B1 blogcsalád



A Fidesz sikerének titka: Orbán meséje

2017. november 13. - ashwood

199900_g.jpgAmit Orbán mesél, azt ma legalább 2,2 millió magyar hallgatja és hiszi, mint lefekvéskor egykor a szülői szót. Mint minden mese, ez sem igaz, tele kitalált elemekkel és csodával – de a hallgatóság bele tudja élni magát. Az ellenzék képtelen mesélni.

Természetesen ízekre lehetne szedni Orbán beszédét az aktuális Fidesz-kongresszuson. A vég nélküli, értelmetlen és hazug sorosozást, az állítólagos csodálatosan élő magyar középosztályról szóló szövegeket – miközben közel 4 millióan élnek a létminimum környékén, de inkább alatta. Ahogy nemzeti kézbe vett médiarendszerről szóló lelkendezését is – amely annyira nemzeti, amennyire Andy Vajna és Mészáros Lőrinc reprezentálja a magyarságot.

Megtettük ezt a korábbi beszédek esetében és vélhetően a jővőben is megtesszük majd. Most azonban érdemes kicsit másra figyelni – ha tetszik, akár tanulni is az orbáni retorikából. (A nagy debatőr, a szellem vitatkozó legendája 2006-ban leolvadt Orbánról, azóta pedig nem is tesz semmit, hogy visszaépítse. Ennyi demokrata: utálja a vitahelyzetet, ahol valódi kérdésekkel szemben, valódi párbeszédben kellene megvédeni hamis érvrendszerét.)

Amit Orbán nyújt népének – és természetesen nem a cinikus és hatalomvágyó Fidesz-garnitúrára gondolunk, hanem arra a bő kétmillió választóra, aki tűzön-vízen át kitart a vezér mellett –, az egy hihető, elképzelhető, átélhető mese. Persze nevezhetnénk ezt politológus vénával valóság-narrációnak is, a lényeg azonban egy: Orbán olyan egységes mesét – narratívát – kínál rajongói számára, amivel azok tudnak kezdeni valamit.

Persze nem olyan bonyolult ez a narratíva (mese): vagyunk mi, a hős, tehetséges, emberbarát, szabadságszerető - és a pozitív tulajdonságok sora sosem ér véget – népség, akiket elnyomtak, elnyomnak és el akarnak nyomni, de mi nem hagyjuk magunkat. Ennek a narratívának számos alága és változata van, a főgonosz rendszeresen cserélődik, de a struktúra és az egyetlen pozitív szereplő, a "mi", soha nem cserélődik. Nem bonyolultabb ez, mint a magyar népmesék alapsémája: az elnyomott jó (a szegény ember legkisebb fia) szembe száll a gaz világgal (három fejű sárkány), és becsületével, szerethetőségével, eszével végül győzedelmeskedik és elnyeri méltó jutalmát (a fele királylány kezét). Nincs új ötlet, csak a jól bevált mintát kell kicsit átfogalmazni.

Aki ebben hinni akar – mert sajnos a befogadás alapfeltétele a dogma elfogadása, vagyis a vezér szavainak megkérdőjelezhetetlen hite –, lelke rajta. Csupán a fárasztó, időigényes egyéni gondolkodást kell feladni érte, ami nem látszik túl nagy árnak a jelenlegi demokrácia-deficitben. Emellett azért is nehéz bárkit kárhoztatni az orbáni mese benyeléséért, mert nem igen akad a politikai piacon más, aki ilyen – vagy csak hasonló - színvonalú mesét, egységes narratívába sűrített valóságpercepciót kínálna. Az ellenzéki szétesettség nem csupán szervezeti jellegű. Nem pusztán arról van szó, hogy maradék pártocskák harcolnak maradék helyekért a parlamentben, vagy saját pártjukon belül. Hiányzik a mese, a világ megértésének és befogadható leírásának képessége.

A szocialistákon belül legalább három-négy, jobbára balosnak nevezhető irányzat próbál felváltva karaktert adni az MSZP-nek. Az eredmény jól látható. A Demokratikus Koalíció egyetlen narratívája: Gyurcsány a szent. Ebből egységes világleírás nem következik, de legalább lehet hozzá egyértelmű érzelmi viszonyt kialakítani. A társadalom elsöprő többsége ezt az elmúlt 10 évben nem is mulasztotta el megtenni. Az LMP, Együtt, Párbeszéd, Momentum, és még ki tudja hány formáció ugyancsak adós a mesével. Mind arra törekszik csupán, hogy reagáljon az orbáni narratívára, de kicsit másként, mint a konkurencia.

Ilyen narratíva-hiányos időben pedig nem csoda, hogy ha a választók többsége bár nem szavaz(na) a Fideszre, mégis kinéz Orbánnak az újabb kétharmad.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8713260103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.11.14. 12:31:25

Ez jó, minden szó igaz. És a kárpátok csuti Andersenje tovább szövi meséjét, mint Kun Béla, Rákosi Matyi és Kádár Janó-Manó. A sok ovis pedig nyálcsorgatva hallgatja nap mint nap a közmédián a világ összeomlását, soros sátánt és az autópályán babakocsit tologató terroristákat.

chrisred 2017.11.14. 12:35:51

@I-Work: Az eurázsiai népvándorlásnak nem klimatikus, hanem földrajzi- társadalmi okai voltak. A távol-keleti hatalmas monokultúrák folyamatosan kitermelték az embertöbbletüket, amik nyomást gyakoroltak a közép-ázsiai népekre. Ennek a folyamatnak a végeredménye Európában jelentkezett. A volt filozófia tanárom úgy ábrázolta a jelenséget, hogy a szuperkontinens egy zsák, aminek a szája Indonézia és Kamcsatka között van, az alja meg valahol Normandiában.

morph on deer 2017.11.14. 12:44:11

@metal:
“... mert csak távol tartják az értelmes szavazókat a megnyilvánulásaik.“

Nem mondod? Az értelmeseket?
Most azon túl, hogy “és te ezt honnan tudod?” csak annyit, hogy akit pl az én megszólalásaim távol tartanak a szavazástól, azok az életben doha nem tántorodnának el az orbáni dogmáktól, szóval tőlem nyugodtan otthon is maradhatnak.

Akinek ez arendszer megfelelő, ezek az ordas hazugságok működnek, aki egy félművelt parvenü focimániástól várja az ország felemelkedését, annak meg teljesen mindegy, hogy mit mondok én, vagy a józan ész, annak az “orbanizmus” minden rendszerek legjobbika úgy is.

Ad Dio 2017.11.14. 12:44:47

@I-Work:

"nos évente 10 millió, az ennek a bő 6x-osa..."

helyesb: bő 12x-ese

Ad Dio 2017.11.14. 12:48:01

@I-Work:

"Vallástörténetileg tehát az iszlám jelenleg ugyanott tart, ahol a kereszténység isz. 1417-ben."

Látom a teológiához is értesz. Brávó!

omdddddddG...

GyMasa 2017.11.14. 12:49:09

@chrisred:
Egy semmifele azonositasra alkalmas irattal nem rendelkezo emberrol hogyan dontod el, hogy tenyleg szir-e, es hogy tenyleg 17 eves, es nem 25?

Ad Dio 2017.11.14. 12:49:15

@I-Work:

"vagy jellemzően a protestáns hitre térnek át, amennyiben fontosnak tartják a vallást a napi élet részeként."

Nyihaha!!!!!!

Ad Dio 2017.11.14. 12:51:29

@I-Work:

"kultúrált kereszténység mészárolta tízezer számra az iszlám hívőket, tartva az iszlám népszerűségétől,"

WÁHÁHÁHHHÁÁÁÁÁ!!!!

Még ilyeneket! Már könnyezek a röhögéstől.

GyMasa 2017.11.14. 12:55:35

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Es ne feledjuk az integralodas teljes elutasitasa miatt a 2.-3. generacioban kialakulo terroristakat is, ahogy azt az elmult 2 ev francia/belga terrorakcioi mutatjak.

metal · http://electric.blog.hu 2017.11.14. 12:58:36

@morph on deer: Mondom, hogy minden beírásoddal bizonyítod. Ezzel megint.

GyMasa 2017.11.14. 13:00:41

@morph on deer:
Azert eleg kemeny, hogy gyakorlatilag most latatlanba lehulyezted a 4 millio nem szavazot es a 2 millio fidesz szavazot is.
Nyilvanvaloan az orszag lakossaganak a 60%-a a hulye, es csak te lehetsz ehlikopter...
Ez azert eleg csücskös igy, nem gondolod?

Lesz még Magyar Köztársaság 2017.11.14. 13:01:32

"Az ellenzék képtelen mesélni."

Nem mesélni kell, hanem Kádár népét végre fölverni az álmából.

Az ellenzéknek nincs koherens jövőképe. Hogy mit akar ezzel az országgal. Ennek tisztázása lenne a legfontosabb feladat. Totálisan tagadni kellene a rendszert, amit Orbán hozott létre. Azt, amit most itt van. Ez a rendszer káros, kidobnivaló. Lealacsonyítja az embert, felszámolja a személyes-és közösségi autonómiákat. Rabszolgasorba taszítja a társadalom egy jó részét, a feudalizmus évszázadaira jellemző úr-jobbágy függőségi viszonyokat teremti újjá. Elrabolja a nép vagyonát, kifosztja az önkormányzatokat, bedönti az egészségügyet és szétzülleszti a köz-és felsőoktatást.

Be kell ígérni a rendszerváltást, hitet tenni a Köztársaság eszméje mellett. Ígéretet tenni a Fidesz nevű bűnszervezet alapszabályzataként működő Alaptörvény eltörlésére és a konszenzusos demokratikus Alkotmány visszaállítására, a csaló választási törvény módosítására és a fideszes bűnözők jogi elszámoltatására.

Lehetne kampányolni a Munka Törvénykönyvének módosításával: a sztrájkjog visszaállításának ígéretével, vagy azzal, hogy a közszféra dolgozóit ne lehessen indoklás nélkül kirúgni, amit a Fidesz vezetett be. Normális viszonyok kialakításával, a munkavállalói jogok biztosításával lehetne kampányolni. A közoktatás rendbetételével. Rengeteg embert megnyomorított már a Fidesz, tudatosítani kellene velük, hogy ők nincsenek elfelejtve, gondolnak rájuk.

De mesére nincs szükség. Abban Orbán verhetetlen, és nem jutunk előbbre vele, ha ellenzék is beáll a mesélők sorába. Márpedig beáll. És láthatóan gyáva beígérni a rendszerváltást, inkább szemezni próbál belőle: ezt megtartaná, azt eltörölné, amazt módosítaná... ez így nem megy. Ez a rendszer totálisan züllött. Nincs mit megtartani belőle. De a gyáva ellenzéki pártok inkább elfogadják a rendszert, sőt: maguk is a rendszer részeivé váltak. A választási törvény miatt esélyeik amúgy is a zérushoz tartanak.

De a mesélés, a hazudozás, az ostoba és felelőtlen ígérgetések nem célravezető megoldások, még akkor sem, ha az ellenzék győzelmi esélyei a minimálisnál is csekélyebbek. Akkor viszont bukjanak meg tisztességesen, kihúzott derékkal.

chrisred 2017.11.14. 13:03:25

@GyMasa: A menekült státusz iránti jogosultságot a kérelmezőnek kell igazolni. Egyébiránt öt perc beszélgetés egy igazoltan Szíriából származóval. A személyazonosság megállapítása meg az okostelefonok korában nem ördöngősség. Az enyémből egy hozzáértő öt perc alatt minden adatomhoz hozzáférne.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.14. 13:07:42

@Republic Forever!:

Ilyen programmal a ballibek fele annyi kapnának szavazatban, mint most. Ki a fene szavazna az 1990-2010 közti országrontás visszállítására?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.14. 13:26:29

@I-Work:

"Vallástörténetileg tehát az iszlám jelenleg ugyanott tart, ahol a kereszténység isz. 1417-ben."

Ismét igazat szóltál.
És ahogy annak idején a muszlimok se integrálni akarták a keresztes hadjárat résztvevőit, úgy nekünk is a védekezés a dolgunk.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.14. 13:32:13

@chrisred:

" Milyen asszimiláció történt a honfoglalás után? "

Nekem úgy tűnik, hogy magyarul beszélünk, és nem pedig baskírul vagy kazárul.

A kereszténység felvétele valóban a mi asszimilálódásunk része volt, az EU-s közösségbe, de az eredetileg itt élő népek ezt már nem élték meg.

Gróf Leninkoerúthy Taszyló 2017.11.14. 13:37:34

@I-Work: " Nincsen semmilyen másik oldal, vegyed már észre!!!
Csőd, milyen csőd?" Névleg vannak gyakorlatilag nincsenek, szerinted ez nem csőd?
" Legfeljebb 2 millió teljesen idióta áll ki tűzön-vízen keresztül az önjelölt koronás fő hűbéri rendszere mellett." Messze nincs az 2 millió.

GyMasa 2017.11.14. 13:56:23

@chrisred:
...A menekült státusz iránti jogosultságot a kérelmezőnek kell igazolni...
Ami ugye iratok nelkul elegge nehezen fog menni, vagy legalabbis nem gyorsan.
...Egyébiránt öt perc beszélgetés egy igazoltan Szíriából származóval...
Ööö, szerintem meg nem.
Ha akar, azt hazudik, amit csak akar amennyiben rossz szandek vezerli...
...A személyazonosság megállapítása meg az okostelefonok korában nem ördöngősség...
Egy amatörnel kicsit jobban felkeszult ember olyan adatokat hamisit neked a telefonodba, amilyet csak akarsz.
Es, miota hivatalos okirat man' egy mobil?
Ezt most ugye nem mondod komolyan!
...Az enyémből egy hozzáértő öt perc alatt minden adatomhoz hozzáférne...
Hat, ha mondjuk titkositod rajta a filerendszert, akkor eppen nem.
Ezen kivul ettol akkor sem valik szemelyazonossag igazolasara alkalmassa.
Szoval ertem en, hogy "szegeny menekultek", meg szerintem is szornyu dolgok tortennek Sziriaban.
Azt azonban egyaltalan nem gondolom, hogy az rendben van, hoyg megindulnak millioszamra az emberek, es iratok nelkul grasszalnak keresztul fel Europan.
De, ha szerinted ez igy rendben van, akkor javaslok neked egy kiserletet:
Utazz el a Mexikoi-USA hatarra, dobj el minden igazolvanyodat, massz at a keritesen, vard meg a rangereket, es kezdj el kiabalni nekik, hogy:
- No fingerprint, Los Angeles!
Aztan, majd jelentkezzel be Los Angelesbol, miutan odabuszoztattak ingyen OK?

chrisred 2017.11.14. 13:56:29

@Ballib cenzúrázók réme 25: Értem már, a muszlimok annyiban asszimilálnak majd minket, hogy arabul fogunk beszélni, minden más marad a régiben. Ennek mondjuk nem örülnék, mármint az első felének, egyáltalán nem tetszik az a nyelv.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 13:58:14

@GyMasa: "az orszag lakossaganak a 60%-a a hulye"

Igen. És ne szégyelld, hogy a többséghez tartozol.

chrisred 2017.11.14. 14:04:13

@GyMasa: Nekem okom van arra, hogy titkosítsam az adataimat, neki meg az az érdeke, hogy azonosítsa magát a kérelmet elbíráló hatóság előtt. A végét nem egészen értem. Vegyük át az amcsik módszereit? Végülis elég hatékony, köztudott, hogy egyetlen mexikói sem dolgozik illegálisan az Államokban. :)

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 14:04:18

@morph on deer: "egy félművelt parvenü focimániástól várja az ország felemelkedését"

Tőlem lehetne félművelt parvenü focimániás. Az a bajom, hogy egy hazaáruló ruszkibérenc maffiózó. Jobb helyeken az ilyen 25 évet kap, nem miniszterelnöki pozíciót. De ha a feldühödött tömeg meglincseli, nekem az is jó.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 14:10:57

@GyMasa: "olyan adatokat hamisit neked a telefonodba, amilyet csak akarsz."

Telefon, piha. Néhány kérdéssel kiderítem, hogy budapesti vagy-e, amikre egy Bécsben vagy Pozsonyban élő garantáltan nem tudja a választ.

"odabuszoztattak ingyen"

A csúti geci két éve 400000 illegális migránst engedett be Magyarországba mindenféle regisztráció nélkül.

GyMasa 2017.11.14. 14:11:00

@chrisred:
...Értem már, a muszlimok annyiban asszimilálnak majd minket, hogy arabul fogunk beszélni,...
Nem, vagy felveszed a mohamedan hitet vagy meghalsz!
Esetleg, ha jo kedvuk van, akkor elotte meg fizethetsz parszor parezer EUR-nyi "valtsagdijat", amivel gyakorlatilag ujra dobtal.
Arabul nem kell feltetlenul beszelned.
...minden más marad a régiben...
Nem, semmi nem marad az EU kulturabol!
A fundamentalista mohamedanoknak az a celja, amit a sajat szentirasukbol olvasnak ki, hogy elpusztitsanak MINDENT, ami nem egyezik az ideologiajukkal!
Kikialtjak az EU kalifatust, es bevezetik a saria torvenykezest.
Leromboljak az osszes "hitetlen" muemleket, epuletet, elegetik az osszes konyvet, mutargyat, amit szentsegtelennek tartanak.
Meg ilyenek.
Fincsi kis vilag lenne az...
...Ennek mondjuk nem örülnék, mármint az első felének, egyáltalán nem tetszik az a nyelv....
Semmi gond, mondd nekik, hogy nem tersz at, es akkor gyorsan lefejeznek majd!

kalapácstollú 2017.11.14. 14:11:31

@GyMasa: Milyen véleményt olvastal ki ebből? Sok mindent ki lehet, de talan legkevésbé a kormánnyal való elegedetlenseget.

GyMasa 2017.11.14. 14:19:46

@chrisred:
...Nekem okom van arra, hogy titkosítsam az adataimat, neki meg az az érdeke, hogy azonosítsa magát a kérelmet elbíráló hatóság előtt...
Hat, ez az!
Igy KELLENE mukodnie a dolognak.
Ehhez kepest idejottek, fenyegettek a rednoroket, hogy megtamadjak oket, es volt ott "No fingerprint, Germany" skandalas.
Mindez ugy, hogy parszaz meterrel odebb nyitva volt a befogado pont, ahol teljesen szabadon megtehettek volna, amit szeretnel, (najo, leszamitva azt, hogy utlevelre lett volna szukseguk, es nem mobilra) csak, ugye akkor Magyarorszagon kellett volna maradniuk, amig elbiraljak a kerelmuket.
De ok NEM Magyarorszagra jottek, hanem Nemetorszagba akartak menni.
Ez nekem pont "a farok csovalja" kutyat esetenek tunik.
Es neve is lett : "Asylium shopping"
...A végét nem egészen értem. Vegyük át az amcsik módszereit?...
Nem arra utaltam, hogy egy kibaszott kettos mercet aliitottal fel!
Szamon lerted az orszagon, hogy be akarta tartani a Dublin II egyezmenyt, amire a balosok siman lenaciztak a kormanyt!
Bezzeg azzal semmi bajod nincs, ha a demokracia faklyahordozojanak tartott USA-ban mondjuk a rangerek egy olyan esetben pepesre vernek, es visszazsuppolnak Mexikoba rovid uon.
...Végülis elég hatékony, köztudott, hogy egyetlen mexikói sem dolgozik illegálisan az Államokban. :)...
Minek ide a szalmabab?

GyMasa 2017.11.14. 14:25:00

@kalapácstollú:
Arra vilagitottam ra, hogy milyen aljas modon csusztatnak ezzel a szammal is.
Ugy tuntetik fel (szigorual a 2010-es, meg a 2014-es adatokat), mintha hatalmasat esett volna a fidesz tamogatottsaga 7 ev alatt, es ezzel tamasztjak ala az amugy is idiota ervelesuket, hoyg a 40% valsztott 2/3-ot.
Holott, ha megnezzuk a teljes sort, nagyon jol latszik, hogy a fidesz tamogatottsaga nem valtozott szignifikansan 2000 ota, csak annyi tortent, hogy 2010-ben mintegy 600 000 ember nyilvanitotta ki az ellenvelemenyet kifejezetten a szocik kormanyzasarol pluszban.
Tehat azok az emberek nem fidesz szavazok voltak, hanem elegedetlen szoci szavazok.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.14. 14:29:28

@GyMasa:

Egyre nagyobb marhaságokat kell hazudni a ballibeknek, mert egyre csökken a támogatottságuk.
Azzal mégse kampányolhatnak, hogy 20% alatt van mind a 6 pártjuk együttes támogatottsága, azaz a Fidesz támogatotttságának a felét se érik el 6-an. (MSZP, Együtt, DK, PM, Liberálisok, ???)

ben2 2017.11.14. 14:31:47

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Az a bajom, hogy egy hazaáruló ruszkibérenc maffiózó. Jobb helyeken az ilyen 25 évet kap, nem miniszterelnöki pozíciót. "

Jobb helyeken ezt nem médiahisztéria, nettó hazugságok és politikai indulatok, hanem érdemi bizonyítékok alapján döntik el.

chrisred 2017.11.14. 14:38:00

@GyMasa: Nem kértem számon a dublini rendeletet, szóba sem került. A Dublin teljesen félresikerült és életszerűtlen rendszer, tulajdonképpen csak akkor működött, amikor nem voltak menekültek.

Nekem annyi bajom.van azzal az amerikai módszerrel, hogy teljesen kontraproduktív. Mint a szesztilalom volt vagy a drog elleni háború (aminek a része volt egyébként a mexikói határvédelem is. Azt érték el vele, hogy a maffia majd a drogkartellek óriássá nőtték ki magukat. Ugyanez a hatás lesz a mi határainknál is a zéró tolerancia eredménye, ugrásszerűen nőni fog az embercsempészet bevétele.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.14. 14:39:47

@ben2:

Azért valahol röhejes, hogy a ruszkibérencező majmok, a ballibeket sírják vissza, az MSZMP utódpártjával az MSZP-vel, akik egyik vezetője az MSZMP KB-nak jelentgető Gyurcsány aki a vizsgáit is az állampárt leszólásának köszönheti.
Paks2 is az MSZP-SZDSZ koala alatt köttetett meg, és Klárika valamint Feri kétszer is vacsiztak Putyinnal.

Scott Tenorman Must Die 2017.11.14. 14:40:03

@I-Work: Nagyon nagy butaságot mondtál. Az első keresztes hadjárat 1095-ben kezdődött. És nem azért, mert a keresztények harcolni akartak a szomszédjaikkal, és mert az egész világot meg akarták téríteni. Az első keresztes hadjáratot csak négy évszázadnyi muzulmán agressziót követően hívták életre.
Az első keresztes hadjáratot 460 évvel az után hívták életre, hogy az első keresztény várost lerohanta egy muszlim sereg.
457 évvel azután, hogy Jeruzsálemet elfoglalták a muszlimok.
453 évvel az után, hogy bevették Egyiptomot.
443 évvel az után, hogy Olaszországot kifosztották.
427 évvel az után, hogy a muszlimok először megostromolták a keresztény Konstantinápolyt.
380 évvel az után, hogy a muszlimok elfoglalták Spanyolországot.
360 évvel az után, hogy Franciaországot először megtámadták.
249 évvel az után, hogy a kereszténység fővárosát, Rómát kifosztotta egy muszlim sereg.
Az első keresztes hadjárat csak több évszázadnyi templomégetés, gyilkosság, rabszolgaságba ejtés, és keresztények erőszakos áttérítése után történt. Mindez az iszlám keze által. Amikorra a keresztes hadjáratok elkezdődtek, a muszlim seregek már a keresztény világ kétharmadát elfoglalták.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.14. 14:43:08

@chrisred:

Csakhogy az USA-ban egységesen szesztilalom volt.

Az EU-ban meg a Soros-Clinton klán által irányított bábkormányok ma is szívesen fogadják a muszlim migránsokat.

Azaz vélehtően az ember csempészet, nem lezárt határokon kerseztül fog virágozni, hanem Soros által pénzelt Civil mentőhajónak álcázott szállítási eszközökön, olyan országba ahol hagyják őket működni, és csempészni zavartalanul. Pl Olasz és Görög ország.

GyMasa 2017.11.14. 14:59:05

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...A csúti geci két éve 400000 illegális migránst engedett be Magyarországba mindenféle regisztráció nélkül...
Cicuka!
MOst akkor elöször döntsd el, hogy azert naci a patasorban, mert kizarta a szegeny menekulteket az orszagbol, vagy azert, mert beengedte oket.
Mert eddig nagyon ugy tunik, hogy neked semmi nem jo, es csak picsogsz itt.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.14. 15:05:24

@GyMasa:

Kis pontosítást azért ez a sztori is megér.

Szóval az a 400 ezer migráns egész konkrétan akadálytalanul utazott keresztül minden országon. Egyik se itt lépett be az EU-ba, és egyiket se állították meg sehol semi, csak nálunk.
Osztrák kérésre nem engedték őket tovább utazni Ausztria felé.

Már az első 10ezernél elkezdték építeni nagyon helyesen a kerítést, ami sikeresen megállította a migránsokat, és amit elsőként kritzáltak a "@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: " féel migránsseggnyalók.

morph on deer 2017.11.14. 15:09:49

@GyMasa:
“Ez azert eleg csücskös igy, nem gondolod?”

Hát dehogynem, és nem véletlenül az!

Szerinted milyen értelmi szintre van ahhoz szükség, hogy valaki egy olyan tsplót istenítsen, aki olyan kifejezéseket használ, mint “Homo Brüsszelicus” - derogatíve - és még büszke is rá!
A szerencsétlen agyhalottak meg örömükben tapsikolnak, hogy milyen “tökös” gyerek ez a viktor, hogy most jól megmon’ta...
Hát az. Tökös.
Kár, hogy az értelemhez másra is szükség lenne, az meg nincs.

Szóval lehet zokon venni, de ilyen sötét a fideszes, orbánhitű tömeg!

Nyilván a Tiborcz cége intézte a “felvilágosításukat,” azért sikerült ilyen jól!

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 15:11:20

@Ballib cenzúrázók réme 25: "Egyik se itt lépett be az EU-ba, és egyiket se állították meg sehol semi, csak nálunk."

Ja, ez a 4`000000 ITT lépettbe az EU-ba, és EGYIKET SE áll`ította meg a geci, nem is regisztrálta. A többi stimmel.

@GyMasa: Azért IS geci, mert végrehajtja a soros tervet. Hogy még mi minden van a rovásán, azt a maradék 4660 karakterben nem tudom felsorolni.

GyMasa 2017.11.14. 15:22:43

@chrisred:
...A Dublin teljesen félresikerült és életszerűtlen rendszer, tulajdonképpen csak akkor működött, amikor nem voltak menekültek...
Ettol fuggetlenul az volt 2015-ben a torveny betuje, tehat az alapjan KELLETT (volna) kezelni az erkezoket.
Szoval akkor megint ott tartunk, hogy te is csak csipogsz, mert sehogy nem jo...
Merugye eloszor az a baj, hogy megprobalta az orszag betartani a hatalyos EU torvenyeket, aztan, amikor nemet nyomasra atengedte a menekulteket, akkor hirtelen az lett a baj, hogy nem tartja be.
Szanalom.
...Nekem annyi bajom.van azzal az amerikai módszerrel, hogy teljesen kontraproduktív...
Nem ez volt a kerdes, hanem, hogy szerinted mekkora esellyel fogod elerni a celodat
(utlevel nelkul, "No fingerprint, Los Angeles!)
Tudod, ha egy masik orszagba megyek, akkor be kell tartani a torvenyeiket.
...Ugyanez a hatás lesz a mi határainknál is a zéró tolerancia eredménye, ugrásszerűen nőni fog az embercsempészet bevétele...
Nem, nem ez lett a hatasa!
Az lett a hatasa, hogy a menekultek most tomegesen elkerulik Magyarorszagot.
Es, lehetoseget adott az osztrakonak, meg a nemeteknek, hogy arcvesztes nelkul kihatralhassanak a tevedesukbol.
(Tudod, lehetett tovabb nacizni Orbant, de kozben a menekultek azert mar nem jonnek, ami jo).

GyMasa 2017.11.14. 15:26:48

@Scott Tenorman Must Die:
Es azt se' felejtsuk el, hogy a keresztenysegnek sikerult hellyel-kozzel idomulnia az idok hivo szavahoz, mig a mohamedanok, ma is beture ugyanaz a vallas, ami a legelejen volt.

GyMasa 2017.11.14. 15:31:28

@morph on deer:
Haver, neked az a bajod, hogy keptelen vagy felfogni, hogy minden ember nem egyforma.
Az azert elegge tulegyszerusites, hogyha valaki nem ert egyyet veled, akkor az fideszbirka, aki istenit akarkit is.
Persze, csinalhatod nyugodtan, csak pont nem fogod elerni vele, amit akarsz.
Sot, megmondom oszinten az ilyen jellegu hozzaszolasok mind a fidesz malmara hajtjak a vizet.

GyMasa 2017.11.14. 15:32:58

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Tisztelt MI fejlesztok!
Szeretnek egy hibajegyet nyitni ehhez az MI peldanyhoz.
Szerintem a szovegertelmezo SW modul nem mukodik jol, es finomitani kellene rajta!

Ad Dio 2017.11.14. 15:35:19

@chrisred:

Ja. A zárt határon át tud szökni pár ezer ember évente. Ez valóban nem jó. A nyitott határon viszont senki. Vagyis... ha nem számoljuk azt a másfél milliót ugyebár.

Ész-érvek...

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 15:38:48

@GyMasa: "megprobalta az orszag betartani a hatalyos EU torvenyeket"

Egy faszt! Éveken keresztül regisztráció nélkül beengedte az illegális migránsokat. Néhányat időnként tessék-lássék módon lekapcsoltak a vonatról Hegyeshalomnál.

"a menekultek azert mar nem jonnek"

Egy faszt! Tízezrével jönnek a Földközi-tengeren át.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 15:41:58

@GyMasa: "hogyha valaki nem ert egyyet veled, akkor az fideszbirka, aki istenit akarkit is."

Aki a hazaáruló ruszkibérenc migránssimogató csúti gecit isteníti, és minden szavát beszopja, az fideszbirka, függetlenül az egyet értéstől/nemértéstől.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 15:44:06

@GyMasa: "Tisztelt MI fejlesztok!"

TI fejesztőket mér nekem címzed? Nagyon megvagy már zavarodva.

chrisred 2017.11.14. 15:52:10

@GyMasa: Valóban ez volt akkoriban a szabály, aminek voltak kötelezettjei (a schengeni határországok) és jogosultjai (azok az országok, amiknek nincsenek külső uniós határai. Na már most a jogrend sajátos vonása, hogy a jogosultságról egyoldalúan le lehet mondani, a kötelezettségről nem.

GyMasa 2017.11.14. 15:57:22

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Akkor most ezzel mintegy lezarva reszemrol a temat:
...Egy faszt! Éveken keresztül regisztráció nélkül beengedte az illegális migránsokat...
Tudod, van azert egy ici-pici kulonbseg akozott, ha egy EVBEN jon 3000 menekult osszesen,
VAGY
MINDEN NAP jon 10000
Ugye nem kell elmagyarazni, hogy melyik eset kezelheto a dublini egyezmeny szelleme szerinte es melyik esetben van ertelme inkabb milliardokert muszaki zarat huzni a hatarra, es fizikailag megakadalyozni a kontrollalatlan bearamlast.
...Néhányat időnként tessék-lássék módon lekapcsoltak a vonatról Hegyeshalomnál...
Ja, es akkor az a "nehany" a komplett mennyiseg mondjuk 80%-a volt.

..."a menekultek azert mar nem jonnek"

Egy faszt! Tízezrével jönnek a Földközi-tengeren át...
"Az ENSZ menekültügyi szervezetének adatai szerint tavaly szeptemberben 17 ezer, idén csupán 6 ezer ember érkezett Olaszországba. Az augusztusi értékekben még erősebb a csökkenés (21 ezer 2016-ban, és 4 ezer 2017-ben.)"
index.hu/kulfold/2017/11/10/menekultek_mentohajo_frontex_olaszorszag_szicilia_aquarius/
Kamugep!
Magyarorszag felol nem mennek. Ahogy latszik amit irtam.
"Es, lehetoseget adott az osztrakonak, meg a nemeteknek, hogy arcvesztes nelkul kihatralhassanak a tevedesukbol.
(Tudod, lehetett tovabb nacizni Orbant, de kozben a menekultek azert mar nem jonnek, ami jo)."
Azert az szomoru, hogy ertelmes vitara alkamlatlan vagy, csak az ilyen kiragadott felmondatok idezesere futja.

GyMasa 2017.11.14. 15:59:40

@chrisred:
Magyarorszag meg is probalta betartani a dublini egyezmenyt, amig csak tudta.
Akkor kezdte el atengedni az embereket, amikor Merkel kijelentette, hogy mehetnek oda.
Azzal a beszeddel, Merkel atvette ezt a kotelezettseget Magyarorszagtol.

kalapácstollú 2017.11.14. 16:04:51

@GyMasa: "Tehat azok az emberek nem fidesz szavazok voltak, hanem elegedetlen szoci szavazok."
Pontosítok: a szocikkal qurvára elégedetlen szavazók!

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 16:08:21

@GyMasa: "MINDEN NAP jon 10000
Ugye nem kell elmagyarazni, hogy melyik eset kezelheto a dublini egyezmeny szelleme szerinte es melyik esetben van ertelme inkabb milliardokert muszaki zarat huzni a hatarra, es fizikailag megakadalyozni a kontrollalatlan bearamlast."

Minden esetben regisztrálni kell őket, ha beengeded az országba. A geci gazdád 2015-ben beengedte, de NEM regisztrálta őket.

A kerítés nem állít meg határsértőt, egy csípőfogóval bármikor át lehet vágni. A határőrizet állítja meg őket. Meg a német-török megállapodás csökkenti a próbálkozók számát. A geci gazdád NEM állította meg az illegális migránsokat. A geci gazdád 4000000 illegális migránst engedett be regisztráció nélkül.

"Magyarorszag felol nem mennek."

Igen, hála a német-török megállapodásnak. Persze az EU-nak tök mindegy, hogy hogyan sikerült egy illegális migránsnak bejönnie. Az EU határait fizikailag nem lehet megvédeni, csak a soros terv működhet, miszerint a kibocsátó országban kell megoldást találni. Dehát ez túl logikus a fideszes agyhalottak számára.

Azért az szomorú, hogy értelmes vitára alkalmatlan vagy. Csak a geci gazdád hazugságait szajkózod értelem nélkül.

chrisred 2017.11.14. 16:10:35

@GyMasa: Egészen pontosan a német bevándorlási hivatal vezetője bejelentette, hogy a szíriai származási országú menedékkérőknél nem fogják alkalmazni a dublini rendeletet, vagyis nem küldik vissza abba az országba, ahol átlépte a határt. Magam sem tarzottam szerencsésnek, hogy egy ilyen belső eljárási döntést nyilvánosságra hoznak, meg hogy miért nem egyeztettek előtte a dublini rendelet kötelezettjeivel is. De az előzőekben leírt jogi logika alapján a német hatóságoknak volt joguk ilyen döntést hozni.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 16:10:48

@GyMasa: "Magyarorszag meg is probalta betartani a dublini egyezmenyt,"

Soha még csak meg se próbálta betartani. Csak arra figyelt, hogy lehet az EU-nak betartani.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 16:14:17

@chrisred: "a német hatóságoknak volt joguk ilyen döntést hozni. "

Pozitív irányban eltértek a szabályoktól. Ilyet bárki bármikor tehet.

Mondok egy példát, hogy a fideszesek is értsék. A törvény egy év jótállást ír elő a M.o.-on leadott termékekre. Egy cég pozitív irányban ettől eltérhet, és adhat 2 év jótállást.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 16:24:22

@ben2: "érdemi bizonyítékok alapján döntik el. "

Pontosan! Ezért Poltpot Péternek fel kéne már emelnie a seggét, és összeszedni a bizonyítékokat a fideszes haverjai ellen, és dutyiba dugatni őket, hogy a műanyag lakat is rárohadjon a maffiózó társaságra.

GyMasa 2017.11.14. 16:31:33

@chrisred:
...Egészen pontosan a német bevándorlási hivatal vezetője bejelentette, hogy a szíriai származási országú menedékkérőknél nem fogják alkalmazni a dublini rendeletet, vagyis nem küldik vissza abba az országba, ahol átlépte a határt...
Ez vagy oriasi inkompetencia volt a vezetotol, vagy mogotte tudhatta a nemet kormany tamogatasat.
Sajnos az a baj, hogy az az uzenet, ami ebbol az egeszbol eljutott sziriaba
(juszuf, aki mar "öshonos" volt Nemetorszagban, hiszen mar legalabb 3 honapja ott volt, "leforditotta" (bla-bla-bla-bla- mindenki johet- bla-bla-bla- hamar, mielott meggondoljuk magunkat- bla-bla) a tobbieknek Sziriaban) az kb. annyi volt, hogy azonnal induljon el mindenki, amig lehet!
...Magam sem tarzottam szerencsésnek, hogy egy ilyen belső eljárási döntést nyilvánosságra hoznak, meg hogy miért nem egyeztettek előtte a dublini rendelet kötelezettjeivel is...
Mert a Nemet iparmagnasoknak nem tetszett, hogy milyen dragak a gyari munkasok az orszagban, es ugy gondoltak, hogy az elonyukre forditjak a helyzetet:
- Importalnak parmillio kepzetlen droidot,
- Kivalogatjak a jobbakat (iras- nemettudo, ambiciozus, mernok orvos, stb)
- A maradekot meg szepen rakvotazzak a tobbi luzer csicska orszagra.
Csak, kisse eltaktikaztak magukat ebben a temaban:
- Az erkezettek tulnyomo resze nem hogy diplomaval nem rendelkezetett, de meg irni sem tud (arabul SEM)
- Nemetul kb. nulla %-uk tudott
- A munkahoz sem pont az volt a hozzaallasuk, mint ahogy azt szamitottak.
- Beilleszkedni meg eszuk agaban sincs
- Ellenben akkora kulturalis szakadek van az EU-s es a szir mentalitas kozott, hogy kb eleve eselytelen is.
(Köln-i szilveszter, különfele bunozes, stb.)
Szoval ez betli lett.
Es, ekkor pont kapora jott, hogy Orban lezarta a hatart!
Es gyorsan meg is egyeztek Torokorszaggal, hogy sokmilliard EUR-ert majd ok megfogjak a menekultek nagy reszet.
...De az előzőekben leírt jogi logika alapján a német hatóságoknak volt joguk ilyen döntést hozni...
Es en ezt a dontesuket nem is vitatom el toluk, csak azt nem ertem, hogy miert kell folyton a nyuszikan van/nincs sapka jatekot jatszani...

morph on deer 2017.11.14. 16:32:26

@GyMasa:
“Az azert elegge tulegyszerusites, hogyha valaki nem ert egyyet veled, akkor az fideszbirka, aki istenit akarkit is.”

Milyen “egyetértés” velem?
Miben?

Hogy a “Homo Brüsszelicus” kitalálój/alkalmazója egy sötét kulturálatlan gyökér?

Ezzel nem kell egyetérteni, ez önmagáért beszél!

“Similis similari gaudet” mondaná gondolom Németh Szilárd, és igaza lenne. De valószínűleg ő még ott tart, hogy “Ho-mo Brü....ssszelil...kuss!” - azaz: a belga buziknak pofa be!

Mert a viktor is ezt világosan megmondta..!

Szóval ezt lehet vidáman tovább ragozni, de akinek ez a taplóság tetszik, az maga sem külömb.

GyMasa 2017.11.14. 16:40:41

@morph on deer:
...Szóval ezt lehet vidáman tovább ragozni, de akinek ez a taplóság tetszik, az maga sem külömb...
Nekem nem tetszik.
Oszinten pont leszarom am a fidesz propagandat.
Szerintem tulzas, es teljesen felesleges is egyben.
De az ellenzeki oldaltol ugyanilyen mertekben hanyingerem van.
Pontosan attol, amit irtam, a dehonesztalo tulegyszerusitestol.
Azt kellene elsore eszrevenni, hogy ez a fideszbirkazas teljesen kontraproduktiv eszkoz az ellenzek reszerol.
- Azokat a szavazokat, akik csak jobb hijjan szavaznak a fideszre (bar tudom, hogy ezek az emberek az ellenzeknek nem leteznek, hiszen az o tulegyszerusitett vilagukban csak demokratak meg nacik vannak. Sot, aki semleges kivan maradni, vagy ne adj Isten mondjuk targyilagos, az IS naci) ezzel a gyalazkodassal csak megerositik abban, hogy TENYLEG nincs jobb valasztasuk, mint a fidesz.
- Akiknek meg tele lett a faszuk ezzel a kutyakomediaval, es szarnak az egesz valasztasosdira azok azt a kovetkeztetest vonhatjak le, hogy "semmi nem valtozott, meg mindig ugyanaz az inkompetens faszfej banda van a politikaban" es megint otthon fognak maradni, es ezzel a fideszt erositeni.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 16:42:43

@GyMasa: "Importalnak parmillio kepzetlen droidot"

És ebben a csúti geci erején felül vett részt a 400000 illegális migráns importálásával. Tehát nem a soros tervet vitelezte ki, hanem a német iparmágnások tervét? El kéne döntened.

Ki az az ördögien gonosz, aki le akarja rombolni az EU-t, és minden ház helyére mecsetet akar építeni:
[ ] német iparmágnások
[ ] Soros György filantróp
[ ] Kalkuttai Teréz anya
[ ] Ferenc pápa
[ ] maga az Ördög
[ ] szabadkőművesek
[ ] Ku-Klux-Klan
[ ] jakobinusok
[ ] Jézus Krisztus
[ ] maga Mohamed
[ ] egyéb: ..................................

Esetleg Tömjén Zsóti vagy a fékezhetetlen agyvelejű Rezsi Szilárd adhat még neked ötleteket.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 16:45:14

@GyMasa: "leszarom am a fidesz propagandat"

Ennek némileg ellentmond, hogy minden hazugságát szervilisen szajkózod.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 16:46:27

@morph on deer: " “Ho-mo Brü....ssszelil...kuss!” - azaz: a belga buziknak pofa be!"

:))

GyMasa 2017.11.14. 16:57:10

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
..."Importalnak parmillio kepzetlen droidot"...
Nyilvan egy orbanhazugsag, amit tobb nemet kollegamtol hallottam szemelyesen.
Idiota.

GyMasa 2017.11.14. 16:58:02

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Ennek némileg ellentmond, hogy minden hazugságát szervilisen szajkózod...
A hir igaz, csak nem moszkvaban...

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 17:00:23

@Idiota: "Nyilvan egy orbanhazugsag, amit tobb nemet kollegamtol hallottam szemelyesen."

Én ezt értem. Csak azt döntsd már el, hogy ez kinek az ördögi terve, mert eddig nagyon zavaros, amit mondasz.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 17:01:51

@GyMasa: Most magadat, vagy a csúti gecit akarod meghazudtolni?

GyMasa 2017.11.14. 17:25:33

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Komolyan jot tenne, ha gyakorolnad a leirt szoveg ertelmezeset.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 17:31:28

@GyMasa: Ah, túljutottál a kubatov kézikönyv utolsó oldalán, semmi hazug érved nem maradt? Szánalmas.

Szóval ne menekülj a válasz elől, ördögi imperialista terv, csak német vagy amerikai-magyar?

GyMasa 2017.11.14. 17:38:34

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
..Szóval ne menekülj a válasz elől, ördögi imperialista terv, csak német vagy amerikai-magyar?...
Miert, kerdeztel valamit?

morph on deer 2017.11.14. 17:39:49

@GyMasa:
“Azt kellene elsore eszrevenni, hogy ez a fideszbirkazas teljesen kontraproduktiv eszkoz az ellenzek reszerol.”

Egyetértünk.
Igazából: egyetértenénk, ha lenne egyáltalán bármi, ami “produktiv” az ellenzék részéről. Mert eltekintve pár egyszeri ötlettől - mint például az “ők lopnak” kampány - még csak a érintőleges nyomot sem sikerül hagyniuk, ami azért elég gáz.
(Az itt ne, azt ne, most ne, vele ne, stb. félszűz sivalkodást most hagyjuk.)

Viszont azt is figyelmedbe ajánlom, hogy én pusztán a saját szakállamra kommentálok, mindenféle érdekeltség nélkül.

Ez azzal a szépséghibával is jár, hogy nincs kire miért tekintettel lennem, és qrvára nem érdekel, hogy kinek az érdekeit sérti a véleményem. (Érdekeit mondtam!)

Ideológiai alapállásom: ‘liberális antibunkó’, tényleges pártpreferencia nélkül.

Visszatérve: ha már az én kommentjeimen múlik az ‘ellenzék’ megítélése, akkor itt egészen komoly baj van..!

GyMasa 2017.11.14. 17:50:09

@morph on deer:
..Viszont azt is figyelmedbe ajánlom, hogy én pusztán a saját szakállamra kommentálok, mindenféle érdekeltség nélkül. ..
Na, EZT viszont nem hiszik el az arokasok.
Mert, ahogy latom, itt az okosok szerint senkinek nem lehet sajat velemenye...
...Visszatérve: ha már az én kommentjeimen múlik az ‘ellenzék’ megítélése, akkor itt egészen komoly baj van..!..
Miert, nem lenne meno, ha te egy szemelyben lennel felelos az ellenzek sikertelensegeert???
;-)

morph on deer 2017.11.14. 17:50:37

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
“Jobb helyeken az ilyen 25 évet kap”

Ne idegeskedj, itt is lesz az annyi: orbánt még párszor újraválasztják, össze is jön a 25 év.
Az orbanizmusból.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 18:05:18

@GyMasa: "Miert, kerdeztel valamit?"

Bazmeg, és ez hadovál szövegértésről...

Ki az az ördögien gonosz, aki le akarja rombolni az EU-t, és minden ház helyére mecsetet akar építeni:
[ ] német iparmágnások
[ ] Soros György filantróp
[ ] Kalkuttai Teréz anya
[ ] Ferenc pápa
[ ] maga az Ördög
[ ] szabadkőművesek
[ ] Ku-Klux-Klan
[ ] jakobinusok
[ ] Jézus Krisztus
[ ] maga Mohamed
[ ] egyéb: ..................................

GyMasa 2017.11.14. 19:38:11

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Jah, majd ha KÉRDEZEL valami értelmeset, akkor fogsz választ is kapni...

GyMasa 2017.11.14. 19:45:37

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Az a rész megvan, hogy te sorosoztál itt egyfolytában?

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 20:35:05

@Idiota: "Kitől?"

Mit Kitől? Kezdesz összefüggéstelen lenni.

Na jó, nem most kezdted...

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 20:36:12

Áhhááháháááhá há háh áááháháhá há háh há háh áááháháhá há háháhá ááháháhá áhhá háhá h há háhá háháá áhá ááhá há háh áááháháhá há háháhá ááháháhá áhhá háhá h há háhá háháá há há háh áááháháhá há háh há háh áááháháhá há háháhá ááháháhá áhhá háhá h há háhá háháá áhá ááhá há háh áááháháhá há háháhá ááháháhá áhhá háhá h há háhá háháá háhá áhhá háhá h há há há háh áááháháhá há háháhá ááháháhá áhhá háhá h há háhá háháá há háháá ááh há háh áááhá há háh áááháháhá há háháhá ááháháhá áhhá háhá h há háhá háháá háhá há háháhá ááháháhá áhhá háhá h há háhá háh há háh áááháháhá há háh há háh áááháháhá há háháhá ááháháhá áhhá háhá h há háhá háháá áhá ááhá há háh áááháháhá há háháhá ááháháhá áhhá háhá h há háhá háháá háhá áhhá háhá h há há há háh áááháháhá há háháhá ááháháhá áhhá háhá h há háhá háháá há háháá ááh há háh áááhá há háh áááháháhá há háháhá ááháháhá áhhá háhá h há háhá háháá háhá há háháhá ááháháhá áhhá háhá h há háhá háháá áá há áhhá háhá h há há há háh áááháh há háh áááháháhá há háh há háh áááháháhá há háháhá ááháháhá áhhá háhá h há háhá háháá áhá ááhá há háh áááháháhá há háháhá ááháháhá áhhá háhá h há háhá háháá háhá áhhá háhá h há há há háh áááháháhá há háháhá ááháháhá áhhá háhá h há háhá háháá há háháá ááh há háh áááhá há háh áááháháhá há háháhá ááháháhá áhhá háhá h há háhá háháá háhá há háháhá ááháháhá áhhá háhá h há háhá háháá áhá há háháhá ááháháhá áhhá háhá h há háhá háháá há háháá ááh há háh áááhá há háh áááháháhá há háháhá ááháháhá áhhá háhá h há háhá háháá háhá há háháhá ááháháhá áhhá háhá h há háhá háháá áhá áá!!!!!

GyMasa 2017.11.14. 20:52:42

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.14. 20:07:28
@GyMasa: Ugye! Milyen ügyesen átvettem a nyelvezeteteket!"
|
V
"GyMasa 2017.11.14. 20:20:40
@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Kitől?"
|
V
Mit Kitől? Kezdesz összefüggéstelen lenni.

Ahha.
Nincs több kérdésem.

morph on deer 2017.11.14. 21:08:43

@GyMasa:
“Miert, nem lenne meno, ha te egy szemelyben lennel felelos az ellenzek sikertelensegeert???
;-)”

Már hogy a zistenbe’ ne lenne..!

(Te simán csak Ferinek akarsz szólítani, valld be! ;))

Akkor azért más lenne a helyzet, ha az egész “ellenzékért” - bármit is jelentsen ez - én lettem volna a felelős, akár az “elmúltnyolcév” első percétől!
Én ugyanis már 2010-ben teljes választási bojkottott javasoltam, aztán 2014-ben megint - többek közt a meghekkelt választási törvény miatt is, de a megbecstelenített “alkotmány” is elégséges indok volt, nekem legalább is.
(Most ez már nem opció.)

Csak akkor nagy hirtelen munkát kellett volna keresnie pár száz elkényelmesedett elvtársnak, és megtudtam azt is, hogy “nem várható el a képviselőktől, hogy feladják a karrierjüket” - holott dehogynem, hiszen a NÉP alkalmazottjai, akár kirughatóknak is lenniük kellene...

Röviden: ha rajtam múlott volna, orbán maga tölti az “elmúltnyolcévet” családias hangulatban a nándorfehérvári teremben, kizárólag hívei által támogatva, a demokráciának minden látszata nélkül, - garantáltan nem így nézne ki a mai helyzet.

Na ennek a megoldásnak az összes következményéért hajlandó lennék felelősséget vállalni, a töketlenkedésért már nem.

GyMasa 2017.11.14. 21:20:12

@morph on deer:
Jó megoldás!
Szerintem ferinek az elkúrás után azonnal fel kellett volna állnia és új választást kiírnia úriemberként!
Nyilván elveszítette volna AZT a választást, de cserébe nem zuhant volna be az mszp népszerűsége, nem kapott volna a fidesz 2/3-ot, nem tehette volna meg mindazt, amit így megtett, és szerintem 2012-ben még akár ismét nyerhetett volna az mszp. (vagy nagyon kevéssel veszíthettek volna.)

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.15. 02:41:54

@GyMasa: "ferinek az elkúrás után azonnal fel kellett volna állnia és új választást kiírnia úriemberként!
Nyilván elveszítette volna AZT a választást, de cserébe nem zuhant volna be az mszp népszerűsége, nem kapott volna a fidesz 2/3-ot, nem tehette volna meg mindazt, amit így megtett, és szerintem 2014-ben még akár ismét nyerhetett volna az mszp."

Stimmel. Az "úriemberként" kitétel felesleges.

Ki is rúghatták volna azonnal, semmi szükség nem volt a 3 évi vergődésre.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.15. 02:42:43

@GyMasa: "Nincs több kérdésem."

Szóval megértetted végre, amit fölötte beidéztél. Helyes!

kalapácstollú 2017.11.15. 07:49:58

@GyMasa: "Mert, ahogy latom, itt az okosok szerint senkinek nem lehet sajat velemenye.."
nyugi, felteszem, ezt csak azok állítják, akiknek nincs. Számukra nyilván ez a természetes.

GyMasa 2017.11.15. 09:49:06

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Megertettem, hogy nem fejlodtel semmit az utobbi idoben, es felesleges az idomet vesztegetni erre a kafkai parbeszedre.
Majd, ha lesz normalis kerdsed, es kepes vagy normalisan irni, akkor elkepzelheto, hogy valaszolok a kerdesre.

GyMasa 2017.11.15. 17:42:37

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Latom, a leirt szoveg ertelmezese meg mindig nem megy...
"Majd, ha lesz normalis kerdsed, es kepes vagy normalisan irni, akkor elkepzelheto, hogy valaszolok a kerdesre."
"Majd", "lesz" - Jövö idö.
De latom, nem megy ez neked.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.11.15. 17:47:16

@GyMasa: "már válaszoltál"

MÚLT idő. Törődj bele, ne feszülj! :))
süti beállítások módosítása