B1 blogcsalád



Megtalálta a megoldást a Fidesz, hogyan tudja kivédeni, hogy az Unió beleszóljon az uralkodásukba

2017. szeptember 13. - nickgrabowszki

Egész konkrétan az az ötlet, hogy Orbánnak csak azokat az európai döntéseket kelljen elfogadnia, amelyek tetszenek neki. Eddig csökkentette az AB hatásköreit Orbán és a Fidesz, most pedig bővíthetné.

orban_parlamenti_folyoso.jpg

A kormány fenekéből (és még inkább pénztárcájából) kilógó egyik agytröszt az egyik kormánylapban ötletelt: mi lenne, ha a Szeretett Vezér (illetve az általa kinevezett fideszes Alkotmánybíróság) dönthetné el, hogy elfogadja-e az Európai Unió által hozott törvényeket? (A Brexit is valahogy így kezdődött.) Ha más nem, ez legalább bepillantást enged abba, milyen gondolatok forognak a kormánykörök fejében. De az is lehet, hogy ezzel tesztelik a közvéleményt, és ha a Fidesz tábornak tetszik az ötlet, akkor életbe is léptetik.

Magyarország két évtizednyi közdelem után csatlakozott az EU-hoz, 2004-ben. Ekkor az ország vállalta, hogy

feladja szuverenitásának egy részét, és aláveti magát a tagállamok többségi döntéseinek.

2010-ben viszont a Fidesz került hatalomra, akinek nagyon nem tetszett, hogy jelentős előnyökért cserébe elveszett a szuverenitás egy része. A brüsszeli ezermilliárdok persze jó jönnek nekik, de az már nem, hogy a többi tagállam és az EU vezetése együttműködést vár (jogosan).

Például azt, hogy a közös döntéseknek alávesse magát a magyar kormány. Amelyik viszont azon dolgozik, hogy miként tudná ezt kicselezni valahogy. (Emlékezzünk csak vissza a CEU-ügyre: "A törvényeket mindenkinek egyformán be kell tartania!" - ezt ismételgették papagáj módjára, miután hoztak egy külön törvényt a CEU ellen, amit úgy toltak át az országgyűlésen és még mindig nem tudni, alkotmányellenes-e. Van egy tippünk, hogy az - a szerk.)

A konkrét ügy természetesen a 2015-ös kvótadöntés, amelyik 120 ezer menekültkérelem elbírálását osztotta el a tagállamok között.

Orbán (vagy Fico) miniszterelnökök között nem vétózta meg, hogy a Tanács eggyel lejjebb delegálja a döntést. A belügyi tanács (a tagállamok belügyminiszterei) tehát elosztották az országok között a menekültkérelmeket. Szolidaritási alapon, gazdasági teherbírás alapján. Magyarországra a 120 ezerből 1200 kérelem jutott. Nem menekült fő, akit be kell fogadni, hanem kérelem, amit el kell bírálni.

Ez igazán nem sok, ráadásul valójában nem segítség a Nyugatnak, mert ha egy-egy kérelemnek a magyar kormány hatóságai helyt is adnának,

a menekültek azonnal tovább is állnának Európa boldogabbik felébe, a "hanyatló Nyugatra".

A magyar és a szlovák kormány ennek ellenére az Európai Bírósághoz fordult a döntéssel szemben. A borítékolható elutasítás közel két év után érkezett meg.

A két kormány gyökeresen ellentétes utat választott.

  1. A szlovákok közölték, hogy elfogadják a bírósági döntést. Az majd persze kérdéses, hogy valójában mit fognak tenni.
  2. Az Orbán-kormány nevében azonban Szijjártó rögtön elfogadhatatlannak nevezte. Politikai döntést látott egy teljesen triviális, a jogszabályoknak mindenben megfelelő bírósági ítéletben, ami 26 tagállamnak megfelelt, a 27. is elfogadta, csak a 28. mondott rá nemet.

Amivel az egész ország kiírta volna (vagy majd kiírja) magát az európai országok közösségéből. Csaknem 2 nappal Szijjártó elutasító nyilatkozata után már Orbán is felfogta ezt, és akkor jelezte, hogy Magyarország (illetve inkább a magyar kormány) aláveti magát a bírósági döntésnek, és ezzel a tanácsi határozatnak. Az itt is kérdés, hogy valójában mit fog tenni, de legalább szavakban elfogadta az Unió joghatóságát Magyarország (illetve inkább saját maga) fölött.

Ami első látásra teljesen triviális kellene hogy legyen, ahhoz neki 2 nap kellett. De kormánykörökben továbbra is folyik az ötletelés, hogy miként lehetne az Unió joghatóságát megszüntetni Orbán fölött.

Az egyik Fidesz- és kormányközeli agytröszt, az ún. Alapjogokért Intézet, most a Magyar Idők nevű kormánylapban publikálta "forradalmi" elképzelését:

A magyar alkotmányosság eszközével lehetne rést ütni az uniós pajzson: elvi lehetőség ugyanis van arra, hogy az Alkotmánybíróság a magyar jogszabály fogalmába beleértse az uniós normákat, így a kvótahatározatot is. Ekképpen pedig lehetőséget adhatna Magyarország kormánya számára, hogy a magyar alkotmányos identitást és szuverenitást sértő uniós jogi aktusokat is megtámadhassa az Alkotmánybíróságon.

Azaz ha egy magasabb hatóság, pl. a tagállami tanács döntései nem tetszenek Orbánnak, akkor azok ellen egy alacsonyabb rangú joghatósághoz, a magyarországi Alkotmánybírósághoz fordulhatna. Azaz 

eddig csökkentette az AB hatásköreit Orbán és a Fidesz, most pedig bővíthetné

egy olyan dologgal, ami triviálisan nem tartozik rá. Tehát a valamely német, francia, spanyol, svéd máltai etc. döntést (illetve annak kötelező érvényét) egy olyan testület bírálhasson felül, amelyhez a többi tagállamnak evidens módon semmi köze.

(Természetesen mindez jogilag annyira nonszensz, hogy egy nem jogvégzett ember is átlátja, sosem fog működni. Egy kivétellel.) 

Ha tudjuk, hogy a magyar Alkotmánybíróság - amelynek még mindig nem sikerült döntenie sem a CEU-, sem a civilellenes törvényről - tagjait

akkor azt is tudjuk, hogy az Alapjogokért Központ igazgatója voltaképpen azt javasolja, hogy

Orbán Viktornak lehetősége legyen csak azokat a döntéseket elfogadnia, amelyek tetszenek neki.

Mintha egy futballmeccsre az egyik csapat vinné a saját bíróját.

(Képzeljük el, mi történne, ha minden EU-tagállam ugyanezt eljátszaná: két perc alatt esne szét az EU, amely a közös egyezményeken alapul, amit mindenki elfogad. Önként.)

Esetleg ezt egész konkrétan is bele lehetne írni az Alaptörvénybe: Orbán Viktor akaratának minden körülmények között érvényesülnie kell. Azt az Alkotmánybíróság ítéli meg, hogy Orbán Viktor akarata érvényesült-e. Tehát a kereszténydemokraták. Tehát Semjén Zsolt. Végül is Orbán Viktor.

Most aztán Európa is megtapasztalja, illetve saját bőrén érezheti, mit jelent az orbáni hatalomgyakorlás. Mostantól a többi tagállamnak az egy lehetősége van, hogy olyan döntéseket hozzanak, amelyek Orbánnak kedveznek, mert ha nem olyat hoznak, akkor Orbán úgyse tartja be őket.

Illetve van még egy lehetőségük. Számukra az volna az egyszerűbb és kényelmesebb is.

Magyarország akkor aztán teljesen és tökéletesen visszanyerhetné a szuverenitását. Orbánnak az biztosan tetszene. A magyarok millióinak nem annyira.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8912824884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VaradiJanos 2017.09.13. 19:44:15

@Fergio: pondró! Nem zavar ha visszaveszik, legalább többet tudnak adni a nigger migráncsoknak, s esetleg telik nekik óvszerre amikor megrakják a nődet. Látod, nekem fontos a családod egészsége.

VaradiJanos 2017.09.13. 20:05:01

@ember100: Nem, az 56-os magyarok gazdasági migráncsok voltak, viszont Tunéziában, Görögországban és Szerbiában is dúl a háború, egész GerMONEY-ig kell menniük, hogy ne hallják az ágyúkat.

VaradiJanos 2017.09.13. 20:06:53

@ember100: Angliában tejjegy lesz, te kretén?

VaradiJanos 2017.09.13. 20:08:10

@taga20: Kell egy nigger a gyapotföldre?

ember100 2017.09.13. 20:09:01

@VaradiJanos:
Helló !

Ezt most nem nagyon értem ,
Kifejtenéd.

VaradiJanos 2017.09.13. 20:16:21

@ember100: azt írtad, hogy lépjünk ki az eu-ból, oszt majd jön a tejjegy, stb

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.09.13. 20:19:36

@John Nethem: Miért cimbora, létezik bármilyen tény, ami téged eltérítene a fidesz nyalástól? Naugye. Akkor meg mégis minek pazaroljam a karaktereket. Boxzsáknak jók vagytok, ennyi hasznotok van. Bár elvakult fideszesként sokba vagytok az adófizetőknek.

ember100 2017.09.13. 20:20:01

@VaradiJanos:
Helló !

Ja , ja mert ugye a Magyar gazdaság van olyan erős mint az Angol ugye ?
És persze ők is elzavarják a gaz külföldi multikat ugye ?
Meg ugye az angoloknál is mindenhova ki van írva hogy XY projekt 10% Magyar és 90% EU támogatásból jött létre !
UGYE ? :)

ember100 2017.09.13. 20:23:06

@VaradiJanos:
Helló !

Azt vágod hogy írónia volt , költői túlzás, olyasmi mint az 50 es években kóla helyett itt volt a bambi :)
Hía kilépünk az EU ból , elzavarjuk a multikat hol eszel hamburgert , iszol heinekent, vezetsz volvót .....?????

Evel Knievel 2017.09.13. 20:25:26

@ember100: Mert 2004 előtt neked nem volt se mobilod se mikród se semmid ugye vadparaszt??? Az EU csinált minket ugye? Azóta van áram is ugye? Menj a picsába gyökér

ember100 2017.09.13. 20:34:33

@Evel Knievel:
Helló !

Hát azért a szinted hozod :) Ami azért eléggé a béka segge alatt van úgy 11 034 méterrel !
Senki nem mondta amiket te vizionálsz , DE ugye 2004 után "kicsit" könnyebb volt utazni , nyaralni , venni valamit külföldről az interneten , exportálni termékeket , megszüntek a határok , védfővámok......

VaradiJanos 2017.09.13. 20:36:35

Na, mára elég a pondrótaposásból, hagyom magukhoz térni őket, holnapra is maradjon móka. Jó éjt taga, ember, fingola!

Bolshevik 2017.09.13. 21:30:14

@John Nethem: "és az a legfontosabb feladatok, hogy a hajléktalanokat megtérítsék, áttérítsék a muszlim hitre. És innét már egy lépés, hogy radikalizálják őket, akár öngyilkos merényletekre is."

ez egy nagyon jó dolog több szempontból is, egyrészt reményt és célt adnak a hajléktalanoknak, másrészt minden egyes elpukkant hontalan után kevesebb segélyt kell fizetni az államnak! na látod ezért is jó a bevándorlás mert ilyen fifikásak ezek

Bolshevik 2017.09.13. 21:32:18

@tamarisk: a világszinvonalu b1 blog nyilvánvalóan nem csúsztat és hazudik sohasem, az újságírói egytől egyig a harwardra és a ceura jártak! te meg mossad ki szappanal a szádat te orbanista, majd ha átvesszük a hatalmat akkor betiltjuk az ilyesmit!

Bolshevik 2017.09.13. 21:35:05

@miskakalo: egyébként ez tényleg fasszág. tehát oké abban egyetértünk hogy a nincstelen százezreket be kel engedni magyarországra mert szerbiában nem férnek el, ez tiszta sor, a szent istáni tanításokból egyenesen következik hogy muzulmánok százezreit kell befogadni

de mindezt sok pénzért? micsoda hülyeség ez? atyám de gáz ez a fidesz hogy sok pénzért beengedi a migránst míg a szegény éhező fázó százezreket meg a határon gázkamrásítja el

John Nethem 2017.09.13. 21:53:09

@Narancs illatú fingola: Viccelsz ? Tőled tényeket olvasni ?? Még a jelzőosztogatásban is ferdítesz és hazudsz ....

De megpróbálhatsz pár száraz tényt közölni..

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.09.13. 22:17:18

@John Nethem: Haggyál már. Rajtad nem lehet segíteni. Évek óta itt ereszted a narancs szagot különböző nickneveken, nyilván keresel is vele.

postumus mumus 2017.09.13. 22:23:50

@VaradiJanos: Tetszenek ezek a kúrós migránsok. Kár, hogy még nem látott senki egyet sem, de azért lehet őket emlegetni. Lehet a rendőrségi statisztika több magyar erőszakoló állófaszút hozna ki egy hét alatt, mint ahány migráns az elmúlt hónapban baszott. De nembaj ismételgesd csak a fideszes mantrát, remélem a következő héten a te feleséged bassza meg egy magyar szatír az utcán. Csak hogy szokd!

postumus mumus 2017.09.13. 22:28:04

@VaradiJanos: Na akkor ha eltakarodtál mostmár lehet baszogatni. ÍGy legalább nem pofázol vissza. Amikor visszajössz meg én tűnök el, mert annyit érdemelsz, hogy ne olvassam el a faszságaid.

Bolshevik 2017.09.13. 22:34:23

@postumus mumus: meg hát mi a baj azzal ha egy migráns baszik az utcán, legaláb nem fogynak el. A másik meg hogy nekik ez a kulturájuk ezt kell elfogadni. A magyaroknak is nyitottabnak, toleránsabbnak kellene lenniük mint a muzulmán valású embereknek.

Bolshevik 2017.09.13. 22:35:10

@Narancs illatú fingola: én úgy utálom ha valaki fideszes én nem értem miért engedik az ilyesmit Jucker igazán léphetne már valamit vagy legalább a facebook tilthatná a fideszes kommenteket.

postumus mumus 2017.09.13. 22:38:24

@VaradiJanos: "egész GerMONEY-ig kell menniük, hogy ne hallják az ágyúkat."
Mivan faszfej. Irigyled, hogy a te fizetésnek nevezett orrbáni könyöradományod helyett egy menekült több segélyt kap a németeknél, mint te itt? Azért ne őt okold, hogy annyira magatehetetlen fasz vagy, hogy nem tudsz egy más országban boldogulni. Hogy csak egy csuti geci seggének nyalásához értesz, máshoz nem. Ezért ne a menekültet okold te kretén. Ezt köszönd inkább a führerednek, meg magadnak.

John Nethem 2017.09.13. 22:46:02

@postumus mumus: És aztán mégis mindig megteszed..... Csak az a rohadt kíváncsiság ne lenne :-) Nem igaz ?!

postumus mumus 2017.09.13. 22:48:07

@Bolshevik: A gond ott van hogy nem nagyon látni utcán kefélő migránst. Csak a fideszesek agyában jut el kefélésig egy combot esetleg tapizó feketebőrű kanos hülegyerekről szóló hír. Elárulom, hogy eközben magyar bűnöző férgek magyar fiatal lányokat vetkőztetnek meztelenre, erőszakolnak meg és még fejjel lefelé kútba is belelógatva gyilkolnak meg. Inkább erről ugasson a kormány, hogy ilyenek hogyan történhetnek meg. Hol annak rendőreink, akik az ilyeneket megakadályozhatnák? Csak nem egy magányos szögesdrótot kerülgetnek délen?

John Nethem 2017.09.13. 23:03:43

@Narancs illatú fingola: Hmm.... Nem tudok több nicknevemről, de ha Te igen, akkor vagy Te vagy Skizoprémes! vagy én nem ...

postumus mumus 2017.09.13. 23:16:33

@Bolshevik: Miközben töketlen, faszfej kormányunk menekültfantomokat üldöz, a tarajos hülegyerek külügyminiszternek nevezett óvodás eu-s szövetségesünkkel szófosással párbajozik, szabadságharcot vív sorra tűnnek el a magyar tinilányok, akik ezután megerőszakolva, fejjel lefelé pöcegödörbe lógatva holtan kerülnek elő:
m.hvg.hu/itthon/20170904_Holtan_talaltak_egy_eltunt_kamaszlanyt_Borsodban
www.blikk.hu/aktualis/krimi/holtan-talaltak-a-borsodnadasdi-lanyt-fejlemenyek/z19dbzk
www.atv.hu/belfold/20170902-segitsen-eltunt-ez-a-fiatal-lany-budapesten/hirkereso
m.origo.hu/itthon/20170824-eltunt-egy-fiatal-lany.html
m.kuruc.info/r/2/176820/

John Nethem 2017.09.13. 23:30:06

@postumus mumus: Ez hány lány összesen ??

És milyen jól összekötötted a Szijjártóval...

Elmehetnél vőfélynek bármelyik falusi lagziba....

John Nethem 2017.09.13. 23:35:31

@postumus mumus: Nem szaladtál egy kicsit túl előre ??? Talán valami felsejlik a MORTIMER-ügy kapcsán benned....... Ott is egyesek túl korán rasszistáztak........

postumus mumus 2017.09.13. 23:35:39

@John Nethem: Talán öt- hat lehet. De az eltűntek száma ennél sokkal több. Csak szemezgettem néhány hírt, de a google a barátod, nézz utána. Az meg hogy töketlen kúrmányunk mindenkivel iszapbirkózik, ahelyett hogy valós poblémákkal foglalkozna, nem újdonság.

Conyi 2017.09.13. 23:40:10

@Fergio: Nagyon pontosak a számok, csak azt felejtetted el odaírni, hogy a nem-ek ellenében hányan szavaztak IGEN-nel.

postumus mumus 2017.09.13. 23:43:47

@John Nethem: Nem szaladtam előre.Évente minimum kétszer találnak fiatal, megerőszakolt nőket, akiket nem fantommigránsok, hanem Magyarországon élő, magyar állampolgárok gyaláztak meg. Ez szerintem a migránsoknál komolyabb probléma. Igaz, ezzel nem lehet választást nyerni, csak nemlétező terrorista- menekültfantomokkal.

postumus mumus 2017.09.13. 23:50:57

@John Nethem: Sajnos rendőreink a bulik környékén történő járőrözés helyett inkább egy magányos, menekültmentes kerítést kerülgetnek a szerb- magyar határon. Eközben pedig tinilányainkat fiatal magyar felnőttek basztatják és lógatják aknába fejjel lefelé.

postumus mumus 2017.09.13. 23:56:52

A fidesz által istenített magyar keresztény szellemi nevelés jegyében.

John Nethem 2017.09.14. 00:05:00

@postumus mumus:

Mindig tűntek el gyerekek, maga az eltűnés nem újdonság. A több mint felük pár napon belül előkerül.
Ott van a gond, akik több hete-hónapja-éve tűntek el, és netalán már csak a holttestük kerül elő. Akkor már meglehetősen sziszifuszi a nyomozás, alig van forró nyom...

Szerinted a világban bárhol is volt-e olyan választási kampány, ami az ilyen gyilkosságokra épített ??? Tudsz-e hozni példát nyugatról ?

Kétségtelen, az itthoni gyilkosságok mindegyike vérlázító, bárki legyen is az elkövető.
Ezért kell odafigyelni egymásra....

Itt egy kis európai körültekintő:
ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/File:Homicides,_average_per_year,_2007%E2%80%9309_and_2010%E2%80%9312_(per_100_000_inhabitants)_YB14.png

Reméljük, hamarosan frissebb adatok is előkerülnek....
Az angol verzióban már vannak:
ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/Crime_and_criminal_justice_statistics

John Nethem 2017.09.14. 00:07:29

@postumus mumus:

Egyik sem komolytalanabb probléma a másiknál. Egy erőszakos halálesetet nem lehet súlyozni teszem azt az elkövetője szerint. A két dolgot pedig párhuzamba állítani abszurd.

John Nethem 2017.09.14. 00:12:24

@postumus mumus:

Kicsi az esélye, hogy ennek a halálesetnek/gyilkosságnak oka a rendőrhiány ....

Fergio 2017.09.14. 00:26:43

@VaradiJanos: seggfej, köszi! Várom már, hogy legalább egy magyarországi muszlim vagy feka erőszakolóról szóljon már egy nyamvadt hír az állami tv-kben... de bazzeg, egy sincs!!! Javaslom majd Rogánnak meg Orbánnak, hogy a letelepedési kötvényt vett kazah meg pakisztáni és ruszki "üzletembereket" a szomszédodba rakják, hátha egy gyenge pillanatukban amikor véletlenül nem köszönsz nekik előre agyonbasznak. :o))) Erre nagyobb az esély, remélem tudod...

ogli dzsí 2017.09.14. 00:39:16

@Fergio:' a letelepedési kötvényt vett kazah meg pakisztáni és ruszki "üzletembereket" a szomszédodba rakják'

akinek van 300ezer eurója azokat nem rakosgatják szoc lakásokba

ne a családodból indulj ki

$pi$ 2017.09.14. 06:45:28

@ember100: "hova menjenek strandolni az AKKOR a CSALÁD összes tagjára nézve kötelező !!!!"

Okádék egy családod lehet, én soha nem fogok így élni.

legyetek 2017.09.14. 07:15:51

@ember100: Hello!
Látom nem sikerült gondolatban illegálisan átlépni Szaúd-Arábia határát. Könnyítek a feladaton: Tedd meg ezt az USA határán.

postumus mumus 2017.09.14. 07:31:33

@John Nethem: De bizony a megtörtént bűnesetek komolyabbak a kúrmány menekült-terrorképzelgéseinél. Én legalábbis fontosabbnak tartom az erőszakos halálesetek megelőzését, mint háborúból menekültek üldözését.

Exploiter 2017.09.14. 07:34:34

@postumus mumus:

A gyanúsítottat elkapták, valószínűleg lesittelik.
A magyar rendőrség tényleg nincs a helyzet magaslatán, de szerencsére az ilyen ügyeket azért le szokták zárni.

John Nethem 2017.09.14. 07:42:19

@postumus mumus: Igen , a megelőzés nem lebecsülendő dolog, és a migráció kézbentartása, kemény ellenőrzése is ennek a megelőző tevékenységnek a része.

Fergio 2017.09.14. 08:31:14

@ogli dzsí: de vehetnek házat Váradi János cimborád mellett nem? Meg melletted is? Hm? Mint ahogy Pharaoh vagy ki a bánat is Orbán közelében lakott, és az Interpol körözte... Bocs, de nekem dolgoznom kell - úgy értem nem troll munkát -, boldogítsátok egymást kicsit nélkülem...

citrix 2017.09.14. 08:59:03

Ez az egész móka(?) valójában arra szolgál hogy 2018-ban Orbán kiléptesse az országot az EU-ból, legyen hozzá bőven ürügy. Lesz is, arról gondoskodik a lakájmédia. Persze a független szuverén magyar nemzet jó barátra talált a putyini orosz (szovjet) birodalom jól bevált és utált szövetségeseként. A kgb-s ezredes és magyar pincsije egymásra talált, nincs megállás.

2017.09.14. 09:13:23

@VaradiJanos: "Nem, az 56-os magyarok gazdasági migráncsok voltak, viszont Tunéziában, Görögországban és Szerbiában is dúl a háború, egész GerMONEY-ig kell menniük, hogy ne hallják az ágyúkat."

Na te analfabéta, anyázós seggfej, mit irkálsz itt hülyeséget ? Mi van, a turista sétálós kannás borból szoptad le magad ? Baromarc ! A magyarok nem gazdasági, hanem politikai menekültek voltak, te agyhalott féreg.
Hol van most Görögországban háború, te agyhalott patkány ? Hol van Szerbiában háború vagy Tunéziában, hol hallani ágyúkat ? Mit szívsz a sétálós flakonos mellé hogy ilyen szép látomásaid vannak ? Drogos vagy te véglény ? Vagy csak simán buta és tudatlan ?

De nyomd a hülyeséget, legalább van kin röhögni, mert ha olyan messze laknál, mint amekkora marha vagy, soha nem érnél haza, . És tudd, az anyázásért, mindenütt ahol megjelensz, ott égni fogsz te agyhalott féreg, mocsadék patkány..

Exploiter 2017.09.14. 09:21:24

@citrix:

Orbán a következő dolgokat szeretné:
- Hatalmon maradni
- Minél függetlenebb maradni az EU-tól
- Rájátszani arra, amire az ország egyedül tud: a geopolitikai helyzetére az eu és a szu között

Putyin a következő dolgokat szeretné:
- Erősebb befolyást az EU-n belül
- Ergo szövetségeseket az EU-n belül

Az ország lakosságának a többsége a következő dolgokat szeretné:
- Az EU-n belül maradni
- A migránsokat kívül tartani
- (Növekvő létszínvonalat elérni, de ez nincs napirenden)

A Merkel-féle bagázs a következő dolgokat szeretné:
- Egyszerűen nem tudom értelmezni, mit szeretnének, őrültek gyülekezete az egész, de valószínűleg:
- Megtartani a presztízsüket az EU-n belül
- A legkisebb veszteséggel kiszállni az eddig kavart szarból
- Remélhetőleg: együtt tartani az EU-t

A különböző érdekek mentén nem valószínű, hogy az ország kilépne (se Orbán, se Putyin, se az EU, se az istenadta nép nem szeretné).
A migráció okozta törésvonal persze nagy hullámokat vet és fog is még vetni, ezért lenne jó, ha az EU végre megpróbálná a saját polgárai érdekeit is figyelembe venni. A kelet-európai polgárainak érdekeiről már nem is beszélek, az eddig sem érdekelt senkit.
Orbán pedig remélhetőleg nincs olyan hülye, hogy túltolja a dolgot, de erre azért nem vennék mérget, a folyamatos nyugati fenyegetőzés már elérte az átlag ember ingerküszöbét, látszólag a fidesz sem tud leállni és nem reagálni.

Szóval csak két esetben lehetséges a kilépés: ha az ország véletlenül kisodródik, amolyan elbaszott angol módra, vagy ha a centrum tényleg komolyan gondolja a hülyeségét és képes teljesen szétzilálni a szövetséget random menekültek miatt.
Mindkét eset nagyon szomorú lenne.

John Nethem 2017.09.14. 09:53:53

@Félek a soros tervtől Viktor véggyé meg!:

Te még rendes nicknevet sem tudsz adni magadnak. Ilyen mondatot maximum jelszóként ajánlatos használni.
Mivel én ellentétben veled nem vagyok skizoid, schizotipias, paranoid személy , így nincs szükségem egynél több nicknévre.

John Nethem 2017.09.14. 09:57:40

@citrix: De ha mégsem teszi Orbán, számonkérhetjük és leverhetjük rajtad ezt a hisztit ??

John Nethem 2017.09.14. 10:02:14

@jános515:

János, János !!! Ezt egy kicsit túltoltad..... Én mondom, mint János a TE Jánosnak, hogy a másik János (mármint a Váradi, nem a zenész !) csak egy kicsit beállt Bolshevik ironizáló sorába.. :-) Olvass a sorok között :-)

John Nethem 2017.09.14. 10:07:40

@Exploiter: Ilyen tömör és észszerű összefoglalást régen olvastam.

Csak az utolsó bekezdéshez: A Brexit a kanóc, és mi magyarok a bomba az EU szétrobbanásához :-)
No, azért nem eszik ilyen forrón a kását... Szerintem az EU akkor kezdte aláásni a maga egységét, amikor az EURÓ-t idő előtt ráerőltette számos olyan országra, akire nem lett volna szabad, illetve a brüsszeli bürokraták elkezdtek HŰBÉRÚR-as szerepet játszani...

citrix 2017.09.14. 10:49:57

@John Nethem: A sajátodon verd le ha lehet. A véleménynyilvánítás hiszti az illiberális demokráciában ami fából vaskarika. Orbán egy mentálisan kihívásokkal küzdő diktátor aki elteszi az EU-s pénzeket, cserébe naponta Brüsszelezik, hanyatló nyugatozik és tücsköt-bogarat ordas csúsztatatásokat összehazudozik arról az unióról aminek szabad akaratunkból tagjai vagyunk.

postumus mumus 2017.09.14. 11:04:31

@Exploiter: Orr bán nem fog kilépni az eu- ból. Ez az egyetlen ami tőle független. Az eu akkor függeszti fel a pénzek orrbanisztánba pumpálását, és akkor fogja kibaszni soraiból csuti őkegyelmességét és primitív jobbágy országát, amikor elszakad náluk a cérna, és akkor amikor csak akarja. Erre orr mljeti és krki bán nincs hatással. Illetve egyedül akkor tudná ezt befolyásolni, ha behódolna, erre azonban nem képes, mivel fontosabb neki az újraválasztása, mint az ország jövője. Igaz segget már sokszor csinált a szájából, lehet ha még megnyer vagy három választást és már nem lesz mit ellopni, akkor benyal az eu-nak, csak hogy ne basszák ki. Orr bán kiszámíthatatlan és megbízhatatlan vezető, pont ezért alkalmatlan egy ország vezetésére.

postumus mumus 2017.09.14. 11:07:42

Egy talicska tehéntrágya elnavigálását és irányítását a rendeltetési helyére nem bíznám erre a felfuvalkodott egoista hólyagra, nemhogy egy ország vezetését.

$pi$ 2017.09.14. 11:11:40

@postumus mumus: "akkor fogja kibaszni soraiból csuti őkegyelmességét és primitív jobbágy országát"

Az eu egyelőre még Alit a kecskepászort sem tudja "kibaszni" nemhogy egy egész országot. El vagy te tévedve öregem!

postumus mumus 2017.09.14. 11:27:48

@$pi$: Alit nem akarja kibaszni. Már miért akarná. Neki minden ember számít, a német mindenkiből a legtöbbet sajtolja ki, aki hozzájárul a növekedéséhez. Ne a magyar helyzetre gondolj, ahol még egy cigánybandát sem képesek megfelelően kezelni, irányítani. Németország nem Magyarország.

postumus mumus 2017.09.14. 11:33:42

@$pi$: Meghát ali nem pofázik mindenbe bele mint a szófosó csuti jogászgeci. Ali( és minden más ember) ha megfizetik jól, akkor dolgozik. Orr bán meg csak pofázik, de soha nem dolgozik. Ezért lett politikus.

$pi$ 2017.09.14. 11:38:42

@postumus mumus: "Már miért akarná. Neki minden ember számít, a német mindenkiből a legtöbbet sajtolja ki,"

Szerintem olvasgass híreket, akkor megtudod.

"Meghát ali nem pofázik mindenbe bele mint a szófosó csuti jogászgeci."

Nem, hogy akarnának? :D Nézegesd: www.youtube.com/watch?v=BPKqM-TV2i8

Neked öregem a valóságról fogalmad sincs.

John Nethem 2017.09.14. 12:04:41

@citrix: Nos, nem én állítok olyan jövőbeni dolgokat, amiknek a kimenetele erősen kétséges vagy legalábbis kétirányú...

"...Orbán egy mentálisan kihívásokkal küzdő diktátor aki elteszi az EU-s pénzeket..."

Ez a "MENTÁLISAN KIHÍVÁSOKKAL KÜZDŐ " mit akar jelenteni ?

Először ajánlanám megnézned , mit jelent MENTÁLISAN ERŐS ember. Nos éppen Orbánra illik rá a az legtöbb ismérv ebből. Egy diktátornak éppen ez az egyik erőssége: törtető, másokat kevésbé figyelembevevő, kevés vagy hiányzó empátia, jogok szélsőséges értelmezése azok határának feszegetése: a társadalmi norma keretei kevesek neki, konokság és csökönyösség, stb... Másik része a kedélyállapot: Orbánnál nem tűnik labilisnak. Legalábbis nagyon jól leplezi.

Hogy Orbán tenné el a pénzeket, túl sarkított.
Mondjuk azt: szétfolyatja/szétteríti egy olyan közegbe, ami számára kellő méretű lekötelezett felső-és középosztály kialakítását célozza meg.
Azt tudom mondani, a keleti végek jórésze még mindig a XIX. századi EREDETI TŐKEFELHALMOZÁS idejét éli, de az azóta jócskán megváltozott világkörülmények közepette.... Így ez a tőkefelhalmozás is ehhez a megváltozott világhoz alkalmazkodva zajlik: Onnan szívja el a pénzt, ahonnan lehet, majd koncentrálja, és egy szervilis rétegnek leosztja, miközben a többinek is csurrant-cseppent....

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.09.14. 12:17:43

@John Nethem: "Ez a "MENTÁLISAN KIHÍVÁSOKKAL KÜZDŐ " mit akar jelenteni?"

Azt, hogy egy kurva nagy fasz. Meg hazaáruló is.

"MENTÁLISAN ERŐS ember. Nos éppen Orbánra illik rá"

Egy gyáva geci. Nem mer kiállni vitára, de még az újságírók kérdéseire se mer válaszolni.

Az állandó kényszeres szájnyalogatása alapján vélhetően zizi is egy kicsit.

"Hogy Orbán tenné el a pénzeket, túl sarkított."

Csak tavaly csak az egyik strómanján keresztül százmilliárdot vitt el. Ezen nem lehet sarkítani.

"ami számára kellő méretű lekötelezett felső-és középosztály kialakítását célozza meg."

Lehet, hogy megcélozta, de el nem találta. Papírvékony a középosztály. Legfeljebb a seggnyalói gazdagszanak.

"ez a tőkefelhalmozás"

Ez nem tőkefelhalmozás, hanem sima lopás.

John Nethem 2017.09.14. 12:19:46

@postumus mumus:

Csak a MUMUSOKAT akarja kiakolbólintani !!!!

Dehogynem. 450 ezer KITOLONCOLÁSRA váró ember próbálja magát láthatatlanná tenni Németországban, nehogy megtalálja őket a hatóság....
2016-ban a csak 200 ezer menedékkérő emberből 80 ezer lett a kitoloncolandó....

BEKEMÉNYÍTÉS:
....Az ügy előzménye a berlini karácsonyi vásárban történt terrortámadás, melynek elkövetőjét, a tunéziai Anis Amrit hivatalosan jóval a támadás ideje előtt már ki kellett volna toloncolni. A 12 emberáldozatot követő támadás hatására Németország reformokat hirdetett meg, melyek által könnyebbé válhat a veszélyt jelentő szélsőségesek kiutasítása.
A csütörtöki tervezet által felgyorsíthatóvá válna azok kiutasítása az országból, akik nem hajlandóak igazolni személyazonosságukat, vagy rendre bűncselekményeket követnek el. A Szövetségi Bevándorlási Hivatal (Bamf) jogköre pedig módosulna, lehetővé téve, hogy a migránsok mobiltelefonjairól is szerezhessenek adatokat, amennyiben személyazonosságukról nem hajlandóak nyilatkozni a hatóságoknak. Thomas de Maiziere belügyminiszter figyelmeztetett: hatalmas embertömeget fogadott be Németország Szíriából, és ebből rengeteg az olyan, aki nem jogosult a menekültstátuszra.

Ezért kell a helyzeten javítani és a kitoloncolásokat megkezdeni”
– fejtette ki az ARD televíziónak.

John Nethem 2017.09.14. 12:26:08

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Az a gond, hogy egy olyan szívószál átmérőjű dolgon keresztül nézed a világot, aminek a végén még egy AZORBÁN gyülőlő szűrő is megtelepedett.....
És még ezt megtoldod egy jókora vehemenciával.... Hát bizony ez már a beszűkült tudatállapot kezdődő stádiuma........
Menj ki inkább az udvarra, a tiszta levegőre, aztán hasogass fát télire !!!

De tudok ajánlani egy ismerőst, aki a szántójára keres éppen trágyaszórót....

postumus mumus 2017.09.14. 12:29:31

@$pi$: Hát kisöcsém elég szar lehet neked, ha állandóan ultraszélsőséges iszlám imámok szónoklatait nézegeted. De tudok én is neked videókat mutogatni, ami a tiednek pont az ellenkezője:
hu.euronews.com/2015/10/16/remenyvesztve-varakoznak-a-menekultek-nemetorszagban
Most a videódtól hanyattvágódjak? Ezer ilyet is meg olyat is láttam már amit én linkeltem, ettől még számomra nem lett minden menekült potenciális terrorista. Tudod én nem csak szélsőséges videokat nézegetek szabadidőmben, mert alapvetően pozitív az életszemléletem. Tudom, hogy a hozzád, és orr bánodhoz hasonló emberek még a humort is szarnak látják, elkeseredettek és búvalbaszottak, de rám ezek nem hatnak. És még nagyon sokan vagyunk így. Nektek meg meghagyjuk a RETTEGÉST kisöcsém. RETTEGJ baszki, ha ehhez van kedved, csak ne akard a másik emberre is rákenni ezt a pesszimista hozzáállást. Egyébként az ilyenek mint te vonzzák magukhoz a bajt, aztán csodálkoznak, hogy az életük egy kalap szar!!!

postumus mumus 2017.09.14. 12:33:52

@$pi$: Amúgy meg azt javaslom kisöcsém, hogy az ilyen videókon kívül még orr bántévét se nézz, mert attól is elferdül az agyad. Belédtáplálják a rettegést, aztán meg csodálkozol hogyha kimész az utcára megijedsz az árnyékodtól. Én már megettem a kenyerem javát, nem nagyon érdekel mit csinálsz, de inkább azzal foglaltoskodj, amitől boldogabb lehetsz. No az ilyen videók nézegetése még véletlenül sem tartozik ezekbe.

John Nethem 2017.09.14. 12:35:19

@John Nethem:

Főszabály szerint az elutasított kérelmezőknek (Arányuk 2014-ben még 67%, 2016-ban már csak 29% tett ki.) a határozat kézhezvételétől számítva 30 napjuk van Németország önkéntes elhagyására. Amennyiben ezt nem teszik meg, kiutasítás következik, amely a jövőre nézve automatikusan beutazási-, és tartózkodási tilalommal párosul (§ 11 I AufenthG). A pozitív döntés esetén három évenként meg kell vizsgálni, hogy a menedékstátusz jogalapja továbbra is fennáll-e.

A német kormány, illetve törvényhozás a menedékkérők számának folyamatos, majd ugrásszerű növekedése hatására (2012: 77.000, 2014: 202.000, 2016: 745.000) két alkalommal is a szabályok korrekciója mellett döntött (Asylpaket I. – 2015, Asylpaket II. – 2016). A legfontosabb változások, amelyek részben szigorításokat, részben azonban – a jobb és gyorsabb integráció érdekében – könnyítéseket is magukban foglalnak a következők:

Időben korlátlan tartózkodási engedély jól integrált fiatalkorúaknak (§ 25a, § 26a AufenthG).
Tartózkodási engedély az iskolai, vagy duális képzés időszakára (§ 60aAufenthG).

Családegyesítés feltételeinek megkönnyítése (§ 27 VAufenthG).Az új szabályokat azonban később a szubszidiárius menekültstátuszt élvezők számára 2 évre hatályon kívül helyezték. Ennek gyakorlati jelentőségét eleinte alig volt, mert 2015-ben például a szír menekültek 99 százaléka a GMK alapján részesült védelemben. Feltehetően a kritikák hatására, 2017 eleje óta már szinte valamennyien szubszidiárius oltalmat kapnak.

A modern német menekültjog történetében első alkalommal megteremtették a kiutasítási őrizet lehetőségét (§ 62b AufenthG).

Albánia, Koszovó, Montenegró, majd később – heves politikai viták után – Algéria, Marokkó és Tunézia biztonságos származási országgá nyilvánítása.

John Nethem 2017.09.14. 12:38:16

@postumus mumus:

És te annyira boldog vagy már, hogy ide jársz egy kicsit belekóstolni, milyen lehet a másik oldal és a rettegés :-))

Értem én, hiszen még a laboratóriumokban is szükség van időnként kalibrálásra :-)

postumus mumus 2017.09.14. 12:42:28

@John Nethem: Baszki, nekem ne másolgass kúrmánypropagandát mert leszarom. Ha nincs saját véleményed, inkább meg se szólalj, vagy menj el orr bángyűlésre tapsolni, ne itt lopd a napot.

John Nethem 2017.09.14. 12:52:50

Nem is emlékszem már, hogyan keveredtem ehhez az (2015. július 03.) anyaghoz
b1.blog.hu/2015/07/03/6_ok_amiert_mar_ertelmetlen_a_vasfuggonyt_epiteni_a_magyar-szerb_hataron

amit újra elolvastam...

Nos, gyakorlatilag az ott megjósolt dolgok 90 %-a jócskán máshogy alakult....
Szóval a blogírónak 2015-ben is lett volna mit tapasztalnia , és TAPASZTALból levonni a következtetéseket, nem pedig beállni egy valóságtól elrugaszkodott IDEOLÓGIA mögé, és annak torz sugallatára írni......már akkor hülyeségeket....

postumus mumus 2017.09.14. 12:53:27

@John Nethem: Nem a rettegésre járok ide, hanem kiváncsi vagyok mitől rettegtek annyira. Mert én nem érzem ezt az érzést. Valami oka biztos van. A túl sok kúrmánytévé már eleve egy negatív tényező. No, én már 2010 óta, a balfaszkodás megkezdése óta nem nézek kúrmánytévét. Az állandó hergelés, ellenségeskedés,ellenségkeresés, hatalmi helyzetből szabadságharc, korlátlan hatalommal elégedetlenség engem taszít. Inkább megnézek egy jó kis filmvígjátékot, minthogy ilyen faszságokat nézzek. Javaslom neked is ezt. A menekültekhez visszatérve, a horvátok ugyanazt a menekültrohamot elviselték mint mi, mégse baszták magukat földhöz. És nem is lepték el őket a menekültek, ahogy a faszfej csuti szajkózza. Kerítés nélkül ugyanannyi menekült lenne itt, mint előtte, vagy most a Horvátoknál, MIVEL IDE A KUTYA NEM AKAR JÖNNI.

John Nethem 2017.09.14. 12:55:18

@postumus mumus:

Mamuska !!!

Ezek szerint nem olvastad végig: ARD ...... ARD.... ARD...... Melyik magyar csatorna is az ARD ???

John Nethem 2017.09.14. 13:04:58

@postumus mumus:

Kishülye !! Mert más elintézte helyetted a piszkos munkát.....

Ami a horvátokat illeti: Ők is építettek kerítést, de a saját ellenzékük legalább belátta, hogy a migráció ügyében jobb az összefogás és mellőzik a károgást, mint a magyar típusú széthúzás, pláne nem nemzetközi szinten a szennyesteregetés... Ehhez a kurvára ért a mindenkori magyar ellenzék.... ( ellenzékként a Fidesz is, de most ellenzékként a balliberális is..)

KERÍTÉS NÉLKÜL EGY VÉGELÁTHATATLAN ÁRAMLÁS LENNE ILLEGÁLISAN !!!!!!!!!!!!!!!!!! . Ha belegebedsz, akkor is. Aztán jönne a többi lépés: Ausztria bezár - ahogy most teszi OLaszország fele. Könnyen megteheti, mert neki ott vannak a természetes határvádelmi hegyei... ( Megoldást persze te sem tudsz mondani, csak szajkózod az utópisztikus szlogeneket, amik szépek és jók, csak NEM ADNAK VÁLASZT A KÖVETKEZMÉNYEKRE.....)

Szóval nem ártana az elvakult (gyűlölet) szemlélet helyett OBJEKTÍVEN nézni a dolgokat.
Érdekes, számos ember meg tudja tenni, pedig ki nem állhatják Orbánt, de mint öszességében kijelentik: a migránskérdésben viszont REÁLPOLITIKAI lépései voltak Orbánnak.

postumus mumus 2017.09.14. 13:29:58

Az hogy egy kormány hatalmi pozícióból ellenzéket játszik, mindenhez tiltakozik, az már-már nevetséges és szánalmas. Úgy látszik csak ehhez értenek a faszfejek, a nyugodt, kiegyensúlyozott békés kormányzáshoz nem. Az örökös elégedetlenség tipikus magyar betegség, jó lenne már ezen túltenni magukat. Engem ez kifejezetten irritál, és ezért nem szavazok soha a fideszre. Én a békés egymás mellett élés híve vagyok, legyen az EU, ellenzék vagy bárki más. A gondokat sem lázongással oldom meg, hanem békés együttműködéssel. Ez a siker záloga. A folyamatos szabadságharc csak szart szül, majd meglátja aki még hisz a fidesz szarkavarásának.

$pi$ 2017.09.14. 13:31:46

@postumus mumus: "Amúgy meg azt javaslom kisöcsém, hogy az ilyen videókon kívül még orr bántévét se nézz,"

Nem nézek tévét, semmilyet. Semmit nem nézek, ami nem angolul megy, idegesít a szinkron, az eredeti magyar anyagok meg nem érdekelnek.

"mert attól is elferdül az agyad. Belédtáplálják a rettegést,"

Ezzel a rettegéssel jöttök, nem értitek, hogy az óvatosság, az előrelátás meg a rettegés
az két külön dolog.

Az általam belinkelt felvételeken arabok arőszakoskodtak, ami tény. Nem filtrükk, tény. Te a tényeket azzal intézed el, hogy "ne nézd, mert akkor rettegni fogsz". Nem tudom átérzed -e ennek a hozzállásnak az abszurditását.

"aztán meg csodálkozol hogyha kimész az utcára megijedsz az árnyékodtól."

Nem, nem ijedek meg. Marhaságokat beszélsz.

"Én már megettem a kenyerem javát, nem nagyon érdekel mit csinálsz, de inkább azzal foglaltoskodj, amitől boldogabb lehetsz."

Az jó tanács, a problémákkal ne foglalkozz, mert azoktól nem leszel boldogabb. Hát lehet, hogy sok évet megértél, de nagy bölcsességet nem sikerült összekaparnod.

$pi$ 2017.09.14. 13:40:58

@postumus mumus: "Hát kisöcsém elég szar lehet neked, ha állandóan ultraszélsőséges iszlám imámok szónoklatait nézegeted."

Nem tudom, hogy ezt honnan vetted, gondolom képzelődsz.

"De tudok én is neked videókat mutogatni, ami a tiednek pont az ellenkezője:"

Én is tudok olyan felvételeket mutatni, ahol a gyorshajtók nem gázolnak halálra senkit. Sőt, olyat is, ahol ittas vezetők nem gyilkolnak meg gyalogosak a zebrán. Remélem átérzed, hogy egy-egy negatív példa bemutatása nem cáfolja az állítást, miszerint "van olyan".

Azt mondtad, hogy a muszlimok nem kiabálnak, nem akaratoskodnak. Példákat mutattam arra, hogy igenis vannak olyanok, akik követelőznek. Erre most azzal jösz, hogy "na de van olyan is, amelyik nem"?

A logika nem a te erősséged, ne erőltesd.

"Most a videódtól hanyattvágódjak? Ezer ilyet is meg olyat is láttam már"

Akkor mi a francnak hazudtad, hogy az arabok nem követelőznek, nem akaratoskodnak. Ha tudod, hogy nem igaz, amit mondasz, akkor hazudsz. Erről ennyit.

"Tudod én nem csak szélsőséges videokat nézegetek szabadidőmben,"

Nálam sokkal szélsőségesebb vagy. Politikai meggyőződésből tudatosan hazudsz.

"Tudom, hogy a hozzád, és orr bánodhoz hasonló emberek még a humort is szarnak látják, elkeseredettek és búvalbaszottak, de rám ezek nem hatnak."

Ha tudnád milyen jókat röhögök rajtad nem mondanál ilyeneket.

"És még nagyon sokan vagyunk így. Nektek meg meghagyjuk a RETTEGÉST kisöcsém."

Nem rettegek. Attól, hogy valaki nem megy neki a falnak fejjel még nem retteg, egyszerűen van annyi esze, hogy végiggondolja mik a következményei a tetteinek.

Megjegyzem amúgy ha nem lenne kerítés, ha a te elképzeléseidet valósítanánk meg már lehet, hogy lenne okod rettegni. Látod a videót? Párszor megpofozna a szomszéd Ali már nem mondanád, hogy te milyen rohadt bátor vagy.

Van aki csak a saját kárából tanul. :(

"RETTEGJ baszki, ha ehhez van kedved, csak ne akard a másik emberre is rákenni ezt a pesszimista hozzáállást. Egyébként az ilyenek mint te vonzzák magukhoz a bajt, aztán csodálkoznak, hogy az életük egy kalap szar!!! "

Tehát én vonzom a bajt, te meg, aki azt szeretnéd, hogy fanatikus iszlamisták költöznének a szomszédodba te nyilván nem vonzod. Nem vagy te normális.

John Nethem 2017.09.14. 13:55:46

@postumus mumus:

"..Az örökös elégedetlenség tipikus magyar betegség, jó lenne már ezen túltenni magukat. Engem ez kifejezetten irritál,..."

maga magyar ? akkor magára is vonatkozik :-)
ÉÉÉÉNNN rám ??? ÁÁÁ dehogy ...... Rám ??? hova gondol ??

No de ha minden magyar ezt mondja, akkor voltaképpen csak egymásról állítunk olyat, ami nem is igaz....
Ez olyan mint a
-- Pista, maga nézi a Rabszolgasorsot ?
-- Á, én nem nézek olyasmiket !!
-- De Isaura megmetésére azért adott pénz ??
-- Persze !! Mi az hogy ! Ezer forintot !

$pi$ 2017.09.14. 14:09:00

@postumus mumus: "A gondokat sem lázongással oldom meg"

Ne hazudj már, itt lázadozol napestig! :D

John Nethem 2017.09.14. 14:38:22

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Az állandó kényszeres szájnyalogatása alapján vélhetően zizi is egy kicsit."

Biztos jelent valamit, de még szerencse hogy nem Tourette-szindróma , aminek egyes jelei a folyamatos mocskolódó jelzőkben kidomborodva nálad viszont megjelenik :-)

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.09.14. 14:43:26

@John Nethem: Vagy nem kéne személyeskedned, vagy nem kéne ilyen kurva érzékenynek lenned. A kettő együtt nem elegáns.

John Nethem 2017.09.14. 15:00:13

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"..Vagy nem kéne személyeskedned, vagy nem kéne ilyen kurva érzékenynek lenned. A kettő együtt nem elegáns.."

Csak nálad, nem igaz ?!!? Én nem érzékenységből személyeskedek, hanem csak a stílusodhoz idomulok, a szavaid minőségi szintjére lépek.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.09.14. 15:49:08

@John Nethem: "Óvónéni, az úgy kezdődött, hogy a Pistike visszaütött!"

Szánalmas rinyálás, légy férfi!

postumus mumus 2017.09.14. 16:29:00

@John Nethem: Azért mert valami magyar népbetegség (állandó panaszkodás)még nem jelenti azt, hogy minden magyar hordozza a vírust. Egy influlenzától sem lesz mindenki beteg. A magyarok döntő többsége csak siránkozni tud, ahelyett hogy maga tenne ellene. A fideszes barmok hordozzák eme betegséget, és még 2 millió szavazójuk is. A folytonos hőzöngés, lázongás, szabadságharc, kormányon is ellenzéki magatartás ezt tükrözi. Ettől még én miért lennék magyarként ilyen? Nem nagyon értem a fideszes gondolkodásod.

postumus mumus 2017.09.14. 16:36:53

@$pi$: Én egy senki vagyok. Az én hozzászólásaimnak semmilyen következménye nem lesz. Ellenben a töketlen kúrmány szép lassan kivezet minket onnan, ahová mindig is tartozni szerettünk volna. Egy normális kormánynak mindenben felelőssége van. Viszont a mienk egy nem normális kormány, így van egy olyan érzésem, hogy felelősséget sem fognak vállalni. Ahogy szokták, a parasztjai mindent ráokádnaK AZ ELLENZÉKRE. Szépen elkotródnak, elsunnyognak, amikor már mindent összelopkodtak, a szemetet meg itthagyják. Ezért én azt kívánom, hogy mostmár orr bán maradjon vagy húsz évig, hogy neki kelljen megennie amit főzött.

postumus mumus 2017.09.14. 16:43:34

@$pi$: " Nem tudom, hogy ezt honnan vetted, gondolom képzelődsz."
Ember, te nem vagy normális. Egy árva szót nem érdemelsz. Menj tapsikolj führerednek, az való neked, én meg húzok el innen ebből az elmebeteg országból.
Nem fideszes jogászfaszfej vagy véletlenül? Csak mert ugyanazokat a tüneteket mutatod, mint azok.

John Nethem 2017.09.14. 18:42:58

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Ha nem vetted volna észre, én vagyok az óvóbácsi :-)

taga20 2017.09.14. 18:57:22

@John Nethem: látom ma is keményen megdolgoztál a pénzedért.
az azeripénzekről meséjj fityeszdroid! mennyit kaptál belőle?

remélem egy egész napos bérletet tucc venni belőle hétfőre, me jönnek az igazi ellenőrök!:))

John Nethem 2017.09.14. 19:07:30

@postumus mumus:

Mivel nem vagyok Fideszes ( esetleg fineszes /1. számú értelmezésében/ :-) ) nincs rálátásom, milyenek azok ahol a "fideszesek" hordoznának bármilyen betegséget...
Ez akkora ökörség, hogy a másik fal adja a ráadásodat :-) Saját ujjfőből szoptad, vagy van rá tudományos vizsgálat is ? Mert ha nincs, akkor bizony zugrasszizmus a javából...

Társadalompszichológiai megközelítésben azt tudom mondani: amennyire szélsőségessé (abszolutistává---> liberálfasiszta bemerevedés) válik a neoliberális nézet, és agresszívvá a megnyilvánulása, annál szélsőségesebbé válik az ellennézet, a konzervatív-populizmus fog beállni egy (soviniszta felhangokkal tűzdelt) nacionalista-autoritasba.
Már tavaly is leírtam, ez a társadalmi folyamat rövid menete.....

Sajnos mint látszik, egyik fél sem tanult a múltból.....
Hitler is valahogy így kezdte..... És nem az ő hibája volt, hogy egyáltalán karmesteri pálcához jutott....

Szóval tényleg kapd össze magad, és ne demagógiákkal gyere hogy mindig csak a másikak meg fideszesek meg azok meg akkor is mert csk ők a barmok de miazhogy meg különben is....

John Nethem 2017.09.14. 19:09:41

@taga20:

egész nap követtelek :-) 20 méterről :-) minden taga-m fáj :-)

taga20 2017.09.14. 19:13:37

@John Nethem: haver, ha te követtél volna egész nap, akkor most nem írogatnál itt, me már alukálnál a fáradságtól:)

egyébként, vicces droid vagy, csak az a bajod, hogy úgy hápogsz, mint egy fityeszes parazita.

John Nethem 2017.09.14. 19:45:27

@taga20:

Én a fénnyel utazom, nem fáradság nekem :-)

Amit te művelsz, azt nevezik előítéletnek. Engem speciel nem zavar.

taga20 2017.09.14. 19:59:14

@John Nethem: te a gecivel utazol:)

amit te, és a fityeszes maffia bandátok műveltek, azt nevezik döbbenetnek.

és engem, és a normális lelkivilágú embereket, ez zavar.

ember100 2017.09.14. 20:05:02

@$pi$:
Helló !

Azt gondolom az okádék te lehetsz ,
A család gyerekek elmennek a csepeli strandra te meg el mész a Gellértbe ugye ??

John Nethem 2017.09.14. 20:53:15

@taga20:

No de annyira mégsem döbbentél le hogy földbe gyökerezzen a lábad, hiszen említetted, hogy egész nap rohangáltál :-)
Szerintem kergettek... :-) Gyerektartás miatt ? Vagy csak a szomszéd kutyája volt, mert rávicsorogtál és megdobáltad, mikor aludt ? :-)

Exploiter 2017.09.14. 20:56:47

@John Nethem:

Azok csak az első szögek voltak. A migránpánik igazi veszélye, hogy szembefordította a mostani helyzet nyerteseit és veszteseit. Északot déllel, keletet nyugattal, csórót a gazdaggal, centrumot a perifériával.
Ráadásul akik szarban vannak, legyenek azok angol dokmunkások, kelet-európaiak, vagy német másképp gondolkodók, már elég régóta várnak a javulásra, hogy leessen: nincs mire várni, nem lesz jobb, sőt.
Aztán ha nincs közös jövőkép, csak olyan, amit a terminatorban már láttunk, akkor nehéz érvelni a maradás, meg közös munoa mellett.

John Nethem 2017.09.14. 22:33:55

@postumus mumus: Vagy úgy !! Szóval KUKKOLÓ vagy.... egy perverz kukkoló.... aki a mások kínján röhög .. :-)

John Nethem 2017.09.14. 22:42:31

@Exploiter:
Akkor mégiscsak Huntington látta jól a dolgokat....
2000-ben olvastam , most azt hiszem ismét nekikezdek....

Itt is elérhető:
muvelodestortenet.weebly.com/uploads/3/1/6/3/3163669/samuel-p-huntington-a-civilizaciok-osszecsapasa.pdf

Exploiter 2017.09.15. 06:47:04

@John Nethem:

Igen, jó könyv, sok mindent hasonlóan látok

látjátok feleim szümtükkel 2017.09.20. 20:36:51

@Evel Knievel: "...ezért vergődnek... hogy Egyesült Európai Államokat hozzanak létre a jelenlegi szoros, de csak és kizárólag gazdasági társulás helyett."

No de nagy köcsög van a nyakadon. Lötyogtesd meg, van-é benne még egy kis lé.

A gazdasági társulás a szuverenitás egy részének a feladását eredményezte, mert Magyarország is vállalta, hogy az unió jogi előírásait a saját jogrendszerébe beilleszti. Ez is szuverenitás csökkenés. Egyébként az unió már akkor így működött, amikor mi bekunyeráltuk magunkat az előszobába, tehát nem csaptak be.

A szuverenitás nem a migráncsokkal kezdődik, és fejeződik be, az csak egy része.
Egyébként meg gondolkodj el azon, hogy a fideszkormány ingyen fogadott be egy csomó ( közel 20.000 ) külföldit, mert azok vettek letelepedési kötvényt, amit minden fideszbirka, és a nem fideszesek adójából fizetnek vissza magas kamattal, így az állam még rá is fizet, a fideszes haverok meg megszedték rajta magukat. Ezzel, hogy így befogadtak mindenkit aki fizetett, az uniót is átverték, mert ezek az - álltólag rendesen le nem ellenőrzött - emberek rászabadultak európára ( pl. fárao ). Ha ez neked jó, akkor örülj neki.
süti beállítások módosítása