„Ha ennyi indulat volt benne, az nem akkor keletkezett, hanem egyre csak gyűlt-gyűlt benne” – a csaj elszontyolodik, amikor kiderül, hogy svédasztalos helyre hívatta meg magát, és csak tovább kókad, amikor rájön, hogy nem kocsival mennek oda, hanem tömegközlekedéssel. Mit nem merészelnek néha a pasik...?!
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Ez egy viszonylag rövid kapcsolat volt, vagyis majdnem kapcsolat, és kíváncsi lennék a véleményekre. Én nem értékeltem-e eléggé a hölgyet, vagy ő értett félre valamit? Adott egy negyvenes nő, netes hirdetés alapján jelentkeztem.
Az első talin végig a volt pasijáról beszél, megtudtam továbbá, hogy se állása, se lakása, az anyjánál él. Nem volt gondom ezzel. Ismerkedjünk. Azt mondja, volt egy KFT-je, de amikor megkérdeztem, mivel foglalkozott, azt mondta, hogy ezzel-azzal. Jó. Nem bolygattam.
Mondta, hogy vigyem el vacsorázni. Jó. Ezzel sincs baj. Javasoltam a T betűvel kezdődő svédasztalost, amit ismerek, és minőségileg rendben is van, nem is annyira olcsó. Ő egy kis fészkelődés után kelletlenül megjegyezte, hogy nem mehetnénk-e egy másabb kategóriájúba...? Mivel nem jutott eszembe más, azt mondtam, majd nézek valamit, de pár perc múlva legyint és azt mondja, végül is jó lesz egynek most. Aztán majd legközelebb máshova.
Beszélgetés közben, amikor javasolom az útvonalat, rájön, hogy ez bizony tömegközlekedés. Mondom, igen, az. Javasolja:
- De akkor legalább menjünk taxival, adjuk meg a módját.
Belefér. De semmi sem volt elég jó. Nincs kocsim, mivel olyan helyen lakom, ahol minden közelre esik, nem érné meg fenntartani, metróval mindenhova gyorsabban is odaérek. Abból meg már kinőttem, hogy csak p*ncimágnesnek tartsak egyet.
Aztán az éjszakai levelei, amik mindig éjfél és kettő közt estek be. Egyikben azt írja, nem akarja eldobni azt, amiről mások csak álmodoznak. Ezt nem egészen értettem. Mert ez bók is lehetett, meg épp az ellenkezője is. Szerinte rendes ember vagyok -írja, - figyelmes, de motoszkál benne egy érzés, amit nem tud megfejteni (gondolom, ezt tőlem várta, de én sem vagyok az a fejtegetős). Azt írja, most még a „semmilyen" szakaszban járunk, de mindkettőnknek ad majd időt, mert érzi, hogy be fog érni. Később: szerinte túl mások vagyunk, mert ő nem ennyire passzív. (Nem tartom magam passzívnak. Szerintem nem attól válik fontossá valaki, hogy örökké gáláns és folyton izgalmakkal teli).
Egyszer, már a vége felé, felhívtam, hogy találkozzunk. Azt mondta lázas, de nem részletezte, én meg csak annyit mondtam kedveskedően viccelve, hogy biztos a szombat esti láz. Erre nagy hallgatás, végül hosszas kioktatást kaptam tőle, hogy nem veszem komolyan, meg mit tudom én, neki az udvariasság és a romantika az első. (De hogy jön ez ide? ) „Egy életem van” – mondta, amit nem tudom, hogyan értett és miért pont most mondta, de majdnem elnevettem magam ezen. Teljesen abszurd volt és oda nem illő.
A levelei is tele voltak felkiáltó jelekkel, olyan mondatok után, ahova nem járna. Ha ennyi indulat volt benne, az nem akkor keletkezett, hanem egyre csak gyűlt-gyűlt benne, - ok nélkül bár - majd el is üldözött vele. Meg azzal, hogy mindig hasonlítgatni kezdte magát másokhoz, vagy ha ráunt, akkor engem másokhoz, pl. az exéhez... ez rendszeresen piszkált, nem tudtam konstruktívan tolerálni a hercegnősködést sem, amiből már ki kellett volna gyógyulnia.
