Viktor, ezt benézted! – üzenhetjük a kormányfőnek. Orbán ugyanis azt üzente a németeknek: foglalkozzanak a maguk dolgával, miket hagyjanak békén. Ha szót fogadnának, komoly bajban leszünk hamarosan.
Bár még csak félidejénél jár a 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszak, a következő etap tervezése már most elkezdődött. Pontosabban: elkezdődött volna, ha a legerősebb államok nem saját választási kampányukkal bíbelődnének. A franciák épp vasárnap szavaznak parlamentjük összetételéről – és bár e poszt az urnazárások előtt készül, szinte bizonyos, hogy a centrista, unió-párti Macron elsöprő, talán kétharmados győzelmet aratva nem csak az elnöki széket, de a törvényhozást is magáénak tudhatja. A német választás is lefutottnak látszik jelen pillanatban: bármekkora is volt a lelkesedés a szocdemek környékén Martin Schultz feltűnésekor, Angela Merkel és a konzervatívok hamar feledtették a szocdem reményeket. Így az is borítékolhatónak tűnik, hogy a kancellár asszony folytatja kormányzását. (Tegyük hozzá: magyar szempontból szinte mindegy is, melyikük kerül Németország élére. Bár Merkel személyiségéből adódóan visszafogottabb, nem képvisel markánsan más álláspontot Magyarországról sé az EU jövőjéről riválisánál.)
Jelentős részben a fenti okokkal magyarázható, hogy az EU még mindig nem vágott bele a következő költségvetési ciklus tervezésébe. Ez a ciklus pedig sorsfordító lehet Magyarországra nézve. Annyi biztos: a csatlakozásunkkor megállapított kohéziós alapok kimerültek - az eredeti elképzelések szerint Brüsszel tényleg leáll 2020-ban, több felzárkóztatási milliárd ide már nem ömlik. Elvileg.
A főterekre, középületek kimázolására és hasonló, egyáltalán nem termelő beruházásra elszórt uniós pénzek azonban nem azt szolgálták, amire kaptuk őket: a felzárkózásra. Vagyis: Magyarország messze nem közeledett annyit a magállamokhoz, mint ahogy arra lehetősége lett volna az ideáramló eruómilliárdokból. (Ugyan ez természetesen elmondható a velünk együtt, illetve utánunk csatlakozó, régiós államokról is.) Tehát a valódi felzárkóztatáshoz újabb brüsszeli pénzekre lenne szükség.
Ettől elvben az Unió egy része nem is zárkózna el – egyre többször vetődik fel a kohéziós alapok nyitva tartásának lehetősége. Ingyen pénz azonban sem eddig, sem eztán nem volt és nem lesz.
Egy friss, erős felhatalmazással rendelkező Merkel-Macron tengely nem a következő években, hanem hónapokban fogja letenni az EU új alapjait, meghatározni az új, reaktív, gyors reagálású szövetség irányát. Ez pedig – bármennyire is nem tetszik Orbánnak – bizony a mainál föderatívabb, egységesebb irányítás alatt álló Uniót jelent. Ehhez lehet csatlakozni, vagy ki lehet belőle maradni – ahogy például tette ezt Magyarország a közös ügyészség felállításakor. Üzenheti Orbán királyi rádiója mikrofonállványán keresztül, hogy: "Németországban választási kampány van, arra kérjük a német politikusokat, hagyjanak bennünket békén, ne vonjanak bele bennünket a választási kampányukba. Ez a vita, a rólunk szóló kijelentések nem Magyarországról szólnak, ez a német belpolitika választási küzdelmeinek a logikája szerint értelmezhető, de mi ebben nem akarunk részt venni. Nem indulunk a német választáson. Beszéljenek valami másról, foglalkozzanak a saját német gondjaikkal, hagyják a magyarokat, hogy éljék a saját életüket."
Orbán helyében mi jobban vigyáznánk, mit kívánunk. Ha Berlin és Párizs – vagy ha tetszik, együttesen: Brüsszel – tényleg és végérvényesen hagyja a magyarokat, akkor már csak Moszkvához és Pekinghez szaladhat, betölteni a helyi palotapincsi szerepkört.
Mert ha nem képes érdemben szót érteni az EU most formálódó, régi-új erőterével, azzal Magyarországot vágja el újabb évtizedekre a Nyugattól. Lehet, hogy szerinte a rothadó nyugati kapitalizmus haldoklik, de – Hofi szavaival –: ahhoz képest, ahogy mi élünk, nagyon szeretnénk úgy haldokolni.