Van énnekem egy öreg lemezjátszóm.

De tényleg. Örököltem ezt a Csehszlovák gyártású Supraphon-t. Emlékszem rá, hogy gyerekkoromban mennyit nyúztam szegényt. S lám, még mindig működik.  Kicsit megkopott már, meg aztán az Ő korában még nem volt annyira elterjedt a hifi meg a Stereo. De az Illés zenekar nagylemezét még nagyon jól viszi. Ami régi, nem feltétlenül rossz. Ami régimódi, nem feltétlenül elavult. Sőt, nevezhetjük divatosan: retrónak. Mivel én színész vagyok és hagyományos módon interpretálom szerepeimet, akkor én is retró vagyok. Retrószínész! Vagy csak egy öregedő bohóc, aki szentül hiszi, hogy a gyerekeket szórakoztatva kell nevelni. (Legalábbis a valóság ezt bizonyítja.)

Remélem, addigra már csak por alakban létezem majd, amikor ez a hatalmas hazugság, erkölcsi és érzelmi mocsok, ami most van, az élő generáció nyakába zúdul. Na jó, figyelem, én szóltam. Halkan, mint ez az öreg Supraphon.