B1 blogcsalád



A Fidesz is bajba kerülhet tiltott kampánytámogatás miatt: őket másfélmilliárdra kellene büntetni

2017. december 07. - nickgrabowszki

Pár hónapja még azt mondta az ÁSZ, hogy ők nem vizsgálódhatnak, nem ellenőrizhetik az adatokat. Pedig a  törvény szerint a 2014-es kampányra már kellene. dl.jpg

Szerdai keltezéssel azt írja az ÁSZ a honlapján, hogy

Az ÁSZ a jogi személyektől igénybe vett szolgáltatás esetén, a tiltott nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás értékét az összehasonlítható független árak módszerével állapítja meg. (...) az ár megállapításakor figyelembe veszi a minden piaci szereplőre egységesen érvényesített kedvezményeket.

Tehát az adott párt benyújtja az elszámolását, a hatóság meg összehasonlítja azt a valósággal. Világos, tiszta sor, rendben van.

Ezzel szemben ugyanez a hivatal azt írta a honlapján idén nyáron, hogy

az ÁSZ ellenőrzési hatásköre a hiányos jogszabályi háttér miatt korlátozott, ellenőrzési jogosultsága csak a jelölő szervezetek elszámolásainak ellenőrzésére terjed ki.

Tehát bizonyos pártok vizsgálatánál figyelembe vesznek független árakat, bizonyos pártok vizsgálatánál meg csak az elszámolást ellenőrzik, nem vetik össze a valósággal.

Az fenti, de későbbi idézetben nincs megnevezve a Jobbik, de a közlemény nyilvánvalóan azért íródott, hogy az ÁSZ fedezze magát, amiért 662 millió forintra büntetné, amivel gyakorlatilag ellehetetlenítené az egyik ellenzéki pártot. A lentebbi, időben néhány hónappal korábbi közlemény viszont azt igyekszik magyarázni,

miért nem vizsgálta az ÁSZ a Fidesz 2010-es kampányköltéseit.

Simicska ugyanis akkor szivárogtatta ki a 24.hu-nak, hogy a 2010-es kampányban közel egymilliárd forint értékű plakáthelyet adtak cégei a Fidesznek, ám a számlákon csak 95 millió szerepelt. Ráadásul az ÁSZ-nak a Fidesz még ezt sem vallotta be, mert akkor nem fért volna bele az akkor engedélyezett kampánykeretbe (jelöltenként egymillió forint), az elszámolásba csak 35 milliót írt (és még azt sem fizette ki).

Erre tárta szét a kezét az ÁSZ, hogy ők nem tehetnek róla, ha a párt azt állítja, hogy 35 millió, akkor annyi. Akkor még nem nem voltak összehasonlítható független árak. Bemondásra kellett hinni pártoknak.

Annyiban igaza van az ÁSZ-nak, hogy ha a Fidesz 2010-es kampányköltéseiben meg is állapítja a valós ár és az elszámolás közötti feltűnő aránytalanságot (a valós érték alig 3 százalékát számolták el), akkor sem lett volna semmi következménye a dolognak.

Más a helyzet viszont a legutóbbi kampánnyal. 2014. január elsejével lépett ugyanis életbe a tiltott kampányfinanszírozás tilalma, amit még a Fidesz fogadott el kétharmaddal, amikor megváltoztatta a pártok finanszírozásának rendszerét.

Erről az ÁSZ azt írja:

A módosítást megelőzően a pártok szinte „bárkitől” fogadhattak el vagyoni hozzájárulást, így a jogi személyektől, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságoktól és magánszemélyektől is. A módosítás következtében azonban 2014. január 1-től tilos a jogi személyektől, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettől, más államtól, külföldi szervezettől és nem magyar állampolgár természetes személyektől származó vagyoni hozzájárulás elfogadása.

Azaz 2014 január óta egy párt senki mástól nem fogadhat el kampánytámogatást, csak a magyar állami költségvetéstől és a tagjaitól.

Ez az első pillantásra helyesnek látszó szabályozás nyilván azért született, hogy az ellenzéket ellehetetlenítse, nem gondolta volna a Fidesz, hogy rá is visszaüthet.

Azonban Simicska és Orbán csak a 2014-es választás után került éles konfliktusba, az akkori kampány költéseit még ugyancsak a Simicska-cégek intézték. Erről a milliárdos-üzletember még nem hozott nyilvánosságra nyilvánosságra adatokat, viszont valaki más igen.

A Kantar Media plakátpiaci auditja alapján 2014 tavaszán, február és április között a Fidesz–KDNP több mint 743 millió forint értékben használt közterületi hirdetést. Az összeg önmagában annyi, mint amennyit a hivatalos közlönyben a pártszövetség a teljes kampányidőszakra kiadásként elszámolt (pedig egy kampányban nyilván egyéb költések is vannak).

Tehát a Fidesz 

  • vagy a plakátokon túli költésekre fogadott el tiltott pénzeket, esetleg nem pénzbeli támogatást valakitől,
  • vagy megint olcsóbban kapta a plakátokat a Simicska-cégektől.

Ismerve a párt és a mögötte álló pénzember nexusát, az utóbbi a valószínűbb. De

a Fidesz mind a 2 esetben tiltott kampánytámogatást fogadott el.

Az Állami Számvevőszéknek most már 1. a rendelkezésére áll egy független árbecslés, 2. a Jobbik megbüntetésével van precedens arra, hogy pártokat utólag meg lehet büntetni a hamis elszámolásért, tehát minden adott ahhoz, hogy a Fidesz-KDNP-t kötelezze arra, fizessenek be 740 milliót az államkasszába, majd vonjanak le tőlük még egyszer ugyanannyit.

Pont ugyanúgy, ahogy azt a Jobbikkal is tették.

Mert ha a Fideszt nem szankcionálják ugyanazért, amiért egy ellenzéki pártot, miközben törvény kötelezi őket erre, akkor az Isten se tudja róluk lemosni, hogy

  • ők tényleg pártállami számvevőszék,
  • Magyarországon nincs jogállam és parlamenti demokrácia,
  • nincs politikai szabadság,
  • ellenben autokrácia és diktatúra van,
  • és a Jobbik büntetése csak az egyik ellenzéki párt kiütésére szolgált, miközben ugyanazért (sőt, többért) a kormánypártoknak nem jár semmiféle szankció.

Ha véletlenül ők sem olvasnának újságot, mint ahogy az ügyészségen nem olvasnak, az ügyben Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke feljelentést tett csalás miatt. Hátha azt elolvassák. 

(A képen Domokos László, az ÁSZ elnöke, aki 12 éven át volt a Fidesz országgyűlési képviselője.)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8113452815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Peter Götz 2017.12.07. 17:09:05

na és,ott van az ország pénze,ha kell majd fizetik a MI pénzünkből

Peter Götz 2017.12.07. 17:39:31

@Peter Götz: és ha fizetniük kell akkor utána meg visszautalják maguknak,nem hülyék,csak Bünözők

morph on deer 2017.12.07. 22:45:59

Most mi ebben a furcsa?
Még tényleg kérdéses, hogy mennyire sötét férgekkel állunk is szemben?
Az aljasságnak és a jogtiprásnak nincs felső határa! Lehet álmélkodni, de akkor sincs!

Szóval nyugodtan abba lehet hagyni a csodálkozást, és végre tudomásul venni, hogy ez ‘orbanisztán’!

És ez még eszkalálódni is fog, ha hagyjuk!

kissiú 2017.12.07. 23:08:14

Nem lesz ott semmiféle nyomozás. Lemosni nem fogják magukról a fenti állításokat, de nem is akarják. A törzsszavazókat nem érdekli.

Csuti Ördögüző 2017.12.07. 23:36:38

@kissiú: gyermeteg gondolkodás

tegyük fel, hogy valóban bünszervezet a fidesz, sőt, el is kapja a fideszt a mesebeli rendőr és a tömlöcbe béteszi

Mi lesz másképp holnaptól? Megszünik a lopás a politikában? A fidesz előtt nem ugyanezt mondták az épp aktuális kormányzatról, az utóbbi 30 év minden egyes évében, hogy jáááj lopnak?

Eddig senkit nem büntettek meg a politikusok közül, semmiért, csak pár kishalat, annak ellenére hogy 30 éve minden politikus mindig mindent ellopott a sajtó szerint.

Különben aprópénz amit ellopnak ahhoz képest a kárhoz és elmaradt haszonhoz képest, amit a rossz döntések okoznak az országnak. És itt jön a különbség: Orbán 11 éve alatt az egy keresőre jutó átlag REÁLkereset évi 3,3%-ot nőtt. A többi 16 ! évben ez az átlag évi 0,6%. Majdnem a teljes reálkereset emelkedést Orbán 11 éve alatt hozta össze az ország a rendszerváltás óta. És akkor arról még nem beszéltünk, hogy mind a 11 év alatt csökkent az államadósság is!! Mégis 73%-a az éves GDP-nek, 20-25ezer milliárd forint adósság, mind a többi nem fidesz kormány rossz pénzügyi döntéseinek köszönhető /és a cocializmusból 'örökölt' kádári adósság/. Ennek a töredékecskéjét lopják csak el, nem a lopás a fő gond, hanem a butaság.

reálkeresetek: www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt007.html

A kormányzati lopás tehát nem szempont /legalábbis akkor nem amikor jól megy az országnak/. A szempont az, hogy hogy megy az országnak, meg az embereknek.

Erről fognak véleményt mondani tavasszal. És 2/3uk, valószínüleg azt mondja majd, hogy a sok lopkodós közül Orbán legyen.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.12.07. 23:46:47

A feljelentést sem olvassák a fideszes jogászpatkányok, mivel az egész bíróság polttal az élen a kezükben van. Ezeket a fideszférgeket már csak lámpavasra akasztással lehet megállítani. Azt talán elolvassák.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.12.07. 23:49:43

@Csuti Ördögüző: Tolvaj-csaló-hazudós Orr bán jogászpatkányt nem megválasztani, hanem nyakazni kell. Guiotinnal.

morpho 2017.12.07. 23:51:24

@Csuti Ördögüző: A logikád szerint ne zavarjuk el atolvajt, mert más is lop! Konstruktív leszek: Menj a picsába!
Hiába tolod a kormánypropagandát narancskullancs! Korábban nem voltunk EU tagok, nem jött be ennyi pénz, nem lehetett ennyit lopni! A fidesz csak a kasszára megy! Ezt egyébként a lakosság is így gondolja: www.alon.hu/aktualis/2016/07/median-kutatas-az-emberek-ketharmada-szerint-korrupt-a-fidesz

Csuti Ördögüző 2017.12.08. 00:15:19

@morpho: Azért raktam be előbb a statisztikát, mert unom a propaganda panelokat: www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt007.html

Nem is említhető egy lapon Orbán egyik eddigi politikusunkkal se, ha arról van szó, hogy mennyi pénz vándorolt a kisemberek zsebébe. Az tökmind1 hogy 2/3 szerint korrupt a fidesz, szerintem is az, mégis rájuk szavazok, teljesen racionális indokból.

Egy keresőre jutó átlagos reálkereset 1990 - 100

1994 Hornék első éve - 94,5
1998 Orbán1 - 85,6
2002 Megyó indul - 107,6 jé, nem voltunk az EUban
2006 Gyurcsány indul - 127,9
2010 Orbán2 - 122,3
2014 Orbán3 - 128,9
2017 most idén átlépjük a 150%-ot

Tehát, érdemi reálbér emelkedést az 1998-2006 időszak hozott, csak Megyó idején már elindult felfelé az adósság. Feriék idején már csökkent a jövedelem, az adósság tovább nőtt. Orbán rendet csinált, az adósság megint csökkent 2010től és 2014től olyan reálbér emelkedést látott a paraszt, mint 1990 óta sohase nem.

Azaz, Orbán/vargamatolcsy/ ért az üzlethez Mo-n egyedül, a szobra mehet a közgáz-előcsarnokba a Marx szobor helyére.

Wasfék 2017.12.08. 00:26:47

@Csuti Ördögüző: statisztikád szart sem ér, nem veszi figyelembe hogy nem volt világválság orbán alatt és hogy most töméntelen ingyenpénzt ad az EU a diktatúrára. Bokros csomagos kiigazítás se orbánnak jutott, csak az eredmények learatása.

Csuti Ördögüző 2017.12.08. 00:40:34

@Wasfék: 'nem veszi figyelembe hogy nem volt világválság orbán alatt '

- 2007ben nem volt semmilyen világválság, csak a kereset volt kevesebb, mint 2006ban, és az adósság több /úgy hívtuk ezt hogy elQrás/

'és hogy most töméntelen ingyenpénzt ad az EU a diktatúrára.'

- eggyel több ok hogy ne akarjak kormányváltást

De viccen kívül, 2004ben lettünk EU tagok 2010ig kemény 6% keresetnövekedést sikerült összehzni 3x akkora adósság növekedés mellett. Nem adott az EU? Vagy nem hívtuk le? Minek ilyen balfaszokkal kezdeni még1x?

2010 óta meg csökkenő adósság mellett nőtt 28%-ot a reálkereset, máig. Nagy mázlista ez a csuti parasztgyerek, eggyel több ok hogy megtartsam királyként.

'Bokros csomagos kiigazítás se orbánnak jutott, csak az eredmények learatása.'

A kormányuk alatt 10%-ot csökkent a reálkereset, ez lenne az eredmény, amit Orbán learatott? Kapott éhes meztelen seggü magyarokat?

morph on deer 2017.12.08. 01:03:52

@Csuti Ördögüző:
“Feriék idején már csökkent a jövedelem, az adósság tovább nőtt.”

Te most a saját magad által bemásolt számokat sem nézed, vagy mindenki mást hülyének? Mert ezt írtad:

“2002 Megyó indul - 107,6 jé, nem voltunk az EUban
2006 Gyurcsány indul - 127,9
2010 Orbán2 - 122,3
2014 Orbán3 - 128,9“

Szóval mi csökkent?
És mihez képest?

De most tényleg..!

Csuti Ördögüző 2017.12.08. 01:07:55

@morph on deer: A qrcsány feri alatt felcsökkent a jövedelem szerinted 128rol 122re?

morph on deer 2017.12.08. 01:19:21

@Csuti Ördögüző:
“2010 óta meg csökkenő adósság mellett nőtt 28%-ot a reálkereset, máig.”

Ja. A forint meg közben mit is csinált?
Hála a Kósa-Szijjártó duó áldásos tevékenységének a forint lement hídba - emiatt bukott több tízezer devizahiteles többek közt, - és Matolcsy segítségével milliárdokat kerestek a fiúk a shortolással... Aztán rájöttek, hogy ez mekkora ötlet, és azóta is a béka segge alatt tartják a forintot!

Na most innen nézve tényleg emelkedett a reálbér, csak éppen legfeljebb ugyanott vagy vele, - és akkor még nagyon megengedő voltam!

De nem zavarlak, mert még felébrednél a végén, és rájönnél, hogy mekkora hülyét csinálnak belőled, és az meg kinek jó, hát nem?
Én így is tudom, hogy mi van, te meg úgy sem hinnéd el, szóval csak frusztrálna a valóság..!
Szóval további kellemes ábrándozást!

Csuti Ördögüző 2017.12.08. 01:27:30

@morph on deer: 'Ja. A forint meg közben mit is csinált?'

Ismered a reálkereset szó jelentését?

Te ilyen PISA károsult lehetsz, hogy a szövegértés se meg a számok se mennek alapszinten se.

morpho 2017.12.08. 01:42:57

@Csuti Ördögüző: Ez a poszt a kampánypénzekről szól. Te mit haknizol itt reáljövedelemmel? Kit érdekel ez most? Majd ha arról írnak, akkor jöhet! Domokos nertárs kettős mércéjéről mi a meglátásod?

LKerekes 2017.12.08. 02:35:00

MIvel állítólag 2014-től él a törvény , jogilag semmi probléma 2010-es választással nem lehet erre hivatkozással. Nesze semmi, fogd meg jól.

morpho 2017.12.08. 03:36:08

@LKerekes: Nem tudsz olvasni vagy elmeroggyant vagy?

nyerafidesz 2017.12.08. 05:01:24

@Wasfék: Baromság! A világválság (ez is baromság) a legyengített Magyarországot küldte padlóra. 2008 október elején azt mondta a Gyurcsány és samesza a Bajnai, hogy ide csak a szele ér el. Aztán hó végén megtérdeltünk, s leszoptuk az IMF-t. De! A válság az USA-ból indult, és sima másodlagos jelzálogpiaci válságnak indult. Hogy mit jelent ez, nézz utána. Tehát ez már 2007 elején elkezdődött. Mielőtt vitatkoznál állításommal, közlöm, hogy érintett vagyok, mert pont akkor árultuk majd adtuk el Kaliforniában az ingatlan részeinket. Gyurcsány és Bajnai vagy balfaszok, vagy árulók voltak. Vagy tényleg fogalmuk sem volt, hogy mi játszódik le a világban, vagy simán átkúrtak mindenkit. Utóbbit alátámasztja, hogy aki a bepánikolt kisemberektől vásárolta fel a nagyon olcsó dollárt (150.ért), az hamarosan hatalmas haszonnal adhatta tovább. A magyar média is azt fújta, hogy a dollár összeomlik. Naná, hogy a benfenntesek szarrá keresték magukat. Bokros csomagján lehet elmélkedni, de akkor már az Mszp másfél éve kormányzott. Bajnai csopmagja pedig csak a fűnyíró elvet érvényesítette, jól megszopattak mindenkit. Mindig Orbán idején gyarapodott az ország. Lehet, hogy kevesebbet lopnak? :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.08. 05:44:37

@Csuti Ördögüző: Világos az értékrended. Ha van elég, akkor nem érdekes hogy abból lopnak. Értem. Szépen nevelhetett téged az anyád.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.08. 05:47:01

@Csuti Ördögüző: Ez ugyebár a statisztika kiforgatása, mert a reálkeresettel érvelsz, de kussolsz a reáljövedelemről. Tehát vagy hülye vagy - mert nem tudod melyik mit jelent - vagy aljas.

torró 2017.12.08. 08:04:21

A Tury Sanyival hogy, hogy nem vitatkoztok? Pedig ő komolyat mondott. Az a baj, hogy felejtetek. Csak a csuti bazirgálja a csőrötöket. Pedig ahogy elnézem, még jó ideig el kell viselnünk. Ámbár tegnap este az Atv-n Vona erőssen szugerálta a győzelmét. Csak tudnám mire ez a nagy optimizmus? Lehet hogy Orbántól tanulta, hogy merjünk nagyok lenni? Csak Orbán akkor mondta, amikor már tényleg nagy volt. Na mindegy. Most majd Henrik kihúzza a statisztikából. A lószart Mama, a slamasztikából. Na! Valamit nem értek! Senki nem látta a létszámot a választáskor induló pártokról? 414 induló van! Hogy lesz ebből összefogás? Heller meg csak 8 pártot igazgatja, hogy hogyan kell a fideszt megverni. ÓÓÓÓ Ricsi fiú! Mi lesz ebből!

vergyula 2017.12.08. 08:08:59

@Csuti Ördögüző: oké, fogadjuk el, hogy minden politikus lop. Azt is rád hagyom, hogy a Fidesz emellett jobban gazdálkodik, mint bárki más. (mert nem ez a téma)
A cikk nem erről szól, hanem a kettős mércéről. Ha a Jobbikot büntetik, büntessék a Fideszt is, mert elkövette ugyanazt a törvényszegést.

De visszatérve az elejére, nagy elvárás lenne, hogy a jobb gazdasági teljesítmény mellett (ha tényleg az), esetleg még a lopást is mellőzzék?
Nem elég jobbnak lenni, mint az elődök, JÓnak kell lenni.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.12.08. 08:26:20

Van bármilyen komolyabb hirdető az országban, aki listaáron vásárol és nem alkudozik?
Persze ettől függetlenül tény, hogy Simicska a plakáthelyeivel korábban a Fideszt, most a Jobbikot támogatja. Börtönbe a politikusbűnözőkkel és az oligarcháikkal!

vaffanculo 2017.12.08. 08:49:54

Megbüntetik a fityeszt 1 milliárdra? (A lószart, Mama). Ha mégis, Pénztáros Lőrincz mellényzsebből fizeti ki, oszt jónapot. A mi pénzünkből, a tetves kurva annyát neki...

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.12.08. 09:09:49

Ez a bérrettegés következő vokozata.

Meglehetősen gyenguszra sikerült.

blah 2017.12.08. 09:11:46

@Csuti Ördögüző: te a része vagy a problémának ezzel a mentalitással. igazi ostoba...

2017.12.08. 09:12:04

@Csuti Ördögüző:

Rettenetesen szánalmas vagy!

1ghost 2017.12.08. 09:13:12

@Csuti Ördögüző:

Na mi van te orbán fizetett hazudozója? Hogyhogy most ezt a nicked használod?

Szóval szeretnétek még tovább fosztogatni az országot, igaz te szarházni orbánbérenc? Jó lenne még százmilliárdokat lopni a tolvaj korrupt fajtádnak ugyi? Még százmilliárdokat a mészárosoknak, rogánoknak, matolcsyknak, tiborczoknak, meg a többi rohadt tolvajnak. Még, még, még! Stadiont, kisvasutat, várba költözést, még, még, még, mindent amiből a fideszslepp lophat.

Kibaszottt rossz hírem van! A magyarok titeket mocskos tolvajokat a sitten akarnak látni nem a parlamentben. Rabláncon, rács mögött, vaslakattal az ajtón. És jövőre a narancsos többség már előzetesben tölti a karácsonyt, de még az olyan rohadt fizetett kollaboránsok is mint te.

Willkommenskultur 2017.12.08. 09:14:47

@vergyula: "De visszatérve az elejére, nagy elvárás lenne, hogy a jobb gazdasági teljesítmény mellett (ha tényleg az), esetleg még a lopást is mellőzzék?"

Igen.

Minek tennek?

Te bemesz a melodba ugyanannyit kapsz mint a tobbiek, pedig 2x annyi hasznot hajtasz a cegednek. Es nincs egyeb opcio. Te 3x annyit akarnal keresni? Ugyan.

En legalissa tennem a jutalekot a politikusoknak, h ne stikaban lopjanak. GDPhez vagy atlag realber emelkedeshez kototten milliardokat fizetnek ki ezert, marmint a sikerert. Sokkal olcsobb lenne az adozoknak.

ember100 2017.12.08. 09:27:08

Helló !

Oszoljanak kérem nincs itt semmi látnivaló !
Mint egy rendes demokráciában az ász , pótpéter ki fogja vizsgálni a 2014 es támogatásokat és szépen meg fogja büntetni a fityeszt és az illetékeseket le fogja sittelni .

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.12.08. 09:29:33

@Csuti Ördögüző:

Pontosan erről van szó.

A ballibek problémája, hogy mindenki érzi a bőrén, hogy sokkal jobb és könnyebb az élete mint az elkúrók alatt.

Már nincs devizahitel, nem kétszámjegyű a banki kamat, infláció, van reálbér növekedés, nem munkanélküliség van, hanem munkaerő hiány, és sorolhatnám.

Az agyhalott migránsseggnyalóknak elfogyott az érvük, hogy miért kéne a hazaárulókra szavazni.

Marad a kampányfinanszírozós szar duma, ami éppen az MSZP-SZDSZ alatt élte a fénykorát.

blah 2017.12.08. 09:31:19

@Ballib cenzúrázók réme 25: ennyire szánalmas vagy, hogy magaddal beszélgetsz?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.12.08. 09:34:19

@blah:

Akkor minek használnék sorszámot, te majom ?
Azért mert ti 10 nicken löketitek a Soros propagandát mind a 2-en, a blogokba, másnak ez még ciki.

Willkommenskultur 2017.12.08. 09:36:35

@Ballib cenzúrázók réme 25: Ennek ellenere Orban mar megtanulta a sajat boren hogy nem eleg kibaszott jo penzugyi eredmenyeket elerni, mert ezt 2002ben is elmondhatta a fidesz, megis vesztettek. Tobbet nem hibaznak.

Kell a migrancsozos sorosozos ostoba kampany is h csokkent ertelmu honfitarsaink is ertsek a csiziot.

martineden 2017.12.08. 09:38:46

@Csuti Ördögüző: Nem is említhető egy lapon Orbán egyik eddigi politikusunkkal se, ha arról van szó, hogy mennyi pénz vándorolt a pereputtya es az o zsebebebe.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.12.08. 09:38:49

@Willkommenskultur:

Ez egyébként önamgában igaz.

Bár a migráció az elkövetkező évtizedek legsúlyosabb problémája lesz, ez szinte biztos.
Ennek ellenére az üzenetek tényleg végleetekig le vannak egyszerűsítve.

Bizonyára így hatákony a kampány.
És bőven elég ahoz képest, akik letagadják izomból a probléma létezését is.

blah 2017.12.08. 09:39:23

@Ballib cenzúrázók réme 25: nekem hiába nyomod itt ezt a dumát te szánalmas fidesz csicska... ez a munkád, hogy eláruld a hazádat. annyira belejöttél, hogy otthonról is tolod.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.12.08. 09:43:15

@blah:

Önmagában az a tény, hogy 5-ször annyi Fidesz szavazó van, mint ballib agyhalott, és itt a fórumon kiegyensúlyozott a helyzet, az azt mutatja, hogy ti blogoztok főállásban, a Soros féle csapattal, és hazudoztok elsősorban.

2017.12.08. 09:45:49

@blah:

Ne etesd a trollt!

Willkommenskultur 2017.12.08. 09:45:55

@martineden: figyelj, Magyarorszag mindent Orbannak koszonhet, a rendszervaltas ota, az adossaghegyet leszamitva. Ez teny fent betettem az adatokat.

Tehat tolem 2x ennyit is lophatna - nem mintha barkli veszodott volna azzal h 10 ft-nyit be tudjon bizonyitani -, azzal egyutt is a legjobb lenne NEKEM adofizeto huggyosjozsinak.

En a magam reszerol LEGALIS jutalekot vezetnek be a politikusoknak, milliardokat, ciklusonkent, ha sikeresek /nyilvan ki kene dolgozni mi a siker/, olcsobb lenne

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2017.12.08. 09:46:39

Szerintem viszont O1GV-ék most tettek egy nagy lépést, hogy a Jobbikot hozzák ki a parlamenti választás győztesének. Hozzátezsem, nem vagyok Jobbik fan, de a Fidesz eljárása még belőlem is kihozza a szolidaritást a Jobbik iránt és dafke rájuk fogok szavazni jövőre.
Pedig soha nem voltam és most sem vagyok Jobbikos . Én alapvetően a balliberális értékrendet támogatom, de viszont a Fidesz aljas, kimondottan demokráciaellenes játékszabályai kihozták belőlem a Jobbik támogatót.
@Csuti Ördögüző: @LKerekes: @Sándor Tury: És most lehet mellébeszélni, mindenféle statisztikát idézgetni, Gyurcsányozni-Bajnaizni, lehet mondogatni, hogy a Fidesz kevesebbet lop (ja nem), de tessék a poszt megállapításaival vitatkozni.
Ja, hogy az nem megy, az bizony szar ügy.

blah 2017.12.08. 09:49:23

@Ballib cenzúrázók réme 25: csípőből hazudsz. azt se tudnád megmutatni, hogy hol tolom én a soros propagandát te nyomi. meg nyilvánvalóan az írástudatlan prolik meg a nyugdíjasok akik a fidesz bázisa csak az indexre járnak ahol fel sem fogják a leírtakat... elég szánalmas szardarab lehetsz ha ebből kell megélned.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.12.08. 09:50:32

@The Ghost Wolf O1G:

A ballib elkúróktól minden jobb. Még a Jobbik is, úgyhogy jól teszed ha rájuk szavazul, és nem az elkúrókra.

1ghost 2017.12.08. 09:51:17

@Willkommenskultur: @Ballib cenzúrázók réme 25: @Csuti Ördögüző:

Na mi van te szarházi orbánista bérhazudozó? Azt hiszitek, hogy ha ti mocskos rákosista fideszesek az ellenzéki pártokat betiltjátok, akkor hatalmon maradhattok?
Addig feszítitek a húrt, hogy még a végén nem a sitten végzitek, hanem úgy mint az ávósok 56'-ban.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.12.08. 09:54:11

@blah:
Szerintem az összes balob szavazó egy kalap fos, és mind megér egy elmeorvosi kivizsgálást egytől egyig.

Szerinted meg a Fidesz szavazók azok.

Eddig X.

Viszont a te véleményédete kevesebben osztják, mint az enyámet. Cirka ötödannyian.
Úgyhogy bekapahtaod a napi bérrettegésed, és a személyeskedésedet is feldughatod magadnak.

blah 2017.12.08. 10:01:42

@Ballib cenzúrázók réme 25: eleve hazugságból indulsz ki. honnan veszed egyáltalán, hogy balob szavazó vagyok te írástudatlan? mert egy ostoba elmebeteg vagy aki szerint fekete és fehér az egész világ? van egy hírem te kis fasz. az egész ország utálja a fajtádat azok is akik nem szavaznak senkire. az ilyen senkiházit aki még hivatásának is választotta azt, hogy ártson a saját országának meg fel fogják lógatni. szóval élvezd ki az alamizsnát amíg tudod aztán menekülj az életedért.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2017.12.08. 10:04:04

@Ballib cenzúrázók réme 25: Ad egy "a ballib elkúróktól minden jobb" Mikor tanultok meg végre MAGYARUL, mert az nagyon nem megy nektek. Helyesen az 'a ballib elkúróknál", a részletes magyarázatért forgasd a Magyar helyesírás szabályai című könyvet. Ad 2. a Poszthoz magához még egyetlen Fidesztálib madárnak sem sikerült érdemben hozzászólnia, mi van gyerekek a Fidesz központ már ukázokat sem tud adni nektek?
Nagy szarban lehettek.

1ghost 2017.12.08. 10:12:05

@Sándor Tury: "Mindig Orbán idején gyarapodott az ország. "

Hazudsz szarházi orbántroll. Az elmúl nyolc évet tekintve a gazdaság éves átlagos növekedése nem éri el a 2%-ot, mondom kettő százalékot.

Miközben ez idő alatt több mint 10 ezer milliárd ingyen lóvét adott nekünk az eu. Ergo:

így még nem kúrtak el országot a történelemben mint orbánék.

1ghost 2017.12.08. 10:20:23

Hát ez kurva jó! Most olvastam.

mno.hu/belfold/integrity-lab-ma-mar-masok-a-fideszesek-mint-tavaly-nyaron-2399058

A diplomások és az érettségivel rendelkezők tömegesen fordulnak el fidesztől. A fidesztábor 70%-át ma már a max nyóc általánost illetve szakmunkást végzettek alkotják.

Tulajdonképpen minél kevésbé oskolázott valaki, annál inkább orbánista.

Kicsit erősebben fogalmazva: papír van róla, hogy a fidesz ma már a segghülyék gyűjtőpártja.

Willkommenskultur 2017.12.08. 10:22:18

@1ghost: "A diplomások és az érettségivel rendelkezők tömegesen fordulnak el fidesztől."

ha a deliriumos plakathuggyoyos simicska lapja mondja akkor ugy van

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.12.08. 10:29:51

@1ghost:

24.hu/belfold/2017/08/08/bukna-a-fidesz-az-iskolai-cenzussal/

Fidesznél a legmagasabb (6 százalék) az alacsonyan iskolázott szavazók aránya a teljes népességhez viszonyítva.

---

Azaz a Fidesz akkor is nyerne, ha az a 6%-nyi szavazó nem lenne.
Tehát hazudsz.
Neked megvan a 8 általános egyébként ?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.12.08. 10:32:21

@1ghost:

Egyébként én a helyetekben azon gondolkoznák, hogy hoygan és miként lehetséges, hogy a munkások között, az alacsony végzettségűeknél, a Fidesz a legnépszerűbb.

Nem ciki ez a tény egy magát baloldali-nak valló körúton belüli értelmiséginek ?

HorseFucker 2017.12.08. 10:37:45

Elérte a rohadt csuti geci cigány dagadt vajda, hogy a Jobbik mögé állok, és lehet hogy még a gyűjtésükbe is befizetek !
Hogy rohadna már meg ez a rohadt hazaáruló orosz csicska geci patkány
De mjad az arabok jól seggbe kúrják ha elismeri Jeruszálemet Izrael fővárosának. (ami egyébként valójában ősidőktől fogva az is, amikor az arab tetvek még fákon ugráltak és egymás faszát szopták ( mondjuk azt ma is teszik:) )

HorseFucker 2017.12.08. 10:40:01

@Ballib cenzúrázók réme 25: Ez egyszerű kérdés: az emberek kb. 90 %-a hülye, kb. 70% százaléka írástudatlan (értelmezésileg). A maradék 10% kb. fele pedig gazember.
Ennyi...

McZozo 2017.12.08. 10:42:56

@1ghost: Az a baj hogy tortenelmi lehetoseget szalasztott el az orszag a felzarkozasra. Ennyi penzt megegyszer nem fogunk sehonnan kapni. Es ebben sajnos nagy hibaja van az eu nak is mivel tulajdonkeppen ok tokesitettek fel Orbanek partrendszeret azzal hogy szo nelkul hagytak hogy az eu s penzek nagyreszet zsebretegyek es ebbol epitsek ki a banankoztarsasagukat.

1ghost 2017.12.08. 10:55:08

@McZozo: Tökéletesen igazad van. Sajnos a történelmi lehetőséget kaptunk, akár az osztrákok sarkát taposhatnánk. Ehelyett orbánék elqurták, ellopták, baromságokra szétbaszták. Ez van ha valamilyen oknál fogva egy segghülye, korrupt, enyveskezű tolvaj kaparintja meg a hatalmat.

1ghost 2017.12.08. 11:02:30

Orbán nem véletlenül akarja szétverni az oktatást, felsőoktatást. Ismeri a felméréseket!

Minél kevésbé oskolázott valaki, annál kevésbé képes gondolkodni, elemezni, összefüggéseket egybekapcsolni, magyarán minél hülyébb valaki, annál nagyobb valószínűséggel fidesz szavazó.

Vagyis a fidesz szavazó bázisa mára két részből áll csupán: a tolvaj korrupt slepp és rokonsága, valamint a kétbites lumpenek, iskolakerülők gyülekezete.

Fasza, mi? Ki az a barom, aki egy olyan pártra szavaz, amelyben egy tökhülye resziszilárd alelnök lehet?

1ghost 2017.12.08. 11:15:35

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Na mi van te ócska orbánbérenc? Ma hogyhogy ilyen kevés nickeden hazudsz?

Willkommenskultur 2017.12.08. 11:30:06

@1ghost: "Minél kevésbé oskolázott valaki, annál kevésbé képes gondolkodni, elemezni, összefüggéseket egybekapcsolni, magyarán minél hülyébb valaki, annál nagyobb valószínűséggel fidesz szavazó. "

Ez erdekes, mert az SZJA valtoztataskor az volt a duma h a fidesz a gazdagok partja.

Akkor, itthon a jol keresok a leghulyebbek?

torró 2017.12.08. 11:39:55

@McZozo:
Részben igazad van, csakhogy a pénzt már a Gyurcsányék kezdték felvenni, és ugyan úgy elszórták mint ezek! Ők is adtak milliókat kutyakozmetikára stb. Ha legalább normálisan használták volna fel, akkor lehet, hogy az Orbán nem kellett volna az országnak. Úgyhogy most ne verklizzetek, mert nektek köszönhetjük Orbánt! Amúgy 2020-n mindegy ki lesz hatalmon, leáll az EU pénz. Majd akkor lesz baj, az Orbánnál is, mert nem lesz mit osztani a sleppnek. Én inkább a 22-s választásra blazíroznék, mert akkor tuti meg tudnák fogni Orbánt. Míg most, nem tartom valószínűnek.

1ghost 2017.12.08. 11:41:15

@Willkommenskultur:

Nem. Az egyik leghülyébb te vagy, mint azt fentebb ragyogóan bizonyítod.

De például mészáros is segghülye, noha évi 100 milliárdot keres.

1ghost 2017.12.08. 11:46:34

@torró: "csakhogy a pénzt már a Gyurcsányék kezdték felvenni, és ugyan úgy elszórták mint ezek"

Ja bazdmeg elszórtáka például 50%-os közalkalmazotti béremelésre!

Szóval, tudod mit te szarházi orbántroll? A retkes fideszes kurva anyádnak hazudozzál. Világos?

Attilajukkaja 2017.12.08. 11:48:28

Hogy Orbán lopott, csalt és hazudott? Mi ebben a hír? Hir értéke annak lenne, ha 2 millió agyatlan magyar ennek nem tapsikolna örömében.

siriq111 2017.12.08. 12:17:09

Szamomra egyebkent felfoghatatlan, hogy miert nem alkotnak olyan torvenyeket , melyekkel vissza lehetne szoritani a korrupciot? Ennyire igenytelen a magyar? A mostani kormanynak kozel 8 eve lett volna ra de lathatoan lubicoklnak az oromben, hogy hulye a magyar .

LKerekes 2017.12.08. 12:46:52

@morpho:
Mi a problémád? A Fideszt a 2010-es választásokon kapott olcsó plakáthelyek miatt támadják egy 2014-ben életbelépett törvényre hivatkozva. 2014-ben már töervénysértés volt az olcsó plakáthely, de 2010-ben nem. Az nincs a cikkben, hogy 2014-ben történtek miatt lenne probléma, hanem az van, hogy 2010!!!
Akkor most mit nem érthetek?
A Jobbikot a 2017-es plakáthelyekért támadják a 2014-es törvény alapján. Nem mondom, hogy erkölcsös , nem is értek egyet vele, de azt el kell ismerni, hogy jogszerű és törvényes.

Attilajukkaja 2017.12.08. 13:30:11

@siriq111:
"miert nem alkotnak olyan torvenyeket , melyekkel vissza lehetne szoritani a korrupciot? Ennyire igenytelen a magyar?"
Nem. Ennyire korrupt!

@LKerekes:
"Nem mondom, hogy erkölcsös , nem is értek egyet vele, de azt el kell ismerni, hogy jogszerű és törvényes."
De mennyire, hogy nem erkölcsös! Amúgy észrevetted, hogy Orbánék mindig mindent törvényesen lopnak, hazudnak el? Ha valamilyen törvény útban van vagy éppen hiányzik nekik, seperc alatt módosítják. Ha kell, visszamenőleg. Azt hiszik, így minden disznóságot megúszhatnak majd.

Helga Beauty Salon. 2017.12.08. 14:53:15

Meg akarják cseszni a Jobbikot és itt vergődik az összes libtard? Na ezek a nagy dolgok!
Kiderült Vonáról hogy csak egy kisstílű köpönyegforgató akit bármikor meg lehet venni mint benneteket és egyből szimpi lett? Már nem náci mi?
VILÁG HAZAÁRULÓI EGYESÜLJETEK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

McZozo 2017.12.08. 15:00:47

@torró: "@McZozo:
"csakhogy a pénzt már a Gyurcsányék kezdték felvenni, és ugyan úgy elszórták mint ezek!"

Nezd en nem akarom vedeni Gyurcsanyt tolem akakr o is mehetne a kvoterbe Orbannal karoltve denem vagyok meggyozve hogy a nagysagrend nem sokkal durvabb a mostaniaknal. En nem tudom de ilyenek nem voltak hogy az x edik sokmilliardos stadion meg 200 milliardos mnb penz ami elvesziti kozpenzjelleget, es emelett ami nagyon mas volt hogy gyurcsanyek nem szantottak be a demokratikus orszagot illetve volt egy valamilyen elni es elni hagyni szemlelet a mostani aki nincs velunk az ellenunk szemlelettel szemben.

"Orbánt! Amúgy 2020-n mindegy ki lesz hatalmon, leáll az EU pénz. Majd akkor lesz baj, az Orbánnál is, mert nem lesz mit osztani a sleppnek."

En ezt mindig is vallottam hogy az unios penzek duzzasztjak etetik a mostani rezsimet, Azt is m ondtam hogy a toketlen ellenzek sose fogja megbuktatni Orbanekat illetve szerintem sokan tevedesben vannak abban hogy szerintuk meg ha minden jol is alakulna a baloldalon akkor is a fidesz hagyna demokratikus korulmenyek kozott hogy levaltsak. Annyi buntenyt kovettek el hogy tudjak ha oket levaltjak akkor sanszos kalicka. Igy barmilyen eszkozzel de keresztbe fognak fekudni annak hogy oket levaltsak. Lasd most peldanak hogy a jobbik olyan messze volt tole hogy kihivoja legyen a fidesznek mint makor jeruzsalemtol es megis mikor mar cask egy szikra is megjelent azonnal kinyirtak oket a szamvevoszekkel. Akkor meg miert gondoljuk hogy hagynanak barmilyen nagyobb tombot vagy felnovo egyedi partot kialakulni.
En is azt mondom hogy a fideszt maximum a fidesz fogja megbuktatni ez meg akkor fog bekovetkezni amikor elfogy a zabralhato love es belulrol egymast fogjak felfalni.

" Én inkább a 22-s választásra blazíroznék, mert akkor tuti meg tudnák fogni Orbánt. Míg most, nem tartom valószínűnek. "

Azzal egyetertunk hogy a 18 as valasztas sansztalan, de ettol meg a valosag az hogy mar most is keso oket levaltani de ha meg kapnak plusz negy evet akkor ennek az orszagnak vegleg annyi visszafordithatatlan karokat okoznak mar most is maganositottak sajat reszre szinte mindent ami lenyeges. Efelett egy feudalis allamot hoznak letre. Ezek felett meg azt is allitom hogy ha 2020 utan tenyleg lenullazodik az unios tamogatas amire sajnos van esely miutan az egesz unionak tele a toke velunk valamint azert a forrasok is jelentosen leszukultek az angolk kivalasaval ki fogja Viktor leptetni az orszagot mivel neki penz nelkul az unio cask egy nyug ami bizonyos esetekben meg ha toketlen es lassu is de kepes nyomassal kikenyszerinte dolgokat. Viszont ha mar nincs miert nem fogjak ezt tovabb elviselni. Csak szerintem azt meri el Viktor hogy azt hiszi o az union kivul is partner lehet Kinanak es az oroszoknak. Nem fogja fel hogy mi csak addig vagyunk tenyezo mig az union belul latnak minket es backdorekent tudnak hasznalni minket. ha kilep jobb esetben csak magunkra maradunk es csendben tonkremegy az orszag, mig roszabb esetbe ujra erdekszferajaba von minket a nagy medve.

Attilajukkaja 2017.12.08. 15:01:23

@Helga Beauty Salon:
Te az ilyen szövegeket magadtól hozod vagy valaki megírja neked előre? Csak azért kérdem, mert alig van a szövegben helyesírási hiba. Szép!

McZozo 2017.12.08. 15:05:40

@Helga Beauty Salon: Latom a negro a te szadban is vilagit, mert akkora a sotetseg a buradban. Nem fogod fel, hogy az ellenzek nem magaert a jobbikert sir. Jobbik megszunese miatt onmagaban inkabb oromtuzeket gyujtananak. A problema az bizonyitekook nelkul bemondott hasrautes alapjan jogorvoslati lehetoseg nelkul meg lehet hozni egy olyan buntetest amivel egy tolvonassal csodbe kuldenek egy egesz partot csak azert mert a jelenlegi diktaturanak nem tetszik. De tudom ezt hiaba magyarazom nekeda a te agyadig csak az agitprop jut el, szal hagyjuk

Helga Beauty Salon. 2017.12.08. 15:05:52

@Attilajukkaja: Ne magadból indulj ki, te hivatásos hülye vagy, megengedheted magadnak!
Amúgy jegeld magad nálam szutyok, már mondtam hogy feleslegesen nem bajlódom debilekkel!

nyerafidesz 2017.12.08. 15:11:25

@1ghost:
Azért finom mosolyra fakadok amikor azt látom, hogy magát intellektuálisan magasabb rendűnek tartó nick ekkora sötétségről tesz tanúbizonyságot.
Picifarok! Jól jegyezd meg! Csak annak a statisztikának higgy, amit te magad hamisítasz.

Helga Beauty Salon. 2017.12.08. 15:11:56

@McZozo: " Nem fogod fel, hogy az ellenzek nem magaert a jobbikert sir. "

Tudom. Pillanatnyi érdekből! Ezért mondtam, hogy elvtelen bérencek vagytok, akik úgy táncolnak ahogy elvárják tőlük! Itt van a címben hogy a Fideszt is meg kéne büntetni ugyanezért. Na, ha megbüntetnék akkor azon is sírnál negrószakértő komám? :D

Attilajukkaja 2017.12.08. 15:14:44

@Helga Beauty Salon:
"jegeld magad nálam szutyok, már mondtam hogy feleslegesen nem bajlódom debilekkel"
Aha! Szóval ez az új nicked? Most ezen próbálsz mocskolódni, mert megint letiltották a többi fél tucat nickedet. Hát így jártál, barátocskám!

McZozo 2017.12.08. 15:18:50

@Helga Beauty Salon: Azert vices hogy egy fidesztroll hiv elvtelen berencnek, annak a partnak a berence akit csak a love tud kovetokent tartan mert elvek nem miutan ha jol emlekszem szeretett nagyvezired es partod Liberaliskent kezdte palyafutasat amibol aztan az elveit feladva csaka hatalom megszerzese miatt atmentt konzervativba mert eppen ott nyilt ur az MDF felmorzsolodasa utan, Majd mikor ugy hozta az erdekuk akkor konzervativbol Nacionalista szelsojobboldali Nacipartta alakultak De biztos igazad van ez aztan a peldas elvhuseg, te fizetett erdekberenctroll te.

Attilajukkaja 2017.12.08. 15:25:12

@McZozo:
Jesszusom! Te mobilról írsz?

Helga Beauty Salon. 2017.12.08. 15:27:29

@Attilajukkaja: @McZozo: Lózungokon kívül lökhetnétek valami releváns dumát is ha itt szórakoztattok! Már persze a magatok kis egyszerű módján, sokat nem várok a ballib kommentátoroktól!! :D

1ghost 2017.12.08. 15:28:45

@Helga Beauty Salon: @nyerafidesz:

Na mi van te orbántalpnyaló, segghülye Blogger Géza? Most hogyhogy ezeken a nickeken bérhazudsz te Narancsos Szaralak? Gondolod, ezeken nem bűzlesz már kilométerekről?

Helga Beauty Salon. 2017.12.08. 15:30:17

@Attilajukkaja: @McZozo:
Jesszusom! Te mobilról írsz?

Biztos a Rudasban löketi a seggét. Apropó te miért nem vagy ott, influenza?

Attilajukkaja 2017.12.08. 15:32:40

@Helga Beauty Salon:
@McZozo:
" lökhetnétek valami releváns dumát is ha itt szórakoztattok!"
Majd, ha lesz valami releváns dumád, amire érdemes lesz válaszolni. Eddig csak a szokásos piszlicsáré moslékot kaptuk tőled. Többre továbbra sem számítunk. Báj-báj! :o/

Helga Beauty Salon. 2017.12.08. 15:35:51

@1ghost: Mit ugrálsz már megint gumicsizmás? Még leversz valamit! Amúgy egész rövid voltál, a három soros komment cédulád elkeveredett, vagy elfogyott a klotyópapírod? Mondjuk akkor arra használtad amire való! :DDDDDDDDDDD

1ghost 2017.12.08. 16:00:46

@Helga Beauty Salon:

Hú vazze, ez komoly? Kibaszottul le vagy épülve! Csak nem szorul a hurok a nyakadon?

Attilajukkaja 2017.12.08. 16:04:46

@1ghost:
"Helgánkat" a kommentek számai alapján fizetik. Minél többször válaszolsz neki, annál jobban jár. :o)

torró 2017.12.08. 16:55:09

@1ghost:
Na mivan, te hülyegyerek? Látom képtelen vagy új szöveget kitalálni. Pedig talán szórakoztatóbb is lehetnél. Amúgy az általánost hogy végezted? Hol sikerült befejezned, a negyediknél? Pedig feljebb érdekesebb anyagot találhattál volna, ámbár úgy látom"anyagnak" nem vagy szűkében:DDD

torró 2017.12.08. 17:00:13

@McZozo:
Igazad van! Mert ezek jóval hosszabb ideig tudták a lóvét használni. Az ellenzék helyébe nem is törném most nagyon magamat. Csak két évük lenne az EU pénzek lehúzására, azután meg elég nehéz dolguk lenne. Na mindegy majd meglátjuk!

Helga Beauty Salon. 2017.12.08. 18:08:54

@Attilajukkaja: @1ghost:"Helgánkat" a kommentek számai alapján fizetik. Minél többször válaszolsz neki, annál jobban jár. :o)"

Sosem akartam mások hülyeségéből megélni, pedig ahogy elnézlek benneteket egy aranybánya lenne!

1ghost 2017.12.08. 19:17:01

@Attilajukkaja:

Jaja! Meg a nickjei alapján. De már nagyon leépült ez a szerencsétlen flótás. Sokszor már egyenesen sajnálom a vergődését, ahogy a fideszes szart kell nyilvánosan felnyalnia.

Aztán meg lehet, hogy rogánék nemsokára találnak helyette egy értelmesebb hülyét.

Dan da Man 2017.12.09. 11:54:44

@Csuti Ördögüző: A megszólalásaid mintaszerűen szemléltetik a "fizetett troll" fogalmát. Túl jólinformált vagy. Bagatellizálsz. Relativizálsz. És még az ellenvéleményedben is csak a másik oldal kulcsfiguráit és elveit fikázod, de Orbánra nincs egy rossz szavad sem, ami az objektivitás látszatát is megsemmisíti.

Szóval a KURVA ANYÁD, te szociopata állat, aki abból élsz, hogy az országot ez a patkány tönkreteszi. Vigasztal viszont, hogy nem vagy elég magasan ahhoz, hogy amikor majd valami egészségügyi problémád lesz, akkor a Honvéd luxusában kezeljenek, hanem ott fogod szopni a faszt a plebs-szel a Jánosban... Szóval kívánom, hogy legyen mire költened a pénzt, amit tőlünk lopnak el, hogy Téged a semmiért megfizessenek...

Dan da Man 2017.12.09. 11:58:13

@Ballib cenzúrázók réme 25: Ööö, erre mutass már légyszi egy statisztikát a fórumot illetően. Köszi.

És a KURVA ANYÁD!

Dan da Man 2017.12.09. 12:02:09

@Willkommenskultur: Igen, mert hülye vagy. Annyira hülye, hogy a legáljutalékot bevezetnéd, de azt nem kötnéd ki, hogy "viszont a pénzükkel felelnek".

Ilyet nem írsz le, mert Te is egy szájbabaszott bértroll vagy. És így valóban mindent Orbánnak köszönhetsz...

(Ha ugyanis a gazdádnak köszönhetnénk mindent, akkor szerintem nem lenne szükség kampányolásra, mert lehetne látni, hogy mit köszönhetünk neki. Így viszont folyamatosan bizonygatni kell a semmit. Ahelyett, hogy esetleg látványos értékeket teremtene. Mert a stadionok nem azok. Pedig még tudnék olyan nagy épületet mondani, amiből sok pénzt lehet kilopni és az emberek érdekeit szolgálja. De őneki a gyerekkori hobbija sokkal fontosabb. És te egy ilyen embert imádsz...)

Dan da Man 2017.12.09. 12:05:11

@Ballib cenzúrázók réme 25: Értem, tehát, te meg a fajtád vagytok 2 millióan, és a másik oldal meg 400ezren. És az országban még vannak 7 és fél millióan...

Ja nem, mert a 2 millióban benne vannak a határon túliak is.

Tehát akkor, ha levonjuk a nem-jogosultakat, Te abból indulsz ki, hogy?

NAGGGGYON-nagyon buta fasz lennél, ha nem azért fizetnének, hogy ilyeneket mondj.
Így csak egy gerinctelen senki vagy.

Dan da Man 2017.12.09. 12:09:02

@Helga Beauty Salon: Még jó, hogy az Orbán olyan szálfaegyenes és elvhű csávó. Szóval szerintem kicsit már a gerendát is nézegesd...

siriq111 2017.12.11. 00:00:19

@Ballib cenzúrázók réme 25: Olyan nics hogy balib , balibsi, baliber, baliker, baminker stb. . En mint allapolgar , van szemelyes velemenyem. Nehez ezt elfogadni de ez igy van.

siriq111 2017.12.11. 00:13:23

@Ballib cenzúrázók réme 25: Meg ezt kuldom neked: Errol szol az eszmecsere ertemes es normalis modon. Sokak mar ezt sem ismerik. A gyulolet inkabb kedvezo egy megbeszeles es jol eltoltott ido helyett egyutt amit hasznosan is fel lehetne hasznalni. En kellemesen beszelgettem a fideszesel amikor egy szallonas kulteri vacsira volt jelenesem. Lazan es nem eroszakosan megosztottuk a gondolatainkat es erdekes modon a fideszes sracnak , ugyan ugy nem tetszett es gondolom most sem az aktualis fideszes vonal. Abszolult nem ertett vele egyutt, ahogyan en sem. Nem oltuk meg egymast, siman nyomtuk a szallonat a tuz folott es a sort. Ertelmesnek es ertelmezhetonek lenni, manapsag mar kivetelnek szamit. A kormany nem ezek koze tartozik.
Ha nem lenne mostanaban ilyen hideg, szivesen leulnek vele , ahogyan o is velem egy tarsalgasra. Lehet csinalunk egy belteri fozest. Ennyi a kulonbseg az ertelmes kommunikacio es az ertelmetlen csak azert is nekem nagyobb a peniszem szoveg helyett. Neked is jot tenne, egyszer probald ki. :D
süti beállítások módosítása