B1 blogcsalád



Lehet, hogy nem is építi meg Magyarország Paks 2-t - jelentette be a miniszter

2018. május 15. - nickgrabowszki

Talán nem is akarja, mert csak átverés az egész. Pávatánc. sj.jpg

Orbán már egy évtizede elmondta, hogy nem azt kell figyelni, amit mond, hanem azt, amit tesz, és ennek alapján úgy tűnik, hogy

pillanatnyilag nemigen akarja felépíteni Paks 2-t.

Tavaly augusztusban ideugrott Putyin, hivatalosan a dzsúdó vébére, de arról gyakorlatilag lemaradt. Ebből azért okunk volt feltételezni, hogy a magyar miniszterelnökkel akart kikényszeríteni egy tárgyalást, mert így Orbán (ha nem is fogadta hivatalosan) nem tudta megúszni a találkozást Putyinnal.

Az oroszok számára fontos tárgyalás témájára abból lehetett következtetni, hogy a találkozó után Szijjártó azonnal bejelentette, hogy januárban megkezdődik Paks 2 építése. Majd januárban már azt mondta, hogy a "tervek szerint" februárban kezdődik meg az építkezés.

Aztán elmúlt a január, és nem történt semmi. Meg februárban sem. És már a májusnak is a közepén járunk. A szerződést már több mint 4 éve, 2014 januárjában aláírták, azóta egy kapavágás se történt. Ezt az oroszok sérelmezik is: félévente repül ide Lavrov, és évente Putyin. Az idén még nem volt, de tavaly kétszer is.

Az oroszok megnyugtatására Orbán - aki nem szereti a sok minisztert, és az új kormányában még az olyan nagy területeknek, mint az egészségügy vagy az oktatás sem lesz miniszteri szintű képviselője - kénytelen volt kinevezni egy minisztert a paksi atomerőmű bővítésére.

Süli János már több mint egy éve hivatalban van, és az új kormányban is benne lesz, de az erőmű mégsem épül.

  • Az egyik dolog, amit mondanak (ti. hogy Paks 2 az évszázad üzlete).
  • A másik dolog, amit tesznek: semmit.

Ez nekünk persze nem feltétlen baj, mert Paks 2 minden emberi számítás szerint vastagon veszteséges lenne, az áramárak drasztikus emelkedésére lenne szükség, hogy megtérüljön. És még akkor sem rövid idő alatt.

Süli miniszter (a fenti képen balra, Bánki Erik bizopttsági elnök társaságában) a keddi bizottsági meghallgatásán ráadásul azt is bejelentette, hogy lehet, hogy meg sem épül. A hvg.hu tudósítása szerint azt mondta,

a főépületre leghamarabb 2019 végén, 2020 elején szerezhetik meg az engedélyt – addig pláne nem lehet arról beszélni, hogy elkészül a létesítmény.

Még ma sem biztos, hogy megépítjük.

(Megjegyzendő, a kormánypropagandán megjelent beszámolókban nem szerepel ez az állítás.)

Innen nézve Süli tevékenysége inkább fedősztorinak, elterelésnek és megtévesztésnek tűnik, mintsem az építkezés valódi irányítójának. Tekintve, hogy nincs is építkezés.

A kormánypropagandában időnként hangzatosan bejelentik, hogy most már aztán - de továbbra se történik semmi. Kedden például azt közölték, hogy valamilyen szándéknyilatkozatot írtak alá orosz és magyar atomipari cégek, de semmi konkrétum, csak egy nyilatkozat. Valamint az is megjelent, hogy az elsők között vár "paksi döntés" a kormányra: felújítják a településre vezető utakat és vasutakat. Hivatalosan persze az erőmű érdekében, gyakorlatilag azért, mert már rájuk fér. De döntés még erről sincs, csak egy tervezet.

paks_2.jpgSüli államtitkára, a minden kormányt kiszolgáló Aszódi Attila arról beszélt,

azon dolgoznak, hogy ne legyen csúszás a beruházásban.

Ami már csak azért is kamu, mert saját minisztere ismerte el a bizottsági meghallgatáson kedden, hogy 22 hónap csúszás máris van. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy esetleg meg sem épül az egész. A 10 milliárd eurós hitelt közben már szorgalmasan hívogatja le a magyar kormány -

hogy aztán ugyanazzal a lendülettel vissza is törlessze.

A kamatokon persze bukunk, de egyelőre olcsó a pénz a nemzetközi hitelpiacon.

A késést eddig még rá lehetett fogni arra, hogy a brüsszeli bürokrácia akadályozza Magyarország legdrágább beruházását, de az uniós hatóságok már több mint egy éve belementek abba, hogy megépülhet az erőmű - Magyarország saját kockázatára megy bele az öngyilkos vállalkozásba.

  • Az oroszoknak ez nyilván jó üzlet lenne: csak a nyersanyagaik exportképesek, a nukleáris ipar ez egyetlen hozzájárulásuk, amit eladhatnak a külföldi piacokon.
  • Magyarország számára viszont ugyanilyen nyilvánvalóan rossz (sőt, katasztrofális) volna a biznisz: nemcsak a horribilis összegű (minimum 3600 milliárd forintos) beruházást kellene fizetni, de a hitel kamatait, sőt, a piaci és termelési áramár különbségét is évtizedeken keresztül.

Hogy Orbánt nem a gazdasági racionalitás vezérelte, azt az is mutatja, hogy megtérülési tanulmányt nem a szerződés megkötése előtt, hanem csak egy évvel utána készítettek, ami ráadásul csak visszhangozza a kormány állítását, de semmivel sem indokolja a becslését, miszerint a villamos energia ára 2030 körül drasztikusan megugrik, amivel már megérné megépíteni Paks 2-t.

orpu.jpegA jóslás teljesen megalapozatlan voltáról nyilvánvalóan már Orbán is meg van győződve, mással ugyanis nem lehet magyarázni, hogy ha bízik a megtérülésben, akkor miért nem vág bele az építkezésbe. Gyakorlatilag ugyanis csak rajta múlik.

Orbánt minden bizonnyal inkább politikai, mint gazdasági számítások vezették,

amikor megkötötte az alkut Putyinnal. Illetve a szerződéskötést már az orosz elnök kényszerítette ki, Orbán szándéka talán csak annyi lehetett, hogy a majdani és esetleges üzlet lebegtetésével pacifikálja Putyint.

Ezzel 2 legyet is ütött volna egy csapással:

  • egyfelől az olcsó energia ígéretével magához köti a 2011-es fukusimai baleset utáni otthoni atomstoptól megrettent német autógyártókat, és ezzel jelentős lobbierőhöz jut a CDU-ban, meg a berlini kancellárián;
  • másrészt Putyint is eltántorítja a magyarországi belpolitikától (az orosz cár 2012 után fordult a Jobbik és általában a magyar szélsőjobboldal felé, lásd még: bőnyi rendőrgyilkosság, miután nyilvánvaló lett, hogy addigi embere, Gyurcsány újabb hatalomra kerülését már nem fogja megérni).

A legéletszerűbb magyarázat szerint tehát a moszkvai atomerőmű-tárgyalásokat a politika motiválta, nem a gazdaság - legalábbis magyar részről. Orbán hajtott már végre hasonló manővert, amikor 2011-ben tárgyalásokat kezdett az IMF-fel:

Ott olyan nyomás volt, úgy összeszövetkeztek, hogy valakit ki kellett mozdítanom az ellenséges pozícióból.

Utóbb azonban bevallotta, hogy az IMF-tárgyalások csak az ellenfél megosztását szolgálták, esze ágában nem volt megállapodást kötni.

Az atomtárgyalási számításokat azonban keresztülhúzta, hogy meglódult a megújuló energiaforrások fejlesztése, az áramár egyáltalán nem emelkedik, a beruházás nem látszik megtérülni. A pávatánc ráadásul ott is bebukott, hogy Putyin rövidre zárta a kérdést a szerződéskötéssel, amiből most Orbán nem tud kitáncolni.

Egyelőre ott tart, hogy - mindenféle kamuindokokra hivatkozva - szabotálja a szerződést, és bízik abban hogy vagy megugrik az áramár mégis, vagy már az oroszoknak ne érje meg valamiért. Húzza az időt, és várja a csodát, csak néha akad valaki, mint Süli miniszter, aki a hangzatos lózungok között azt is elpöttyinti a valódi szándékot, hogy egyáltalán nem biztos még, hogy Magyarország megépíti a 2 új blokkot.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5113953842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VT Man 2018.05.17. 00:32:29

@Visceroid:
"Mert az biztos, hogy a min. elnök akkor is Orbán lesz. "

Ha a mostani ellenzéken múlik, akkor sajnos igen.

teéjesenmindegy 2018.05.17. 01:10:00

@ember100: "az energetika terén analfabéta kommentelő NEM látja hogy a megújuló energia termelés egyre olcsóbb , gazdaságosabb lesz ?"
Nem, ezt senki nem látja. A technikai analfabéta ember100 meg beszél hülyeségeket

DFK 2018.05.17. 03:39:23

@ember100: ez nem igaz. Aztán a zöldenergia nem folyamatos előállítású.

Robur 2018.05.17. 03:59:04

@Visceroid: Szerintem 2020-ig kihúzzuk. Aztán nyista.

Robur 2018.05.17. 04:00:50

@molnibalage: Mi van ha addigra megoldják az energia tárolás kérdését?

$pi$ 2018.05.17. 04:45:19

"otthoni atomstoptól megrettent német autógyártókat"

Én ezt nem értem, ha annyira nem éri meg az atomerőmű, ha annyira drágán termel áramot, akkor mi a fenének vannak megrettenve az atomstopptól? Örülniük kellene, hogy milyen olcsó az áram németországban, mert nincsenek atomerőművek, nem?

chrisred 2018.05.17. 05:12:14

@$pi$: A német autógyártóknak úgy éri meg az atomerőmű építése, ha nekik egy fillért sem kell áldozni rá, mert a magyar adófizetők állják.

chrisred 2018.05.17. 05:19:20

@molnibalage: És ezt kizárólag a magyar állami energiaszektorban dolgozó szakemberek képesek ésszel felfogni, a versenyszférában viszont senki sem hajlandó befektetni egy ilyen atombiztosan megtérülő üzletbe?

kiselemer 2018.05.17. 06:28:59

3700 milliárdból (én utoljára ennyit olvastam, de lesz ez több is), a tervezett költség árából, 128000km² napelemmel ki lehet parkettázni Magyarországot, és még a szomszédba is jutna!
Ennek többszöröse kell a sugárzó létesítmény eltakarításához, lásd a Német erőmű felszámolásának költsége, ami újabb környezet szennyezés.
Nem véletlen a Kormány népszavazási buktatója.
Az alacsony atomerőműszám ellenére magas a meghibásodási százalék, a pusztítása brutális, Csernobil 43000 km² vagyis fél Magyarországot vont ki az életből. Mi melyik országban leszünk megtűrt migránsok? Már aki megmarad!
Murphy törvénye szerint „ami elromolhat, az el is romlik”.Ember is, gép is, természet is, előbb vagy utóbb, hibázik.
Stratégiailag tökéletes célpont az ország közepén!
Összességében olcsón termel, de brutális áron, olcsó húsnak meg híg a leve!

úgyiselfelejtem 2018.05.17. 06:40:05

Azt ne felejtsétek el, kedves kommentelők, hogy nem az atomerőmű rossz, hanem EZ az erőmű, EZZEL a szerződéssel rossz a magyar polgároknak (már azoknak, akik nincsenek benne a bizniszben, és nem is fognak ott dolgozni).

Energia kell, az jelenlegi erőművek öregszenek, ha (vagy amikor?) berobban a villanyautó korszak, akkor még több kell, és jelenleg az atomerőmű a legolcsóbb, folyamatos működésű. Kell ilyen is, a zöldenergia mellé. Jelenleg (még legalább 10-20-30 évig).

JorEl 2018.05.17. 06:44:02

@ember100: "Azt nem értem hogy láthatóan az energetika terén analfabéta kommentelő NEM látja hogy a megújuló energia termelés egyre olcsóbb , gazdaságosabb lesz ?????" Valóban, ugyanakkor csak paks kiváltására szükségünk lenne egy legalább 70 négyzetkilóméteres felületű napelemparkra a Musk féle cuccból, ami még mindig többe kerülne, mint, amennyi hasznot termel(het)ne a teljes élettartama alatt, szóval nettó veszteséges, ráadásul a környezetre gyakorolt hatása nem biztos, hogy kevésbé káros, mint egy atomerőműé.

$pi$ 2018.05.17. 07:01:17

@kiselemer: "napelemmel ki lehet parkettázni Magyarországot, és még a szomszédba is jutna!"

Az tényleg baromi jó lenne. Este meg, csúcsidőben, amikor a nap már nagyjából lement szépen lekapcsolnánk mindent. Vagy... vennénk áramot klföldi atomerőművekből... mert... mert nekik megéri.

$pi$ 2018.05.17. 07:03:17

@JorEl: "Valóban, ugyanakkor csak paks kiváltására szükségünk lenne egy legalább 70 négyzetkilóméteres felületű napelemparkra a Musk féle cuccból"

Zsinóráramot intermittent árammal nem lehet kiváltani. Semennyivel, semennyiért, sehogy.

$pi$ 2018.05.17. 07:07:28

@chrisred: "A német autógyártóknak úgy éri meg az atomerőmű építése, ha nekik egy fillért sem kell áldozni rá, mert a magyar adófizetők állják."

A valóság ezzel szemben az, hogy az adófizetők egyelőre a megújulókat nyögik németországban. Ahol atomerőművek vannak, ott kevesebbe kerül az adófizetőknek, ahol politikai okokból atomerőmű mentes termelés mellett döntöttek (Németországban és Olaszországban), ott igen drágán megfizették az árát és még most is fizetik.

lobaszopiatej 2018.05.17. 07:48:56

Egy minap atomtámadással fenyegetőző szuperhatalom (gy.k.: Oroszország) ígéri hogy jó Csernobilt épít majd nekünk, amolyan fakockás-Paksot.

szepipiktor 2018.05.17. 08:16:59

Az zavar, hogy anno nagyon sokan kapásból megírtuk, ez kizárólag olyan hitel, aminek felhasználását senki nem ellenőrizheti.
Most felbukkan a téma, mint lehetőség?
Paks2-nek soha semmi realitása nem volt, mint beruházás, és főleg nem úgy, hogy EU és NATO államként egy ellenséges állammal szövetkezünk, kirekesztjük a saját partnereinket és kiszolgáltatjuk magunknak egy gyalázatos államnak.
Szerintem egy olimpiával kapcsolatos írás is felesleges, aról is tudtuk, hogy csak pénzmosoda.

JorEl 2018.05.17. 08:17:26

@$pi$: Végigolvastad, hogy mit írtam?

altimus 2018.05.17. 08:21:01

@VT Man: hat persze, mert aramot nem lehet importalni. illetve nem lehet fillerekbol, pillanatok alatt pl. gazeromuvet epiteni. illetve mo-on egy deka alternativ energiatermelo egyseg se fog a kovetkezo 15-20 evben megvalosulni ... egyetlen remenyunk az orosz atom.

szepipiktor 2018.05.17. 08:27:05

Ugye az ostobaság nem korlátozható.
Nem, drágáim, a megújuló nem olcsóbb, ugyanis ahhoz egy méág drágább, rosszabb hatásfokú infrastruktúrát is ki kell építeni.
Próbáljatok számolgatni, hogy ha 1000 egység egy megújuló erőmű és 1 egységért termel, akkor a valósi ár az időegységre leosztott beruházási költség + üzemeltetési költség + nyereség.
Három évre ez 1000 / 3 / 12 és ez csak az egy hónapra eső plusz, amihez jön a ökoterroristák által szajkózott 1 egység.
27,75 egység / hó + 2 egység az üzemeltetése azaz mondjuk 30 egység a valós havi ár és nem 1 egység!
Paks2 által termelt ár többszöröse lenne a ismeret fogyatói árnak, mert egy atomerőmű felépítés horribilis, az üzemeltetése sokkal nagyobb egy alaperőműének.
Ezt azonban nem lehet ráterhelni a fogyasztóra, tehát a pluszt máshonnan pótolja a kormány, például szociális, oktatási területről von el pénzt.
Miközben a világ trendje, hogy túltermelés van és csökken az energiaár...
A kettő közötti eltérés a lopás tárgya, milliárdokat lehet ellopni emiatt, csak árazás kérdése az egész.
,
Ja és fejezzétek már be a csernobilizást, annyira prosztó, hiszen csak a saját butaságotokra, tanulatlanságotokra világítotok rá...

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.05.17. 09:21:03

@kiselemer: " ... a tervezett költség árából, 128000km² napelemmel ki lehet parkettázni Magyarországot, és még a szomszédba is jutna! ... "

Szerinted az mikor térülne meg? Amikor süt a nap, annyi villanyt termelne, hogy fizetni kellene azért, hogy valaki átvegye, iccaka pedig import áramot kellene használni.

Imádom, amikor a sötétződek elkezdik mantrázni az ostobaságaikat.

Ez a napelemes dolog majd akkor lesz használható nemzetgazdasági léptékben, amikor megoldott lesz az energia gazdaságos tárolása, addig a napelemes rendszerek mellé feltétlenül szükségesek a stabilan termelő alaperőművek.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.05.17. 10:05:48

@Robur: 1. Hitre nem építhető egy ország villamosenergia ellátása.

2. Erre a leghalványabb esély sincs. Jelenleg az teljesen alaptalanul agyonistenített Musk féle hypolt szarság 100M USD-ért Paks 2GWe-jének 2,5 perces energiáját képes tárolni. 100 millió USD-ért. Kb. négy nagyságrenddel olcsóbb akksi kéne tárolt energiára, hogy egyáltalán érdemes legyen a gondolattal bárhogy eljátszani. Egy nagyságrendet sem sikerült fejlődni kb. 30 év alatt. A láthatáron nincs semmi, ami pusztán energiamennyiség alapján képes lenne erre...

3. Akkor még nem beszéltünk arrók, hogy ha egyáltalán létezne ilyen, akkor van-e elég nyersanyag hozzá, a kisütési és töltési gradiensről, a szükséges hűtésről - mert 99,9% hatásfok mellett is kibaszott sok hulladék hő van stb. Mer nem elégséges csak az energiát nézni, hanem azt megfelelő sebességgel ki is kell szedni. Egy analógiával. Hiába van 10 ezer m3-es tartályod nem tudsz belőle 10k emernek inni adni, ha van rakta két db DN25-ös csap...

4. Ezen felül mindig drágább lesz termelni és tárolni, mint csak termelni, mert nem kell beruházni a tárolásra.

Ide vezet az a műszaki és természettudományos analfabéták álmodoznak úgy, hogy kb. még középiskolás fizikával is megérthető dolgokat sem vizsgálnak meg.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.05.17. 10:07:07

@chrisred: Az ugye megvan, hogy a magánszektorban a világon kb. két kézen megszámolható olyan befektető van, aki képes ekkora projekteket finanszírozni direkben?

Bár a videó régi ma is gyak. minden igaz és aktuális benne sőt, a helyzet talán csak rosszabb...
www.youtube.com/watch?v=htuJ86e6sKk

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.17. 10:08:02

@Magánvéleményem: "feltétlenül szükségesek a stabilan termelő alaperőművek. "

...amiknek a termelése stabilan eltér az igényektől.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.05.17. 10:08:30

@kiselemer: Ennyi marhaságot egy kommentben. Bocs, nem fogok gépelni, olvasd el ezeket a kommenteket. Ha megvolt, akkor térjünk vissza téveszméidre...

www.mediafire.com/file/m4p26vwpjcbdn2a/link.txt

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.05.17. 10:11:06

@úgyiselfelejtem: Jelenleg beláthatatlan ideig szükség van az atomenergiára, ha a klímavédelmet komolyan vesszük. Az atomenergia elutasítása és a "zöld" (muhaha, kurvára nem azok...) energia preferálása oda vezetett, hogy Németország ma kevésbé CO2 (és egyébb szennyező...) mentesen termel, mint 1990-ben. Úgy, hogy az elbaszott "fordulatukra", eddig kb. 500 mrd EUR-t basztak el és egész K-E hálózatát torzítják és import francia atomárammal kőkeményen balanszolnak.

Ja értem. A német atomáram veszélyes, de a határ túloldalán levő francia már nem. Ehhez kell kurva vastag arcbőr.

A "zöld" erőművekkel csak azok építői és üzemeltetői járnak jól - állami támogatás adóból - de kb. senki más.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.05.17. 10:12:02

@lobaszopiatej: Látom egy újabb balfasz. Javasolnám a reaktortípusok tanulmányozását. Ja, ahhoz ész és tudás is kellene...

VT Man 2018.05.17. 10:13:09

@szepipiktor:
"főleg nem úgy, hogy EU és NATO államként egy ellenséges állammal szövetkezünk, kirekesztjük a saját partnereinket és kiszolgáltatjuk magunknak egy gyalázatos államnak."

A General Electric kb. 300 milliard Forintert fog turbinakat szallitani az eromunek.
www.4-traders.com/GENERAL-ELECTRIC-COMPANY-4823/news/General-Electric-GE-Hungary-to-construct-Paks-2-nuke-plant-turbines-25830561/

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.05.17. 10:13:44

@szepipiktor: Túltermelés? Csökkenő áramár? Te be vagy rúgva? A német áramár az 1990-es háromszorosa lassan, de az öszes olyan ország, aki kicsit is erőltetni kezdte az szél és/vagy napenergiát ugyanezt mutatja. Kb. 5 perces durva számítás 20%-os pontossággal kihozza azt, ami a németeknél történt. Igen, ekkora faszok vannak a világban, mert a sok gyök2 hülyének el lehet adni ezt a nettó hülyeséget...

Kivlov 2018.05.17. 10:16:20

Pedig nyomatni kéne már azt a paks2-t.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.17. 10:48:39

Lesz Paks2 nyugi.

És biztos vagyok benne, hogy írni is fogsz erről, egy alapos bérrettegő cikket, cirka évi 10 darabot.

steery 2018.05.17. 11:17:00

A saját fejlesztésű és építésű, kisebb, helyi erőművekre kéne költeni a pénzt. Amiket itthon gyártunk, magunknak. Akkor nem folyna el a pénz külföldre.
Munkaerőpiaci szempontból nem mindegy, hogy van 1 nagy erőművünk, ami munkát ad 2-3000 embernek vagy van 100-200 kis erőművünk szétszórva az országban, amik munkát adnak 40-50 ezer embernek. Katonai szempontból is előnyösebb a sok kicsi, mert nehezebb őket lebombázni és így nem lehet az egész országban egyetlen csapással vagy egy hekker támadással lekapcsolni az áramot.

Amik egyenletesen termelnek és nem külföldről kell behozni hozzájuk az üzemanyagot: geotermikus, kavitációs erőművek. Esetleg a fúziós, de az még odébb van, nem lehet rá megbízható stratégiát építeni.

Gazz 2018.05.17. 11:43:43

Milyen érdekes, hogy a mi kis köztörvényes KGB ügynökünk Birka még nem kommentelt ide.
Valszleg várhatja az utasítást a központból, hogy most kit kell véden, Orbánt, vagy Putyint. :-)))))))
Én csak egy kávét kérnék.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.05.17. 11:43:46

@steery: Már megint egy álmodozó...
... 0 ismeretanyaggal a témában....

1. Az erőművek fajlagos telepítési költsége és karbantartása mérettel növekedve egyre jobb. Nem véletlenül van az, hogy 30-40 éve 400-600 MWe-s blokkméretek voltak, ma meg 1200-2000 MWe. Ez nem csak atomerőműre, minden erőműre igaz.

2. A magyar ipar n+1 terméket nem gyárt erőműhöz. Sem gőzturbinát, sem kazánt (adott méret felett), sem generátort és ezek még csak a főelemek. Már eleve itt megbukik ez a "fantasztikus" ötlet. Sőt, még tervezni sem terveznek ilyeneket itthon.

3. Azt ugye vágod, ha ugyanazt az árammennyiséget 10-szer több ember termel meg, akkor drága lesz az áram...? Tudod, emiatt bukta pl. az egész Tesla, mert rohadt sok ember munkája állít elő eddig kevés autót...

4. A katonai szempont rész nevetséges, mert egyszerűbb a nagy trafóállomásokat kilőni, de ennél sokkal egyszerűbb a néhány gáz és kőolaj távvezeték kulcselemeit szétkapni. Ezen felül csak egy ostoba ember építi el egy ország infrastruktúráját, amit meg akar szállni. (BTW kinek a támadásától tetszik ennyire rettegni?)

5. Én még nem láttam olyan magyar ipari létesítményt, ami a neten lógott volna. Navajon miért? BTW szerinted ez az ország annyira fontos, hogy STUXNET szerű támadás érje? Ami ráadásul csak egy célzott károkozásra volt jó?

6. A magyar geotermikus potenciál csak egy mítosz...

7. Kavitációs erőmű...? Az meg micsioda...?

8. Fúziós erőmű? Hitre nem lehet építkezni, hogy "majd egyszer".

Fogom a fejem. Szokás szerint..

inreallife 2018.05.17. 11:59:19

a helyzet a kovetkezo, van egy alairt szerzodes az oroszokkal, hogy epitenek pakson egy eromuvet. 2 problema van. az egyik, hogy tenyleg kene egy atomeromu, a masik, hogy az oroszok viszont nem kellenek, afele arukapcsolaskent. orban lathatoan nem kepes ezt a feladatot megoldani. a dzsudos hulyeskedesek, meg diszegyetemi cimek is errol tanuskodnak.

a pavatanchoz minden adott, de orban nem arrol hires, hogy barmit is csinalna ellentetelezes nelkul. szerintem most arra var, hogy ajanlatot tegyenek neki a franciak vagy az amcsik. persze mar most megtehetne a hatra arcot, de ingyen senkinek nem fogja. igy marad megoldaskent, hogy nincs megoldas, a pavatanc folytatodik...

chrisred 2018.05.17. 12:07:12

@molnibalage: Egyedül talán igen. Az épülő/építés előtt álló brit és finnországi atomerőművet is konzorcium finanszírozza, utóbbiba még a Roszatom is beszállt.

chrisred 2018.05.17. 12:08:35

@$pi$: Kivéve az az adófizető, aki a saját megújulóját finanszírozta.

halatlan 2018.05.17. 12:49:13

Márpedig Paks2 vállalhatatlan. Nem csupán a felépítés óriási költségét kell figyelembe venni, hanem a tárolás mérhetetlen költségét, felelősségét és kockázatát is. Inkább keressük az ezernyi egyéb lehetséges megoldást, támogassuk az összes értelmes kutatást, innovációt (hatékonyabb szélerőművek, energiatárolás hatékonyabb módjai, fúziós energia hasznosítási lehetőségei, hulladékfeldolgozás ezirányú lehetőségei...). Meggyőződésem, hogy hazánk emberierőforrás-kihasználásának új szintje komoly versenyelőnyt jelentene nemcsak ezen a területen, hanem minden másban is. Arra kellenének a milliárdok - de nem haveri körnek leosztva, hanem a legjobb nemzetközi tapasztalatokra alapozó hiteles szakember-stábok közreműködésével, össznemzeti konszenzusban létrehozandó hosszútávú oktatási, fejlesztési, kutatási és hatékonyságfokozó interdiszciplináris koncepciók megalkotására és kivitelezésére.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.17. 13:03:19

@halatlan:

Marhaság.
Paks2 nélkülözhetetlen, és ebben minden energetikai szakértő egyetért. (Persze nem a zöldek által lefizetett csókákról van szó).
Az ár-érték arányokon lehet vitatkozni, a szükségességén a projektnek 80IQ felett nem érdemes.

Robur 2018.05.17. 13:07:14

@molnibalage:
1. Ez igaz.
2. Van amerikában 7/24-es naperőmú, sóolvadékban tárolják a hőt. De a múltból amúgy nem lehet következtetni a jövőre. Ott vannak pl. a szilárdtest akkumulátorok meg kb. egymillió más fejlesztés.
3. Lásd. előző pont.
4. Ez csak akkor igaz, ha a termelés két módszer között kb. ugyanannyiba kerül.
Ha az egyik sokkal drágább, megérheti a másik + tárolás.
5. Amúgy nem vagyok atomenergia ellenes, csak Paks2 ellenes.
6. Amúgy történhetnek áttörések még 1-2 téren energiatermelés terén az elkövetkező 15 évben.

Robur 2018.05.17. 13:09:21

@inreallife: De előbb-utóbb vége a pávatáncnak és akkor jön a seggbekúrás.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.05.17. 13:11:22

@chrisred: A kötelező átvétel és még elszámolásos kistermelő esetén is mindeki részt vesz az őrület finanszírozásában. Ez végfogyasztói áron történő átvételi árat jelent és kötelező módon. Ez eszementen brutális és piactorzító támogatás.

steery 2018.05.17. 13:26:21

@molnibalage:
1. Ez igaz, de nem csak a telepítési és karbantartási költségek számítanak. Hiba kizárólag pénzügyi érdekek szerint kiépíteni az energiaellátást. Ez döntő stratégiai ágazat.
2. Azért nem gyártunk semmit, mert hosszú ideje az volt a filozófia, hogy majd mindent megveszünk külföldről és az majd milyen jó lesz nekünk. Hát nem az. Pont ezért kellene saját erőmű fejlesztő, gyártó és üzemeltető kapacitást kiépíteni és fenntartani. Több értelme lenne, mint gépkocsikat gyártani külföldi cégeknek, külföldre.
3. Nem azért kell tízszer több ember az energiaszektorba, hogy drágább legyen az áram. Hanem azért, hogy tízszer több embernek legyen munkája, kapjon fizetést, tudjon belőle tartósan eltartani egy családot. A munkahelyek létesítése fontosabb, mint a gazdaságosság. A társadalomnak nem a kevesek hasznáról kell szólnia, hanem a sokak megélhetéséről. Nem érünk vele semmit, ha van pár gazdag ember, a többség meg nyomorog, külföldre menekül vagy folyton lázad és tüntet. A kormány meg nem győzi támogatni őket segélyekkel, meg könyörögni nekik, hogy ugyan szüljenek már még több kis rabszolgát.
4. Ha sok kis erőmű van, ahhoz sok kis trafóállomás kell. Teljesen meg kell szüntetni a kőolaj és földgáz lakossági elpazarlását fűtésre és világításra, mivel ezek nem megújulók, környezetszennyezők és főleg külföldről kell venni őket. A szénhidrogéneket a vegyipar számára kéne tartalékolni, hogy még 50 év múlva is legyen a műanyaggyártáshoz alapanyagunk. Ami meg a háborút illeti: mit fogunk csinálni, amikor majd a németeknél kormányváltás lesz és elkezdik tömegesen kiutasítani a migránsokat, mindenféle bevándorlókat és emiatt háborúba keverednek Törökországgal? A kettő közt pont félúton vagyunk. Vagy mi lesz, ha Ukrajna összeomlik és az oroszok csendben visszamegszállják? Máris itt van a kertek alatt egy potenciális mérkőzés a NATO-val. Mivel mi középen vagyunk, körülöttünk mindenki, aki hajba akar kapni, rajtunk kell, hogy keresztülgázoljon. Szóval egyáltalán nem vagyunk biztonságban. Arról nem beszélve, hogy egyébként is mennyire utálnak minket a szomszédaink, főleg most, hogy nyakunkon a trianoni balhé megünneplése.
5. Attól még, hogy egy erőmű nincs a neten, simán érheti hekker támadás. Az, hogy egy ország mások számára mennyire fontos, kizárólag a pillanatnyi és rövidtávú érdekeiktől függ. Nem lehet arra nemzetvédelmet építeni, hogy most éppen nem vagyunk fontosak a potenciális megszállók számára.
6. Mítoszokból lesznek a tények.
7. A kavitáció: irányított anyagmegsemmisítés kavitációs vákuum buborékok létrehozásával, amikben mini annihilációs robbanások zajlanak, kiszabadítva az anyagban tárolt energia 99,9%-át. Ez messze jobb még a fúziós energia hatékonyságánál is. Ráadásul elég régi technológia, már évek óta működnek kisebb rendszerek nálunk is belőle. Pedig simán lehetne giga erőműveket is építeni vagy akár minden háztartásba beszerelni egy ilyen hordozható mini atomerőművet és akkor fel lehetne számolni az országos vezetékhálózatot. Teljesen biztonságos és veszélytelen, ha jól van megépítve.
8. Egely Györgyék csináltak egy nagyon érdekes mini fúziós erőművet nemrég, ami ultrahanggal bontja, egyesíti az atomokat és közben rengeteg hőt termel.

Fogom a fejem, szokás szerint, hogy ennyire nem vagytok tisztában ezekkel az összefüggésekkel és mennyire nem ismeritek a lehetőségeinket, kockázatainkat.

$pi$ 2018.05.17. 13:38:05

@steery: "vagy van 100-200 kis erőművünk szétszórva az országban, amik munkát adnak 40-50 ezer embernek."

És annyival drágábban termel. Hurrá!

halatlan 2018.05.17. 13:39:04

@Ballib vagyok rettegek
Meggyőződésem, hogy a kiindulási pont meghatározza, mire juthatunk egy probléma megoldásában. Ha a fennálló helyzetet vesszük alapul, a jelenleg ismert és elterjedt megoldások felkent szószólóinak véleményét vesszük csupán figyelembe, akkor arra jutunk, amit te képviselsz. De az emberiséget mindig az viszi előre, ha megkérdőjelezzük az elfogadott, a szilárdnak tűnő, megváltoztathatatlannak érzékelt dolgokat, mert van egy olyan felismert probléma, szükség, ami miatt új megoldást látunk szükségesnek. Számomra az a megfelelő kiindulási pont a vizsgált probléma kapcsán, hogy a beláthatatlan ideig felmérhetetlenül veszélyes hulladék tárolása nagyobb problémát generál, mint amit megold. Ezért mindenáron más utat tartok szükségesnek. Én nem szeretnék nukleáris hulladéklerakó mellett élni, és ezt mástól sem várhatom el. Nem tartom elfogadhatónak, hogy egyre nagyobb területet kell erre a célra hasznosítani, annak leghalványabb reménye nélkül, hogy a folyamat visszafordítható lenne. Az általa keltett veszély pedig csak egyre fokozódik, ahogy az idő halad előre (merthogy egyre nagyobb területen egyre több a veszélyes hulladék).

$pi$ 2018.05.17. 13:43:03

@steery: "A kavitáció: irányított anyagmegsemmisítés kavitációs vákuum buborékok létrehozásával, amikben mini annihilációs robbanások zajlanak, kiszabadítva az anyagban tárolt energia 99,9%-át. Ez messze jobb még a fúziós energia hatékonyságánál is. "

Ja, láttam a riportot azzal a fizikussal, aki ezzel tette tönkre a karrierjét. Azon sírt a szája, hogy ha meglátják a nevét a szerzők közt már sehol sem fogadják el a publikációt. Meghívhatnánk szakértőnek! :D

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.05.17. 13:46:14

@Robur: Juj... Akkor szépen sorban.

A 2. pontod nem igaz, nagyon felületes vagy. A sóóolvadékos erőmű kapacitása 72 óra után 0 és az ráadásul tükrös fajta. Ha te zsinóráram kiváltásban álmodozol, akkor magyar klímma mellett szél + nap együttes alkalmazásával is kb. 3 hónapos * 2GWe puffer kéne. Igen, ennyi. Téli és őszi időszakban hónapos nagyságrendben van az, amikor a naperőmű terelése pár százalék. Az olyan, mintha ott sem lnne. Ez sci fi. Ha gázolaj vagy benzin energiasűrűségű akksid lenne - közelében nem vagyunk -, akkor is számold már ki, hogy ez 90%-os konverziós hatásfokkal (sci-fi, a gyorstöltés és kinyerés hatásfoka 80% sincs) mekkora térfogat lenne. Könyörgöm, legalább középiskolás fizikáig jussunk már el...

Szilárdtest akksival és mással se fárassz kérlek, egyik felvázolt forradalmi új akksi sincs közelében a 4 nagyságrenddel olcsóbbnak és egyik sincs piacon. 14 éve van otthon netem, minden évre tucatnyi "itt az új szperakksi" hír van. Ehhez képest a AAA és AA akksik ma is 99%-ban NiMh-ek, mint 20 éve. Én még nem láttam Li-os akksit ilyenből csak katalógusban. Emberetelen drága és felesleges is. Új forradalmi akksik száma a picon pontosan nulla.

A 3. pontodnál emiatt értelmetlen a hivatkozás. Kb. annyira reális az, amit behaluzol, mint a csillagközi utazás.

A probléma az, hogy az atomőrű eleve kb. 1/3-ad áron termel, szóval buktad ezt is. Szeritned viccből kurvadrága a német ára? A szél + nap együtt 19-21% és háromszoros magyar áramár van. A francia gyak. magyar árban van, 70% táji atommal. Biztos véletlen...

Paks2 műszaki szüksége kb. megkérdőjelezhetetlen. Az átláhatósággal van bajon nekem is.

Az áttörésekkel is mást fárassz. Semmiféle áttörés nem volt az energetikába az elmúlt 100+ évebn. A PV cellákat leszámítva forgómozgás és generátor van, a hatásfok volt növelhető az egyre jobb gőzparaméterekkel és a fajlagos költségek lettek jobban a blokkméret növeléssel. A megtermelt áram kb. 99+ százaléka forgógépekkel történik

flydomi 2018.05.17. 13:50:59

Persze,hogy lesz Paks 2. :) Kell,hogy legyen,mert valahogy az ország tovább rablása és nyomorba döntése mindenképpen cél. :) Na meg a felvett hitelből finanszirozni kell a bohóc udvart a hívők kárára. :D Az elmúlt hétben 2-3x emelkedett az olaj ára,ami az erős forintnak is köszönhető,ami mesterségesen kajdi. :D Jó lesz ez. :) A beigért Káanán eljön,ahogy igérte a vezír. :D És még jobban fogja szopatni saját szavazóit,akiken röhög és idiotáknak nézz. :D

$pi$ 2018.05.17. 13:51:17

@steery: "Egely Györgyék csináltak egy nagyon érdekes mini fúziós erőművet nemrég, ami ultrahanggal bontja, egyesíti az atomokat és közben rengeteg hőt termel."

Ja, bocs, én meg itt írkálok neked. :) My bad... never mind. :)

VT Man 2018.05.17. 13:56:29

@halatlan:
"Arra kellenének a milliárdok - de nem haveri körnek leosztva, hanem a legjobb nemzetközi tapasztalatokra alapozó hiteles szakember-stábok közreműködésével,

Na, ez a sci-fi, nem a fuzios eromu.

Ha ilyen kutatas-fejlesztesre szornak szet a penzt, akkor a penz is eltunne (ellopnak), es eredmeny se lenne a vegen.

Paks II-nel legalabb lesz egy eromu, ha mellette lopnak is.

konrada 2018.05.17. 14:01:50

@VT Man:
...na ja. Már megéltük azt is ebben az országban, hogy a munkákat kiszervezték a "legjobb nemzetközi tapasztalatokra alapozó hiteles szakemberre-stábokra", aztán jött is kvázi államcsőd, mert a pénz kiment, az eredmény meg...
...hát legfeljebb egy becsület-rend, vagy olyan bécsi bankszámla lett, amiből meg lehetett venni a népszavát...

IdomitottFoka 2018.05.17. 14:02:49

@steery: Egely...
És közben Széles Gabi megfordítja a gravitációt, Árpi meg kiveszi a zokszigént a vízbűl. A végén előugrik mz/x...

ember100 2018.05.17. 14:04:41

@molnibalage:
Helló !

Ja ja és a Musk sem csinálta meg Ausztráliában az akkumulátor telepét .
Tudom nálunk nem süt annyit a nap de van szelünk , vizünk egy kis nap ...
Még akár el is lehetne tenni :)
Basic számok persze :) és még a jövőt is látod :)
Tudod egy hűtőgép , bojler, égőt , TV ... csere már 30-50 % csökkenti a számlát és képzeld el ezt SOK embernél :)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.05.17. 14:18:50

@molnibalage:

1. Pontosan ezért épül Paks2 és nem 3 db 900 MWe-s gázerőmű... Sokkal olcsóbb megépíteni csak más téren nagyon gáz lenne...

2. Ez is nettó téveszme. A KGST időkben sem volt magyar erőművi generátor gyártás és sok más főelemé sem. Inotán emlékeim szeritn pl. Skoda gépek voltak, a turbina és a generátor is.

3. A harmadik pontod nettó hülység. A villamosáram termelés az nem szociális alapú ágazat, ahogy semmilyen ipari tevékenység nem az. Az meg tényleg a téveszméid vegytiszta jele, hogy szerinted lenne ehhez elég szakember. Ember, már most munkaerőhiány van... Te valahol fejben még az tervgazdálkodás és az 5 éves tervek szintjén mozogsz...

4. Kőolajjal soha senki nem fűtött, az ETO az nagyon más. Pakurát sem éget Százhalombatta lassan vagy 30 éve. A gáz pazarlásra fűtésre meg elég vicces komment. Akkor szerinted mivel is kellene fűteni? Szigetelni kell a lakást és kész. A házközponti fűtés nem viccből létezik. Nekem a téli fűtésszámlám egy szezonban 18k HUF és gázzal fűt a hát és azzal csinál melegvizet is. BTW földgázból iszonyatos készletek vannak, elfogyása még civilizációs léptékben sem fenyeget egyelőre.

5. A migris részedet simán átugrom, a biztonságpolitkáról sincs sok fogalmad, gyök ostoba propaganda szintű panelokban gondolkosz. A többi is röhejes. Semmilyen közművet nem lehet háborúra tervezni. Aki van olyan elszántló/hülye/stb. az akkor meg fogja ezeket bénítani. Egy migri nem tudja, légierő mondjuk igen. Ennek fényében picit gondolkozhatnál.

6. He...?

7. He? Linkeljed már ezeket az erőműveket, az életben nem hallottam még ezekről... A kavitáció az esetek 99,999%-ban káros műszakilag. A kavitációs torpedót leszámítva nem sok műszaki alkalmazás jut eszembe, ahol a kavitáció cél lenne...

8. Ez a pont, ahol kb. lehúztad magad a WC-n.... Keresem a kandi kamerát, mert aki e gy-re hivatkozik, az biztosan nem komplett...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.05.17. 14:19:30

@$pi$: Iszonyatos balfasz a lelkem... És ilyennek szavazati joga van és gyereket nevelhet és áthadja ezt a fantasztikus "tudását" és "tájékozottságát"...

konrada 2018.05.17. 14:21:05

@ember100:
...no akkor azt számold ki az árát 2 GW/óra tároló kapacitással - figyelembe véve a nap és szél hullámvölgyi időket.
...aztán ha az megvan, kérjük ide a számokat. Előre is köszi!;)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.05.17. 14:24:42

@halatlan: Micsoda...? Paks 1 éves erősen sugárzó hulladéka 100 tonna, ami kb. 5 m3. Ez aztán megoldhatatlan prbolméa öregem ahhoz képest, ha mondjuk helyette fosszilis erőmű több milliü tonna CO2-t eregetne ki a légköbre sokminden más mellett...

Az erőmű teljes tömege is, mint hulladék töredéke a "zöld" erőművekének...

Megáll az eszem, hogy egyesek még a problémákat sem tudják beazonosítani...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.05.17. 14:27:08

@ember100: Iegn, megcsinálta. És...:?

Paks 2,5 perces termelésének tárolása (a gradienseket most hagyjuk) 100 millió USD. Tehát 275 percet kitevő tároló kapacitásból felhúzható Paks 2. 11 mrd USD-ből felhúzható Paks 2.

Te hallod, az átlalános iskolai fizika és matek nem megy neked, de osztod az észt...

$pi$ 2018.05.17. 14:29:36

@molnibalage: "És ilyennek szavazati joga van"

És hangosabb mint az, aki amúgy ért hozzá. Szomorú, én gyámság alá helyezném őket. :(

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.05.17. 14:30:48

@$pi$: Számomra egész egyszerűen elképesztő, hog ennyire balfasz és 0 tudású emberek honnan veszik a mérhetetlen önbizalmat, hogy belepofázzanak az energetiákba? Az agysebészek munkájába is ilyen lelkesen és szakértelemmel ugatnak bele vajon...?

halatlan 2018.05.17. 14:39:37

@VT Man:
Én nem az eddigi tapasztalatokból merítettem, hanem egy új megközelítést vázoltam fel. Ha a kormány csinál ilyet, akkor borítékolható az általad említett fejlemény. Csakis össztársadalmi összefogással és kontrollal tud ez jól működni. Éppen ezért alulról jövő kezdeményezésnek kell lennie. Hogy ez utópia? Remélem, nem sokáig. Ha elég sokan elégeljük meg a manipulációkat, a megosztottságot, a sehova nem vezető hadakozásokat, a nemzeti vagyon, értékek és a jövő elherdálását, akkor valódi célok mentén, széleskörű összefogással, társadalmi felelősségvállalással elkezdhetjük dolgaink rendezését. Így lehetőségünk nyílhat a mindenkori hatalmon is számon kérni tetteit és mulasztásait.

chrisred 2018.05.17. 16:01:46

@molnibalage: Nem tudok elképzelni piactorzítóbb megoldást annál, hogy egy piaci szereplő ajándékba kap egy atomerőművet.

chrisred 2018.05.17. 16:03:32

@molnibalage: Nagyjából annyira elképesztő, mintha egy energetikai szakember belepofázik államháztartási kérdésekbe.

ember100 2018.05.17. 16:04:03

@JorEl: @molnibalage: @konrada:
Helló !

Akkor ti ugye más évekkel ezelőtt tudtátok hogy miket fog csinálni Musk és mennyit fejlődik a technológia .... UGYE ?
Amúgy ott csak a tárolás az érdekes mert ott szélerőművek és napelemek töltik az akkumulátorokat.
Meg aztán ott van a "házi " áramtárolás is csak nyugodtan olvassatok utána :)
Napelem cserép a háztetőre , falakra ...
Tudom Kovács Pistikénél lehet csak 30 év múlva térül meg :)
DE ti hova teszitek pl. a szemetet , megéri fizetni érte , rentábilis lesz ??
És lecseréltétek a TV , mobilt , autót.... mikor hozzák be az árukat , mármint a régi cucc - új cucc árkülönbség .
30 éve még nem volt alternatívája az atomerőműnek MA már van .
De nyugodtan próbáljátok megállítani a fejlődést .
Sok sikert :)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.05.17. 16:10:04

@chrisred: ????

@ember100: Musk az F9 rakétákan kívül semmiféle rendkívülit nem hozott össze termék szinten. Az F9 is lényegében a vezérlés és off the self alkalmazásokkal érte el a visszatérés lehetőségét, de fajlagos teljesítményben semmi forradalmit nem tud az F9 sem. A visszatérés és újrafelhasználhatóság miatt olcsóbb...

A tárolásróp szőtt álmokat lerendeztük már. Majd, ha tízezerszer olcsóbb lesz, akkor térjünk erre vissza. Addig lehet álmodozni.

Miéle alternatívája van CO2 és minden más emissziótól mentes zsinóráram termelésre te meg nem értett zseni?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.05.17. 16:11:08

@ember100: A fejlődéses beszólásod is epic fail annak fényében, hogy a mai 2.5 és 3. generciós atomerőűvek hol vannak a 40+ éves Paks1 PWR féle reakatorokhoz képest... Te és a sok zöldbalfasz hívő úgy tesz, mintha az atomenergetika nem fejlődött volna semmit...

$pi$ 2018.05.17. 16:11:29

@molnibalage: Dunning–Kruger-hatás ;)

$pi$ 2018.05.17. 16:17:44

@ember100: "30 éve még nem volt alternatívája az atomerőműnek MA már van ."

Marhaság, igen kitűnő alternatívái voltak az atomerőműnek. Hogy mást ne mondjak ott vannak a vízerőművek, amik sokkal jobbak. Igaz, nálunk sajnos nem lehet eleget építeni belőlók, de nagyon frankók, sokkal jobbak mint az atom.

Aztán ott vannak a szénerőművek, azok is elég jók. Igaz, iszonyatosan szennyezik a környezetet, de más tulajdonságaikban elég jók, főleg ahol van olcsó gyenge minőségű szén.

Aztán ott vannak a gázerőművek. Drágák meg sok a co2 kibocsájtásuk, de sok más fologban nagyszerűek.

Namost a szél meg a naperőmű viszont nem alternatíva. Olyan mintha vizet akarnál tankolni a mergádba és közben folyamatosan kántálnád, hogy a víz mennyivel olcsóbb és mennyivel veszélytelenebb mint a benzin.

$pi$ 2018.05.17. 16:21:11

@ember100: "Akkor ti ugye más évekkel ezelőtt tudtátok hogy miket fog csinálni Musk és mennyit fejlődik a technológia .... UGYE ?"

Musk egy senki, kizárólag a rakétája ér valamit. Az aksikról annyit, hogy ceruzaelemeket rak az elektromos autóiba és cirka 12 év alatt még nem tudott egy nyereséges negyedévet összehozni. A Tesla azért létezik, mert minden évben újabb emberek vágják hozzá a pénzüket, hogy csináljon vele amit akar. Piramisjáték...

$pi$ 2018.05.17. 16:26:32

@Látens Inszinuáció: "Ez megvan?"

Már az index is írt egy pár cikket mekkora gáz a német energetika, pedig az index azért elég balos meg zöld, eléggé szidja paks2-t. Keresd meg a neten mekkora marhaság amit csinálnak. Megnézheted azt is, hogy az olaszok ezt már végigcsinálták, aztán megpróbálták visszacsinálni:

"An attempt to change the decision was made in 2008 by the government (see also nuclear power debate), which called the nuclear power phase-out a "terrible mistake, the cost of which totalled over €50 billion"."

en.wikipedia.org/wiki/Nuclear_power_in_Italy

Azaz 15 500 milliárd forintos tévedés. Ho-hó!

zokogjatok 2018.05.17. 16:33:20

@Látens Inszinuáció: Ez megvan, faszkalap?

index.hu/gazdasag/2016/08/23/nemetorszag_energiewende_megujulo_energia_zold_energia/

Szokás szerint jó liberálisként valami képzeletbeli álomvilágban éltek, ahol ott A Tökéletes Megoldás, csak a Buta Emberek nem értik, de majd Ti, Okos Liberálisok jól elmagyarázzátok.

Robur 2018.05.17. 16:38:07

@molnibalage:
A nap kiesik a tél-nyár miatt ez igaz(Mármint itt Európában). De a szélre nem.
Ha annak az ára csökkenne és lenne megfelelő tárolókapacitás, abban lenne fantázia.
Az, hogy a németeknek nem éri meg jelenleg az egy dolog, és 15 év múlva? Örülök, hogy a jövőbe látsz. Ha nem akarod, hogy fárasszalak akkor ne olvasd el, de például ha az SMR-ek áram árában lenne áttörés - és van rá esély - akkor megint csak más lenne az ábra 15 év múlva. Amúgy a bio, geo, hydro hármasból is ki lehetne valamit facsarni(Plusz szigetelés). Ugyebár itt most arról beszélünk, hogy Paks 1-t kéne kiváltani(2 GW), szóval még nem a világot kéne megváltani.

$pi$ 2018.05.17. 16:39:12

@zokogjatok: "Szokás szerint jó liberálisként valami képzeletbeli álomvilágban éltek"

Ez nem liberalizmus, ez az, amit a liberalizmusból csináltak. Először arról beszéltek, hogy milyen lenne egy tökéletes világ. Utána már csak arról beszéltek, hogy milyen lenne egy tökéletes világ, a végére meg úgy döntöttek, hogy annyira szép, hogy a valósággal már nem is kell foglalkozni.

Azért van annyi bölcsész köztük: a mérnökök meg a természettudósok olyan sokat foglalkoznak a valósággal, hogy ma már nem felelnek meg liberálisnak.

zokogjatok 2018.05.17. 16:43:20

@$pi$: "Ez nem liberalizmus, ez az, amit a liberalizmusból csináltak. "

Igaz, igaz.

zokogjatok 2018.05.17. 16:47:59

@Robur: "Ha annak az ára csökkenne és lenne megfelelő tárolókapacitás, abban lenne fantázia."

"és lenne megfelelő tárolókapacitás,"

Hú erről eszembe jut egy vicc :DD

***

Az egerek már nagyon utálják, hogy minden állat nagyobb és erősebb náluk, őket eszi a róka, a macska, a bagoly, mindenki. Elmennek a bölcs varjúhoz megkérdezni, hogy mit tegyenek.

A bölcs varjú gondolkodik egy darabig, aztán így szól: "A sündisznókat senki nem bántja. Szóval egyszerű a megoldás: a legjobb az lenne, ha sündisznókká változnátok."

Az egerek néznek tanácstalanul: " No de bölcs varjú, hogyan változzunk sündisznókká?"

"Azt én nem tudom, de a legjobb akkor is az lenne."

****

Na kb. ilyen ez a "ha lenne megfelelő tárolókapacitás".

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.05.17. 16:49:02

@Látens Inszinuáció: Ez ugye megvan zsenikém?

www.electricitymap.org/?page=map&solar=false&remote=true&wind=false
Perpill a német termelés 10-szer szennyezőbb a franciánál.

Az árak...
ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/images/8/8c/Electricity_prices%2C_first_half_of_year%2C_2015-2017.png

Szóval most nem tudom mire vered. A hír arról szól, hogy Németország kútba ugrik. Te arra buzdítasz, hogy tegyük ezt? Mert a német "zöldülés" eredménye gigantikus szénerőműépítés és településrombolás...

www.huffingtonpost.com/entry/19th-century-german-church-is-demolished-to-make-way-for-coal-mining_us_5a54fce3e4b01e1a4b1a2d89

Nem csak templomot rombolnak. GE képeken látható a folyamat...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.05.17. 16:57:52

@Robur: Az ilyen számok nélküli bullshit posztoktól megyek a falnak... A sok magadfajta gyök2 ilyen okoskodásával bassza fel folyamatosan az agyam...

1. Nézegesség széltérképeket...

2. Aztán fajlagos telepítési költségeket... Segítek, 1600 USD/kWe alatt még nem épült. A tengeren 3-5-ször ennyi építeni és drága karbantartani.

3. Szárazföldön a legjobb load factor is csak 0.25 tája, de a szélsebesség és load factor nem összefüggő. Tehát lehet viszonylag állandó szél, de alacsony sebességű. A szélsebességtől függ a fajlagos telepítési ár.

4. A fenti számokkal az jön ki, hogy 0 karbantartással kb. 10 év után sem térül meg egy szélkerék úgy, hogy támogatott áramár van. Piaci alapon a saját építéis és karbantartást sem termelik ki 20 év alatt sem...

5. A fentiekből az jön ki, hogy piaci alapon és valódi környezetvédelemhez olyan árban kellene építeni őkiet, amiből a szállítási és alapanyag költség sem jön ki, olyan 350-450 USD/kWe áron. Soha semmilyen erőmű nem épült még ennyiért.

6. A szigetelésnek semmi köze a villamosáram fogyasztáshoz. Itthon kb. 2% a villanyfűtés aránya.

Paks 2,4 GWe és nem 2GWe.

Igazából a tied is tipikus okoskodó ostoba komment volt. Egy a sok közül. Láthatólag soha nem foglalkoztál komolyabban és műszaki területen kb. 0 órát tölthettél el...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.05.17. 17:12:19

@steery: Ja, mint a kínai nagy ugrás. Sok kis acélmű. Aztán lett belőle olyan éhínség hogy 50 millió halottja volt.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.05.17. 17:23:13

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Egészen elképesztő, hogy az ipari forradalom után 200 évvel temérdek olyan meg nem értett zseni van, aki olyan hülye ötlettek képes előállni, hogy sok kicsi az egy nagy helyett...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.17. 17:58:26

@molnibalage: Egészen elképesztő, hogy az ipari forradalom után 200 évvel temérdek olyan meg nem értett zseni van, aki olyan hülye ötlettek képes előállni, hogy egy nagy a sok kicsi helyett...

ember100 2018.05.17. 19:29:36

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: @molnibalage:
Helló !

Jogos nem is értem miért nem utazik MINDENKI busszal :)
Egy nagy sok kicsi helyet LOL

ember100 2018.05.17. 19:45:54

@$pi$:
Helló !

El vagy tévedve .
Nem igazán érdekel a Musk . Ő csak egy üzletember DE megcsinálta a Tesla autót , akkugyárat ,.... kb. mint Jobs .
Házanként egy tesla akku és máris meg van az áram tárolása :)
1 m2 napkollektor → 600 kWh/év
Tudod hasonló mint az éjszakai áramos bojler . ENERGIÁT raktároz .
Képzeld el fordítva .Nappal fényáram :) szél , elraktároz éjjel elővesz :)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.05.17. 20:53:22

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Kisfiacskám bazdmeg, nem érveltél. Az ipari forradalom alapja, hogy sok kis manufaktúra helyett egy nagy helyen legyek központi tömegtermelés, ha már van hozzá technológia...

Az erőművek (de majdnem minden gépegységre igaz egy méretig) fajlagos költsége a mérettel csökken...

Te és a többi fasz meg kitalálná, hogy rajkunk le sokezer eleve dárgábban random termelő szart, amit majd a NAGY gáz/szénerőmű meg balanszolhat ki.

Az élet könnyebb lenne, ha a magadfajta hülyék kipusztulnának a vérbe...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.05.17. 21:00:16

@ember100: Látom a zölbfalfasz mantrát bemagoltad, de a gondolkodás nem megy...

A Powerwall fajlagos költsége kb. 1200 USD/kWh a nagy projektből, de valójában ennél biztos több, mert mérettel romlik a fajlagos ár. (2 éve 23 ezer dollár volt szutyok 5 kWh) volt Ha 3 hónapig nincs elég napsötés, akkor nekem az egyedüléőnkek kb. 280 kWh kell légondis időn kívül csak otthon. Mert ugye napközben dolgozom.

Számoljak még tovább vagy belátod, hogy mennyire ostoba vagy?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.05.17. 21:05:59

@taga20: Rühellem a narancsos bandát, csak itt erőmű műszaki paramétereiről van szó. A kWh-t kurvára nem érdekli a pártprefernciád te balfasz...

taga20 2018.05.17. 21:08:41

@molnibalage: te balfasz, akkor a bulgárok miért mondták vissza a roszatomot, annak ellenére, hogy pár száz misit buktak?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.05.17. 21:09:30

@taga20: Te most tényleg egy ilyen nyikhaj felböfégést linkeled érvnek?

Kérlek akkor vázold fel, hogy zsinóráram termelő erőművet a random termelő szutykok hogyan váltanak ki... Várom számokkal és költségekkel felvázolva. Nem hitre építve....

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.05.17. 21:10:28

@taga20: Kérdezd őket, hogy miért ostobák. Kérdezd ugyanezt a németektől is. Nálad mióta érv az, hogy ha valaki ostoba? Akkor te követed? Érdekes életed lehet. Önálló gondolatod semmi. Tudásod semmi.

taga20 2018.05.17. 21:14:56

@molnibalage: bazd meg, neked mindenki ostoba, aki nem a te fasz agymenéseidet csinálja?

te hülye vagy ember?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.05.17. 21:38:05

@taga20: Számokkal gyere öregem. Eddig nagyon elhasaltán az érvelés ezen részében. Ja, bocs, érved addig nem volt. A linkgyűjteményt elolvasnád első körben, amit adtam? Hm...?

kiselemer 2018.05.17. 22:06:01

@molnibalage:Nem vagyok a maghasadás tudora, de az agyhasadást is igyekszem tényekkel elkerülni. Azt gondolom, hogy egy konzervatív dogmakövetés, miszerint mi volt régen, mi van most-ból, nem szögezhetjük le, hogy mi lesz később. Az őskorban nem volt űrhajó, most van. Nikolaus August Otto is benzin motort épített, ma elektromos kamion készül. Azt gondolom haladni kell a korral. De, inkább a komment: „3700 milliárdból kilehet parkettázni…” szimplán matek, osztás, szorzás 3.700.000.000.000 ÷ 50.000Ft/db = 74.000.000db x 1,73 m² = 128020000 m² ÷ 1000 = 128020km². Én ennyit írtam. Cáfolat?
„Ennek többszöröse kell a sugárzó….” Kicsengeted a 3700 milliárdot + kamat, kihordási idő végén lebontod. A német erőművet 1990 óta bontják jelenlegi költségterve 4 milliárd euro, és évtizedekben számolják még a felszámolás végét. Meg kell nézni, aztán csodálkozni.
www.youtube.com/watch?v=kfZCqgzK0u4 és még nem beszéltük a 250.000 éves hulladéktárolásról, ami sehol a világon nem megoldott véglegesen. Tényszerű?
„Az alacsony atomerőműszám ellenére…” Csernobil 43000 km²-re történelmi adat, a mai napig tartó, egyértelműen a balesethez visszavezethető tipikus betegségekkel egyetemben.
Össze lehet hasonlítani Csernobil és Fukusima halálos áldozatainak számát az összes repülőgép szerencsétlenség áldozataival. Csak két katasztrófát hasonlítok több százhoz, melyiknek nagyobb a százalékos aránya? Marhaság? Persze amíg messziről nézik. Valós?
„Mi melyik országban leszünk megtűrt migránsok?” Nézz körbe, melyik szomszédos ország nem utálja a magyarokat? Tényszerű?
„Murphy törvénye…” Csernobil, Fukusima? Nem mindennapi de, ez is tény. Lehet esetleg vitatkozni Murhyvel!
„Stratégiailag tökéletes…” Sok dologra mondták már a világon, hogy marhaság, aztán jött a fejvakarás.
„Összességében olcsón…..” Marhaság, hogy olcsó az üzemeltetés, akkor miért korteskedünk mellette? Brutálisan sok pénzbe kerül az olcsó üzemelés és végén ebből is 3-as metró lesz. Marhaság? Lehet! A 3-as metró kivételével ez már mind tény.
Tisztában vagyok vele, hogy kell valamilyen alternatíva, de nem gondolom, hogy olyan kell, amit használat után sok ezer ember, évtizedeken keresztül szed szét, jól megtervezet közbeszerzésekkel, albáni módszerekkel.

kiselemer 2018.05.17. 22:27:56

@molnibalage: Bocsánat, megkövetem önmagam a számítás nem jó. A váltószám 1000000 és nem 1000. Megbuktam(:

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.05.17. 22:32:30

@kiselemer: Az eleje a kommentednek tipikus bullshit.

1. A fejlődésre előrejelzések igenis adhatóak. Nem lesz grid szintű energitárolás belátható időn belül. Semmi nincs, ami a közelében lenne annak.

2. Zsinóráram termelő helyett zsinóráram termelő kell.

3. Mivel tárolni nem tudsz és itthon nem lehet 2GWe vízpontenciált találni, akkor mi marad alaperőműnek? Lignit lehetne hazai forrásból, de azt inkább nem kéne... Gázt meg lehet importálni. Na, akkor mi marad...?

(Az elektromos kamion az egyik legnagyobb állatság, de persze gondolkodni és számolni luxus, ezt is megkajállja a sok hülye...)

Nem tudom, hogy milyen német erőmű bontásról vakerálsz, de elbontottak már erőművet úgy, hogy a helyén már park áll. Költség saccoláshoz nagy szórással tessék, kiindulásnak.

en.wikipedia.org/wiki/Nuclear_decommissioning

A 250k éves hulladéktárolással mást fárassz... Aminek annyira magas a felezési ideje, az kicsi aktivitású és nem veszélyes. Persze a magadfajta "tudor" még ezt sem érti meg. At meg végképp, hogy a jövő erőműveinek a mai hulladék az üzemanyaga, de oda se neki.

Ezen felül néhány m3 anyag tárolása, ami vízoldhatatlan és 19 t/m3 sűrűségű és nem megy sehova, abban mi a nehéz...? Hm...? Olyan geológiai képződményeket ismmerünk ami százmilliü éves nagyságrendben stabil.

Csernobil után kb. 5000 pajzsmirigyrákos eseten túl statiszitika eltérés nem tudtak kimutatni és ennek 98% gyógyítható volt.

Ebben ez is benne van. Szóval jó lenne számokkal jönni bulshittelés helyett a repülőgépszerencsétlenes céltalan vakerálás helyett...
www.nextbigfuture.com/2016/06/update-of-death-per-terawatt-hour-by.html

Az atomermű teljes életciklus költségéből kb. 75-80% az építés attól függően, hogy hány évig üzemel. Felépíteni drága, de onnantól fogva röhejesen olcsó, mert az üzemanyag fillérekbe kerül ahhoz képest, hogy másnak csak a mozgatása mibe kerül, nemhogy az előállítása...

A 3-as metrós szöveget is csak zagyvaság. Az egész kommented...
Az alternatíva szót feldobod, aztán mondasz kurva nagy semmit...
Az ilyen okosbácsis kommentektől megyek a falnak...

zokogjatok 2018.05.17. 23:48:34

@taga20: A vicc az hogy az idő és a német fejlemények a kormányt igazolták, nem a 444-et, de köztudott hogy a lipsik nem igazán sok szállal kötődnek a valósághoz, szóval...
süti beállítások módosítása