2018. feb 01.

A Nóti

írta: Clodovicus S. Carolus
A Nóti

Írok néhány címet:


Lepsénynél még megvolt
Piros bugyelláris
Hyppolit, a lakáj
Az én lányom nem olyan

Még több száz címet is ideírhatnék, melyeknek egy közös vonása a szerzője. Úgy hívják: Nóti Károly.
Az erdélyi Tasnádon (Szatmár megye) született, s mivel édesanyja belehal a szülésbe a fiatal Nóti magát okolja és menekül az emlékek elől. Apja hatására ügyvédnek tanul Kolozsváron, ám végül újságíró lesz. 1919-ben mutatkozik be kabarészerzőként és 1923-tól már a Terézkörúti Színpad háziszerzőjeként ontja magából a jobbnál jobb tréfákat. Kicsit később megszületik a magyar hangos mozi is, így humorát kitűnő filmvígjátékok írójaként kamatoztatja. Még Nagy Endre, az akkori idők kabaréinak nagymestere is elismerően nyilatkozott róla.

Ezek a mostani szánalmas „sztendapos” gyerekek a kanyarban sincsenek a régi nagyokhoz képest, a humort -mint olyant- még hírből sem ismerik. De hát a csecsemőnek minden vicc új, ahogy mondani szokás, ha csak ez van, akkor a mostani néző ezt a vacakot tekinti csúcsnak. Csak név nélkül - egy mostanság túlértékelt fellépésénél illetve lebőgésénél lehettem jelen. Eredetileg húsz percet kapott, de öt perc múlva a konzervnevetés és taps hiányában, illetve a közönség érdektelenségétől kísérve gyorsan lehúzott a színpadról és átadta a helyét az arra érdemesebbeknek.

Nóti Károly tréfái ezeket is túlélik, mert az igazi, eredeti humornak mindig lesz létjogosultsága. Ma is -ha egy picit porolunk rajta- pontosan olyan vicces a Nóti-vicc, mint a húszas, harmincas években. Nóti annyira sikeressé vált a kabaré műfajában, hogy a Vígszínház is felkérte, legyen társszerzője egy produkciónak, ami aztán sok száz előadáson keresztül szórakoztatta nézőit.

Nóti Károly a zsigereiben hordozta az igazi pesti humort. Mindenről volt tréfás anekdotája, szinte állandóan „új életet kezdett” és erre intett mindenkit környezetében. A dohányzás, a lumpolás, a kártyázás veszélyeiről papolt, aztán néhány napos „szent önmegtartóztatás” után hajnalig ült a kávéházban, ahol csomagszám szítta illatos cigarettáit,nőzött, ivott és kártyázott Gombaszögi Ellával és a többi barátjával.

Írni csak a kávéházban tudott. Imádta a körülötte zajló nyüzsgést, a barátokat, kollégákat. Amikor Berlinbe költözik, felesége a lakás egyik szobáját kávéházi sarokká alakítja át, de ott valahogy nem megy a munka. Így veszi a kalapját és egy berlini kávéházban megírja első igazi filmforgatókönyvét, melyet még csaknem hatvan kézirat kísér. Csak a hitleri őrület elől költözik haza, ahol megteremtője lesz a magyar filmvígjátéknak, mely immár hangosan szól a közönséghez. Azt tartja, hogy a sikeres filmhez egy kiváló forgatókönyv kell. Szerencsére ezt a gyakorlatban is bizonyítja. A többségük szerencsére ma is megtekinthető, s egy 1931-ben készült Hyppolit, a lakáj filmen még mindig szívből tud kacagni az igazi humorra érzékeny néző.

A második nagy világégés alatt a Pódium Kabaré szerzőjeként dolgozott, ám némi érintettsége okán, meg mivel sok zsidó barátja, kollégája volt, így második körben őt is internálták. Szerencsére túlélési ösztöne erősebb volt és Fortuna is kedvelte, így átvészelte a viszontagságokat. A „cocializmus” kezdeti időszaka azonban nem kedvezett sem a humornak sem a bohózatnak. Nem is nagyon írt efféléket. Aztán ahogy enyhült a politikai nyomás, úgy kezdték újra felfedezni. Régi, nagy sikereket elért darabjait vették elő, s természetesen a nézők ugyanúgy imádták, mint anno. A film is megtalálta. Civil a pályán és a Fel a fejjel társzerzője lett. Az utóbbiban Latabár Kálmán bizonyítja be azt a tételt, hogy a legnagyobb komédiások egyben a legdrámaibb erőt is képviselik. Aki teheti, feltétlenül nézze meg.
Az Operettszínház is újra felfedezte. Két sikeres egyfelvonásosában (A képzett beteg - Péntek 13) szintén Latabár brillírozott.

notikaroly-mix.jpg

Aztán vége lett. 62 év és három hónap után végleg befejeződött az Ő előadása. Valódi űr maradt utána, melyet igazából ma sem sikerült senkinek kitöltenie. Mostani kritikusai azt mondják, hogy már nem is kell, mert figurái nagyon magyarok és pestiek, s a kiszolgáltatottság, a szegénység okozta csetléseik-botlásaik már cseppet sem viccesek. Én meg ezzel szemben azt állítom, hogy -ahogy körbetekintek ebben az országban- Nóti alakjai és élethelyzeteik egyre inkább kezdenek újra aktuálissá válni. Aki ezt nem látja, az vagy idióta, vagy teljesen agymosott. Meg ha annyira rosszak lennének művei, miért veszik elő újra és újra a színházak, vagy miért készítik el újra filmjeit -persze szánalmasan pocsék minőségben-? Akkor? Mégsem olyan avítt és elcsépelt?

Salamon Béla -ha még tudja valaki, hogy ki volt Ő- még Nóti halála után is azon morgott, hogy miért kellett elhallgatni nevét a Hyppolit, a lakáj egyik díszelőadásán 1956 elején. A politika így működött és még ma is így működik. Ne legyenek senkinek kétségei efelől.

2007-ben 100 éves volt a magyar kabaré. Nóti Károly neve az emlékezések során kikerülhetetlen volt. Ismerték, ismerik itthon és külföldön, hiszen sok forgatókönyvéből készült film a nyugati világot nevettette meg. Így nyugodtan kijelenthetjük, hogy Ő is világhírű írónk. Ezeknek a mostani, magukat humoristának hazudó, konzervtapsra, műnevetésre és szervezett nézőknek vigyorgó senkiknek meg azt javaslom, olvasgassanak Nóti Károlyt, Kellér Dezsőt, vagy nézzenek Hofi Gézát. Talán -mondom- talán tanulnak belőle valamit a humorról.

 

Szólj hozzá

történelem magyarország színház művészet szakma mókamájszter