B1 blogcsalád



Semjén ifjú tanítványai csak feljelenteni tudnak

2017. november 02. - ashwood

18683855_8a38a851b06be2ca2542ecfceaa00186_wm.pngTermészetesen ismét az ügyészség politikai kesztyűsbábként való használatának esete forog fenn. Azt senki nem gondolja komolyan, hogy az átláthatóságot hírből sem ismerő Semjén-tanoncok saját fejéből pattant ki, hogy feljelentsék a civileket.

A valósággal amúgy is hadilábon álló Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (Iksz) elnöke csütörtökön bejelentette: feljelentette azokat a civileket a főügyészségen, akik nem tettek eleget eddig a megbélyegző civil-törvény által rájuk rót kötelezettségüknek.

Mielőtt komolyabban belemennénk a hír boncolgatásába, érdemes megnézni, mely civil szervezetek vették fel a "külföldről támogatott" jelzőt, miután Orbán elfogadtatta a törvényt parlamentjével. Csak mazsolázunk, de bárki megnézheti a teljes listát itt:

– WWF

– SOS Gyermekfalu,

– Magyar Ökomenikus Segélyszervezet,

– Magyar Vöröskereszt,

– Csányi Alapítvány,

– Levegő Munkacsoport,

– Baptista Szeretetszolgálat,

– Máltai Szeretetszolgálat,

– Budapesti Fesztiválzenekar.

Nagyon úgy tűnik, sikerült megbélyegezni a "Soros-szervezeteket".

De térjünk vissza a Semjén-tanítványokhoz.

Az akciójuk egyetlen értelme: a választási kampány során vastagon lehessen tovább sorosozni, szidni a civileket, amiért nem politikusok. (Nacsa szerint ugyanis csak az szólhat bele a közügyekbe, akinek erre a néptől származó felhatalmazása van – vagyis a professzionista politikusoknak. Mondjuk ezen az alapon nem pontosan tudjuk, hogy akár ő, akár a KDNP egyetlen képviselői is hogyan meri szóra nyitni a száját. A pártra ugyanis legalább másfél évtizede a kutya sem adott le egyetlen szavazatot sem.)

De maradjunk a főügyészségnek küldött politikai megrendelésnél – amelyet Polt, hű pincsi módjára végre is hajt a megfelelő időben. Már amikor szólnak neki, hogy eljött a megfelelő idő. Az ügyészség ugyanis hivatalból csak jövő júniusban, a szervezetek éves beszámolóját követően lenne alkalma vizsgálni, hogy kell-e az adott szervezetnek regisztrálnia magát idegen érdekek ügynökeként, vagy sem. De így, az Iksz feljelentésével azonnal kampánytémává tehető a bojkott - amely természetesen Soros, Soros, Soros…

Kíváncsiak voltunk, hogy is állnak az ifjú kereszténydemokraták a nyilvánossággal, átláthatósággal, ezért igyekeztünk megkeresni működésükről szóló éves beszámolóikat. Itt egy példa, mire is gondoltunk. A valóság azonban némiképp más: az Iksz mindössze a 2013-as éa 2015-ös jelentésének néhány táblázatát tette közkinccsé. Hát, nem ezt várjuk egy civil szervezettől, alapítványtól.

Ellentétben Soros démoni szövetsége bizonyosan titkol valamit. Ha az előbb nem kattintottak, eláruljuk: a kormány által gyűlölt Magyar Helsinki Bizottság oldalára mutat, ott is az elmúlt 13 év minden pénzügyi és közhasznúsági beszámolójára. Csak az kezdjen az olvasásnak, akinek sok ideje van, ugyanis a sötétben bujkáló civilek nem csak három oldalt tártak a köz elé. A civil szervezetek így rejtőzködnek. Mert ennyire hülyék. Bezzeg az Iksz mindent a nyilvánosság elé tár. Főleg azt, hogy Soros.

A törvényeket persze be kell tartani. Még akkor is, ha a magyar miniszterelnök jár elől rossz példával, amikor magasról tesz például egy jogerős bírósági ítéletre. Neki lehet, másnak meg, hát, Soros. Ahogy Orbán magasról tehet az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárására, láss csodát, épp a civilek megbélyegzésének ügyben. Hogy miért? Mert Soros.

Kicsit már uncsi, hogy nekik mindent lehet, másnak meg Soros – nem?

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9013146660

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Semjén Zsolt elvtárs vörös csillaga 2017.11.03. 08:49:10

Jó elvtársakból jó katolikusok lesznek. Semjén Zsolt azzal védekezett, hogy ő nem a vörös csillaggal, hanem a betlehemi csillaggal kapott kitüntetést.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2017.11.03. 08:50:18

Semjén Zsolt elvtárs vörös csillaga
Jó elvtársakból jó katolikusok lesznek. Semjén Zsolt azzal védekezett, hogy ő nem a vörös csillaggal, hanem a betlehemi csillaggal kapott kitüntetést.
erkolcstan.blog.hu/2013/08/22/semjen_zsolt_elvtars_voros_csillaga

Lajos Csánó 2017.11.03. 09:08:01

Mi történt? A ministráns gyerekeket is harcba küldik?Orbán mindenkit harcba küld!

2017.11.04. 15:15:14

Mit ugat ez a szerencsétlen féreg ?
Tahókám ! Dolgozni kellene és nem pofázni, mert azokból , akik pofáznak már sok van.
Pap nem lehetsz mert ahhoz buta vagy, és mellé még hazudsz is. Inkább maradj csak csendben, jobban jársz, te is és mi is .
süti beállítások módosítása