B1 blogcsalád



Egyszerre megy az alaptörvénybe a kereszténységgel ellentétes és keresztény kultúrát védő módosítás

2018. június 14. - Mr Flynn Rider

A logika sosem volt a Fidesz erőssége. De folyamatos kampány van, ilyenkor semmi sem számít. hajlektalan_jezus.jpg

Úgy próbálja a Fidesz tematizálni a közéletet évek óta, hogy újabb és újabb, a társadalmat megosztó kérdésben foglal állást. Ráadásul, ahogy korábban megírtuk, az egyetlen dolog, amiben a Fidesz-kormányzás eredményt tudott felmutatni az elmúltnyolcévben, az a propaganda. A folyamatos kampányolás annyira fontos, hogy most még az alaptörvényt is módosítják miatta - hetedszerre.

Az egyik módosítással megtiltják az életvitelszerűen közterületen tartózkodást; kiegészítésként egy másik passzushoz hozzáírnák azt is, "a közterület közcélú használatát" védené az állam és a helyi önkormányzat azzal, hogy törekszik valamennyi hajléktalan számára szállást biztosítani.

A másik pont, hogy megszűnik a magyar állam egyházi semlegessége, az állam és az egyház szétválasztása. A szöveg ugyanis azt tartalmazza majd, hogy

"Magyarország önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége."

Ezzel Magyarország a XXI. századból visszalép a XIX. századba, amikor a jogalkotók először választották szét az államot az egyháztól.

A közterületen a tilalom ellenére tartózkodó hajléktalanok szankcionálásáról a szövegben nincs szó, de az Alaptörvény módosítása után az önkormányzatok saját hatáskörben nyugodtan hozhatnak majd olyan rendeleteket, amelyek kifejezetten büntetik a hajléktalanságot.  

A HVG felhívja a figyelmet, hogy az Alaptörvény hetedik módosításával eredetileg a következő fontosabb elemek szerepeltek: 

 

  • Az Alaptörvényben rögzítik, hogy nem kaphat menedékjogot az, aki olyan országon keresztül érkezik Magyarországra, ahol nem volt kitéve üldöztetésnek
  • A menedékjog biztosításának alapvető szabályait sarkalatos – vagyis kétharmados – törvény határozza meg
  • A menedékjog elbírálásának feltételeit is sarkalatos törvény határozza meg
  • Rögzítik, hogy a rendőrség is részt vesz a jogellenes bevándorlás megakadályozásában
  • A közigazgatási bíróságokat is a gránit szilárdságú Alaptörvénybe vésik
  • Útmutatást adnak a bíróságoknak a jogértelmezéshez
  • A szomszédokra hivatkozva korlátozni lehet a gyülekezési jogot
  • Az állam jogi védelemben részesíti az otthont
  • Az Alaptörvény módosítása mellett benyújtották a Stop Soros törvénycsomagot is, amely bizonyos elemeiben szigorúbb, mint a korábbi elképzelés volt, azonban két olyan fontos pontot kivettek, amely miatt a Velencei Bizottság vizsgálatot folytatott. 

Abszurd az abszurdban, hogy

olyan képviselő vetette fel a hajléktalanság betiltását, aki az egyik leggazdagabb.

Bajkai István - az Orbán-család ügyvédje, egyébként -  a kampányban tojást, tejet és sonkát osztogatott, hogy szociális érzékenységét és emberközeliségét villogtassa; kedden ő vetette fel a témát egy sajtótájékoztatón. Bejelentette, a Fidesz azt kéri a kormánytól, hogy a most zajló alkotmánymódosítási folyamatban teremtsék meg annak jogi feltételeit, hogy ne legyen a jelenlegi formában megengedett az életvitelszerű közterületen tartózkodás. Bajkai a sajtótájékoztatón gálánsan felülemelkedve a tényeken azt bizonygatta, hogy minden hajlék nélküli ember számára biztosított a szálláshely és a munkalehetőség (ez nem igaz, Budapesten például 30 ezer hajléktalanra jut 10 ezer szálláshely, ráadásul aligha képes egy életvitelszerűen az utcán élő ember munkát találni magának – ha egyáltalán keres).

A Város Mindenkié csoport egyik aktivistája, Misetics Bálint a hvg.hu-nak azt mondta, a hatóságok már most is fel tudnának lépni a közterületen élőkkel szemben, ehhez nincs szükség módosításra. Szerinte

ez inkább "hecckampány" lesz, az önkormányzati választások előtt tapasztalható nekibuzdulás.

A felvetés ellen a Társaság a Szabadságjogokért is tiltakozott. Álláspontjuk szerint a mostani Alaptörvény is lehetőséget ad a hajléktalanság kriminalizálására,

"a hajléktalanság ellen nem a büntető igazságszolgáltatással, hanem szociális eszközökkel kell az államnak fellépnie."

Kérdéses az is, hogyan egyeztetik össze a kereszténydemokráciát, a keresztény kultúra védelmét a fideszes politikusok azzal, hogy az alaptörvénybe emelik a legelesettebbek büntetését.

Blogunk egyik állandó társszerzője, Gábor György vallásfilozófus egy Facebook-posztjában mindenesetre egy szobrot és egy idézetet ajánlott a fideszes képviselőknek megfontolásra.

Timothy P. Schmalz kanadai katolikus szobrász Homeless Jesus (Hajléktalan Jézus) c. alkotásának fotóját (cikkünk fő képén).

A szobrász, aki amúgy Ferenc pápának ajándékozta a munkáját, elmondta, hogy a művet az evangélium alábbi sorai ihlették:

„Éhes voltam és adtatok ennem. Szomjas voltam és adtatok innom. Idegen voltam és befogadtatok. Nem volt ruhám és felruháztatok.”

Az Emberfia, hogy értelmezze a szöveget, még hozzátette:

„Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.”

Aztán azt mondta:

„Mert éhes voltam és nem adtatok ennem. Szomjas voltam s nem adtatok innom. Idegen voltam s nem fogadtatok be. Nem volt ruhám, s nem ruháztatok fel… Bizony mondom nektek, amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek. Ezek örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.”

(Máté 25,35-46) 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1114047316

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Zsidó Istent imádsz? 2018.06.15. 13:44:56

"Isten" nevét ki ne mondd, mert még kiderül, hogy egy zsidó istent imádsz! Ja és ez tagadásnál is igaz. Isten = gyűjtőfogalom 1. emberek által teremtett fő mítoszlények 2. egy kényszerképzet Brian élete(HUN)- Kövezés

Trackback: Működnek a Gyógyító Vakcina Gondolat Vírusaink. 2018.06.15. 09:52:04

"Jézus is egy mesehős" ezt terjesztik már a Keresztyén Humor fb oldalon is. Beértek a Gyógyító Vakcina Gondolat Vírusaink. A humoros  Gyógyító Vakcina Gondolat-Vírusok terjesztésének nyomdokain mára már számtalan facebook és egyéb internetes old...

Trackback: Erkölcstelen kereszténység 2018.06.15. 09:39:33

A judeo-kereszténység erkölcsi elítélésének alapjai: 1. Amennyiben a bibliai judeo-keresztény Isten, azaz  JHVH - Jáhve (JHVH = Jáhve = Jehovah = Jehova = Adonáj = Elochim = Eloah = Elohim = Necach Izrael ... ) meghalt Jézusként, akkor végül i...

Trackback: Ateizmus mint tagadásvallás képekben 2018.06.15. 09:32:16

  Isten = gyűjtőfogalom 1. emberek által teremtett fő mítoszlények 2. egy kényszerképzet                                                                 ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.15. 12:57:25

@felső határ nincs: "a kormany mondja ugy lesz akkor ugy lesz, azt jonapot"

Pontosan. Börtönbe az összes hajléktalannal, probléma NER-kompatibilisen megoldva.

Sir Galahad 2018.06.15. 12:59:52

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Pont azt kérdeztem, hogy az ilyen esetekre van-e jobb ötleted, mint a "hülye náci törvény". És mint látható, nincs, tehát lehet, hogy mégse olyan hülye meg náci az a törvény.

nnnnnnnn 2018.06.15. 13:21:37

"az egyetlen dolog, amiben a Fidesz-kormányzás eredményt tudott felmutatni az elmúltnyolcévben, az a propaganda"

amit meg ti tudtatok felmutatni az az államcsőd, az emberekre lövetés és az imf hitel volt :D
akkor ki a jobb? :P

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.15. 13:21:55

@Sir Galahad: "van-e jobb ötleted, mint a "hülye náci törvény". "

Persze. Pont azt írtam.

morph on deer 2018.06.15. 13:23:32

@felső határ nincs:
“ na de akkor mit ugacc bele teged nem erinto kerdesekbe?”

Miért, te hajléktalan vagy, azért szólsz hozzá?

Azért szivi, mert az alapvető probléma mindenkit érint, mindenhol!
Ez pedig az, hogy hogyan bánik a mindenkori kormányzat a honfitársaink azon részével, akik ilyen vagy olyan okból lezuhantak a létezési lehetőségek aljára!

Ez “csupán” azt jelenti, hogy pár százezer magyar állampolgárt - tehát honfitársainkat - nemes egyszerűséggel a szemétbe dob pártunk és kormányunk, holott csupán az ótvaros plakátkampányra költött összegből jelentősen lehetne segíteni rajtuk.

De ők nem fontosak, gondolom azért, mert nem fociznak. Még jobb lenne, ha mondjuk Erdélyben fociznának, mert akkor biztosan ömlene hozzájuk a pénz...

Persze napközben megetnének vonatozni Felcsútra is, az mindjárt kétszeres haszonnal is járna!
A vonatnak van tereje, tehát nem áznának ha esik, közben pedig úgy nézne ki, mintha lennének utasok, azaz lenne értelme az egésznek.
De talán majd most, a pálya meghosszabbítása után...

Egyébként neked, mint öntudatos magyar hazaffynak hová tűntek a magyar nyelvre jellemző ékezetek a szövegeidből?
Csak nem vagy egy migránsbolsisorosbérenc külhoni ügynök?
Csak kérdem, a társalgás kedvéért.
(Mi grafománok már csak így szoktuk ;)))

Fülig José 2018.06.15. 13:26:12

@nnnnnnnn: pont ez az! mindkettő egyformán szar, csak amíg a szocik szépen eltűnnek a balfélen, ti oltárra emeltétek a csúti gecit és csókolgatjátok a lába nyomát... émelyítő

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.15. 13:27:40

@nnnnnnnn: "ki a jobb?"

Most komolyan, a geci ázsiója már a fideSSfasszopóknál is olyan alacsonyan van, hogy szerintetek is csak az elkúró rosszabb nála?

morph on deer 2018.06.15. 13:35:58

@Sir Galahad:
“mert az, hogy van elég hely, még nem garancia arra, hogy a hajléktalanok be is mennek a szállóra.”

Persze hogy nem, ez így igaz.
Meg az is, hogy ez elsősorban amiatt van így, met ez a sors qrva keményen hat a személyiségre, azaz a leggtöbbjük biztosan komoly pszihés problémákkal terhelten él. Alig hiszem, hogy pár százaléknál nagyobb arány az, amelyik egészséges tud maradni, beleértve az alkoholizálást is. (Hiszen hány nem hajléktalan alkoholbeteg is van, ezeknek meg néha nem marad más, akár fájdalmcsillapító vagy altató helyett is..)

Magyarul: ezt a problémát tiltó rendeletekkel meg parancsokkal nemcsak megoldani, de kezelni sem lehet. Ez ennél jóval sokrétűbb, mert nem csak arról van szó, hogy ne essen rá valakire az eső.

Nem hiszem, hogy máshol a világban ezt ugyanígy, alkotmányos törvénnyel próbálnák orvosolni, pontosabbsn kizártnsk tartom, hogy igen.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.15. 13:38:40

Alapvetően itt az egész egy ballib hisztéria.

A luxusban élő ballib elit komolyan elhitte, hogy hajléktalannak lenni valamiféle sajátos kisebbségi lét, megtapsolandó szubkultúra, melyet meg kell őrizni.

morph on deer 2018.06.15. 13:43:15

@nnnnnnnn: "ki a jobb?"

Természetesen az orbán!
Nemcsak jobb, egyenesen szélsőjobb!
Na ezt űberelje valaki!

Sőt, ha így megy tovább, ő lesz a “legszélsőjobb”!
Csodás, mi?

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.06.15. 13:48:19

@Empatikus Állatbarát:
"Isten" nevét ki ne mondd, mert még kiderül, hogy egy zsidó istent imádsz! Ja és ez tagadásnál is igaz. Brian élete(HUN)- Kövezés

Sir Galahad 2018.06.15. 13:49:14

@morph on deer: Az már egy következő lépés, hogy akiken még lehet, azokon segítsenek, vezessék vissza őket a normális életbe. Oké. De az első az, hogy a hajléktalan menjen be a szállóra, ahol a lehetőség megvan a fürdésre, ruhamosásra, satöbbi. Az a baj, hogy többnyire már ez az első lépés sem megy, és eddig még senki nem mondott jobbat annál, mivel érjük ezt el törvényi szabályozás helyett.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.15. 13:52:52

@morph on deer: Ezzel vitatkoznék. Rasszista bolsevik a fideSS. Kevés jobboldali értéket tud felmutatni. És felhívnám arra is a figyelmet, hogy a jobboldaliság nem egyenlő a konzervativizmussal. Mondjuk a neoliberális rájuk illik, de ettől se lesznek jobboldaliak. A maffia meg végképp nem jobboldali formáció.

felső határ nincs 2018.06.15. 13:55:58

@morph on deer: Engem az erdekel hogyan banik a hatalom az adofizetokkel, ellenben le se szarom hogyan banik az allam csecsen logokkal.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.15. 13:59:40

@Sir Galahad: "akiken még lehet, azokon segítsenek"

Mindenkin lehet segíteni.

"vezessék vissza őket a normális életbe."

Az az igazi sikertörténet.

"az első az, hogy a hajléktalan menjen be a szállóra"

Nem az "első". Az első, hogy odamész hozzá, feltérképezed a problémáit, és kidolgozol egy megoldást. Mondom, hogy karhatalommal, hülye törvényekkel nem tudsz semmit megoldani. Képtelen vagy felfogni.

Egyébként ehhez normális szállók is kellenének, ami nincs.

Trollie 2018.06.15. 14:02:17

@vilagnezet.blog.hu: Sajnálom, hogy beteg családban nőttél fel és emiatt mindenkit gyűlölsz... :(
Ezért nem kellene engedni homoszexuálisoknak/drogosoknak, hogy gyereket neveljenek mert akkor nem kellene hozzád hasonlóan szenvedniük...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.15. 14:02:23

@felső határ nincs: "Engem az erdekel hogyan banik a hatalom az adofizetokkel"

Hát akkor sokat emlegetheted a csúti geci kurvaannyát, mert elég szarul bánik az adófizetőkkel.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.06.15. 14:06:25

Ha KERESZTÉNY vagy abban hiszel, hogy valami kozmikus zsidó zombi örök életet adhat neked, ha szimbolikusan eszel a húsából és telepatikusan megüzened neki, hogy elfogadod őt mesterednek, és aki így cserébe eltávolíthatja a gonoszt a lelkedből, ami azért került oda, mert egy oldalbordádból lett nőt meggyőzött egy beszélő kígyó, hogy egyen a zsidó zombi apjának a varázsfájáról.

Ez teljesen hihető, világos és kicsit sem nonszensz!

2018.06.15. 14:08:23

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "nem hülye náci törvényeket."

:) Kicsit sokat használod indokolatlanul a 'náci' jelzőt. Hülyébb vagy már, mint Brendel..

"Hát akkor sokat emlegetheted a csúti geci kurvaannyát, mert elég szarul bánik az adófizetőkkel."
Ilyen ez a kormány... 8 millió éhező, sanyargatott adófizetők, krematóriumok felé menetelő hómlesszek...oszt az ellenzéki tábor összesen csak úgy volt képes hasonló számú szavazat begyüjtésére, hogy nagyvonalúan rehabilitáltál az addig habzó szájjal nácizott Jobbikot..

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.15. 14:10:46

László (52)
- Tavaly karácsony óta nem iszom. Mert az volt az összes gondom, hogy ittam, ezért vesztettem el mindenemet. Sokszor nekifutottam, sokszor próbálkoztam, voltam sokszor elvonón, de három hónapos absztinens időszakok után mindig újra elkezdtem inni. Most meg saját magamtól szoktam le, nem az elvonón mondta az orvos. Tudatosult bennem, hogy magamat kell megváltoztatni, nem a környezetet, úgyhogy karácsonykor abbahagytam. Azóta dolgozom és kerestem egy fizető szállót, mert utcán is laktam itt kint az Oktogonnál.
- Mi változott, hogy most sikerült?
- Az ember minden baját próbálja a külvilágra fogni, de ez nem működik. Saját magában kell keresni a problémát és úgy kell megváltoztatni a dolgokat. Nem a világot, hanem magamat.
- Mi a terve a jövőre?
- Most az a célom, hogy egyelőre ezt a fizetős szállót tartsam, mert két évig maradhatok. A Vérmezőn dolgozom a kertészetnél, ott talán fölvennének állandóra. Az százhúsz ezer, nem ötvenkettő, mint a közmunka-program; adnak cafeteriát, adnak bérletet. És akkor talán rendbe tudom hozni az életemet. Tehát nagy célom nincs, egyelőre csak az absztinencia, meg az, hogy dolgozzak minden nap.

www.homelessofbudapest.hu/

2018.06.15. 14:11:00

@TanNé: Bár nem vagyok sem hívő, sem vallásos, de úgy érzem, kicsit nagyvonalúan egyszerűsítesz. A kereszténység azért egy picit komplexebb ennél. életszemlélet, kultúra, hagyomány..

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.15. 14:12:11

@Womb Raider: "sokat használod indokolatlanul a 'náci' jelzőt. "

Sajnos nem indokolatlanul. Túl sok a náci. Nem mondhatom rájuk, hogy keresztény, mert nem azok.

Fülig José 2018.06.15. 14:12:23

@Sir Galahad: "hogy a hajléktalan menjen be a szállóra, ahol a lehetőség megvan a fürdésre, ruhamosásra, satöbbi. "
látod, EZ a baj...te el sem tudod képzelni, hogy valaki nem akar a NAAAAGY narancsos család része lenni... te megszoktad, hogy megmondják, mikor szavazz, tapsikolj, vonulj, gyűlölj vagy kefélj, de esetleg más nem szereti ezt. annak ellenére, hogy darabra kevesebben vagytok ti, családtagok mint a "mindenki más", a gazdád számmisztikája miatt egyeduralkodó, többség, MAGYAR meg mittomén mik vagytok, persze a mindnetudás is egyedül a ti birtokotokban van. megnézheted pl. a felső határtalan idióta hozzászólásait kissé feljebb...próbáltok erőből megoldani mindent, de minél nagyobb az igyekezet, annál nagyobb az ellene ható erő. én is utálom a csöviket, az itt megforduló fotelnáciknál mindnél jobban ismerem a helyzetet, de most, hogy a zsebduce előállt 12.659. agymenésével, hát inkább kerülgetem őket. mert ez megint csak síngörbítés, adtok a szarnak egy pofont, kreáltok egy ellenséget (a migráncs apokalipszis idén elmaradt, sajnos), nektek van miért óbégatni, a főnökök meg újabb megyéket lopnak el. nem csak tőlem-tőletek is, de ti fel sem éritek ésszel.

2018.06.15. 14:12:42

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Páfff... komolyan ezzel jössz? Aztán ez mennyire általános? Mint a néger villamosvezető? Miért nem a csepeli gyilkosokat hoztad illusztrációnak?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.15. 14:12:55

Tímea (44)
- Kétezer-hétben elváltam, utána elmentem egy barátnőmhöz, de ott nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogy számítottam, és azért jöttem föl Pestre. Óbudán egy magánháznál takarítok, szállón lakom a Rév utcában, úgyhogy nem az utcán vagyok.
- Volt már az utcán is?
- Igen, egy évet, a mostani párommal. Sajnos ő most is kinn van, mert olyat csinált, hogy kitiltották fél évre. Felborította a csocsóasztalt. Júniusban jöhetne vissza, de azt mondta, hogy nem jön. Most azt beszéltük meg, hogy ha majd bejön a téli időszak, akkor elmegyünk a Kunigundára, Óbudára, páros szállóra. Ott is voltunk már, de onnan azért jöttünk el, mert olyan szomszédokat kaptunk, hogy füveztek, ittak és akkor állandóan verekedtek. Nekem a munkahelyem végett jó lenne visszakerülni oda, mert Újpestről Óbudára járni minden nap vagy minden másnap, azért nehéz meg fárasztó.
- Ha újrakezdhetné az életét, mit csinálna másképp?
- Máshogy mennék férjhez. Mert végül is ott kezdődött az egész, hogy rosszul mentem férjhez.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.15. 14:13:52

Ferenc (70)
- Senkit nem tudok hibáztatni, én rontottam el a dolgokat. Tönkrement a házasságom, mindenem, volt kocsim, volt telkem, és sutty… annyi, vége.
- Mit rontott el?
- Hát az egész életemet!
- Na de mégis? Csak volt valami, amit el tud mesélni.
- Roppant egyszerű, de nagyon hosszú történet.
- Mit kellett volna másképp csinálnia?
- Most már semmit. Örülök, hogy élek, minden nap egy ajándék.

felső határ nincs 2018.06.15. 14:14:19

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: aki 120ezret keres az az allam csecsen log, hat meg ha alkesz

azaz ennek a melosnak a nemetekhez exportalasa szirkent jo uzlet lenne az adofizetoknek

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.06.15. 14:14:32

@Womb Raider:

pontosabb és jobban megfelel a valóságnak:
életszemlélet? - Inkább halál és zobikultusz
kultúra? - Inkább kultúra ellenes
hagyomány? - plagizálás az egész, korábbi vallásokból lopkodták össze

Sir Galahad 2018.06.15. 14:17:26

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Az első, hogy odamész hozzá, feltérképezed a problémáit, és kidolgozol egy megoldást." Na ez az, ami az esetek nagy részében nem fog működni, mert azt fogja mondani a hajléktalan, hogy köszönöm, semmi szükségem rá, jó nekem itt az utcán, inkább adj egy kis aprót. A törvény azért kell, hogy kénytelen legyen legalább a szállóra bemenni - a többi nem bánom, legyen választás kérdése, de ez ne. Neki is jobb, a többi embernek is, ha nem az utcán él. Egyébként meg persze, abban igazad van, hogy kellenek hozzá normális szállók, és azon el lehet vitatkozni, hagy van-e elegendő számú és minőségű. Kötözködés meg zsigeri ellutasítás helyett ez lehetne egy értelmes kritikai hozzáállás alapja.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.15. 14:17:46

@Womb Raider: "ez mennyire általános?"

Még mindig nem érted. Roppant kemény a kobakod. Mindegyik MÁS történet, mindegyikre egyéni megoldás, terápia kell. Komplex megoldás kell sok szakterület összedolgozásával. szociális segítő, közgazdász, pszichológus,. pszichiáter, addiktológus, ... A fideSS nem megoldani akarja - hülye náci törvényekkel nem is lehet, talán már érted -, csak a gyűlöletüknek kell célpont.

Fülig José 2018.06.15. 14:19:42

@Womb Raider: "oszt az ellenzéki tábor összesen csak úgy volt képes hasonló számú szavazat begyüjtésére, hogy nagyvonalúan rehabilitáltál az addig habzó szájjal nácizott Jobbikot"
téged, mint igaz MAGYAR hithű fideSSest nem bizonytalanítanak el holmi adatok, ugyi..?

"Fidesz: 49,27 százalék, 2 824 206 szavazat"

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.15. 14:21:59

@Sir Galahad: "Na ez az, ami az esetek nagy részében nem fog működni, mert azt fogja mondani a hajléktalan, hogy köszönöm, semmi szükségem rá, jó nekem itt az utcán, inkább adj egy kis aprót."

Pontosan. Ehhez kell a szakember, képzett szociális munkás, aki ELŐSZÖR!!!! is ki tud alakítani vele egy kapcsolatot, stb. Érted most már?

"kellenek hozzá normális szállók, és azon el lehet vitatkozni, hagy van-e elegendő számú és minőségű. "

Ez egy szükséges, de nem elégséges feltétel. Igen, kellene elég számú, és ugyanakkor elég jó minőségű, hogy hívogató legyen, ne elrettentő.

2018.06.15. 14:23:10

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Hülye duma... valamiért mégis az "áldozat hómlesszt" hoztad példaként :)
A szerencsétlen számkivetettet, akit a bőgatyás nácik kitaszítottak fasiszta diktatúrájukból.
Az arányok a lényegesek, csak te lehetsz olyan hülye, hogy kiragadsz egy amúgy nem általánosan jellemző példát.
Kezdesz olyan lenni, mint a Melegh cimborád és így születnek a legendák a atomtudós-nőgyógyász migránsok áradatáról, akik elhozzák a fényt a sötétségben támolygó ugarlako magyaroknak.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.15. 14:24:03

Csaba (28)
- Gyerekkorom óta van probléma a látásommal, de csak huszonhat éves koromban kaptam ezt a diagnózist, hogy látóideg-sorvadásban szenvedek.
- Mennyit lát?
- Jobb szememmel szinte már semmit, a ballal még úgy-ahogy tájékozódom.
- Munka?
- Amióta Budapesten élek, három munkahelyem volt. Fogyatékosként nagyon nehéz elhelyezkedni.
- Jövedelme akkor nincs?
- Csak az, amit itt összegyűjtök. Nagyon nehezen megy, főleg, ha valaki szeretne többre jutni, azt lelkileg nagyon megviseli. Én ettől már teljesen depresszióssá váltam, bár ezt nem mutatom az emberek felé, mert tisztában vagyok vele, hogy mindenkinek megvan a maga baja. A legjobban annak örülnék, ha valaki lehetőséget adna, hogy kitörjek ebből; ha tudna nekem biztosítani egy olyan munkahelyet, ahol nem probléma, hogy nem látok tökéletesen.
- Hol éjszakázik?
- Budaörsön, felüljáró alatt egy sátorban.
- Nem számíthat senkire?
- A mai napig nem tudok semmit a valódi szüleimről, a családomról, nem tudom, hogy valójában hova tartozom. Jelen pillanatban egymagam vagyok a nagyvilágban és csak magamra számíthatok.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.15. 14:24:39

Zoltán (40)
- Nyáron kerültem ide az utcára sajnos, külön lettem a családomtól, három gyermekem van, Borsodból származom.
- Mi történt?
- Az élettársam félrelépett, aztán nem bírtam elviselni és azt mondtam, inkább otthagyom a családot, a lakást és mindent.
- Munkája volt?
- Persze. Voltam a General Electric-nél, mint elektronikai műszerész, voltam a kertészetnél, nagyon sokféle munkakörben dolgoztam, csak hát sajnos nem jól választottam párt magamnak.
- Ha volt munkája, miért nem maradt ott Borsodban?
- Nem bírtam nézni, hogy a három gyerekem ott szaladgál és egy másik apuka neveli…

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.15. 14:25:16

Ilona (54)
- Kirúgtak mindenhonnan, nincs semmi jövedelmem. Itt vagyok az utcán, öt éve.
- Hol dolgozott?
- A lámpagyárban, meg mindenfelé.
- Családja van?
- Van, három.
- Három gyerek?
- Igen, három gyerekem van. Már felnőttek.
- Nem segítenek magának?
- Nem.
- Hogy élnek? Tudnának segíteni?
- Nem tudom, régóta nem találkoztam velük. De itt az emberek segítenek.
- Fel tud kelni?
- Nem. Fáj a lábam. Voltam kórházban, le akarják vágni.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.15. 14:26:10

Kati (62)

- A férjem meghalt, özvegy lettem, semmiféle jövedelmem nem volt, a lakást elárverezték és sajnos itt kötöttem ki, már két éve.

- A férje után sem kapott nyugdíjat?

- Az özvegyi nyugdíj egy év után lejárt, alanyi jogon meg nem kaptam, mert hiányzik hozzá pár év munkaviszonyom; viszont a koromnál fogva meg már nem alkalmaznak sehova sem. Ördögi kör.

- Munkája volt korábban?

- Persze. Húsz évig adminisztrátor voltam az ÁFOR-nál, aztán amikor MOL lett belőle, leépítettek. Utána elvállaltam én mindent, még takarítást is.

- Gyerekek?

- Van két felnőtt gyerekem, de mióta anyuka nem tudja őket szponzorálni, egyik itt, másik ott. A fiam addig lakott velem, amíg kaptam az özvegyi nyugdíjat, aztán amikor már nem volt pénz, akkor szépen lelépett.

- Hol éjszakázik?

- Itt az aluljáróban. Szállóra most próbálok bekerülni, legalább a télre. Még el kell intézni az orvosi papírokat. Nagyon sok a jelentkező, mert sajnos sok a hajléktalan.

2018.06.15. 14:26:23

@Fülig José: Ahh...szóval akkor az "ellenzék" 50.73%-át söpörte be a szavazatoknak (listán.. tegyük hozzá..) Amiből a Jobbik nélkül mennyi is lenne?
Fidesz------------Jobbik--------a resztli
2 824 206 1 092 669 682 602

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.15. 14:26:53

Dezső (39)

- Elvették a lakásunkat, nincs albérletre pénzünk, aluljáróban alszunk a feleségemmel, négy gyerekem van, nincs munkám… mit mondjak magának egyebet?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.15. 14:28:12

Valéria (52)

- Majdnem harminc éve élek az utcán.

- Harminc éve?

- Igen. Közben voltak azért normális időszakok, de igen, harminc éve vagyok ebben a helyzetben. Édesapám, édesanyám veszekedtek, bekerültem egy intézetbe, aztán szökdöstem, utána volt egy élettársam, akivel tizennyolc évig éltem, az meghalt, utána megint fölkerültem ide az utcára.

- Hol éjszakázik?

- Egy elhagyatott házban. Van egy nagy szoba, fölraktam egy sátrat, a mostani élettársammal ott élek, jól vagyunk, hála Istennek, nem fázunk.

- Nem zavarják magukat?

- Nem, mert ismernek minket a rendőrök, tudják, hogy nem drogozunk, rendet tartunk. Olyan szép szobám van, hogy nem tetszene elhinni! A rendőrök is megdicsértek, hogy milyen kulturáltan élünk!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.15. 14:29:05

És mindegyik mellé fénykép is van, mindegyik 20 évvel idősebbnek néz ki a koránál. Nem élet ez.

felső határ nincs 2018.06.15. 14:29:49

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: jobb lenne mindenkinek ha gyorsan veget ernenek a szenvedeseik

felső határ nincs 2018.06.15. 14:31:55

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: egyaltalan nem kell semmilyen kepzett szakember, meg allami kez

Akit a csaladja nem hoz vissza azt az allam csilliardokert se fogja visszahozni a nyomorbol

Azaz, egyhazak, samaritaniusok, s a csalad dolga ez, az allam ne koltson erre teljesen felesleges.

2018.06.15. 14:32:45

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Nem élet ez."

Vitatta ezt bárki is? Nem kilövési engedélyt adott a kormány, hanem megfogta a dolog végét és megpróbálnak rendet tenni. Ehhez kell jogalap , mert sokan inkább a 'szabadsgot' választják.

Fülig José 2018.06.15. 14:33:53

@Womb Raider: ezt a számmisztikát tartogasd a gy.p.-s klubtársaknak, szöszi...ti a kisebbség vagytok, mégis többségként definiáljátok magatokat. a 25 év alatti korosztály egyértelműen elutasítja a diktatúrát, a fideSS szavazóbázis gerincét a nyomorult, átb.szott nyuggerek adják, uh. kijelenthetjük: az idő nem nektek dolgozik. (megvan, vagy lerajzoljam?) ennek megfelelően nem jó stratégia ennyire óbégatni...

2018.06.15. 14:35:08

@felső határ nincs: De! Igenis költsön, mert egy ilyen fokú problémát csak állami háttérrel és valódi civilek közreműködésével, szakemberek bevonásával lehet eredményesen orvosolni. Viszont jogi keretek nélkül ez nem lesz elkezdhető.

2018.06.15. 14:36:11

@Fülig José: Nem te vagy a legélesebb kés a fiókban :) talán ezért nem hat rád a brain drain. A tények makacs dolgok, pubi.

felső határ nincs 2018.06.15. 14:37:51

@Fülig José: lefosom a focit, meg a tobbi sportot. A TV nem epit izmot.

Fülig José 2018.06.15. 14:38:20

@Womb Raider: egyről beszélünk, csak mást tartunk ténynek. én a számoknak hiszek, te a vajdádnak...nem vagyunk egyformák

felső határ nincs 2018.06.15. 14:39:23

@Womb Raider: hat jo lenne vmi peldat latni arra hogy az allam akar egy hajlekony eletet is megoldotta, akarhol a vilagon

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.15. 14:39:31

@felső határ nincs: Nem kívánom neked, hogy a társadalom úgy viszonyuljon hozzád, ahogy te az embertársaidhoz. Amilyen szívtelen vagy, csak fideszes lehetsz.

2018.06.15. 14:40:29

@Fülig José: Áááá... néccsak Ciccca!! Itt egy náci, aki cigányozik !

"csak mást tartunk ténynek. én a számoknak hiszek"

No, lássuk, te mit olvastál ki a számokból?

felső határ nincs 2018.06.15. 14:42:59

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Nem vagyok semmilyen part tagja vagy szurkoloja de a Fideszre szavaztam 2002 ota, miota szavazhatok.

Nem is bantam meg soha.

Fülig José 2018.06.15. 14:43:25

@Womb Raider: náci..? összetévesztesz a párttársaddal, én nem nagyon kedvelem a fideSSt...
amúgy rövidtávú memóriád rendben? fenti szám (nem olyan sok karakter) még megvan?

felső határ nincs 2018.06.15. 14:45:29

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Bocs de ez csak duma

te is leszarod, en is leszarom a hajlekonyakat.

Csak ostoba ember hiszi, hogy aki a sajat csaladja szavara nem valik emberre, azt majd egy minimalberes idegen - valszeg szinten hajlektalan - fizetett allami dolgozo fogja megmenteni.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.15. 14:47:03

@felső határ nincs: "hat jo lenne vmi peldat latni"

Tessék:

From Homeless to Harvard

Liz was born in New York City in 1980 to drug addicted parents. Things hit an all time low in 1995 when Liz’s mother died due to complications from AIDS. Liz’s father, who was also HIV positive, was forced to move into a homeless shelter, which left both Liz and her sister homeless. The girls slept on 24-hour subway trains or park benches.

Despite lacking a home, Liz enrolled in the prestigious Humanities Preparatory Academy in Chelsea, Manhattan. She enrolled late but still excelled, finishing high school in two years. She won a New York Times scholarship, was accepted into Harvard, attended in 1999 and then returned in 2006 and graduated in 2009. Liz Murray plans on going back again for a Doctorate in Clinical Psychology.

Her struggle with adversity became the subject of a Lifetime made-for-TV movie, From Homeless to Harvard. Her memoir, Breaking Night, was published in 2010 and was a New York Times Bestseller.

Itt találsz még:
www.toptenz.net/10-inspirational-stories-homeless-people.php

"arra hogy az allam akar egy hajlekony eletet is megoldotta, akarhol a vilagon"

Ez normális országban nem állami, hanem civil feladat. A magyar állam sajnos nem normális, nem csak a hajléktalanok ellen visel gyűlölethadjáratot, hanem a civilek ellen is.

DocBulywood 2018.06.15. 14:47:37

@Andy73:

"télen fagyhalál"

Ennyivel is kevesebben szenvednek az utcán. Már ez is baj?

Most komolyan kérdezem: egy agyát alkoholba fojtott, fogatlan embernek ugyan milyen "munkát" tudna adni a rendszer, amiből képes lenne fizetni a bp-i 100-150eft-os albérletét? És még maradjon pénze ételre, mozira, könyvekre, víz-, villany-, gázszámlára?

Hm?

felső határ nincs 2018.06.15. 14:50:15

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "A magyar állam sajnos nem normális, nem csak a hajléktalanok ellen visel gyűlölethadjáratot, hanem a civilek ellen is. "

hajlekonyeteto civileket nem bantotta a kormany

felső határ nincs 2018.06.15. 14:51:55

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: ebben az esetben az allamnak koze sem volt a hajlekony segitesehez

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.15. 14:51:59

@felső határ nincs: Elismerem, a hajléktalanok problémáját messze nem tartom a legfontosabbnak. Például az sokkal nagyobb baj, hogy hogy hagyjuk, hogy hetente agyonverjen egy nőt a párja. Még ennél is sokkal nagyobb baj, hogy a csúti geci lerohasztotta a gazdaságot és a társadalmat.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.06.15. 14:52:45

Az erősen kozmetikázott 2001 és 2011-es népszámlálási adatok szerint a
római és görög katolikusok fogyása tíz év alatt 31 %,
a reformátusoké 29 %,
az evangélikusoké 30 %.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.15. 14:53:43

@felső határ nincs: "hajlekonyeteto civileket nem bantotta a kormany"

MINDEN civil ellen gyűlölethadjáratot folytat a csúti geci, akik külföldről kapnak támogatást. A vakok és gyengénlátók ellen is.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.15. 14:54:30

@felső határ nincs: "az allamnak koze sem volt a hajlekony segitesehez"

Persze. Ez normális országban nem állami, hanem civil feladat. A magyar állam sajnos nem normális, nem csak a hajléktalanok ellen visel gyűlölethadjáratot, hanem a civilek ellen is.

felső határ nincs 2018.06.15. 14:57:44

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: nalunk is civil feladat.

Nem ertek egyet azzal, hogy az adomat erre koltsek.

Nem azert mert egy geci vagyok, de hagyjak nalam azt a penzt, es en a sajat gyerekemnek segitek majd, vagy a szomszed pistikenek belole, vagy barkinek akihez kozom van, ha meglibban, drogos lesz, elvalik vagy mas libbantsaggal kapcsolatos bajba kerul.

Bar a megelozes hatasosabb, par evesen kell elfojtani a libbantsagot, kesobb mar problemas.

felső határ nincs 2018.06.15. 14:59:38

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: a ferfiak 10 evvel korabban halnak atlagban, meg ugy is hogy par not agyonut a parja

Ez a 10 ev a ferfiak halalra szekalasanak koszonheto a nok altal. a nok nem szorulnak vedelemre rosszabbak mint a skorpiok es szivosak mint a kenderkotel.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.15. 15:00:06

Kéne egy teszt. Az üres aluljáróban négykézlábozna egy segítségre szoruló hajléktalannak kinéző kaszkadőr. Amelyik járókelő fejberúgná, azt elgázosítanák, mint antiszociális, a társadalomba nem illő korcsot. Rögtön kiürülne a fél ország, a fidesz szavazóbázisa gyakorlatilag megsemmisülne, és a jobb génállományú maradék teleszülhetné a Kárpát-medencét. :))

ZX 2018.06.15. 15:02:53

@DocBulywood: Hű, benned aztán tombol a keresztényi szeretet.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.15. 15:07:50

@felső határ nincs: Szerintem ezt beszéld meg @Womb Raider: -rel.
Lefáradtam tőletek, most inkább passzívan szemlélném, ahogy két vérnáci tépi egymást. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.15. 15:09:25

@felső határ nincs: "Nem ertek egyet azzal, hogy az adomat erre koltsek."

Megnyugodhatsz, nem is erre költik, csak egy kis részt, a nagyobbik részt ellopják.

káposzta 2018.06.15. 15:11:15

Ez a törvénytervezet és a hozzászólások is bizonyítják, hogy a fideszesek és szavazóik alsóbbrendű életformák.

DocBulywood 2018.06.15. 15:48:00

@ZX:

A lényeget nem értetted meg, hanem a halálra fókuszáltál.

Sir Galahad 2018.06.15. 16:29:07

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Én azt gondolom, addig is, amíg ez a szakember kialakítja azt a bizalmi viszonyt, ami gondolom, nem pár nap, addig is jobb mindenkinek, ha a hajléktalan nem az utcán él.

2018.06.15. 16:38:32

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Lerohasztotta a gazdaságot??? Apa..te a filmmúzeumot nézed, és a filmhíradót, 2008.-ból.

Aha... tehát milyen messzemenő következtetéseket is kell levonnunk abból (a magyar hajléktalanokról szóló topikban) hogy Ralph Georg Sundberg bolgár turista állat módjára viselkedett?
Rákérdezhetek? Ooooorbán?

2018.06.15. 16:42:24

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Amelyik járókelő fejberúgná, azt elgázosítanák, mint antiszociális, a társadalomba nem illő korcsot. Rögtön kiürülne a fél ország, a fidesz szavazóbázisa gyakorlatilag megsemmisülne, és a jobb génállományú maradék teleszülhetné a Kárpát-medencét. :))"

Lám-lám... csak felszínre törnek a genetikailag kódolt késztetések. A felmenők között hányan szerepeltek Wiesenthalék listáján?

bobijub 2018.06.15. 18:14:41

@LKerekes: a jelmondatodnak az a legnyilvánvalóbb tulajdonsága, hogy leplezetlenül őszinte. és szégyentelenül őszinte. a jelmondatod ugyanis azt is jelenti, hogy a fide$$$$$es tolvaj nem is tolvaj. és azért használhatsz ennyire leplezetlenül őszinte jelmondatot, mert a nagyvezíred már az egész kilencvenháromezernégyzetkilóméter lakosságát annyira elhülyítette, hogy a lakosság is jónak látja így a jelmondatot. normális esetben a jelmondatnak így kellene hangzania, fókuszált kiegészítés nélkül, egyszerűen: miért nincs minden tolvaj a börtönben. és ebbe az alaptörvénybe erőszakolt módszerekkel tolvajlók, a törvénybe iktatott módszerekkel tolvajlók is bele kellene hogy tartozzon.

ha pedig a jemondat kiegészítést kap, akkor kapjon alapos kiegészítést
miért nincs a börtönben MINDEN tolvaj, akár fide$$$$$es akár ma$$$$$opos, akár $zd$z-es, akár ki$gazda, akár miépes, akár kere$zténydemokrata, akár akár akár?!?!?

élhetetlen 2018.06.15. 18:43:49

@maxval balcán bircaman: „Te ha hajléktalan lennél, szeretnél az maradni?”. Neked nem tűnt fel, hogy nem az kerül az alaptörvénybe, hogy akinek nincs lakása, annak biztosítani kell egy 20 nm-es, wc-vel, zuhannyal, és egy ággyal felszerelt zárható lyukat, ahol biztonságban lehet, esetleg vendéget is fogadhat, azaz valamilyen szinten élhet, hanem az, hogy elzavarható, elvihető legyen egy padról, egy szélvédett beugróból?

2018.06.15. 19:16:56

@élhetetlen: Ohhogyne. Plusz tányéros tv-t, színházbérletet, két hetet Hévízen, 7 menüből választható ebédet, amit az ételfutár szállít ...
Szerintem haladjunk már sorban. Vannak, akik láthatóan tesznek erőfeszítéseket azért, hogy egyben tartsák a családjukat, hogy megéljenek a rendszeres munkájukból.. és ennek dacára sem mindig sikerül nekik. Talán kezdjük velük. Persze a hajléktalanokról sem szabad lemondani, de azért a ló túloldalára már át ne essünk. Lehet pózolni a nagy humanista szerepében, de ügyeljünk arra, ne tűnjünk bohócnak..

élhetetlen 2018.06.15. 20:08:11

@Sir Galahad: Csak képzeld el. Ha az utcán élést úgy akarnák megszüntetni, hogy építenek húsz négyzetméteres lakásokból tömböket, ahol a lakásban van egy zuhanykabin, egy wc, egy ágy, egy rezsó, és egy mini hűtő, amit bezárhat maga után, ha elmegy otthonról, az valószínűen sokaknak megfelelne. Pénzbe kerül? Igen. Akár 18 fokig fűthetnék is a lakásokat télen, az adónkból. Nem menne rosszabb helyre, mint a TAO, a fűtött gyeppel, és a több száz fős személyzettel a stadionoknál. Aztán büntessék azt, aki a húsz négyzetméterét nem tartja rendben. Az korrekt lenne.
És igen, biztosan lennének, akik leszerelnék a csapot és eladnák, azokat ki lehetne rakni, és jöhetne az utcán élés miatti rendőri intézkedés, de ez sokkal kisebb számosságú lenne, mint ami most fog következni, amikor minden hajléktalant a rendőröknek kell eltüntetni.
Most egy kicsit hosszabban írok. Éltem három évig munkásszállón, mert a főiskolának nem volt kolesza, és ott béreltek szobákat. Nem volt jó, de az utcánál jobb volt. De minden nap ugyanabban a szobában voltál, ugyanabban az ágyban, a saját ágyneműdben aluttál, és ugyanaz az egy vagy két ember volt melletted, akiket vagy megszoktál, vagy cseréltél valakivel egy másik szobára. Hajléktalan szállón nem voltam, de úgy tűnik, hogy bemész, kapsz egy ágyat egy akárhány ágyas termemben, és akár mindennap más tarsasággal. Azért ezt felnőtt ember hosszú távon nem viselheti jól. És orvosi igazolás, és tbc negatívság, Melyik orvos vállalja a lakcím nélkülit? És elmegy valahova, aztán vagy befér, vagy nem, mehet a város másik végebe, én megértem azt, aki úgy gondolja, hogy talán nem fagy meg, de marad ott, ahol előző éjszaka is volt. Persze, néztem, vannak kétágyas fizetős helyek, várólistával, 2000 ft napi díjjal, meg munkahellyel rendelkezőknek is vannak szállások, de a törvény nem ellenük készül.

élhetetlen 2018.06.15. 20:52:10

@Womb Raider: Veled nem foglalkozom, ne stapáld magad.

2018.06.15. 21:04:14

@élhetetlen: Azért én ugye ettől még kiröhöghetlek a szemforgató okoskodásodat olvasva?

"Hajléktalan szállón nem voltam, de úgy tűnik, hogy bemész, kapsz egy ágyat egy akárhány ágyas termemben, és akár mindennap más tarsasággal. Azért ezt felnőtt ember hosszú távon nem viselheti jól. És orvosi igazolás, és tbc negatívság, Melyik orvos vállalja a lakcím nélkülit? "

Ohhh... hát hiszen ki foszthatná meg azon jogától a szegény hajléktalant, hogy ha tetszik, TBC-s legyen és bárkit megfertőzhessen.
"És elmegy valahova, aztán vagy befér, vagy nem, mehet a város másik végebe, én megértem azt, aki úgy gondolja, hogy talán nem fagy meg, de marad ott, ahol előző éjszaka is volt."

Ohh... nem is tudom..a hajlékkal rendelkező emberek miként csinálják? Ne adj isten, nem lehet elvárás, hogy a mások segítségét igénylő és igénybevevő ember vállajon bizonyos kötöttségeket, mutasson együttműködést?

Élhetetlen HP vagy, ahogyan ezt rengetegszer bizonyítottad. Csak nyafogni és kritizálni tudsz. A szar is ízetlen.Még azt sem tudod, mi lesz a törvényjavaslat sorsa és utóítélete, de már tudod, hogy másként kellett volna és különben is, aludtál már munkásszállón! Milyen dolog már , hogy nincs baldachinos vízágy plusz szobaszervíz+minbár..akkor már inkább a CBA kukája alatt alszom!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.16. 07:42:26

@élhetetlen:

Az antiszociális hajléktalan bemegy a menhelyre, ahol neki is jobb, mi a gond?

élhetetlen 2018.06.16. 12:09:55

@Womb Raider: Felőlem a tükörbe nézve is szértöhögheted magad. Hogy nekem „a szar is ízetlen”? Örülök, hogy neked ízlik. Egyél sokat, nem sajnálom tőled. De engem felejts már el!

2018.06.16. 12:18:46

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Kedves Vecsei úr panaszkodik, hogy hát kérem kilátástalan a hajléktalangondozás feladatát ellátni..majdnem kicsúszott a száján, hogy tök fölösleges küszködni antiszoc/addikt emberekkel. Na, de ez hogy venné ki magát? Hát akkor hová folyik el azért jelenleg is nem kis pénz? Kikért van a hajléktalan gondozás? A gondozottakért, vagy a gondozókért? Kezd kísértetiesen emlékeztetni a megélhetési diplomagyári pedagógus szakmunkások alibizésére..(jó, ott sok esetben a meló elől négy évre még elmenekülő lusta diáknak is kell asszisztálni ahhoz, hogy a diplomaosztón egy semmire nem jó, de büszkeségre okot adó falidíszt vehessenek át)

Sir Galahad 2018.06.16. 13:21:19

@élhetetlen: Szerintem érthető, hogy az állam nem 20 négyzetméteres, komfortos apartmanokat, hanem csak szállókat kínál a hajléktalanoknak. Ellenkező esetben ugyanis senki nem vásárolna vagy bérelne magának lakást pénzért, hanem egyszerűen kérne egy ilyet az államtól ingyen. Hiszen ha ez jár a saját mocskában fetrengő alkeszeknek, akkor miért ne járna mondjuk egy pályakezdő fiatalnak? No és akkor adódik a kérdés: tudna az állam mindenkinek adni ingyen egy kis lakást?

élhetetlen 2018.06.16. 16:23:08

@Sir Galahad: Ez hosszú lesz. A CSOK 10+10 kapcsán írtam már régebben, hogy miért nem értek vele egyet. Lehet, hogy vidéken lehet belőle házat építeni, de Pesten ennyiből nem lehet új építésű, min 60 nm-es lakást venni. Tehát olyanoknak adják az ingyenpént, és a majdnem ingyen hitelt, akiknek már van kb. húsz millájuk. És van egy csomó fiatal, akinek nincs, és a család sem tudja összedobni. Nem kell a szakképzetlen, minimálbért keresőkre gondolni, lehet ez két frissen végzett tanár is, ha 100-150 ezret költenek egy lakásbérlésre, elég lehetetlen helyzetben vannak, ha össze akarják szedni az önerőt egy lakásvásárláshoz. Igen nekik is jól jönne egy minilakás, és, ha lakás bérlés díját egy lakáskasszába tennék, akár öt év alatt indulhatnának tovább.
Amit másképp látok. Hidd el, egy jól kereső fiatal pár (mondjuk, ketten hazavisznek 800 ezret), az nem fog kérni ilyet. És az emberek többsége sem. A húszból lejön a fürdő, wc, kell egy minikonyha a sarokba, hát nem marad egy bálterem, de velem lehet alkudni, induljunk 18 nm-ről, hogy kevésbé legyen kényelmes. Aki tovább tud lépni, az tovább lép. Aki nem, az meg nem lesz az utcán. Az emberek többsége, nem ilyen helyen akarja leélni az életét, főleg, ha havonta, kéthavonta ellenőrzik, hogy minden rendben van-e. Ezt még mindig jobb befektetésnek látom a társadalom szempontjából, mint a szuper CSOK-ot, amit jól kitaláltak, és hogy ne kelljen belátni, hogy hülye ötlet volt, most már olyan szinten nyomják, hogy az is megkaphatja, akinek már van két lakása, és három gyereke, és bőven pénze, az 20 millával megtoldva megveheti a harmadikat, és már a gyerekek leendő lakhatása is megoldva.
Aztán jön a ki mint él, úgy ítél. Amiért nem tartom jónak a hajléktalan szállókat, az az, hogy én megőrülnék, ha minden éjszaka vadidegenekkel kéne osztoznom egy szobán egy életen át. Akármilyen kis lyuk, de ott lehessek egyedül, vagy azzal, akivel szeretek együtt lenni. Tudom, mindegy, hogy mit írok, úgy is az lesz, ami lesz.

Sir Galahad 2018.06.17. 13:01:24

@élhetetlen: Én ezt másként látom. Tényleg van egy néhány százaléknyi jómódú, akár fiatal, akár idősebb, akinek nem kellene az állami ingyen apartman, de szerintem a nagyon nagy többség szívesen venné - ha másért nem, azért, hogy addig is, amíg ingyen ott lakik, félre tehessen, esetleg ne kelljen lakbért vagy hiteltörlesztést fizetnie. Ennyi embert meg nem lehetne ilyesmivel ellátni. A hajléktalan szállóra viszont már igaz, hogy azt nem követeli mondjuk egy pályakezdő fiatal vagy egy induló házaspár.

A Csok-kal kapcsolatban tényleg sokat lehetne vitázni. Én nem tartom alapból rossznak. Szerintem is érdemesebb olyanokon segíteni, akik maguk is képesek a támogatást kiegészíteni és azzal a segítséggel tudnak is kezdeni valamit. Semmi értelme a pénzt olyan sokfele szétszórni, hogy egy-egy embernek már csak annyi marad, ami nem jelent igazi segítséget, meg aztán fenntartani se fogja tudni az állami segítséggel vett otthont.

élhetetlen 2018.06.17. 14:38:42

@Sir Galahad: Hát igen, rághatjuk még a gumicsontot, csak nem sokra megyünk vele. (De jó veled beszélgetni, mert érvelsz, nem anyázol, mint egyesek). A hányan maradnának egy életre a 20 nm-en kérdésben nem fogunk közös nevezőre jutni. Én továbbra is úgy látom, hogy a legtöbb embernek azért szükséglete, hogy egy ismerőst, aki másik városból jött át, akár éjszakára is vendégül láthasson. Tehát egy külön hálószoba, a vendég meg alhat a nappaliban. Vagy, ha egy, két gyereket is szeretnének, kell egy gyerekszoba. Ez a lényeg, amit írtál: „szerintem a nagyon nagy többség szívesen venné - ha másért nem, azért, hogy addig is, amíg ingyen ott lakik, félre tehessen, esetleg ne kelljen lakbért vagy hiteltörlesztést fizetnie. Ennyi embert meg nem lehetne ilyesmivel ellátni.”. Amit másképp látok, hogy miért ne lehetne. Nem akarok belemenni, hogy mennyi mindenre telik az országnak, ami szerintem kevésbé fontos. Volt anno nagyon sok tanácsi lakás, ami 50 év alatt csak azért amortizálódott le, mert a lakónak nem volt kötelessége karbantartani, a „tulaj” meg tojt rá. Ha annyit változtatnának, hogy a lakónak kötelessége rendben tartani a lakást, akkor egy lakás kibír 50 évet, és ezalatt, öt évvel számolva 10 fiatal pár indulhatna az életbe. Működne. Anno egy baráti mérnök pár kolesz nevelői állást vállalt meló mellett, ugyanebből az okból, és így minden pénz mehetett a kalákában épülő társasházba. (csak nevelő tanár egy koleszba csak egy kell).
Nos, egy ilyen kis lakás kontra hajléktalan szálló. Mindkettőt fel kell építeni, vagy kialakítani. Tény, a kislakások esetében több wc kell, nem elég egy a folyosó végén. Viszont nem kell naponta mosni, fertőtleníteni az ágyneműt, a takarítás is házi feladat. Persze, ezt nem tudom számításokkal alátámasztani, de nem biztos, hogy a fenntartás sokkal drágább lenne. Az más dolog, ha direkt arra utazunk, hogy a hajléktalannak olyan szolgáltatást nyújtsunk, ami a legkényelmetlenebb (minden éjszaka más idegenekkel egy szobában, reggel fog a motyódat, és vidd magaddal, este menj be valahová, és, ha nem férsz be, menj át a város másik végébe, hátha ott szerencséd lesz, ha van egy társad, akkor is menjetek két irányba), de azt nem írom le, hogy erről mi a véleményem.
A CSOK. Én sem tartom alapból rossznak. A feltételeket, és az elosztást viszont annak tartom. Mi lenne a cél? Akkora lakáshoz juttatni fiatal párokat, amiben már fel lehet nevelni három gyereket emberi körülmények között. Használt lakásban nem lehet? Miért van az, hogy új lakásra akár 10+10, használtra meg csak 2,6 milla, vagy valami hasonló. Ez nem családtámogatás, hanem az építési vállalkozók burkolt támogatása.
Mikor bevezették, akkor éppen napi több ezer hirdetést néztem át, mert én ráértem, a még dolgozó barátaim nem, tehát előszűrtem két családnak is. Láttam, ahogy a CSOK szabályosan eltűnik az új építésű lakóparkokban, ami aztán húzta a használt lakások árát is, lett rendes drágulás. Taps. Belátom, lehet, hogy vidéken, kisebb településen jó, de olyan bontást nem találtam, hogy a CSOK-ot milyen területi bontásban vették fel az emberek.

2018.06.18. 07:24:36

@élhetetlen: Te egy másik bolygón élsz..Magyarországnál többször gazdagabb (és állítólag kevésbé korrupt) országokban sincs az, amiről te álmodozol.

Te ajándékokat osztogatnál (mások pénzéből) és közben persze elvárnád, hogy azok, akik eddig is cipelték az országot a hátukon, most még egy kicsit többről mondjanak le, nehogy má' ne legyen meg az öröme amúgy a társadalmat (a dolgozó parasztokat) zömében lenéző "szabad embereknek".
Mert hát ugye milyen dolog lenne már elvárni, hogy ők is tegyenek valamit azért, hogy a sorsuk változzon. Elképzelhetetlen, hogy ők tegyenek a közösségért, amitől a segítséget kapják. Milyen dolog már a közmunka... Hát nem rabszolgák ezek kérem, ezek büszke hajléktalan állampolgárok. A rabszolgák dolgoznak, adót fizetnek.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.18. 09:57:07

@Womb Raider: "Te ajándékokat osztogatnál (mások pénzéből) "

Nem, ő olcsóbb megoldást javasol, nemcsak a hajléktalanokon segítene, de hosszútávon a társadalom is kevesebbet fizetne. De te vérgőzös gyűlöletedben inkább több közpénzt költenél, csak nehogy valakinek jobb legyen, aki szerinted nem dolgozott meg érte. Nem kívánom neked, hogy egyszer egy baleset során lebénulj, és a társadalom szoliraritására szoruljál.

2018.06.18. 12:38:56

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "aki szerinted nem dolgozott meg érte. "

Mert? Szerinted megdolgozott? Mindegyik? Szerinted az, hogy pofás kis lakásokba szállásolnánk el őket, attól rögtön állandó jövedelmük is lenne, amiből fenntartanák a kéglit és magukat? Ja..nem..
Ha már itt tartunk.. hol is van a széles nagy világban hasonlóra példa?

Ki sem bírnád vaskos csúsztatások nélkül. Azt igyekszel sugallni, hogy az utcán élől mind saját hibájából és betegségből fakadóan tengetik az életüket..bénán, magatehetetlenül. Osztán azért ez így, ebben a formában korántsem állja meg a helyét.
Ez valami liberális kórság lehet, mert a migráció kapcsán is voltatok oly lezserek, hogy nektek minden határátlépő rögtön menekültté vált.

Amúgy ne aggódj, (bár a jövőbe nem látok) van családom és van forrásom, ami ilyen esetben megóv attól, hogy másokra (kívülállókra) kelljen szorítkozni.
süti beállítások módosítása