2017. ápr 18.

Extravagáns festők, durvuló hableányok

írta: artmozi
Extravagáns festők, durvuló hableányok

Itt a 23. Lengyel Filmtavasz!

Andrzej Wajda utolsó filmje és a tavalyi Sundance filmfesztiválon is díjat kapott musical-horror szenzáció a legnagyobb sztár az idei kínálatban – de rajtuk kívül is bőven van mit nézni április 20-26. között a Művészben! Haladjunk szépen sorban.

csabitok1.jpg

Az Egyesült szerelmes államok 2016-ban Ezüst Medvét kapott Berlinben, s a rendszerváltás reggelén mutat be néhány drámai női sorsot. Ütős, kicsit sem finomkodó mozi, remek alakításokkal.

 

A világ boldogsága „címszereplője” egy hölgy, aki körül ott legyeskedik az egész bérház. A huszadik század első felének végén járunk, s egy évtizednél nagyobb a távlat, amit áttekintünk. Az már az előzetesből is kiderül, hogy Karolina Gruszka karakteréért nem véletlenül van oda szinte az összes szereplő.

 

Excentrikusok, avagy az utca napos oldalán. Szép, hosszú cím – szellemes, zenés, elegáns történet egy zenészről, aki nem épp a legideálisabb helyen próbál menőzni. De persze összejön neki. A szerelem is.

 

Fiatal házaspár sztorija a Kamper, melyben mindketten megcsalják a másikat, illetve az egyik csak bosszút akar állni, de persze a játszmázás nem úgy sül el, ahogy tervezte. Coming-of-age film, elvileg, de csak elvileg felnőtt emberekről.

 

Egyszerű történet a gyilkosságról. Na persze, ha ilyen a cím, biztosan nem lesz az olyan egyszerű! Apa rendőr, de nem túl kedves, a fiú is rendőr, ő szeretné megóvni a családot. Apától is. Lesz is krimiszerű kavarodás!

Az április 24-i vetítés után vendégünk Arkadiusz Jakubik, a film rendezője!

 

A Heavy mental főszereplőjének sérója néha tisztára olyan, mint Jim Carrey-nek a Dumb és Dumberben, s a figura is eléggé furának tűnik. Szerepe szerint is színész, s nem tudja megjegyezni a szövegeit. Ezért hát máshogyan próbál érvényesülni.

A vetítés után vendégünk Sebastian Buttny, a film rendezője!

 

A tavaly ősszel, 90 esztendősen elhunyt Andrzej Wajda a filmtörténet egyik legfontosabb rendezője. Utolsó mozija, az Emlékképek Władysław Strzemiński avantgárd festőművész története, aki nem akart beállni a sorba, de a kommunista hatalomnak nem lehetett visszabeszélni. Súlyos, bölcs mozi.

 

Amióta megjelent az első trailer, azóta beszélnek a Csábítók című igen merész filmről, amely számos fesztiválon, köztük a Sundance-en is hatalmas sikerrel futott. Főszereplői gyönyörű sellőlányok, akik nem feltétlenül úgy ismerkednek az emberek világával, ahogy azt a mesékben megszokhattuk. Az ilyen filmekre szokták mondani, alighanem joggal, hogy nem semmi!

 

A zárófilmet, Az utolsó családot is nagyon szeretik a fesztiválok, ez jelenleg az egyik legnagyobb visszhangot kapott lengyel játékfilm. A Beksiński famíliát, illetve a szürreális festményeiről elhíresült apát, a DJ fiút, s a nem egyszerű helyzetben lévő hölgyeket figyelhetjük két órán keresztül – igen hatásos tálalásban.

Az est díszvendége Andrzej Seweryn, a film főszereplője!

Az utolsó családra, s az április 21-i rövidfilm-összeállításra ingyenes belépők a pénztárban igényelhetők!

Szólj hozzá

fesztivál művész mozi lengyel filmtavasz