A gyermeki jogokról, a kisgyermekek társadalmi helyzetéről már az ókori Egyiptomi Középbirodalom (i.e. 2000-1800) idejéből is maradtak feljegyzések, képi ábrázolások.

Védelmük fontosságát elsőként Hammurapi babilóniai király törvénykönyvében rögzítették i.e. 1750 körül. Aztán ahogy fejlődött az emberi civilizáció és lassan eljutott az iparosodás koráig - a gyermekek jogai szertefoszlottak, mint a kéményfüst. A gyermekjog az 1800-as évek végén került újra előtérbe, de túl szigorúan nem szabályozták. A gyermekjogi mozgalom első élharcosa az angol Eglantyne Jebb (1876.08.25.-1928.12.17.) volt, aki a Mentsük meg a gyermekeket (Save the Children) szervezet alapítójaként komolyabb, nemzetközi sikereket is elért. 1924. szeptember 24-én fogadta el a Népszövetség közgyűlése a Genfi Nyilatkozatot, mely a gyermekek alapvető jogait tartalmazta. Mivel nem volt kötelező érvényű, így tulajdonképp sok értelme nem volt, ráadásul a Népszövetség feloszlásával 1946-ban meg is szűnt.

De a téma -szerencsére- mégis aktuális maradt. 1954-ben az ENSZ kezdeményezte a törvény megalkotását, amit végül 1959. november 20-án fogadtak el. A „Gyermeki Jogok Nyilatkozata” után 1989-ben „A gyermekek jogainak konvencióját” is hivatalossá tették, ezért november huszadik napja a Gyermekek Jogának Világnapja. Magyarország 1990. március 19-én írta alá a konvenciót és 1997 óta ünnepli meg e jeles napot.

Ismételten idekívánkozik:

Az UNICEF minden évben felméréseket készít a mély-szegénységben élő gyermekek életkörülményeinek alakulásáról. Sajnos -a határainkon túli, többségében javuló tendenciákkal szemben- idehaza a tavalyi rossz számadatokhoz képest is súlyosbodott a helyzet. Az átlagos 26 százalékról 58 százalékra nőtt az alsó, szegénységben élő gyermekek aránya, függetlenül az etnikai hovatartozástól. A 41 országot felölelő, 9 indikátor alapján elvégzett vizsgálat szerint Magyarország a lista vége felé, a 32. helyre került.

A probléma nem új keletű, így fölösleges lenne bármely jelenleg ellenzéki pártnak a mostani hatalmi felépítményre mutogatni - mondjuk ezt nem is teszik-, hiszen eddig az összes előző kormányzat sem volt hajlandó szembenézni a problémával és megfelelően kezelni azt. A GDP-hez képest a támogatási mérték jó, de hatékonysága elenyésző. Így a középosztályból leszakadók is egyre inkább azt a jelenleg „hivatalosan” 26,3 százalék mély-szegénységben élő társadalmi réteget duzzasztják, melyben a majdan születendő gyermekek boldogulási esélyei is rendkívül alacsony számot mutatnak.

Sajnálatos módon a számokkal való bűvészkedés gyakorta okoz ellentmondásokat, így inkább hihető a szociológusok véleménye, hogy a hivatalos KSH és Eurostat adatok csupán egy részét mutatják a valós számoknak. Például egy 2015-ös KSH adat szerint ugyanis Magyarországon abban az évben 136 ezer veszélyeztetett gyermek élt, míg ugyanazon év oktatási adata viszont 212 ezer gyermek helyzetét tartja tragikusnak.

Az UNICEF minden évben igyekszik tenni valamit a világméretű válság enyhítésére, de hiába a sok lelkes önkéntes, a helyi szinten tenni akaró szakember, ha a rendelkezésre álló források kevesek. Ez persze annak is betudható, hogy a szervezet teljes bevételének csaknem 24 százaléka eleve New Yorkban marad a méregdrága központi irodák fenntartására. Az sem világos, hogy a szovjet tömb felbomlása után a szükségessé vált európai centrumot miért a világ legdrágább városába, Genfbe telepítették. Így aztán nem véletlen, hogy az UNICEF a teljes költségvetésének csaknem 42 százalékát székhelye és kirendeltségeinek fenntartására költi. Ez durván 300 millió dollár. Hm?