B1 blogcsalád



Egyértelműen mutat rá Orbán diktatúrájára az Open Society elköltözése

2018. május 17. - Mr Flynn Rider

Az „egyre nyomasztóbb magyar politikai és jogi környezet” miatt a Nyílt Társadalom Alapítványok elköltözik Budapestről. Nem maga az elkötlözés a tragédia, hanem ami mögötte van: a társadalmi folyamatok. open_society.jpg

Az Alapítványok igazgatója jelentette be Budapesten, hogy áthelyezik nemzetközi tevékenységüket és a munkatársakat átköltöztetik a német fővárosba, Berlinbe. 

„A magyar kormány a munkánkat becsmérli és hamis színben tünteti fel, korlátozza a civil társadalmat politikai előnyszerzés céljából, olyan taktikát alkalmazva, amelyre még nem volt példa az Európai Unió történetében,”

nyilatkozta Patrick Gaspard, a Nyílt Társadalom Alapítványok elnöke.

„Az úgynevezett Stop Soros jogszabálycsomag a legújabb ilyen próbálkozás. Nem tudjuk tovább garantálni a munkánk és a munkatársaink biztonságát Magyarországon, és nem tudunk védelmet nyújtani az önkényes kormányzati beavatkozással szemben.”

A nemzetközi tevekénységüket és az irodájuk nagy részét azért költöztetik el, mert a magyar kormány arra készül, hogy tovább korlátozza a civil szervezetek munkáját az úgynevezett „Stop Soros” törvénycsomaggal.

A törvény a nemzetbiztonságra hivatkozva, kormányzati engedély hiányában

megtiltaná minden szervezetnek, hogy a menedékkérőknek és menekülteknek tanácsot adjon vagy képviselje őket

(ezzel szembemegy a hatályos nemzetközi joggal és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával is; civil szervezetek elleni legújabb jogszabálytervezet azt a 2017-es törvényt követi, amely hosszadalmas bejelentési kötelezettséget ír elő a külföldi támogatásban részesülő magyar civil és emberi jogi szervezetek számára. Az Európai Bizottság megfellebbezte ezt a törvényt az Európai Bíróság előtt az EU tőkemozgások szabadságáról szóló egyezménye és az EU alapvető jogok chartájában foglalt szabadságjogok megsértése alapján.) A szabályozás az OSF-et is hátrányosan érintené, mert 25 százalékos illeték megfizetésére kötelezhetné őket, ráadásul a működtetésükhöz belügyminiszteri engedélyre lenne szükségük. A belügyminiszter viszont nemzetbiztonsági kockázattá minősítheti a civil szervezeteket, vagyis teljes átvilágítást kérhet rájuk.

A civil szervezetek szerint

a kormány egyértelművé tette, hogy az új jogszabályok célja a legjelentősebb magyar emberi jogi szervezetek és támogatóik, mint például a Nyílt Társadalom Alapítványok, ellehetetlenítése.

(A kormány, állítása szerint, csupán átláthatóságra törekszik, ami álságos érvelés: a civil szervezeteket a Polt-féle ügyészség ellenőrzi és a működésük teljesen átlátható – ellentétben a Fidesz-kormány működésével.) A Nyílt Társadalom Alapítványok leszögezték: minden jogi lehetőséget meg fognak ragadni, hogy megvédjék a törvény kereszttüzében álló alapvető jogokat.

A kötlözés maga azért nem tragikus, mert a civil szervezet ugyanakkor nem szünteti be a működését: hasonlóan más nemzetközi szervezetekhez, a Nyílt Társadalom Alapítványok továbbra is támogatni fogják a civil szervezeteket Magyarországon az olyan fontos területeken, mint a művészet és a kultúra, a sajtószabadság és az átláthatóság, valamint az oktatás és egészségügyi ellátás biztosítása minden magyar állampolgár számára.

A tragédia inkább abból adódik, hogy a civil szervezetek egyértelműen a magyar társadalmat segítik, olyan helyeken, olyan szituációkban lépnek fel az emberekért, amikben az állam, a kormány nem tud, vagy nem akar segíteni (lásd a keretes írást az OSF működéséről). Sok millió magyar, amikor beszavazta Orbán Viktort a hatalomba, tulajdonképpen a saját, jól felfogott érdekével szemben cselekedett: abszurd módon egy átlagos magyar több támogatást és törődést kapott Soros Györgytől 1984 óta, mint bármelyik magyar kormánytól, politikai oldaltól függetlenül. 

A tragédia ott van igazán, hogy ezek a magyarokat - a Fidesz törzsszavazóit - olyan fanatikus vallásba rángatta bele a kormányporpaganda, ahonnan a valóság és a racionalitás ki se látszik. Ebben az alternatív valóságban Orbán Viktor mentheti meg csak a magyarokat a zombihadként Magyarországra törő migráncsoktól és az egészet a háttérből szervező Soros Györgytől (nem részletezzük, hiszen minden nap ezzel tömi az emberek fejét a propaganda). Vajon mi történik majd, ha ezek az emberek egyszer csak rádöbbenek az igazságra? Meg arra, hogy őket éveken, évitzedeken keresztül tudatosan, aljas módon manipulálta Orbán Viktor, hogy szabadon tudjon lopni az ő pénzükből? 

Nem csak sok magyar jár rosszul az OSF elköltözésével: Magyarország nemzetközi megítélése eddig is borzalmas volt, de ezek után még rosszabbá válik. Hiszen ami most folyik Magyarországon, azt Izraelben és Oroszországban is ugyanígy csinálják. Senki sem mossa le a magyarokról, hogy egy diktátort szavaztak meg harmadszorra is az ország vezetőjének és ebből a költözésből világbotrány lett. 

Az OSF közölte: az elmúlt két évben az Orbán-kormány több mint 100 millió eurót költött az adófizetők pénzéből egy olyan kampányra, amely nyilvánvaló hazugságokat terjeszt az Alapítványokról és partnereiről. A kormány gyűlöletkampánya keretében olyan poszterekkel és óriásplakátokkal árasztotta el az országot, amelyek második világháborús antiszemita szólamokat idéztek, és egy úgynevezett „nemzeti konzultációt” kezdeményezett Soros György és magyar emberi jogi csoportok ellen. A kormánybarát propagandamédia nemrégiben hamis vádakat zúdított egyetemi oktatókra, civil társadalmi csoportok dolgozóira és az Alapítványok munkatársaira. A Nyílt Társadalom Alapítványokkal kapcsolatban álló személyekről alattomos és csalárd felvételek készültek, muníciót szolgáltatva a kormány félrevezető propagandakampányához. 

A korábban Soros-ösztöndíjas Orbán a hírt az alapítvány távozásáról úgy kommentálta, hogy

"emiatt nem hullat krokodilkönnyeket".

Mit tettek értünk a Soros-alapítványok?

Abszurd az abszurdban, hogy a Soros György Magyarországon született és a szocializmus alatt, 1984-ben hozta létre első alapítványát Magyarországon. Eddig sosem kényszerült ilyen módon kivonulnia egyetlen, még demokratikusnak mondott országból sem.

1991 és 1996 között az alapítvány több mint 5 millió dollárt fordított arra, hogy több tízezer általános iskolás gyermek ingyenesen juthasson reggelihez akkor, amikor számtalan család gazdasági nehézségekkel küzdött a kommunizmust követő átmenet időszakában.

1985 és 1995 között a Magyar Soros Alapítvány több mint 4,4 millió dollárt fordított arra, hogy könyvtáraknak, kórházaknak és más közintézményeknek fénymásoló gépeket szerezzen be, amellyel hozzájárult ahhoz, hogy az állami ellenőrzés dacára is megvalósulhasson a gondolatok és információk szabad áramlása. 

Az 1990-es években az alapítvány az egészségügyi ellátás korszerűsítését célzó nagyszabású programot támogatott, amelynek keretében ultrahangos diagnosztikai szkennerekkel sikerült ellátni Magyarország több kórházát.

Az új alapítvány a kommunizmus alatt ösztöndíjakat tudott nyújtani magyarok számára, akik így lehetőséget kaptak külföldi utazásokra és tanulmányokra. Az alapítvány ezen kívül könyvtárakat és tudományos kutatásokat is támogatott anyagilag. A Nyílt Társadalom Alapítványok anyagi támogatásának köszönhetően több mint 3200 magyar—többek között Orbán Viktor miniszterelnök—kapott lehetőséget külföldi tanulmányokra.

1989-ben enyhült a kormányzati kontroll, így az alapítvány már újonnan alakult civil szervezeteket és médiacsoportokat is támogatni tudott, miközben a magyarok az 1990 májusában tartandó szabad választásokra készültek. A kommunista rezsim bukása után a támogatási tevékenység már az oktatásügyi és egészségügyi reformra is kiterjedt, és mindemellett azoknak a magyaroknak is segítséget nyújtott, akik az akkor újonnan kialakult piacgazdaság megpróbáltatásaival küszködtek.

1997 és 2004 között, amikor a hajléktalan emberek között ugrásszerűen megnövekedett a TBC-megbetegedések száma, az alapítvány a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal partneri együttműködés keretében 40,000 ember szűrővizsgálatát tette lehetővé.

2010-ben Soros György közel egy millió euróval támogatta a vörösiszap katasztrófa károsultjait.

Az Open Society ma is támogat olyan magyar civileket, akik a független újságírásért vagy a korrupció és a diszkrimináció felszámolásáért dolgoznak.

Soros György több mint 250 millió dollárt adományozott a Közép-európai Egyetem (CEU) létrehozására. A Nyílt Társadalom Alapítványok ösztöndíjával eddig több mint 2100 magyar diák tanult a CEU-n.

2010-ben a Nyílt Társadalom Alapítványok 1 millió dolláros azonnali segélyt tett elérhetővé, miután az ajkai alumíniumüzem zagytározójának a gátja átszakadt, aminek következtében mérgező iszap zúdult a térségre, tíz ember halálát okozva.

A 2008-as pénzügyi világválságot követően Magyarországon az Open Society 8,6 millió dolláros sürgősségi támogatást nyújtott több mint 150 olyan helyi civil szervezetnek, amelyek a gazdasági és szociális problémák leküzdésében segítették a lakosságot.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2213966532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK23 2018.05.17. 16:37:47

A teljes átvilágítás a lényeg, de legalább bevallják:)

taga20 2018.05.17. 19:01:35

@FCUK23: a fityeszmaffiádat kéne átvilágítani, retek!

asztán bazdmeg néznél mint a jukinyúl, hogy mik derülnének ki:)))

FCUK23 2018.05.17. 19:41:46

@taga20: menj orvoshoz, taga, túlságosan frusztrált vagy :D:D:D

taga20 2018.05.17. 19:48:42

@FCUK23: nem érek rá, napközben melózok. próbáltam grácot is, de aszt mondták, hogy valami csúti geci minden időpontot lefoglalt:)))

FCUK23 2018.05.17. 21:04:17

@taga20: már majdnem komolyan vettem, hogy dolgozol, de látom, kitetted a mosolyt, mert ez tényleg kva nagy vicc. nincs az a balfasz, aki munkát adna egy ilyennek mint te.

taga20 2018.05.17. 21:12:45

@FCUK23: hát haver nem lehet mindenki olyan szerencsés, mint te, akinek az a melója, hogy itt bassza a rezet egész nap:)))

azé van bőr a pofádon, az tisztán láccik fityeszdroid!

kunzoo 2018.05.17. 21:26:44

Basszus micsoda infláció! Két cikkel lejjebb még csak 100 millió forintot költöttel Soros lejáratására, most már 100 millió Euro.t. Éjfélre lesz ez még 100 millió font is.

taga20 2018.05.17. 21:33:20

@kunzoo: szerintem a 100millió font is alá lenne becsülve.

nem, fityeszdroid?

megamedve 2018.05.18. 03:09:20

A fidesszel alapvetően 3 gond van.
- nagyon-nagyon sokat lop mindenből, amihez hozzáfér.
- a hatalomért bármire képes.
- rendkívül cinikus, és buta emberekkel van feltöltve, ezek elég irritálóak.

werecke 2018.05.18. 05:30:33

Ott kint nyiladozzanak a kafferoknak ! Ami a libsiknek rossz az nekünk jó.

Csepp a tengeriben · http://www.vasalobolt.hu 2018.05.18. 07:24:29

@taga20: Valószinüleg azért gátolják a nyilvánosságot

kunzoo 2018.05.18. 07:26:30

@taga20:
Nem vagyok fideszes. Ha valami baromság akkor az baromság. Egy nap alatt két cikkben 300 szoros eltéréssel írni ugyanarról....
Hasonló eset volt amikor a kerítés értelmetlenségéről volt szó. A b1 azt írta senki sem jön a HVG meg azt hogy nincs értelme mert így is ezrek jönnek. Itt ráadásul a saját cikkeik nem passzolnak.

LKerekes 2018.05.18. 08:30:17

Tényleg el is hiszitek ezeket a marhaságokat? Na ezért is lesz újra kétharmada a Fidesznek.

2018.05.18. 09:26:40

"Eddig sosem kényszerült ilyen módon kivonulnia egyetlen, még demokratikusnak mondott országból sem."

Vs.

""Nagyon régen volt, részletekre már nem emlékeszem. Alapvető benyomásom az volt, hogy Soros nagy veszélyt jelent a demokrácia építésére Csehországban. Nem volt kifogásom a prágai alapítványa ellen, de az egyetemét nagy problémának tartottam. Ennek ellenére el kell mondani, hogy Soros prágai egyetemét húsz évvel ezelőtt senki sem tiltotta be" - fejtette ki Václav Klaus.

Szerinte az egyetem azért távozott 1996-ban Prágából, mert az általa vezetett cseh kormány nem volt hajlandó teljesíteni az egyetem által követelt privilégiumokat. "Soros György és az általa pénzelt intézetek későbbi politikai tevékenysége a világ számos országában bebizonyította, hogy ez a döntés (a cseh kormányé) helyes volt" - szögezte le Václav Klaus a Lidové Novinyben."

"Az 1990-es években az alapítvány az egészségügyi ellátás korszerűsítését célzó nagyszabású programot támogatott, amelynek keretében ultrahangos diagnosztikai szkennerekkel sikerült ellátni Magyarország több kórházát.
Az új alapítvány A KOMMUNIZMUS ALATT ösztöndíjakat tudott nyújtani magyarok számára, akik így lehetőséget kaptak külföldi utazásokra és tanulmányokra. "

WTF????? Kommunizmus a '80-'90-es években idehaza? Ezt a 'cikket' valami bullshit generátorral randomizálták?

Európai téridő 2018.05.18. 09:46:28

"1991 és 1996 között az alapítvány több mint 5 millió dollárt fordított arra, hogy több tízezer általános iskolás gyermek ingyenesen juthasson reggelihez akkor, amikor számtalan család gazdasági nehézségekkel küzdött a kommunizmust követő átmenet időszakában." - Ez pofátlan eufemizmus. A Vadkelet esztendei nettó gazemberségek voltak, amelyek legfőbb haszonélvezői a pökhendi ex-poszt-elvtárs-útitárs-komprádor reformközgizdák és az általuk megideologizált "karvalytőke" volt, és a munkavállalók függő helyzetének, megalázásának a kialakítása és fokozása, és adósságcsapdába hajszolása volt.

maxval birca szürke balkáni proletár · http://bircahang.org 2018.05.18. 15:19:17

Ahol nem szeretik harácsoló gazemberek szarkeverését, az diktatúra?

MACISAJT 2018.05.18. 15:21:16

Lássuk soros bácsit és az ő Magyarországgal kapcsolatos "áldásos" tevékenységét
Hallott még valaki az un. Kékszalag Bizottságról?

Erről 1995-ben Rabár Ferenc volt pénzügyminiszter így számolt be a Magyar Nemzetben egy újságcikkben.

„Antall József szólt nekem 1990. februárjában, hogy lesz Londonban egy tárgyalás, melyet Soros György szervez és témája a magyar adóssághiány kezelési módja. A meghívót Soros György elküldte az akkor alakuló pártok közgazdasági szakértőinek. Tardos Márton fogta össze az utazási ügyeket, s tőle kaptam egy előkészítő anyagot, amelyet tudomásom szerint Szalkai István, az MNB korábbi elnökhelyettese készített. Az írást áttanulmányoztam, és konzultáltam róla Tardos Mártonnal. Ezután ment ki a csapat Londonba. A látogatás magánjellegű volt, noha az akkori kormány (a Németh Miklós vezette kormányról van szó) néhány szakértője is részt vett a csapatban. Az angol fővárosba Tardos Márton, Surányi György, Csillag István, Szalkai István, valamint jómagam utaztunk el, és Antall József kérésére csatlakoztak hozzánk az ő külföldi szakértői: Tar Pál és Osváth György.
Az 1990-es választások előtt esélyesnek tekintett pártok képviselőiből és a velük már kapcsolatban álló kormányzati szakértőkből tevődött ki a csoport.
A megbeszélések nemcsak az adósság kezeléséről, hanem a követendő privatizációs stratégiáról is zajlottak. A kétnapos londoni vizit keretében a Rothschild Bankházzal kizárólag a privatizációról tárgyaltunk. A második napon Soros György a Wallburg Bankház szakértőit hívta meg, és e társaságban ismertette az adósságállománnyal kapcsolatos téziseit. Az elképzelés gerince az előzetes tanulmányban is szerepelt már, lényege egy „debt equity swapping” művelet volt, azaz az adósságért a hitelkezelőknek magyar tulajdonnal fizettünk volna. Ez szorosan kapcsolódott a privatizáció kérdéséhez, hiszen a részvénytársasággá alakított magyar vállalatok papírjait kellett volna a hitelezők rendelkezésére bocsátani. Önkéntes hitel- vagy kamatelengedésre nem volt esélyünk. A velünk csak kicsit is szimpatizáló külföldi bankárok egyértelművé tették: az adósság-elengedési kérelmek csak rontanának a helyzeten.”

A Rabár interjúra ugyancsak a Magyar Nemzetben, 1995. augusztus 26-án válaszol Szakolczai György, a Budapesti Műszaki Egyetem közgazdász professzora. Szakolczai kijelenti, Rabárnak az a mondata, hogy „az 1990-es választások előtt esélyesnek tartott pártok képviselőiből és kormányzati szakértőkből tevődött össze a csoport” – nem felel meg a valóságnak.
„A lista, amelyet (Antall első pénzügyminisztere, Rabár Ferenc) megad, nem erősíti meg ezt az állítást. Az SZDSZ-t valóban képviselte Tardos Márton, a párt vezető gazdaságpolitikusa, ugyanakkor Osváth György és Tar Pál nem voltak az MDF tagjai, hanem Antall József későbbi miniszterelnök személyes barátai, vagy ismerősei. Hiába keressük itt a Fidesz, a kisgazdák és a kereszténydemokraták képviselőit, és jó lenne tudni, mi van Rabár úr azon mondata mögött, hogy „Soros György a meghívót elküldte az akkor alakuló pártok közgazdasági szakértőinek. Ezek mit válaszoltak? – és így tovább.”
Szakolczai megjegyzi még, hogy: „ezek a magánjellegűnek mondott beszélgetések meghatározták az ország sorsát!”
„A helyzet tehát az – folytatja Szakolczai, aki egyben a londoni látogatás végeredményét is ismerteti, hogy a Kékszalag Bizottság által megnevezett és semmiféle alkotmányos felhatalmazással nem rendelkező, és tárgyalásainak tartalmat mindeddig szigorúan homályban tartó csoport megbeszéléseinek (vagy akár hallgatólagos megállapodásainak) folytán alakultak ki a rendszerváltás utáni magyar gazdaság – sőt társadalompolitika – legfontosabb alapelvei! Ezek szerint Magyarország – és egyedül Magyarország: a.) nem kezdeményez adósságkönnyítést, b) elutasítja a reprivatizáció minden formáját, c) kizárja a széles rétegeket a nemzeti termelőtőke tulajdonából, és d) megindítja a nemzeti termelőtőke külföldiek javára való nagymennyiségű értékesítését, bevételszerzési célból.”

Hát így történt . Szerencsétlen antallékat úgy megzsarolták a sorosok , hogy ijedtükben még a kádár-grósz -fekete elődök adósságait és kamatos kamatait is bevállalták..
Miközben a lengyelek és a bolgárok röhögve felezték az államadósságukat...

És szegény boldogult Horn Gyula volt az aki megakadályozta hogy legalább az OTP ne kerülön a sorosok kezére....
Tény hogy a rendszerváltás után nem volt erős vezetőnk és a helyi komprádorok segítségével a sorosok, rothschildok, wallburgok rövid időn belül pont úgy szétkapták Magyarországot mint a szomszédban a jelcini Oroszországot, a berezovszkij, hodorkovszkij, guszinszkij , abramovics etc, oligarchák segítségével.
(Magyarországon a kaput végképp az un. suchmanositás csukta be, amikor energiapartól bankokig gyakorlatilag minden állami értéket eladtak..)

Szelid sunmalac 2018.05.18. 15:27:47

@MACISAJT: "pont úgy szétkapták Magyarországot mint a szomszédban a jelcini Oroszországot, a berezovszkij, hodorkovszkij, guszinszkij , abramovics etc, oligarchák segítségével." - ma pedig pont ezt teszik a lorinczek, szijjartok, tiborczok, vajnak. Gratulalok! Arrol nem is beszelve, hogy az mdf aldasos privatozaciojanak koszonhetoen maffiozok es ingyenelo gerinctelen fergek jutottk ingyen vagyonokhoz, a kisemberek lofaszt nem kaptak es errol nem a soros tehetett. az mdf menthetetlen volt ugy, ahogy volt. Amugy megkerdeznem: az orban apja mikor jutott a murvabanyahoz? Emlekszel meg?

Szelid sunmalac 2018.05.18. 15:28:54

@Szelid sunmalac: Meg pesze a csanyi, a simicska es a pinter? Na?

pánpéter 2018.05.18. 15:39:17

Egy gátlástalan spekuláns nemzeti érdekekkel ellentétesen cselekvő “civil” szervezetei veszik a sátorfájukat, és kitakarodnak a hazánkból. Ez így teljesen rendben van. Ez a szar blog meg süllyedt még egy szintet...

DFK 2018.05.18. 15:42:31

Közben bomlik az ellenzék: megszűnik a Párbeszéd frakció, mert Bősz Anett kilép. Nagyon jó hétvégének nézek elébe!

zokogjatok 2018.05.18. 15:49:30

Az open society alapítvány támogatja pl. az atomcsapda blogot is, már eleve ezért megérdemlik hogy eltűnjenek a faszba.

Szelid sunmalac 2018.05.18. 15:59:15

@pánpéter: "Ez a szar blog meg süllyedt még egy szintet... " - most hogy mar te is is itt vagy...

2018.05.19. 13:02:12

@Szelid sunmalac: "Arrol nem is beszelve, hogy az mdf aldasos privatozaciojanak koszonhetoen maffiozok es ingyenelo gerinctelen fergek jutottk ingyen vagyonokhoz, a kisemberek lofaszt nem kaptak es errol nem a soros tehetett. az mdf menthetetlen volt ugy, ahogy volt."

Közvetve igen, meg a liberális csatlósai (szdsz) Azzal, hogy felturbózták a privatizációt, mondván az adósságot átütemezni ne adj isten mérsékelni nem szabad, azonnal fizetni kell. Ész nélkül szórták szét a vagyont, mint a pelyvát. A nagyobb falatokat vitte a NyEu hiéna horda, hogy béke legyen, a resztlit szétdobták az istenadta nép között. Olyan konstrukcióban, ami rövid időn belül garantálta azt, hogy újra koncentrálódni fog az a vagyonhányad is. A 'liberálisok' folyamatosan verték a tamtamot, hogy az állam rossz gazda, mindent privatizálni kell. Antallról meg inkább semmit...
süti beállítások módosítása