség kizàràsàval,pusztàn sajàt akaratából"
A válasz igen.
:)

fordulo_bogyo 2016.10.26. 05:29:02

@csakférfi: Lehetségesnek tartja-e hogy valaki ebből meg ebből a betegségből spontan meggyógyuljon mindeféle kúlső segítség orvosi vagy gyógyszeres segítség, VAGY BARMIFELE HOKUSZPOK nelkul?
A válasz igen.
Lehetseges.
Kerdes: mi a gyakorisaga az ilyen gyogyulasoknak, es mi a gyakorisaga az orvosi seritsge melletti gyogyulasoknak. Ket szamot kell csak osszehasonlitani.
Ennyi.

fordulo_bogyo 2016.10.26. 05:30:37

@csakférfi: " Az elvet viszont megértettem. "
Leirnad, mi az elv, amit megertettel?

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.10.26. 07:30:06

@csakférfi:

Az emberi faj egy végtelenül változatos halmaz. Még a gyógyszerekre adott válaszreakciókban sem vagyunk egységesek. Én például allergiás vagyok a penicillinre - ha kapnék, az ha nem is halálos, de kellemetlen lenne. Más személy nem allergiás a penicillinre, de a parlagfűre igen. Vannak, akik nem tolerálják a glutént, van, aki belehal a mogyoró fogyasztásába.

Az alapvető biokémiánk azonos, de egy elég tág tartományon belül nagyon is változatosak vagyunk. Éppen ezért nem lehet egy személy vagy kis számú csoport esetében megfigyelt jelenségekből nagy következtetéseket.

Ráadásul pont az életmód-étrend az a terület, ahol nagyon sok az egymásra ható komplex tényező, amiket egy kutatásban ki kell szűrni.

Jóval bonyolultabb ügy ez mint a KRESZ.

"Te azt állítod ezek áltudományok.Mivel egykoron az evolúciót is elítélték.Vagy esetleg a föld lapos." - ha az evolúciónál vagyunk: elítélték, de hozta a bizonyítékokat és ez alapján elfogadottá vált. A homeopátia pl. semmilyen bizonyítékot nem tud felmutatni, amivel próbálkozott az nem volt reprodukálható vagy cáfolható volt. És még csak nem is az alapelvekről volt szó ezekben az esetekben, hanem a mérhető hatásosságról.

"Mivel segíteni nem tudsz (kvázi jobbat nem nem tudsz) ezért rossznak állítod be azt ami másnak (nekem) gyógyulást hoz"

Nagyon kíváncsi vagyok, ki gyógyult meg azoktól a sületlenségektől, amit a naturahireken olvasott.

Veszély: volt egy felmérés, amiben kimutatták, hogy minél több tűzoltót hívnak ki egy tűzesethez, annál nagyobb az anyagi kár. A konklúzió lehet az is, hogy kár tűzoltókat hívni, mert jóhiszeműen, de mégiscsak kárt okoznak. Vagy lehet az a konklúzió, hogy a tűzesetek mértéke önmagában felelős a kárért, de tünetileg a tűzoltók számával is.

Az orvostudomány esetében ezek a hatások egzakt módon mérhetők és ezeket mérik is. Az eredmények (még ha részeredmények is) elég pontosan Az alternatív oldalon még csak nem is akarják mérni, de még csak adatszolgáltatás sem történik - nem is csoda, mert az alternatív módszerek művelőinek jelentős része illegálisan működik (ide értve azt, amikor pl. egy ETI vizsgás természetgyógyász messze túllépi a kompetencia határait). Ha károkozás van, az is eltűnik a homályban.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.10.26. 07:34:48

@pucros:

Több Sisson cikket végigfutottam. Találtam bennük kifogásolnivalót.

Értem a gondolatmenetét, érveléseit, a paleolit étrend kontextusán belül még korrektnek is mondhatom. De tudnék vele vitatkozni.

csakférfi 2016.10.26. 08:41:32

@Meleg Sándor: Sok meghatározásod téves.
Magyarul rosszul tudod.
Ez hívjàk féligazsàgok haalmazànak.
Ezt is hiszed. Ugyanis elmondom mégegyszer. A tudósok és a tudomàny is mindenkire àltalánosan kiterjeszhető szabàlyrrndszert keresi.
Erre te a mai kor "modernek "hazudott protokollàris tekintélyelvű orvoslàst egyedüli igazságnak beállítod.
Ez logikai hiba.
Ugyanis a gondolkodás alapelve.
Igaz-hamis
Ez minden emb

csakférfi 2016.10.26. 08:47:44

@Meleg Sándor: Tehàt van minden emberre kiterjeszthető àltalános igazság.
Ezért hibás az érvrendszered.
Hogy min változtattam ami a gyógyulásomhoz vezetett?
A gondolkodásomon.
Ajánlom neked is.
Akkor nem kell rettegned hogy meghalsz a penicilintől.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.10.26. 09:10:49

@csakférfi:

Melyik meghatározásom téves?

"A tudósok és a tudomàny is mindenkire àltalánosan kiterjeszhető szabàlyrrndszert keresi." - igen, de annyira nem hülye a tudomány, hogy ne számoljon a statisztikai szórással és a befolyásoló tényezőkkel.

Szerintem te még nem sok orvosi protokollt láttál, Ha mondjuk megnézed az EFSA táplálkozási ajánlásait, nagyon sok esetben intervallum-tartományokat határoznak meg, nem konkrét értékeket, az RDA értékben is statisztikai eloszlás alapján kategorizálnak, és nem állítják azt sem, hogy az általuk javasolt érték 100%-ban lefedné a célcsoport szükségleteit. Pont az egyéni eltérések miatt.

A gyógyszerelési protokollokban vannak alternatív útvonalak, pl. hatóanyag-érzékenységre. Itt a honlapon is osztottam a brit diabetes protokollról anyagot, ha megnézed, több paraméter alapján progresszív a rendszer, a páciens állapota szerint vált a kezelési stratégiák között. Ha az orvos rosszul alkalmazza a protokollt (mechanikusan indítja és nem a páciens anyagcseréjéhez szabva) arról már nem a protokoll tehet.

"Akkor nem kell rettegned hogy meghalsz a penicilintől." - nem rettegek tőle. Csak nem alkalmazom - vannak jó alternatívái. Ritkán van rá szükségem, de amikor kell, akkor nem balettozok a ráolvasással.

Egy ember sem gyógyult ki még a földimogyoró-allergiából csak azért, mert másképp gondolkodott. Viszont már jó sokan belehaltak abba, hogy azt hitték, hogy ha saját magukat be tudják csapni, akkor majd a daganatos megbetegedésük megáll és elmúlik. Sok jó embert láttam már így elmenni. A kemoterápia alkalmazása mellett is bele lehet halni, de egy 10-50-90%-os esély messze nem ugyanaz, mint a 0,00001%-os spontán gyógyulás.

"hibás az érvrendszered" - az érvrendszeremről nem mondtál semmit. Alapvetően a saját premisszáidból kiindulva elvetsz minden más gondolati rendszert, s logikai hibának tünteted fel, ha valaki nem veled egyező állásponton van. Ráadásul maga a cikk mégcsak nem is erről a problémakörről szólt.

Metálvörös 2016.10.26. 09:31:34

Nem szavaztam, mert hiányoltam egy olyat, hogy "gyökeres oktatási reform, hogy kritikus gondolkodásra képes nemzedék nőhessen fel végre"

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.10.26. 09:44:23

@Metálvörös:

Ez az opció a B változatba szerintem belefér.

csakférfi 2016.10.26. 09:59:03

@Meleg Sándor: megint litàniát mondasz
Alapból ferdítesz.
Van minden emberre kiterjeszthető àltalános törvény.
Ez tény.
Ebből következik hogy minden embert kivvétel nélkül meg lehetne gyógyítani. Nem % arànyban.
A statisztikai àtlagokkal csak az a probléma hogyha a többség hazudik akkor a következtetés is hazugsàg.
Olyan nincs hogy mindenki hazudik.
Olyan van hogy mindenki igazat mond.
Ugyanis logikai képtelenség.
Ezért hazugsàg a statisztikai összegzés. Ami alapjàn pl. egyes gyógyszereeket gyàrtanak.
Még mindig jobb ha nem gyàrtanànak.
Akkor is hamis àllítàs.
Mintahogy a sajàt dokumentumokkal igazolható esetem.
Nem én vagyok az egyetlen. Ne legyenekhiú àbràndjaid.
Az ember a sajàt jólétét és egészségét veszélyeztetve érzi akkor ölni képes.
Azért mert én itt neked ellentmondok nem jelenti azt hogy mindennel amit tàmadsz egyetértek.
Ebben is tévedsz.
De kizàrólag az orvosokra bízni az életed és egészséged. Merő ostobasàg.

csakférfi 2016.10.26. 10:30:20

@fordulo_bogyo: Végezz kutatàst.
Mert erre eddig még nincs ilyen. Legalàbbis nem tudok róla.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.10.26. 10:36:17

@csakférfi:

A szabad verses
Formában írt hülyeség
Hülyeség marad.

(bár ez egy haiku volt)

"Van minden emberre kiterjeszthető àltalános törvény" - van. Azt nem veszed figyelembe, hogy több törvény működik együtt és a bementi paraméterek nem egyformák.

"Ebből következik hogy minden embert kivvétel nélkül meg lehetne gyógyítani" - 1. nem következik. 2. Ha van egy törvényünk, amit a tények nem igazolnak - akkor el kell gondolkodni azon, hogy jó-e a törvény. merthogy nem tudunk minden embert meggyógyítani.

"Olyan nincs hogy mindenki hazudik. Olyan van hogy mindenki igazat mond. Ugyanis logikai képtelenség." - ez egy elég primitív érvelési hiba:

a.te.ervelesi.hibad.hu/hamis-dilemma

"Nem én vagyok az egyetlen. Ne legyenekhiú àbràndjaid." - nincsenek, sajnos elég sok hasonló emberrel van szerencsém összefutni.

csakférfi 2016.10.26. 10:45:26

@fordulo_bogyo: az elv?:)
Igaz hamis.
A gondolkodàs alapelve a személyes tapasztalataimra tanult és tapasztalati emlékeimre vonatkozólag.
Ez csak nekem van.
Neked is màs és màs.
Annélkül hogy tudtam volna róla.
Csak gondolkodnom kellett.
A nyeresegem a negatív vér vizelet. Hallàs és làtàs lelet.
Kardio problémàk kizàrva.
Plusz a "halálos" itéletet kivàltó tünetek és az azokra kapott gyógyszerek elhagyàsa.
50 évesen ez nagy nyereség.
:)

csakférfi 2016.10.26. 11:04:33

@Meleg Sándor:
Màrmint gyógyult emberrel? Akivel találkozni fogsz?
Akit nem az àltalad preferált gyógymóddal kezeltek?
Nos itt a vége ennek a parrttalan vitànak.
Húlyeségnek is van hatàra.
Ezért vagy allergiàs. Mert ezen Te túlmutatsz.
Azért tanulsz hogy valakinek érezhesd magad.
Dölyfós lettél ezàltal és ez miatt lenézel màsokat.
Sőt büszkeséged erre alapozod.
A te életed a te gondolataid.
Sok szerencsét!

Metálvörös 2016.10.26. 11:26:07

@Meleg Sándor: Szerintem anyagilag nem érné meg fenntartani az ilyen portálokat, simán kihalna a többségük, nem kellene külön kontroll.

Pirx 2016.10.26. 11:30:42

@csakférfi: Gondolom akkor egy műtét előtt megelégszel egy placebo éerzéstelenítővel. Nem?

csakférfi 2016.10.26. 11:30:59

@Meleg Sándor: basszus megnyitottam a linket amit adtál.
Te a tekintélyelvű érvelést hasznàlod.
Nem vagy orvos de szeretnél az lenni. Csak nem tudod vagy tudtad a egyetemet elvégezni.
Ezért hivatkozol arra amire vágysz.
Baràtpm te sík hülye vagy!

csakférfi 2016.10.26. 11:38:43

@Pirx: nem lesz rá szükségem.
Màrmint a műtétre.
:)

csakférfi 2016.10.26. 11:43:03

@Pirx: ala natúr mondd meg nekem mi möze van a szàndékosan okozott fájdalom és a betegség kzött.
Nagyokos.

Pirx 2016.10.26. 11:53:25

@csakférfi: Mondjuk eltöröd a kezed, és ahhoz, hogy mozogni tudjon a jövőben össze kell csavarozni. Erre milyen placebót adnál? Vagy pozitívan gondolkodva ez se gond? Esetleg egy vakbélgyulladás? Vajon segít a gondolkodás megváltaioztatása?

Metálvörös 2016.10.26. 12:16:36

Tételezzük fel, hogy létezik minden emberre kiterjeszthető általános törvény. Mindenki, minden betegségből kigyógyítható. A kérdésem: hogyan? Magamat kell gyógyítani, és ha nem sikerül, az nem az eljárás, hanem az én hibám ("nem akartam elég erősen")? Vagy van olyan ember, aki mindenkit meg tud gyógyítani? Az első eset kissé hitszagú, abból köszönöm, nem kérek. A másodiknál felmerül, hogy miért nem gyógyít tényleg meg mindenkit? Vagy miért nem tanít meg minél több embert a tudásra, hogy végül meg lehessen gyógyítani mindenkit? Aki "csinálja", az miért kér érte nem kevés pénzt, hol vannak a jó szándékú önkéntesek? (akik egyébként léteznének, mindenféle segítő szervezetnek vannak tagjai, akik nem pénzért dolgoznak) Ja megvan, a gonosz gyógyszerlobbi nyomja el a világot. Na ha létezne ez a törvény, ami könnyen tanulható, már mindenki tudná. Én még emlékszem a "legvidámabb barakk" időszakra, mindenki tudta, hogy kitől lehet lepárló eszközt kölcsönkérni, hiába tiltotta a rendszer. A fontos információnak már akkor sem lehetett útját állni, hiába nem volt szinte mindenkinek telefon (meg internet).
Kicsit más. A fizikusok az elmúlt 100 évben irgalmatlan erőforrásokat fektettek abba, hogy tökéletesen le tudják írni az anyagi világ törvényeit. (mert ugye előtte azt hitték, hogy már csak 4 kis apróságot kell megmagyarázni...) Még mindig nincs meg. Itt ugyebár viszonylag egyszerű dolgokról beszélünk, mint elemi részecskék, gravitáció, elektromágnesesség NAGYON EGYSZERŰ, PÁR RÉSZTVEVŐS ESETEKBEN. Meg kell-e lepődnünk azon, hogy a sokmilliárd sejtből álló emberi testekre még nem találtak ilyet az orvosok?

csakférfi 2016.10.26. 12:23:10

@Pirx: szóval azt gondolod a fàjdalomérzet kiküszöbölhető?
Azt meg honnan gondolod hogy a fàjdalom érzet ami hirtelen egyik pillanatról a màsikra történő ràd negatívan ható esemény azonos az évek avagy hónapok alatt kialakuló elvàltozàssal?
Mivel te ezzel azt àllítod hogy kapcsoljak ki egy alapvetően életvédelmi funkciót a testemben pusztàn azért mert te kéred.
Ez paradoxon.
Belém akarsz àllni.
Kb ahhoz a cselekedethez hasonlítanám mint amikor a bolond a sivatagban cipel egy ajtót s kérdezik. Miért cipeled? Azért mert hogyha jön az oroszlàn eldobom és gyorsabban tudok futni.
Esetleg egy màsik marhasàg. Elmegyek sielni és előtte begipszeltetem a làbam.
Mindkettő marhasàg.
Meg a közlésed is.

csakférfi 2016.10.26. 12:30:59

@Metálvörös: :) :)
Hit nélkül még ember nem élt ....sokáig.
Hiszed hogy kilépsz az utcára s az első ember aki szembejön nem öl meg.
Hiszed este amikor lefekszel hogy reggel felébredsz.
Stb.
Tehàt hiszel.
:)

Pirx 2016.10.26. 12:33:13

@Metálvörös:
Azt kellene elfogadni, hogy az ember ugyanúgy része a természetnek, mint bármi más. Érvényesek rá fizika törvényei (A termodinamika első főtétele, ugye, fogyókúrázók?) , a statisztika törvényei...
És akkor el lehet fogadni, hogy bármit is teszünk , tökéletesen egyformának nem tekinthatjük az embereket. Van aki allergiás a mogyoróra, van aki nem. Kinek mit dob a DNS lottó. A nagyfokú egyezés az evolúciónak köszönhető. MInt azok a kagylók Japánban, amelyek héjának a mintázata szamurájfejhez hasonlított. A halászok ezeket visszadobták babonából. És lassan az összesnek ilyen lett a mintázata. (Arról nem szól a hír, hogy a halászok éhenhaltak, vagy felhagytak a babonájukkal)
Ha egy módszer, vagy hatóanyag nagy számban, megismételhetően működik, azt alkalmazzuk. Eleinte nem ismerték az emberek a hatásmechanizmust, de használták. A sámánok péládul. Aztán lassan a legtöbbjére fény derült, így már tudatosabban lehetett alkalmazni, több emberen is. De mindenkire egyformán ható gyógyszerek nincsenek. De az emberek 99%-ra (lehet túlzó a szám, lehet, csak 98%) ható szerek léteznek.

A magam részéről jobban bízok egy tudományos módszerrel vizsgált, előállított gyógyszerben, mint a víz emlékezetében.
És ez nem hit!!! A gyógyszerek akkor is hatnak, ha nem hiszünk benne. Ami csak akkor hat, ha hiszünk benne, na az a sarlatánság. :)

Pirx 2016.10.26. 12:36:46

@csakférfi:
Szerintem kicsit zavaros vagy. Biztos a gondolkodásmódod megváltozásának mellékhatása.
Én nem kérek tőled semmit, de hogy nem élnéd túl a vakbélgyulladást, vagy a műtétet érzéstelenítés nélkül (Ahogy rengetegen nem élték túl évezredeken át) az biztos.
A vesekő kialakulása nem hirtelen történik. Aztán egyszer csak rossz helyre kerül, elér egy küszöbértéket. Addig nem tudtál róla, most már tudsz. Nagyjából a falat kaparod.
Na akkor beszélgessünk el arról, hogy vajon kérsz-e egy algopirín+nospa injekciót, vagy a gondolkodásmódod elgendő lesz.

Metálvörös 2016.10.26. 13:32:53

@csakférfi: Ó, ez annyira dogmatikus kijelentés volt, hogy többé eszembe sem jut kételkedni. Valóban hiszek, a matematikai axiómarendszereket gond nélkül elhiszem, azzal együtt, hogy nem ellentmondásmentesek. Hiszek abban, hogy kellően alacsony valószínűségű dolgok miatt nem érdemes aggódnom. (még a második szembejövőtől sem félek). De egy kinyilatkoztatáson alapuló, és számomra nem kellő mennyiségű esettel alátámasztott (és hadd döntsem el én, hogy mit tekintek alátámasztottnak) dologban nem tudok hinni. Most pedig azt hiszem, megyek inni egy kávét.

csakférfi 2016.10.26. 14:36:40

@Metálvörös:
Szóval ez dogmatikus?Melyik is?
Az hogy eldöntheted hogy annak hiszel akinek akarsz?
Óriàsi.
Gondolom az nem dogma hogy a gyerekkorod óta belédsúlykolt eszmetendszert követed.
Konkrétan itt az egészség betegség kategóriàra értem.
Bizonyàra tudod hogy ez a körnx

csakférfi 2016.10.26. 14:42:53

@Metálvörös: Szóval a környezeted ellenséges. Így a megbetegedések véletlenszerüen előlre alig jósolhatóan bekövetkeznek. Mivel nem vagy tökéletes. Testileg.
Sőt ha rossz géneket kaptàl akkor életmódbeli vàltàsssal ezen rpssz gének hatàsa kikuszöbölhető.
Gratulàlok!
Megtetted az első lépést a vàltozàs felé amit évek múltàn a fizikai valódon tapasztalsz majd.
Magyarul belebetegszel.

csakférfi 2016.10.26. 14:54:28

@Pirx: Azt kérted feküdjek kés alà és ne vegyek be fàjdalomcsillapítót.
Te meghibbantàl baràtom.
Ràadàsul a placebó a kialakult betegség gyógyítására szolgàl.
A mechanizmusàt a mai napig kutatjàk az ehhez értő szakemberek.
Magyarul ők sem tudjàk mi okozza.
Ez csak egy.
Nincs magyaràzat arra hogy az agy hogyan és mi módon irànyítja és felügyeli a szerveidet.
Àm te tudni véled hogy igaz amit àllítanak.
Nem tisztàzott a méhlepény szerepe a magzat érzelmi fejlődésében.
Nem tisztàzott.....stb!
Kb az antalvali és szendigàbor közötti terület ahovà észbelileg teszlek.
Na azok is annyira homályosak.

Pirx 2016.10.26. 15:43:00

@csakférfi:
Nézd! Eddig én tartózkodtam az ad hominem érveléstől, veled ellentétben. Ezentúl is ezt teszem.
Nem áll szándékomban tudásnak hitt félinformációval vitatkozni.
Hosszú, boldog, sikeres élett kívánok neked!

csakférfi 2016.10.27. 13:48:28

@Pirx: amennyiben ezt komolyan gondoltad
Akkor az félreismertelek.
Az àllítàsaim nagy része ràd vonatkoztatva negatíve hamis.
Köszönöm a jókívánságot!
Viszont kívánok jó egészséget és hosszú boldog életet.
:)

Tündér 23 (törölt) 2016.10.27. 21:31:04

@csakférfi: Viselkedhetnél. Nem az útszéli kocsmában vagy.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.10.28. 16:44:23

Piff... egy moderált komment volt... kezdett már az agyamra menni a modoros kioktatása.

Untermensch4 2016.10.28. 20:43:35

A kommentek végigolvasása meggyőzött. Nem kell tenni semmit. Hagyjuk működni az evolúciót. A gyerekeiket sajnálom de ha a valláskárosultsági hajlamnak genetikai oka van akkor az életben tartásuk felesleges erőfeszítés, csak időben toljuk távolabb a problémát, semmivel sem látom nagyobbnak az esélyét hogy az ettől inkább csökken mint hogy nőne.
Tömörebben:
Van az a (legalábbis ahol legutóbb olvastam) Churchill-nek tulajdonított szöveg: "Azoknak az embereknek igazuk van. Végezzenek velük gyorsan."
Legyen inkább: "Azoknak az embereknek nincs igazuk. Hagyjuk hogy végezzenek csak magukkal minél gyorsabban."

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.10.29. 08:12:31

@Untermensch4:

Egy kicsit erősnek érzem ezt a szociáldarwinista megközelítést. :)

csakférfi 2016.10.29. 21:26:36

@Meleg Sándor: @Untermensch4:

""Némelyik ember öltözik bársonyba, selyembe, s rangja, méltósága minden más fölött hordozza, s mégis, mikor vele beszélünk, mindjárt érezzük, hogy őkegyelme csak emberi testben élő állat. Más ember meg öltözik kopott plundrába, jár feslett köntösben és félretaposott saruban, de ha megszólal, mindjárt érezzük, hogy állati testben élő angyal. Némelyik ember akárhány iskolát jár is, akárhány könyvet olvas is, az értelme homályos. Tud szavakat, könyvcímeket, dátumokat, de ha a véleményét kérdezzük, elámulunk az ostobaságán. Másik ember, ha analfabéta is, világos értelmű, jó érzésű. Áldás azoknak, akik vele, mellette élnek."
Gárdonyi Géza.

Nyers voltam?
Esetleg illúzió romboló?

Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra.

Darwin.

a változás az hogy nincs előttem tekintélye a diplomának.Sem az egyetemnek.
Ez nekem nem baj.Nektek igen.

"Ha a szegények szenvedéseit nem a természet törvényei okozzák hanem az intézményeink ,akkor nagy a mi bűnünk."
ezt is Darwin állítja.
nem nehéz kitalálni a tekintélyre gondolt amit a "papír" ad az olyan állati elméknek mint ti.
Mert ember módjára gondolkodni nem tudtok.

azért nem lehetetlen nekem sikerült próbáljátok ti is .
Fog az menni.
:) :)

Erre utal Gárdonyi.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.10.30. 07:13:44

@csakférfi:

Milyen jó nekünk, hogy van egy lánglelkű próféta, aki Gárdonyitól Darwining bármiből képes levezetni saját felsőbbrendűségét még akkor is, ha azok a gondolatok teljesen másról szólnak.

Hogy neked minek nincs tekintélye, az a te bajod. Az is, ha a diplomában, a "papírban" csak a tekintélyt veszed észre és nem a mögötte álló tudást.

Tündér 23 (törölt) 2016.10.30. 19:49:51

@csakférfi: Nehéz szavakba önteni azt amit, a hozzád hasonlókról gondolok. Ha lehet próbálj meg konstruktívan hozzászólni. Ha az állításokat, bizonyítani tudod, hidd el ott lesz a tudománytörténetben a helyed.
Betegek, szakmabeliek is olvassák a blogot. Mivel laikus vagyok, így a betegek oldaláról szólnék hozzá. Ismerek orvost, gyógyszerészt, természetgyógyászt. A szakmai tisztességüket egy percre sem jutna eszembe kétségbe vonni. Viszont a te érvelési stílusod aláássa a bizalmat.
A legtöbb blog amit felsoroltak szintén alkalmas erre. Egy betegnek joga van tájékozodni, ne vedd el tőlük el azt a lehetőséget, hogy mindkét oldalt meghallgathassák illetve nyugodtan elolvashassák.
Köszönöm, ha végig olvasod.

as.vadmeggy 2016.10.31. 13:48:02

Köszönet az írásokért! Fantasztikusak, még nem olvastam végig mind. Hiányolom (lehet mire végigolvasom az írásaid megszűnik :)) a pszichiáter-dietetikus (bulimía, anorexia, falásrohamok, gyermekkori elhízás stb.), a CBD (kannabisz őrület - epilepszia, sztem lassan autizmusra is jónak ítélik majd) témájú írásokat. Öszinte rajongó egy autizmus spektrumzavaros felnőtt anyuka egy egészséges kisfiúval (hogy fordított helyzet is legyen az oldalon).

tehtube 2016.11.04. 19:03:59

Biztos így van. De 70 éves ismerősöm pont a Hamer által gyógyult ki végérvényeyen a gégerákjából. Most kinek higgyek? :-)

tehtube 2016.11.04. 22:29:53

@Meleg Sándor: Személyes jó ismerősöm. Régóta ismerem. Nyomatékos rákérdezésemre ismételte, múltidőben hogy kigyógyulT. Ő ismertette hogy ezzel. És szerintem logikus is, de engem nem érint.

fordulo_bogyo 2016.11.05. 01:49:25

@tehtube: Ezt elemezni kene...
CSAK ES KIZAROLAG Hamer-t alkamazott?
Honnan tudhatjuk, hogy mi lett volna, HA NEM ALALMAZ hamert?
Orulok, hogy az ismerosod meggyogyult. Hogyan lehetne eldonteni, hogy ebben szerep volt- a hamernek? Gondolkozzunk egyutt.

tehtube 2016.11.05. 10:00:35

A relativizálás kíváló eszköz minden és annak az egyben ellenkezőjének is az alátámasztására. Nekem elég ha ő erre hivatkozott. Művelt, intelligens, tapasztalt mérnökember.
Felőlem mindenki más gyötrődhet a kétségeivel. Az vezet a rákhoz. Csak úgy hullanak a környezetemben az ilyenek.

fordulo_bogyo 2016.11.06. 01:21:08

@tehtube: Szoval egy anakdota. Neked lehet, hogy eleg, nekem biztosan nem az.
Az egyuttgondolkodasra nem vagy kaphato. Sajnalom.
Rakkal meg ne fenyegess kerlek! Senkit. Nem jatek.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.11.06. 07:59:20

@tehtube:
Ilyenkor egy kérdés merül fel benne: a gyógyulás az UGM alkalmazása MIATT, vagy MELLETT vagy annak ELLENÉRE következett be. Ha eltöröm a lában és megkapom a megfelelő ellátást és emellett eszek C-vitamint, akkor a lábtörésem gyógyulása egy időben történik, gondolhatom, hogy a C-vitamin miatt gyógyultam meg, pedig csak a C-vitamin alkalmazása mellett gyógyultam meg.

Ráérek 2016.11.06. 18:44:04

Kedves Sándor,

lesz esetleg egyszer egy hasonló cikk kifejezetten MLM-es parasztvakításokról? :-)
Iszonyú vehemenciával nyomulnak különféle egészségügyi problémákkal foglalkozó fórumokon-topikokon. Álságos módon terméktapasztalatnak álcázva a reklámot.
Nagyobbrészt trendkiegészítőként forgalmazott (ki-tudja-mi-van-benne típusú) cuccok, de az agyhaláltól a trombózisig mindent gyógyítanak... Mármint az ügynökök szerint.

tehtube 2016.11.06. 23:16:27

@fordulo_bogyo: Személyes ismerősöm évenkénti romló, majd javuló állapotát látva anekdota? Ahogy írtam, szerencsére engem nem érint, egyébként ettől eltekintve emiatt magasról teszek is rá. Felőlem mindenki azt hisz amit akar. Én nem akarok senkinek eladni semmit, nagyon távoli tőlem az egészségügy. Ennyi.

fordulo_bogyo 2016.11.07. 04:42:57

@tehtube: Valoban, , nagyon távoli tőled az egészségügy.
Igen, az amit leirsz, anekdota.
Hogyan iteled meg a romlo-javulo allapotot?
Honnan tudod, hogy mi okozta a romlas-javulast?

Ha emiatt magasról teszel is rá, akkor ha szabad halkan kernem minket kimelj meg a "ratevesedtol".

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.11.07. 12:48:38

@Ráérek:

Tervezem egy ilyen cikk írását is, itt a fogyasztóvédelem és a GVH részéről is készültek jó tájékoztató anyagok.

A nyomulásról annyit, hogy láttam már csoportban ilyet, meglepő volt az érintett érvelése, hogy "a termék jó, mert ő már 10 éve forgalmazza" - ha rossz lenne, biztos nem forgalmazná. Mondanom sem kell, mennyire fals úton fogott hozzá a promócióhoz.

Saffr 2016.11.08. 07:22:08

@Pirx: Lenkei csak vitamint árul, mi helye itt? :D :D megelőzésről beszél, nem gyógyításról. Nagyon nem ugyanaz.

Pirx 2016.11.08. 08:34:57

@Saffr: Vitamint, meg szcientológiát.

Ráérek 2016.11.08. 19:05:21

@Meleg Sándor: OK, türelmetlenül várom... :)

Mindazonáltal, tegnap jelent meg egy cikk az Origon, ami talán adhat némi reményt arra, hogy az MLM-esek által gyakorta alkalmazott sunyi módszer - a feltételes mód használata, vagy a gyógynövény összetevők lehetséges hatásainak felsorolása (és annak inszinuálása, hogy ezek tpk, a termék hatásai) már nem fogja meghatni a GVH-t...
Itt a cikk:
www.origo.hu/itthon/20161104-atvertek-a-betegeket-gyogyulast-igertek.html

Ez ugyan konkrétan nem az MLM-es "csodaszerekről" szól, de a cikkben több olyan kitétel van, ami igencsak jellemző az MLM-es parasztvakításokra.

Pl:
- "A feltételes mód megvédi a forgalmazót a bírságtól? Ha például azt írják egy termékre, hogy megelőzheti a betegségeket, vagy gyógyító hatása lehet? Ezzel nem állítják ugyanis azt, hogy megelőzi vagy gyógyítja a betegséget, csak azt mondják: lehet, hogy van ilyen hatása is.

- Nem. A feltételes mód nem segít önmagában, ez általános jelleggel igaz a reklámokra.

Ráérek 2016.11.08. 19:13:19

@Ráérek: És ez egy másik cikk:
www.pharmaonline.hu/aktualis/cikk/rendezesre_szorul_az_etrend_kiegeszitok_piaca

"Eljárásaik során egyébként nem méltányolják a különféle szerkesztői praktikákat. Azt például, ha egy kutatás vagy egy hatóanyag ismertetését néhány oldallal később az inkriminált termék hirdetése követi. Pozitív felhasználói tapasztalatok nem tudományos bizonyítékok, a forgalmazó kereskedelmi kommunikációjának minősül, így neki kell bizonyítania állítása valódiságát."

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.11.08. 20:05:25

@Saffr:

Ha azt mondom, hogy B6 vitaminból elég napi 1-1,5 mg egy felnőtt embernek, viszont úgy árulok vitamint, hogy ennek 10-20-szorosát propagálja a gyártók, akkor az bizony már gond. lenkeinek egyébként van több témában írása, két könyve és jópár videója, ahol osztja a tudást - nem kevés esetben igen komoly tévhiteket.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.11.08. 20:14:15

@Ráérek:

A hatósági eljárásban (pl. GVH) ott van az eb elhantolva, hogy magát a terméket közvetlenül nem vizsgálják, hanem csak a termékhez kapcsolódó állításokat. Itt két fő kategória van:
1. vannak olyan állítások, amiket EU és hazai jog alapján eleve nem mondhatnak, pl. hogy a "citrom gyógyítja a rákot".
2. vannak olyan állítások, amik körmönfont módon becsomagolják az állításokat - ezeket viszont jogi úton azért elég nehéz megfogni, főleg, ha feltételes móddal vannak megfűszerezve vagy dierekt nem mondanak ki dolgokat, csak utalnak rá, pl. " a citrusfélékbe található hatóanyagokról több kutató állítja, hogy szerepük lehet a hatékony daganatellenes terápiák és a megelőzés területén".

A magyar nyelv rendkívüli teret tud engedni az ilyen típusú manipulációknak, a hatóságnak mégis egyértelműen kell állást foglalni egy-egy állítást illetően. Ez nehéz ügy.

De éppen ezért akarok róla írni.

tehtube 2016.11.08. 22:19:57

@fordulo_bogyo: Anekdota? Személyes tapasztalatot osztottam meg. Honnan tudom? Élőszóban mondta. Évek során találkozásainkkor láttam rajta. Nekem elég az eredmény amit egy közeli, személyes ismerősömnek elhiszek, mert nincs miért kétkedjek benne.
Sőt, egy kedves körzeti orvos és kórházi orvos ismerősöm is foglalkozik vele. www.facebook.com/kovacs.gyula.712?pnref=friends.search
Ez a max a részemről nincs további válasz. A többihez jó, mit jó, kíváló kétkedést kívánok!

Zb74 2016.11.08. 22:46:36

@Meleg Sándor: A B6-vitaminnal nem tudom, mi a helyzet, de pl. a B1-vitaminról vannak olyan kutatások, amelyek szerint bizonyos esetekben az irányadó napi beviteli érték (felnőtteknek 1,1-1,4 mg) többszázszorosa is hasznos lehet. Az egyik ilyen szerint csökkent glükóztoleranciában és kezdődő cukorbetegségben szenvedő nőknél napi 300 mg B1-vitamin szedése jelentősen mérsékelte a terheléses teszten a 120 perces vércukorértéket. (Más kérdés, hogy ilyen mennyiségű B1-vitaminnak már komoly étvágygerjesztő hatása is van.)

www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/23715873

De említhetném a B5-vitamint is. A pantoténsav esetében az RDA 13-17 mg (Angliában, mert pl. Amerikában nincs rá RDA), ehhez képest napi 10000 mg-mal (igen, tízezer milligrammal, azaz tíz grammal) is végeztek eredményes kísérletet embereken.

www.thermadrol.com/Clinical_Research/B-5.pdf

@tehtube: Bogyó úgy érti az anekdotát, hogy az ilyen egyszemélyes tapasztalattörténeteket (tapasztalati bizonyítékokat) az angol tudományos nyelv "anecdotal evidence"-nek nevezi. Egy ilyen sztorival pontosan az szokott lenni a probléma, amit Sándor is írt: nem tudni, hogy az UGM alkalmazása MIATT, vagy MELLETT vagy annak ELLENÉRE következett be a gyógyulás. Ahogy azt sem, hogy ez jellemző eset-e vagy egyedi.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.11.09. 09:20:27

@Zb74:

Szerintem egyébként ez egy nagyon érdekes kutatási terület lehet, mármint az extrém nagy dózisok hatása, szerepe. Azt elvi szinten lehetségesnek tartom, hogy a dózisok jelentős emelésével nem válthatók újabb, RDA környéki bevitelném nem mérhető hatások, DE

1. Ezek a hatások jellemzően már terápiás alkalmazásnak minősülnek, vagyis célszerű hozzájuk konkrét indikációt/kontraindikációt rendelni.

2. Ez már a szokásos egészségmegőrző-betegség megelőző funkción messze túlmutat, vagyis nem lehet ebben a témakörben kezelni és az alkalmazást is ennek megfelelően át kell gondolni.

A B1 példánál maradva a szokásos RDA érték tökéletesen megfelel arra, hogy a B1 élettani szerepeit le tudjuk fedni. Ha ennek sokszorosát adjuk, mert javítja a glükóz toleranciát, az már terápiás kategória - egy átlag embernek nem biztos, hogy ezt javasolnám, főként folyamatos szedésben. Ha pedig terápiás alkalmazáson gondolkodom (pl. cukorbetegeknél), akkor azt nagyon alaposan körbe kell írni, ez meg túlmutat a szokásos vitaminhatás vizsgálatok tartományán.

Ráérek 2016.11.09. 09:41:15

@Meleg Sándor: nagyon ideje lenne, hogy jobban odafigyeljenek az ilyen jócskán csúsztatós állításokra! Nyilván a GVH is észreveszi az ilyeneket, de kellő törvényi háttér nélkül egy esetleges büntetés megtámadható.

Jobban lépést kellene tartania a törvényhozásnak az egyre finomodó csalási módszerekkel.

Érvsebész 2016.11.24. 20:11:58

Nyilván nem hardcore élenjáró, de mivel egy praktizáló orvos, mi több, az orvostudomány kandidátusának honlapja, bizonyos szempontból, ha lehet, még veszélyesebb:

www.fulspecialista.hu/savasodas/reflux#

Az oldal közepén találtam meg a magyarázatot:

"Kiegészítő bázikus készítmények szedése

Sok beteg esetében a diéta önmagában már nem elegendő vagy a napi terhelések nem küszöbölhetők ki teljes mértékben, ilyenkor jöhet szóba a táplálékkiegészítők használata:

Savelválasztás savcsökkentő gyomorsavképződést csökkentő gyógyszerek reflux betegség savlekötők, sav közömbösítők reflux betegség savlekötő gyógyszerek Olyan kiegészítők használatát javasoljuk, amelyek természetes alapanyagokból pótolják a kiesett bázisok és megkötik a felesleges savakat.

Az általunk elsődlegesen javasolt készítmény 49 különböző bio-termesztett zöldséget, zöld fű, levél és csíráztatott gabona egyedülálló keverékét tartalmazza. A készítmény több mint 125 természetes vitamint, ásványi anyagot és aminosavat tartalmaz, amely lehetővé teszi a bázisok maximális felszívódását.

Különlegesen energizál, segítségével a vér könnyebben veszi fel az oxigént a vízből. Erőteljes oxigén-katalizátor, segíti a sejtek optimális működését. Lúgosítja a testet és megszüntetni a túlzottan savas állapotokat. Ez a bázikus por, nemcsak a szervezetben keletkezett savas túlsúlyt képes kompenzálni a vérben, hanem a gyomorsav megkötésére is alkalmas.

Az általunk javasolt port tiszta vízben elkeverve a nap folyamán fogyasztjuk. Ha e termékünket fogyasztja, egyéntől függően akár pár hét alatt már igen kiváló eredményeket érhet el a savtalanítás, méregtelenítés és energizálás terén.

További információért kérem hivja KLINIKÁNKAT ahol készségesen segítünk Önnek.

Egyéb kérdésekben hívjon a xxx telefonszámon, vagy keressen e-mailen: yyy"

Ez rohadt szomorú, nem?

elvagyok 2017.02.02. 10:36:07

@Meleg Sándor:

Mikor várható az Ön által korrektnek mondható portálok bemutatása?

Lehetne olyat is kérni, hogy a bemutatás során válasszon már ki két-három fontosabb (populárisabb), az Ön szakterületét érintő kérdéskört (az egyik legyen mondjuk cukorbetegség, annak kialakulásának okai, kezelése, stb.) és vesse már össze az Ön által "korrektnek" tartott honlapok egyikén, illetve az Ön által lehúzott portálokon (2-3 db) olvasható információkat és fejtse már ki, mi hülyeség és mi nem és természetesen, miért... (lájkvadászok, különdíjasok, Ripost kimaradhatnak a válogatásból)

Már csak azért is kérném ezt, mert az egyes portálokon olvasható információk között átfedések vannak, s a laikus olvasók nem biztos, hogy el tudnak igazodni. Azzal, hogy szimplán lehúzza a "rémhír terjesztőket", azzal nem segít semmiben.

Az utolsó bekezdésében foglaltakkal egyébként messzemenőkig egyetértek, csak sajnos nem ennyire egyszerű a képlet, az egészségüggyel szembeni általános (?) bizalomvesztés nem kizárólag a dezinformálásra vezethető vissza, legalábbis szerintem.

szuks 2017.03.22. 12:44:44

Kedves Sándor!
Érdekelne a véleménye (bár nem magyar honlap) a nutritionfacts.org oldalról.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2017.03.22. 15:39:27

@szuks:

Próbaképpen ránéztem az "aspartame" címszóra, ott gyakorlatilag felhozta az összes olyan rémhírt a szócikkben, amivel a népet riogatni szokták: metanollá bomlik, ami toxikus, rákot okoz és egyebek. Mindent a pontos források megadása nélkül - pedig azért tesz olyan állításokat, amiknek szívesen utánanéznék (pl. hogy az aszpartamos üdítők depresszió kockázatot fokozó hatásúak).

Ez alapján én óvatos lennék az oldalon olvasottakkal...

szuks 2017.03.22. 20:00:30

@Meleg Sándor:

Minden videó mellett a jobb oldalon található egy "Sources cited" feliratú gomb. Ez tartalmazza a pontos forrásokat.
pl.: Az "Aspartame & the Brain" videó forrásai a következők:
Video Sources
X Guo, Y Park, N D Freedman, R Sinha, A R Hollenbeck, A Blair, H Chen. Sweetened Beverages, Coffee, and Tea and Depression Risk among Older US Adults. PLoS One. 2014 Apr 17;9(4):e94715.

M Lucas, E J O’Reilly, A Pan, F Mirzaei, W C Willett, O I Okereke, A Ascherio. Coffee, caffeine, and risk of completed suicide: Results from three prospective cohorts of American adults. World J Biol Psychiatry. 2014 Jul;15(5):377-86.

M Lucas, F Mirzaei, A Pan, O I Okereke, W C Willett, E J O’Reilly, K Koenen, A Ascherio. Coffee, caffeine, and risk of depression among women. Arch Intern Med. 2011 Sep 26;171(17):1571-8.

A L Klatsky, M A Armstrong, G D Friedman. Coffee, tea, and mortality. Ann Epidemiol. 1993 Jul;3(4):375-81.

R G Walton, R Hudak, R J Green-Waite. Adverse reactions to aspartame: double-blind challenge in patients from a vulnerable population. Biol Psychiatry. 1993 Jul 1-15;34(1-2):13-7.

P Humphries, E Pretorius, H Naude. Direct and indirect cellular effects of aspartame on the brain. Eur J Clin Nutr. 2008 Apr;62(4):451-62.

A Samuels. There really is no controversy. European Journal of Clinical Nutrition (2009) 63, 1044.

T J Maher, R J Wurtman, Possible neurologic effects of aspartame, a widely used food additive. Environ Health Perspect. 1987 Nov;75:53-7.

K R Tandel. Sugar substitutes: Health controversy over perceived benefits. J Pharmacol Pharmacother. 2011 Oct-Dec; 2(4): 236–243.

G N Lindseth, S E Coolaha, T V Petros, P D Lindseth. Neurobehavioral Effects of Aspartame Consumption. Res Nurs Health. 2014 Jun;37(3):185-93.

C R Whitehouse, J Boullata, L A McCauley. The potential toxicity of artificial sweeteners. AAOHN J. 2008 Jun;56(6):251-9

A Tanskanen, J Tuomilehto, H Viinamäki, E Vartiainen, J Lehtonen, P Puska. Heavy coffee drinking and the risk of suicide. Eur J Epidemiol. 2000;16(9):789-91.

Munyi cica 2019.03.09. 13:19:46

Ehhez mit szóltok? Szerintem egy jó nagy lehúzás, harminchatezerért, illetve komplex vizsgálat esetén negyvenötezerért. Nem magam miatt kérdem, hanem csak mert az egyik FB csoportban, amelyikben a lányom - betegsége okán - bent van, nagyon ajánlgatják, és nem szeretném, ha ő is beugrana:

testedkodja.hu/bemutatkozas

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2019.03.09. 15:14:35

Úgy látom, biorezonancia alapú a módszer. Marhaság.

fordulo_bogyo 2019.03.09. 19:28:06

@Munyi cica: Csatlakozom az elottem szolohoz: marhasag
tetelesen:
"meg tudjuk állapítani, hogy Neked pontosan mi az az étel, ami energiát ad"
amiben szenhidrat es/vagy zsir van

"A mérőeszközben különböző tesztanyagok találhatók és az ezekből származó információ egy csuklópánton keresztül, apró, fájdalommentes, elektromágneses impulzusok formájában jut a szervezetedbe."
Nincs ilyen atviheto informacio az anyagokban.
A szervzet nem a felkar izmainak osszerandulasaval reagal az etelekre.

"Tested válaszreakciói alapján mért eredmények belekerülnek egy 60 éves gyakorlati tapasztalatokat összegző szoftverbe,"
Ez szep, ahhoz kepest, hogy csak 2003 ota van olyan eszkoz, amivel ilyen adatokat lehet gyujteni...
"2003 óta elérhető az az orvostechnikai eszköz"
Honnan vannak gyakorlati tapasztalatok 1959 ota?

" egy újszerű eljárásról van szó, amely alternatív-orvosi alapokon nyugszik "
Az alternativ azt jelenti, hogy nincs ra semmi bizonyitek.

Epikus SZTK · http://www.oek.hu/oek.web 2019.03.10. 17:48:03

@Munyi cica: Csak megerősíteni tudom az ehhez hozzászólókat abban, hogy ez egy nagy átverés.
Az EVA3000 nem orvostechnikai eszköz, nem szerepel a "medical device" listán - utánanéztem. Mérhetnék ingával is :-)
Én is a napokban futottam bele, utána is néztem, szóval az egész azon túl, hogy nagyon nem életszerű, még teljesen megalapozatlan is. Nem érdemes rá sem pénzt, sem energiát pazarolni.

Munyi cica 2019.03.10. 20:05:27

@Meleg Sándor: @fordulo_bogyo: @Epikus SZTK:

Na....ennyi, köszönöm szépen, hogy időt szántatok rá, és megnéztétek, és az indoklásokat is, legalább jobban tudok érvelni, de hogy mennyi ilyen marhaság van manapság....az emberek kiéheztek az ilyen áltudományokra?
Pedig ez nem rákgyógyítás, nem úgymond "életmentő", meg hogy mindent megtenne, hogy életben maradjon, csak arról van szó, hogy "mit kéne enni személy szerint"...de hát én is így gondolom, hogy ez egy nagy áltudományos katyvasz.
süti beállítások módosítása