Földesúr lehetsz 4 milliárd forintért

180128ireland1.jpg

Nem kevés 4 milliárd forint, még akkor sem, ha ennyiért a vidéki földesurak életét élhetjük. A középkori falvak, az óratornyok, a templomok, után ezúttal jöjjön egy kastély. 

Az ír fővárostól, Dublintól mindössze egy órára fekvő Mullingar mellett található XVIIIL századi gótikus kastély mellé ugyanis jár mintegy 460 hektár földterület a 13,5 millió eurós vételárért. (A Sotheby's egészen pontosan 4,175 millió forintért árulja.) Ebben van szántó, erdő, tó, rengeteg kiszolgáló épület és természetesen az 1800 négyzetméteres Knockdrin kastély. Az ír időjárást persze meg kell majd szokni, hiszen az eső valószínűsége stabilan 50-60 százalék körül mozog. Fázni viszont nem fogunk, mert a hőmérséklet januárban is 5 Celsius-fok körül alakul (fagypont alá nem igazán megy), de túl melegünk sem lesz, mert az júliusban sem megy 20 Celsius-fok fölé. Ez az idő pedig ideális a golfra, nem hiába van pályából több mint 400 darab az országban.

Az egész tényleg olyan, mint a filmekben a kőkerítésekkel és a magasodó tornyokkal. A fűtést ugyan néhány éve korszerűsítették, de azért egy jó belsőépítész bizony kezébe vehetné majd beköltözés előtt az épületet, amelyben mellesleg 7 hálószoba - természetesen a személyzeti egységek ebben nincsenek benne - , 5 fürdőszoba és a szokásos bálterem, könyvtár, ebédlő, reggeliző, ect. található. Érdekesség, hogy bizony itt Sir Winston Churchill is megszállt...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr7713609875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása