B1 blogcsalád



Új stratégia körvonalazódik a bíróságok ledarálására

2018. május 16. - ashwood

lead_focuspoint_926x504.jpgOrbán egyszer már megpróbálta durván – nem jött be. Utána egy pártkáderrel igyekezett neki tetsző irányba fordítani az igazságszolgáltatást – látható kudarc. Most állítólag kivásárolná a renitens (értsd: neki nem tetsző) bírókat.

Sorrendben harmadszor ugrik neki Orbán Viktor, hogy az utolsó zavaró tényezőt, a független igazságszolgáltatást bedarálja. (A törvényhozó és a végrehajtó hatalom 2010 óta korlátozás nélkül az övő, ahogy a jegybank, az Állami Számvevőszék, az adóhatóság, az ügyészség, immár a sajtó elsöprő része, a civileket pedig napokon belül kinyírja a Stop-Sorossal.)

Az első, még 2011-es, igazságügyi reformnak nevezett hatalomátvételi kísérlet a Velencei Bizottság előtt bukott el. Az Orbánnak nem tetsző bírák nyugdíjazását és a Fidesz-hű Handó Tünde túlhatalmát nemzetközi nyomásra visszavonta a hatalom.

A második kör jóval csendesebb volt már – csak az igazságszolgáltatáson belül dolgozók voltak tisztában azzal, hogy Handó megmaradt hatalmát lényegében kizárólag arra igyekszik használni, hogy megakadályozza a hatalomnak nem tetsző bírák kinevezését, illetve a pártkatonák helyzetbe hozását. Ez a gyakorlat addig ment, mígnem a Országos Bírói Tanács (OBT), amely Handó hatalomgyakorlását hivatott ellenőrizni, nyíltan szembe fordult a pártdelegálttal: kimondatott, hogy Szájer József felesége többször is, durván visszaélt a hatalmával.

Az Országos Bírói Hivatal (OBH) Orbán-lojális elnökének ez annyira nem tetszett, hogy azonnal jogsértéssel vádolta a Tanácsot, megállapításait törvénysértőnek nevezte. Tette ezt a Kúria elnökének jogi álláspontja ellenére.

A választás, amelyen újra kétharmados többséget szerzett Orbán a jelek szerint cezúrát jelent az eddigi gyakorlatban is. Így a miniszterelnök ismét ráfordulhat, új taktikával az igazságszolgáltatás pártfunkcionáriusokkal való feltöltésére, a bíróság megrendszabályozására.

Az első jele az új időknek Handó szerda délelőtt kiadott nyilatkozata. Ebben a néhány héttel korábban még véresen fröcsögő – és álláspontját a lakájsajtó kéjesen alátámasztó – hivatali elnök megejtőe békülékeny hangnemet üt meg: "Az OBH elnöke párbeszédet kezdeményez az OBT tagjaival. Az OBH elnöke fontosnak tartja a dialógust a bírósági szervezetben működő szereplők között." – írja Handó. (Meglehetősen árulkodó, hogy épp látványos veresége után kezdi "fontosnak tartani a párbeszédet" a hivatal vezetője.)

Bennfentes információk szerint a barátkozás nem véletlen: Orbán két fronton is támadást indít az igazságszolgáltatás ellen. Az egyik a Közigazgatási Felsőbíróságok újbóli bevezetése. Ez azért különösen fontos, mert a közigazgatási perekben ezentúl elsősorban olyanok döntenek majd, akik a bürokráciából kerülnek át a bíróságokra – vagyis nem független bírák, hanem a miniszterelnöknek korábban felesküdött hivatalnokok. Ők fognak arról határozni, hogy az államnak ki kell-e adnia az adóforintok sorsáról szóló adatokat, betilthatnak-e egy tüntetést, és a választásokkal kapcsolatos minden jogorvoslat is ide fut majd be. Még egyszer: nem jogi- és ítélkezési gyakorlattal rendelkező bírók fognak itt verdiktet mondani, hanem kormányhivatalnokok, akik korábbi stallumaikat Orbán kormányának köszönhetik.

A másik front: a pletykák szerint a kényszernyugdíjazások elbukása után inkább kivásárolnák az idősebb, Orbán Viktornak nem tetsző ítéleteket hozó bírákat. Magyarul: jelentős – összességében akár milliárdos tételű – végkielégítésekkel vennének rá sokakat a békés távozásra. Ezzel minden területen felszabadulna annyi bírói pulpitus – ahová természetesen Handó, vagy utódja helyezné az új bírákat –, hogy garantáltan egyetlen "rossz" ítélet se szülessen ezt követően a magyar igazságszolgáltatásban. Igaz, a független jelzőt itt is illiberálisra cserélhetnénk – de ebből a láncból nem lesz fényes kard.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9213964068

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bírói Önkény Ellen mozgalom Kisokos 2018.05.19. 13:50:04

A  bírói önkény és a bírói bűnözés társadalmunk legveszélyesebb  problémája.  Hazánkban nem csak a papok, bankok, a politikusok,  gázszolgáltatók, de a bírók és a bíróságok is nagyon elkurvultak.   Magyarországon a törvénykezés és a bírósági gyakorla...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2018.05.19. 10:45:20

Bírói Önkény Ellen mozgalom Kisokos

A bírói önkény és a bírói bűnözés társadalmunk legveszélyesebb problémája. Hazánkban nem csak a papok, bankok, a politikusok, gázszolgáltatók, de a bírók és a bíróságok is nagyon elkurvultak. Magyarországon a törvénykezés és a bírósági gyakorlat is a bűnelkövetés eszközévé is vált. Ez ellen jött létre a Bírói Önkény Ellen mozgalom, mivel az állam nem teszi a dolgát, vagy nem eléggé jól.

teljes írás képekkel:
vilagnezet.blog.hu/2017/04/12/biroi_onkeny_ellen_mozgalom_kisokos

Jakab.gipsz 2018.05.19. 10:53:06

Nagyon helyesen teszi, Orbán ha ledarálja a liberálisan érzékeny és a politikailag korrekt, csak a libsiknek, neoliberális elveknek kedvező, bíróságokat, ugyanis ezek a bírák bűnözőket bujtatnak, ezért erkölcstelenek.

Lásd az uborkás ember, avagy Szögi tanár úr szomorú esetét ebből pedig elég volt, éspedig azért mert ez a liberális bíráskodás, kontra produktív.

Zak 2018.05.19. 18:24:32

@Jakab.gipsz: és mitől lesz a bíráskodás liberális? Azt elfelejtetted kifejteni.
süti beállítások módosítása