- Orbán Viktor az uniós alapértékek ellen fordult, Európa-politikája tudatlan és érzéketlen.
- Kulturkampf zajlik a Kelet és a Nyugat között, ebből a szabadság és a politikai ésszerűség húzza majd a rövidebbet.
- A cseh kormányfő igyekszik elhatárolódni a magyar és a lengyel vezetéstől, viszont odahaza szélsőséges pártokkal akarja összeszűrni a levet. Die Welt
Habár az EU nyomást gyakorol Magyarországra, mert Budapest már jó ideje célba vette a civil szervezetek támogatása miatt Soros Györgyöt, ám Orbán Viktor már a következő ütéshez vesz lendületet. A milliárdossal szembeni szemrehányásokban semmi új nincs. A miniszterelnök a választási kampányban azonban olyan hangot üt meg, hogy ahhoz képest, teljesen ártalmatlannak tűnik, ami idáig elhangzott. Lásd a „Stop Sorost”. A Bizottság az előző jogszabály miatt is az Európai Bíróság elé citálja a magyar kormányt, de az még inkább próbálja sarokba szorítani az NGO-kat. Az új javaslat lényege, hogy ha az üzletember olyan csoportoknak ad pénzt, amelyek menekülteket segítenek, akkor ily módon kénytelen-kelletlen fizetnie kell az illegális migránsok elleni magyar politikát.
Több mint jogos a kérdés, hogy miért csap oda még jobban Orbán, amikor Brüsszel már ennél kevesebbért is bírálta? A választ nagyrészt a választási kampányban kell keresni. A Fidesz jól áll a közvélemény kutatásokban, az üzenete pedig az: aki nem akar migránst, az a pártra szavaz. Az persze nem érdekes, hogy szinte már senki sem jön jogellenesen a zöld határon keresztül. A tények azonban nem befolyásolják Magyarországon a hatalmat, amely kétharmadot szeretne. A Soros által finanszírozott szervezetek nézeteit a durva hivatalos propaganda úgy állítja be, mint az EU politikáját. Vagyis cirkuszról van szó, ám a következmények aggasztóak. Egyrészt a lakosságot tudatosan „alternatív tényekkel” mozgósítják, amit csak tetéz a mind inkább antiszemita hangulatkeltés egy igencsak nehéz légkörben. Ilyen állapotok közepette könnyen az állam vagy a nép ellenségeként lehet megbélyegezni a politikai ellenfeleket és a hatóságokat is mozgósíthatják ellenük.
Ha egy kormány listát vezet a neki nem tetsző szervezetekről, adóintézkedésekkel lép fel ellenük és rendőri intézkedéseket hoz ellenük (amikor kizárja őket a határtérségből), akkor itt átlép egy vonalat. És ez igaz még egy olyan hatalom esetében is, amely az illiberális demokráciára esküszik fel. Nagyon aggályos, hogy a Számvevőszék részben nagy büntetést szabott ki ellenzéki pártokra, miközben a Fidesz gazdálkodását egyáltalán nem ellenőrizte. Ez sokatmondó jel a jogállam helyzetére nézve azon a Magyarországon, amely éppenséggel a demokráciára épülő unió tagja.
A kommentár szerint Trump tettei nincsenek összhangban azzal, amit az unió helyzetéről tartott és igencsak megnyugtató beszéd tartalmazott. Hiszen előzőleg felsorakoztatta a republikánusokat az FBI és az igazságügyi tárca ellen indított támadás mellett. Az egyetlen különbség az orbáni Magyarországhoz képest az, hogy Brüsszel nem tudja megállítani az ottani folyamatokat, viszont saját pártja képes megfékezni az amerikai elnököt. Ő azonban a felszólalásban tett egy vérfagyasztó utalást arra, hogy az amerikai nép nevében fel akarja menteni tisztségéből az ellene folyó vizsgálat vezetőjét. És ezt a konzervatív képviselők felállva ünnepelték, bár pár hónapja még arra figyelmeztették Trumpot, hogy ne akadályozza az igazságszolgáltatás munkáját. Vagyis a párt behódolt. Az okot könnyű belátni: a gazdaságnak jól megy, a demokraták megosztottak. Trump népszerűsége 40 % körül állapodott meg.
Ráadásul hamarosan megjelenik az az elnöki emlékeztető, amelyről még az Igazságügyi Minisztérium is azt közölte, hogy rendkívül meggondolatlan. A pillanat úgy fog bevonulni a történelembe, hogy a republikánusok áldásukat adták Trump paranoiájára, miszerint kormányzati tisztségviselők, illetve a nagytőke emberei akarják irányítani az USÁ-t. Fél Amerika azt gondolja, hogy a politikus lebontja a jogállamot. De nincs rendben a washingtoni diplomácia sem. Kongresszusi beszédében az elnök egy szót sem ejtett arról, amit a pár hete kiadott nemzetbiztonsági stratégia tartalmazott, hogy ti. mekkora veszélyt jelent Kína és Oroszország. Vagyis tisztára olyan, mintha két kormányzat lenne.
„Budapest és Mekka között” címmel a lap azzal foglalkozik, hogy kormány közeli sajtóorgánumok a választási kampányban iszlámbarát múltjával szembesítik Vona Gábort, a szélsőséges Jobbik viszont más ügyekben vág vissza. A választási megfontolásokra utal, hogy a mostani jelentésekben nem kerül elő Orbán Viktor jó pár kijelentése, pedig korábban ő is igencsak méltatta az iszlámot, ami persze ellentétben áll mai, kemény felfogásával a bevándorlás ügyében. Pl. amikor két éve Budapesten az egyiptomi elnöknek azt taglalta, hogy Magyarországon nem tapasztalni ellenségességet a muzulmán hittel szemben.
Az biztos, hogy a Jobbikon belül nem aratott osztatlan tetszést a néppártosodás, mint ahogy az sem, hogy Orbán megbuktatására a párt összefoghatna a gyűlölt baloldali, illetve liberális ellenzékkel. De az irányváltásnak az is ellentmond, hogy pl. továbbra is alelnök Gyöngyösi Márton, akinek neve összefonódik a felhívással, hogy ti. írják össze a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő politikusokat. Egy esetleges Jobbik-kormányban ő lenne a külügyminiszteri tisztség várományosa. A képhez hozzátartozik, hogy a Fidesz az utóbbi két évben kisajátította a Jobbik egy sor fontos témáját. Ezt tanúsítja a Tállai András beszédéről készült hangfelvétel.
Orbán Viktor Európa-politikája tudatlan és érzéketlen. Így értékelte a magyar kormányfő bécsi látogatásán elhangzottakat az osztrák konzervatívok strasbourgi frakcióvezetője. Karas sajnálatosnak tartja, hogy a magyar vezető az európai értékeket és jogot támadja. A lap kitér arra, hogy az Európai Néppártban már többször felmerült: ki kellene rakni a Fideszt. A szociáldemokraták Európa-ügyi szóvivője most szintén azt fejtegette, hogy Orbán megkérdőjelezi a demokráciát, a jogállamot és az emberi jogokat. Mint mondta, Ausztriának azok oldalára kell állnia, akik védelmezik ezeket az értékeket. Mert ha Strache alkancellár példaképnek nevezi a magyar miniszterelnököt, akkor ezt az SPÖ fenyegetésnek tekinti. Bécsben különben vihart kavart, hogy a magyar politikus a szélsőséges Szabadságpárt vezetőjével lezajlott találkozó után kijelentette, hogy Magyarország nem akar vegyes, keresztény-muzulmán társadalmat. Az osztrák kormány részéről azonban senki sem kívánta kommentálni a véleményt, noha hivatalos bécsi útján a vendég a muzulmánok ellen keltett hangulatot, szokásához híven persze.
Európában két Kelet van, amelyet kétféle mércével mérnek – így látja ezt a Bécsi Egyetem egyik történész professzora. Oliver Jens Schmitt rámutat, hogy a térségben a figyelem túlságosan is a nemzeti indíttatású magyar és lengyel kormányra összpontosul, ám az unió közben nem törődik azzal, hogy a román politikában igen sajnálatos fejlemények történnek. A kvótakérdés megosztja az uniót, de a szembenálló felek odahaza nagy tömegeket tudtak mozgósítani álláspontjuk mellett. Mindkét oldal az európai értékekre és identitásra hivatkozik, csak éppen teljesen mást ért alatta. Több keleti országban nyomás alá került főleg a jogállam, a hatalmi ágak megosztása és a szabad sajtó. Berlin és Brüsszel politikai ellenfelet lát Budapestben és Varsóban.
De vajon mivel lehet magyarázni, hogy az EU alig nyilvánít véleményt a román változásokról? Leginkább azzal, hogy Bukarest messze nem olyan kedvező célpont, mint a magyar és a lengyel vezetés. A korrupt oligarchákból álló román politikai elit elkerül minden lármát, és hasznot húz abból, hogy az ország nemigen látszik. Ugyanakkor a Bizottság érzékelhetően nem akar újabb frontot nyitni. Pedig Romániában célszerűbb volna megvédeni a jogállamot, mint Lengyelországban és nagyobb sikerrel is kecsegtet. Hiszen a lakosság jó részének elege van a korrupt rendszerből. És a civil társadalom várja a jelzést a fontos nyugati fővárosokból. De ha hiába, akkor jön a letörtség. És Oroszország már igyekszik megkörnyékezni az országot. Románia a leggyengébb láncszem azoknak az államoknak a sorában, amelyek leépítik a demokráciát. Itt az EU-nak sürgősen cselekednie kellene, akárcsak más sorskérdésekben.
A Bizottság jelezte, hogy Románia kívül maradhat a schengeni rendszeren, ha kitart a bíróságok függetlenségének korlátozása mellett, de Brüsszel nem tervez olyan büntető lépéseket, mint a magyar és a lengyel kormány esetében. Az EU attól fél, hogy a bukaresti törvényjavaslat visszaveti a korrupcióellenes harcot. Juncker személyesen is aggályait fejezte ki a román államfőnek, de nincs szó arról, hogy bevetnék a 7-es paragrafust. Johannis a megbeszélés után azt mondta, hogy harcolni kíván a reform ellen, mert azon van, hogy a tervezet összhangban legyen az uniós normákkal. A jelentés hozzáteszi, hogy a szervezetnek korlátozottak az eszközei, hogy jobb belátásra térítse azokat a tagokat, amelyek aláássák az alapvető demokratikus elveket. Ez a legfőbb kihívás az integráció számára, miközben egyre nagyobbak az ellentétek a gazdag, liberális nyugati tagok, illetve az újabb, inkább konzervatív felfogású keleti országok között.
A cseh elnök újraválasztási nem üzemi baleset volt, hanem egy hosszantartó mélyáramlat tükröződése, ami egyaránt érinti a Keletet és a Nyugatot. Látnivaló a lelki rokonság Zeman és Trump között. Mindketten megvetik a hagyományos médiát és a pártokat, leplezetlen szavakkal, közvetlenül a választókhoz fordulnak. Szóval, mi a baj a csehekkel, és britekkel, az amerikaiakkal, a magyarokkal, a lengyelekkel, a szlovákokkal, valamint az osztrákokkal? Magyarországon szenzációnak számítana, ha Orbán nem szerezné meg az abszolút többséget. Itt két értékrend csap össze: az egyik oldalon van a nemzetek feletti, globalizált elit, amely nincs tekintettel a történelmileg kialakult közösségekre, így viszi keresztül korszerűsítési terveit. A másik oldalon viszont azokat a polgárokat találni, akik - egyre többen - nem hajlandók követni az élcsapatot, mivel nem kívánják tűrni a folyamatos kulturális forradalmat az életmódjuk ellen.
A kultúrák harca ez, és azzal fenyeget, hogy rámegy az EU. Egyre nő a szakadék a szupranacionalisták antidemokratikus liberalizmusa és a nacionalisták demokratikus illiberalizmusa között. Elválasztja egymástól a Keletet és a Nyugatot, illetve a társadalmon belül a modernizáló elitet, illetve azokat, akik úgy érzik, hogy nem veszik figyelembe, legázolják, hogy fenyegeti őket a globalizáció. Az árok nem fog magától eltűnni, mert Trump, Zeman, Orbán és Kaczynski nem az ok, ők a kulturális mély áramlat haszonélvezői. Ha lelépnek a színről, majd jön helyettük más. De fennmarad a globalizált rend is, mert már túl sok pénzt invesztáltak bele. Csak éppen nemigen lesz hely az egyéni szabadságjogok és a politikai ésszerűség számára egy olyan felállásban, ahol egyfelől az egyének ki vannak szolgáltatva az ellenőrizetlen hatalmi központoknak, másfelől újfajta kollektivizmus dominál.
Az ügyvezető cseh miniszterelnök unió- és Nato-ellenes kis pártok támogatását igyekszik megszerezni, miután a nagy vetélytársak megtagadták, hogy kormányra lépjenek vele. Utóbbiak arra hivatkoznak, hogy Babis ellen vizsgálat folyik EU-s pénzek elsikkasztásának vádjával. A politikus azért van nehéz helyzetben, mert igyekszik elhatárolódni az euroszkeptikus Magyarországtól és Lengyelországtól, amelynek vezetői egy sor kérdésben összecsapnak Brüsszellel, kezdve a menekültektől, egésze a jogállamig. Így most olyan erőket igyekszik megkörnyékezni, mint a kommunisták, valamint a szélsőséges, muzulmánellenes Szabadság és Közvetlen Demokrácia pártja.
Idehaza és külföldön is vihart kavart, hogy az Állami Operaház a szerző akaratával ellentétben fehér szereplőkkel mutatta be Gershwin Porgy és Bess-ét. Ráadásul a történetet egy reptéri hangárnak kiképzett menekülttáborba helyezték át, de hogy hol és mikor játszódik, azt nem tudni, ráadásul az énekesek, a korábbi budapesti produkcióktól eltérően még csak nem is festették feketére az arcukat. Az igazgató arra hivatkozik, hogy az örökség kezelőivel kötött szerződésben nincs semmiféle záradék a szereposztásra nézve, az ügynök csupán szóban közölte, hogy csakis fekete bőrű művészekről lehet szó. A beszámoló szerint a díszletek emlékeztetnek a 2015-ös Keleti pályaudvarra. Orbán Viktor azóta támadja az EU migrációs politikáját.
