Burger Blog

Hamarosan nyílik a második Buddies Burger!

2017. november 13. Jancsa Jani

A blog olvasói jól ismerhetik a Buddiest, hiszen jómagam is többször felkerestem az egységet, és jobbnál jobb burgereket toltam az arcomba. Nemrég jött a hír, hogy a srácok újabb dobásra készülnek, amely még az eddiginél is nagyobb lesz.

2017-11-07_12_26_54.jpg

Ez bizony nem túlzás, hiszen hamarosan nyílik a második lokáció a Blahától alig pár méterre, a Somogyi Béla utcában, ahol egy fiatalos modern belsővel megáldott helyszínen lehet majd falni a kajákat. Ennek a beavatása a nemsokára eljövendő Street Food éjszakája című rendezvényen lesz, melyet ők rögtön három napig is húznak, tesztüzem címen, ami nekünk azért jó, mivel a burgerek 50% kedvezménnyel lesznek majd kaphatóak.

171110_buddies_galeria_fal_01.jpg

Ilyen például az egyik nagy visszatérő, a Ranch burger, amelyet a szemfüles Buddisták már ismerhetnek. A buci ugye Panificio Szabi kezét dícséri, benne a marhahúspogácsa pedig ízletes és szaftos, dehát ezt már mindenki tudja.

2017-11-07_12_27_12.jpg

Amit talán nem, hogy ebben a kompozícióban helyet kapott még egy kis vörös cheddar, bombasztikus karamellizált hagyma, és persze a jó öreg ranch szósz, amit talán a leginkább egy zöldfűszeres majonéz alapú szósznak tudnék definiálni, de azért ennél jóval több a cucc. A burger egyben pedig egy maximálisan szaftos, cuccos darab, már ez az egy darab is elég a boldogsághoz.

2017-11-07_12_28_03.jpg

Én azonban, mint tudjátok, mohó vagyok, így kikértem még egyet, mégpedig az Italian Buddy kódnevűt. Na, ez nem más mint a totál mediterrán elborulás, amely nem mással kezdődik, mint a pesztóval, amit sokan talán nem tudnak elképzelni egy burgerben, de szuperül szuperál benne.

2017-11-07_12_28_18.jpg

2017-11-07_12_28_58.jpg

Természetesen ennyinél nem állunk meg, és színekben felfestjük az egész olasz zászlót is: megy bele még rukkola, mozzarella és paradicsom is, valamint egy nagyon karakteres ízvilágú füstölt sonka, természetesen grillezve.

2017-11-07_12_31_07.jpg

Ezzel így együtt éri el az összképet az olasz haver, és szerintem nem okozok senkinek sem meglepetést azzal, hogy ez sem okoz csalódást. Amit még nem írtam, hogy a fentebb vázolt tesztidőszak után lesz egy kis pauza, majd pedig előreláthatólag december elsejével fog megnyitni az új helyszínen is a Buddies.

2017-11-07_12_28_08.jpg

Az új helyen természetesen kézműves sörök is elérhetőek lesznek, valamint alap, hogy a mostani helyszínen sem fognak bezárni, így lépve be a kétlokációs burgerezők nagy sorába. Egy szó, mint száz, irány a Street Food éjszakája és az új Buddies!

Elérhetőség: https://www.facebook.com/Buddies.Budapest/

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr713255465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása