2018. jan 18.

Európai iszonyok

írta: Clodovicus S. Carolus
Európai iszonyok

avagy: történelmi séta a bili körül

Ha valaki megépítené az időgépet, s visszautazna a 16. századi Európába, akkor két fontos holmit mindenképpen vinnie kellene magával. Az első valamilyen orrcsipesz, hogy az eszméletlen orrfacsaró bűzt kirekessze valahogy. A másik pedig egy nagy, óriási adag fertőtlenítőszer, hogy biztosan elkerülje a fertőzéseket.
Sajnos a 16. századra az európai ember teljesen elfelejtette a híres görög és római fürdőkultúrát, a „Tisztaság: fél egészség!” felfogás hiánya pedig súlyos fertőzésekhez, járványokhoz vezetett. Ráadásul a keresztény egyház is rátett egy lapáttal. Kitalálta, hogy a fürdés, -mivel meztelenséggel jár, ami viszont helytelen-, tiltott tevékenység, meg amúgy is, a víz sok betegség forrása. (Nem is fürödtek benne és nem is itták sokáig.)

Ebben az időben kezdtek egyre nagyobbá és zsúfoltabbá válni a városok. A házak szűkösek voltak, ezért a vécék a tetőkre kerültek. Sok helyütt a bili tartalmát közvetlenül az utcára öntötték, s amikor eleredt az eső a tetőről a „cucc” szintén lefolyt az utcakőre. Mivel csatornarendszer még nem létezett, így a fekália és az egyebek patakként folydogáltak az utcán egyenesen bele a folyókba. Ezzel sikerült tényleg agyonszennyezni az ivóvizet. A polgári házak tetőszerkezete nem volt a legtökéletesebb, így megesett, hogy ami a tetőn volt, az beesett - például az ágyba. Erre találták ki az oszlopos, baldachinos ágyikót. Biztos, ami biztos! A jobb módban élő polgárok évente egyszer, általában május végén megengedhették maguknak a fürdést. A család tagjai -az apa után- a fiú gyermek, lány gyermek és végül a feleség is megfürödhetett. A legtöbb házasságkötés is erre az időszakra esett, mert ekkor még viszonylag tiszták voltak. No meg a nagy, illatos virágcsokrok divatja is erre az időszakra esett, hogy elnyomják a mindenféle szagokat.

Persze a nemesek körében sem volt rendszeres a tisztálkodás. Ők is féltek a víztől, mint a tűztől! A kivételeket külön, mint érdekességet jegyezték le. I. Erzsébet például havonta fürdött, s ezzel rekordot döntött. Viszont az első Bourbon uralkodó, IV. Henrik francia király folyton olyan büdös volt, hogy kísérete alig tudott megmaradni mellette. Állítólag rettenetes láb- fokhagyma- és lótrágyaszag lengte körül. Egyik bizalmas udvarhölgye egyszer arra kérte, hogy fürödjön meg, mire a király úgy válaszolt, hogy inkább az udvarhölgy se fürödjön, így mindketten éppolyan büdösek lesznek.

Apropó, franciák. A személyes higiénia a mai franciák számára sem fontos annyira, hiszen a tisztálkodási szerek európai eladási piacán ők szerepelnek a legrosszabbul.

XIII. Lajos francia királyról is pontos feljegyzések maradtak hátra. Ebből kiderül, hogy először csupán hat esztendős korában mosták meg a lábát. Tisztálkodni ő sem szeretett, bár amikor felépíttette a Versailles-i kastélyt, abba csodálatos fürdőszobát is kialakíttatott. Igaz, fürdeni nem fürdött benne, ahogy utóda XIV. Lajos a Napkirály sem. Viszont minden vendégének megmutatta, mint látványosságot.

A 17. századra ki is találták a kölnit és a parfümöt. Eleinte csak a hölgyek locsolgatták magukra, miközben -diszkréten- feltornyozott, ragasztott és tűzött hajkoronájuk alatt vakargatták tetvektől megkínzott fejbőrüket. A korabeli etikett minden részletességgel beszámol arról, hogy miképpen illik viselkedni a felső tízezer köreiben, viszont egy árva szót sem ejt a tényről, hogy a tetvek és a bűz elkerülése végett illik rendszeresen tisztálkodni is.

A Napkirály -mint már említettem- ugyancsak egy alkalomra korlátozta az évente végrehajtott fürdéseinek számát. Helyette minden nap megtörölte az arcát és a kezét egy nedves törölközővel, melynek szertartásos használatáról is hitelesnek tűnő, részletekig pontos leírás maradt fenn.

A királyi kastélyt és annak környékét még egy vaknak is könnyű volt megtalálnia, hiszen már messziről sz*r szagtól bűzlött. A palota kertjében rengeteg kecske, tehén és szárnyas élt. Szükség volt rájuk a csaknem háromezer ember élelmezéséhez. A Napkirály, -egy ügyes húzással- szinte összes nemesét maga mellett tartotta, így kívánta elkerülni, hogy összeesküdjenek ellene. Ez a sok ember ott élt a kastélyban. Abban a kastélyban, ahol egyetlen egy árnyékszék sem volt. 200 bilit rendszeresítettek, ezeket használta mindenki. Tartalmukat néhány kijelölt szobába ürítették a szolgák, akik pedig éppen ott végeztek szükséget, ahol voltak. Sötét kis sarkok, homályos folyosók szegletei bűzlöttek a cucctól. Történt, hogy az egyik emeleti szoba, melynek funkcióját már említettem, annyira megterhelődött, hogy fogta magát és teljes tartalmával együtt leszakadt. Sz*rtak rá!

Arról is maradt feljegyzés egy kegyvesztett herceg tollából, ki egy jó darabig ott élt Versailles-ban, hogy a Napkirály miként végezte el szükséges dolgát. Ugye nem baj, hogy részleteket most nem írok, (nem oly rég vacsoráztam), viszont érdekesség képen megemlítem, hogy sok pénz befizetése mellett bizonyos prominens személyek jelen lehettek az eseményen. Ahogy mindennek, ennek is volt ceremóniamestere, hivatalos neve: a Porte-chaise d'affaires. A „kakamester” bizalmi állásnak számított, hiszen ő volt az első, aki ellenőrizte a királyi „termést”, melyről szigorú jelentést kellett tennie a király orvosainak.
A kakiszag miatt hordószám folyt a sok kölni is, így nagy vonalakban el lehet képzelni, micsoda bűz terjengett ott.

De ne gondoljuk, hogy a „fejlett” Angliában más volt a helyzet. Pontosan ugyanezeket az állapotokat találná az időutazó. Csupán az intimitás szintje volt egy picit más, mert a „garderobe” névvel megnevezett helyiségben történt a bili telepakolása, aminek tartalmát aztán vagy az utcára, vagy a folyóba öntötték. Pedig Sir John Harrington már ekkor kitalálta a vízöblítéses wc-t, mely találmány századokon át ismeretlen maradt. (Aztán később Alexander Cummings kifejlesztette az S-alakú csövet a WC-medence alatt, hogy elkerülje a kellemetlen szagokat. De ne ugorjunk annyira előre.)
A zsúfolt angol lakónegyedekben 100 emberre jutott egyetlen wc. Annak tartalma közvetlenül a folyóba folyt. Az emberek nem tisztálkodtak, táplálkozásuk is egészségtelen volt. Elébb a kolera, majd 1665-ben a Fekete Halál be is költözött Londonba. A Yersinia pestis maradványait néhány éve találták meg egy londoni temető feltárásakor.

A 18. századra sem javult a helyzet. Sőt. A szabad vizek elszennyeződtek, a meleg víz előállításához szükséges tűzifa is nagyon drága lett. Inkább a felsőruházat tisztán tartására ügyeltek, mint a személyes higiéniára. Az Amerikából „importált” szifilisz és a már tudott, de nem megismert kolera és pestis baktérium is sok áldozatot szedett, ezzel némi demográfiai változást okozott.

A 19. század elejére Európában szerencsére a Fekete Halál ereje megtörni látszott. Viszont helyébe lépett a kolera, mely csak Magyarországon közel egymillió életet követelt. A helyzetet tovább súlyosbította a tudatlanság, ami megsokszorozta a félelmet. Az orvosoknak lövésük sem volt e betegségről (se) bár már kezdték kapiskálni, hogy a szennyezett víz, a kriminális higiéniai állapotok erősen befolyásolják a járványok kialakulását. E felismerés és a 19. század derekára megszülető mikrobiológia nagy előrelépés volt abban, hogy a járványos betegségeket minimális mértékre szoríthassák vissza. A mi Semmelweis Ignácunk, bár még nem ismerte, csak sejtette a mikroszkopikus kórokozók létezését, helyes következtetések által sikerrel felvette ellenük a harcot. Sajnos orvostársaival nem volt ilyen egyszerű a helyzet. Ők makacsul ellenálltak, s a kiváló tudóst bolondnak titulálták. Pedig osztályán minimálisra esett vissza a gyermekágyi lázban elhunytak száma, pusztán azért, mert beosztottjainak fertőtlenítőszeres kézmosást írt elő, továbbá rendszeres takarítást, fertőtlenítést, szellőztetést vezetett be. A tisztaság, fél egészség.

Európában a személyes és általános higiénia csak iszonyatosan lassan kezdett teret hódítani. A 20. század elejére nagy nehezen felismerték a fertőző betegségeket okozóit, s hogy ezek legyőzéséhez elengedhetetlen a rendszeres és alapos tisztálkodás. Lassan kiépültek a zárt szennyvízrendszerek és a tiszta, ellenőrzött folyóvíz ellátását biztosító szolgáltatók. A modern nagyvárosok igyekeztek úrrá lenni a nyomor okozta elmaradottságon, a zsúfoltságon. Újra kialakult a szervezett szemétszállítás, melyek során élhetőbb és egészségesebb városok születtek. Persze nem ment ez zökkenők nélkül, s a világ jelentős részén még ma is újkori állapotok uralkodnak. Az elmaradott országok folyamatos, napi szinten harcolnak e betegségek ellen (is), s mivel eszközeik alig vannak, ezért csak Istenben bízhatnak, hogy nem tör ki egy újabb, milliókat elpusztító járvány. A régi „haverok”, vagyis a pestis, kolera, spanyolnátha, fekete himlő mellé felzárkózott az aids és az ebola. Figyelnek minket és ugrásra készen várják, hogy lecsaphassanak.

bilimix.jpg

Szólj hozzá

történelem