Burger Blog

Reggeliburger Budán és Pesten

2018. január 29. Jancsa Jani

Olyan ritka a reggeliburger, hogy az ember mindig örül, ha belefut. Aki régóta követ, tudhatja, hogy én is csináltam hasonlót, de szerencsére mások is kezdik felfedezni a koncepciót - belőlük mutatok most két verziót.

2018-01-17_10_41_10-1.jpg

Budai Milieu

MOST KAPTUK A HÍRT, HOGY AZ ÉTTEREM VÁRATLAN KÖRÜLMÉNYEK MIATT PILLANATNYILAG ZÁRVA VAN!

A hely a Hegyvidék központban található, és nem ismeretlen az arra lakóknak sem. Kábé fél éve fut ilyen fennhatóság alatt, és talán nem árulok el titkot azzal, hogy van némi köze a második tesztem alanyához is. A beltér relatíve kicsi, de annál hangulatosabb, ha lehet egy reggelizőt frankón berendezni, akkor nekik sikerült - még akkor is, ha itt ebédelni, meg vacsorázni is lehet, tehát mégsem csak reggeliző.

2018-01-17_09_04_23.jpg

Egy jó limonádé mellé dörrent is a burger, és mivel reggel van, meg fittség, így a köret bizony saláta volt. Maga a darab szimpatikus, a zsömléje kicsit szögletesebb, és ízre sem a bevált átlagot hozza, mer kicsit kísérletezni, és elvinni inkább egy reggeli vajas péksüti irányába a dolgot, a könnyedebb vonalat maximálisan szem előtt tartva.

2018-01-17_09_22_44.jpg

A húspogácsa a klasszikus szaftos, ízletes darab, olvadt gouda sajttal karöltve; de ha ez még nem lenne elég, ment bele egy jófajta baconös omlett is a tetejébe. A zöldségfront is kapott egy kis csavarást, ugyanis a paradicsom egy intenzív ízű lekvár képben került a történetbe.

2018-01-17_09_22_59.jpg

2018-01-17_09_23_06.jpg

A burger nagy, cuccos és laktató, én totál tele is lettem utána, amin egy jófajta Yrgacheffe kávé próbált valamit segíteni. Első hely pipa, irány Pestre!

2018-01-17_09_25_39.jpg

Stika

A helyszín már jól ismert, nem is nagyon ragoznám, korábbi postjaimban lehet róluk olvasni bőven. Itt a burger két amerikai palacsinta közé lett rejtve, de úgy hogy egyrészt a tésztába bele lett sütve némi bacon, másrészt pedig a tetejébe - eléggé el nem titkolható módon - oda lett nyomva egy tükörtojás.

2018-01-17_10_42_26.jpg

Odabenn a marhahusi érlelt, 150 grammos, és szemmel láthatóan szuperül elkészített, de ennyinél ugye nem állunk meg, mivel került bele baconcsatni, és egy kevés magos mustár is, aminél kicsit aggódtam először, hogy fog a juharsziruppal muzsikálni (eszményi képzavar), de végül olyan jól egymásra találtak, hogy csak a totál kidurranásérzet szabott gátat a második reggelimnek.

2018-01-17_10_44_41.jpg

A Milieu burgere 2480 a Stikáé pedig 2390, de ha azt vesszük, hogy már magában egy is elég a full house-hoz, azt kell mondjam, teljesen korrekt a dolog. Ha reggeliznétek, de már unjátok a klasszikusokat, mindkettőt szívből (és hasból) ajánlom!

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr1613595881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása