2017. nov 14.

Kezdődik a 14. Verzió Filmfesztivál

írta: artmozi
Kezdődik a 14. Verzió Filmfesztivál

100 film 44 országból, hét szekció, közönségtalálkozók és kerekasztal-beszélgetések. November 14-én, kedden este a Trafóban a hivatalos megnyitóval kezdetét veszi a 14. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál.

a_petrilla_bolygo_1200.jpg

Az egyetlen hazai emberi jogi dokumentumfilmes fesztivál minden eddiginél gazdagabb programot kínál november 14. és 19. között. A 14. Verzión olyan filmek állnak a középpontban, amelyek hatni akarnak: megmutatják a mai politikai, társadalmi, gazdasági és környezeti válságok emberi dimenzióját, és az ezekre válaszként megjelenő szolidaritás formáit.

14. Verzió hivatalos megnyitója idén először a Trafó Kortárs Művészetek Házában lesz. A fesztiválon Oksana Sarkisova fesztiváligazgató köszönti a vendégeket, majd beszédet mond Montserrat Feixas Vihé, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága képviseletében. A fesztivált hivatalosan Mundruczó Kornél film – és színházrendező nyitja meg.

KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓK

Az idei Verzión, ahogy a korábbi években is, számos hazai és külföldi alkotóval találkozhatnak a nézők.

Vendégünk lesz a fesztivál IDFA-fődíjas nyitófilmje, a Nincs hová bújnod rendezője, Zaradasht Ahmed, aki egy Irak közepén élő férfi ápoló történetének tükrében mutatja be a térségben dúló polgárháborút. Szintén egy válsággócról, a szíriai Aleppo ostromáról forgatott Feras Fayyad rendező. A Sundance Filmfesztiválon World Cinema-díjat kapott Aleppo, a végsőkig alkotójával is találkozhat a közönség a Toldi moziban. Itt lesz az Oleg Szencov ukrán filmes bebörtönzéséről szóló film, A per producere, Maria Gavrilova, valamint Maya Zinshtein, a jeruzsálemi focicsapat szétesését bemutató Színtiszta csapat alkotója. A fesztivál meghívására Budapestre érkezik David Borenstein, a kínai szellemvárosokról szóló Álombirodalom rendezője; Niina Brandt, egy húszéves autista fiúról mesélő A titkos erdőm alkotója; Alexander Kvatashidze, a Találkozunk Csecsenföldön; Andrés Lübbert, A kaméleon színe és Deepak Tolange, a Por direktorai.

thetrial_olegszencov_1200.jpg

A Magyar Panoráma szekcióban 12 filmet mutat be a fesztivál. A közönség november 15-én a Toldi moziban találkozhat a Beágyazott emlékeink rendezőjével, Oláh Katával, aki édesanyja gyerekkori traumáját fejti fel az egykori csillagos házban. Szintén csütörtökön kérdezhetik a nézők Török Marcellt, a Mocskos idők rendezőjét, aki az Európa Kiadó együttes legendás gitárosának fia, a 18 éves Ármin útkereséséről forgatott filmet.

Bármi legyen, gazdagít – állítja Mészáros Márta és Pataki Éva filmjének címe, mely Kecskés Karina moldvai csángó gyerekeknek rendezett mesetáborát mutatja be. A színésznővel november 16-án a Művész moziban találkozhat a közönség.

November 17-én a Toldiban a Schrott és a Lili rendezőit, Mészáros Balázst és Regős Ábelt kérhezheti az érdeklődők, majd Bakony Alexát, az Iborfia alkotóját. A Kanzoli vetítése után az alkotók közül Hajdu Szabolcs rendező és Gálovits Zoltán szereplő válaszol a kérdésekre. A Művészben Bihari László rendezőt a Nem szegényeknek való vidék, Pápai Gergelyt az Iza, Péterffy Andrást a Rézangyalok kapcsán hallgathatjuk meg.

November 18-án látható a Művészben az Ember Juditról készült portréfilm, a Visszahúz a múlt, mely után Dér Asia rendezővel lehet beszélgetni. A másik szombati közönségtalálkozó a külföldre költöző fiatalokról szóló sorozat, a MENJEK/MARADJAK: Édes otthon új etapjának rendezőjével, Imre Loránd Balázzsal lesz, szintén a Művész moziban.

aleppo_a_vegsokig.jpg

KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉSEK

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának támogatásával összeállított és a Magyar Helsinki Bizottsággal közösen szervezett, beszélgetésekkel kiegészített Háború & Béke 2.0: A menekültek szemszögéből című szekció betekintést nyújt abba, milyen megélni a háborút és annak következményeit Irakban, Szíriában, Afganisztánban, Kongóban és a világon más tájain.

A Szellemváros az ISIS rémtetteit életük kockáztatásával dokumentáló és azokról hírt adó szíriai újságírók csoportját mutatja be. A film kapcsán november 15-én lesz kerekasztal-beszélgetés a Toldi moziban Manyasz Róbert iszlámjogi szakértő, Pardavi Márta, a Helsinki Bizottság társelnöke és Kitty McKinsey, az UNHCR kommunikációs vezetője részvételével. A beszélgetést Zádori Zsolt, a Magyar Helsinki Bizottság munkatársa vezeti.

Az Ezredes mama címszereplője egy kiskorúakat védő és nemi erőszakellenes rendőri egységet vezet Kongóban. A nők és a gyerekek elleni erőszak kérdését és a háborús múlttal való leszámolás nehézségeit vitatja meg november 16-án a Toldi moziban Alföldi András, a Helsinki Bizottság képviseletében, Kitty McKinsey, az UNHCR kommunikációs vezetője, és Zádori Zsuzsa, a Blinken OSA munkatársa. Moderátor: Réti Pál, a HVG korábbi főszerkesztője.

A Várakozás 14 éves főhőse, Rokhsar hiába okos, szép, közvetlen és jó a fociban, nem élheti a gondtalan tinédzserek életét. Afganisztánból menekült családjával együtt Dániába, ahol zsenge kora dacára ő kénytelen a bevándorlási hivatallal és az ügyvédekkel tárgyalni a tartózkodási engedélyről, mivel egyedül ő beszél dánul. A november 17-ei vetítés után Nagy Boldizsár nemzetközi jogász, Léderer András, a Helsinki Bizottság munkatársa és Kitty McKinsey, az UNHCR kommunikációs vezetője fejti ki véleményét. Földes András, az Index újságírója moderál.

A beszélgetések magyarul és angolul folynak, szinkrontolmácsolással.

beagyazott_emlekeink_1200.jpg

MESTERKURZUSOK

A Visegrádi Alap támogatásával a Verzió Filmfesztivál öt másik fesztivál közreműködésével mesterkurzust szervez, amelyek azt járják körül, hogy mely filmes gyakorlatok sikeresek a problémák tudatosításában és a változások elindításában, illetve milyen módokon hatnak a dokumentumfilmek. Az Explore Impact mesterkurzusok színhelye a Trafó.

Az európai háztartások 100 milliárd eurónyi ételt dobnak ki évente. Ez az élelmiszer, amit mi Európában kidobunk, a világ összes éhező emberének elég lenne, kétszer. Miért pazarolunk egyre többet? Az élelmiszerpazarlás témájáról szól Valentin Thurn német rendező Frissen a szemétbe című filmje. Az alkotóval november 15-én találkozhatnak a nézők.

Rehad Desai (Dél-Afrika) az államhatalmi erőszakkal és a társadalmi egyenlőtlenségekkel foglalkozik Sortűz a tüntetőkre című dokumentumfilmjében, és fontos szószólójává vált annak az igazságtételért folytatott harcnak, amely azért 34 bányászért állt ki, akiket egy békés demonstráció során lőttek agyon. A rendezővel november 16-án beszélgethet a közönség.

Az erdélyi Petrilában található Románia legrégebbi szénbányája, amelyet az EU ajánlására 2015-ben bezártak. A hajdani bányász, jelenleg művész-aktivista abszurd műalkotásokkal próbálja megakadályozni, hogy az önkormányzat ledózerolja a műemlék épületeket. Erről szól a román Andrei Dascalescu A Petrilla-bolygó című filmje, melynek kapcsán az alkotó november 17-én tartja mesterkurzusát a Trafóban.

Explore Impact Doku-klub: Kerekasztal-beszélgetés a dokumentumfilmek hatásáról

November 18-án, szombaton 18 órakor a Blinken OSA Archívumban az Explore Impact program keretén belül kerekasztal beszélgetés lesz, aminek célja körbejárni a dokumentumfilmek társadalmi változásokban betöltött szerepét.

A beszélgetés két körben történik, először a fesztiválon részt vevő rendezők, illetve egy producer foglalják össze röviden álláspontjukat, ezt követően beszélgetnek a témáról. Rövid szünet után pedig nemzetközi dokumentumfilm fesztivál szervezők és egy akadémikus osztja meg gondolatait egymással és a közönséggel.

Résztvevők:

1. PANEL

Alexander Kvatashidze, (rendező, Találkozunk Csecsenföldön, Grúzia)

Maya Zinshtein, (rendező, Színtiszta csapat, Izrael)

Feras Fayyad (rendező, Aleppó, a végsőkig, Dánia)

Andrei Dascalescu, (rendező, A Petrilla bolygó, Románia)

Maria Gavrilova, (producer, A per, Ororszország)

2. PANEL

Kristýna Genttnerová (KineDok, Csehország)

Barbora Hudečková (One World Prague, Csehország)

Ana Tsimintia (Cine-Doc Tbilisi, Grúzia)

Darya Bassel (Docudays UA, Ukrajna)

Komlosi Orsolya (DokuArt, Magyarország)

Moderátor: Oksana Sarkisova (Verzió)

A beszélgetések angol nyelven folynak, az esemény ingyenes.

ezredes_mama_1200.jpg

14. VERZIÓ Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál

Budapest: 2017. november 14-19.

Részletes jegyinfo

Verzió Pécs: 2017. november 23-25.

Verzió Szeged: 2017. november 23-26.

 

Szólj hozzá