Dice & Sorcery

A gondolkodó geekek blogja

Felvilágosítás a Kozmikus rettenetről
Új kinézetet kapott az egyetlen magyar Lovecraft rajongói magazin

hp.jpg

Az egyetlen hazai, H. P. Lovecraft műveivel és örökségével foglalkozó aktív rajongói közösség és magazin honlapja új arculattal várja a látogatókat.

A Black Aether ötödik füzetének megjelenésével (amely sajnos időközben elfogyott) egybeeső megújulás azért is lehet érdekes az amerikai szerző munkássága iránt érdeklődők számára, mert a Black Aether elkötelezett csapata új tartalmakkal is bővítette a honlapot. Ilyen például A kozmikus rettenetről nevet viselő kategória, amely a popkultúrában rendkívül termékenynek bizonyuló Cthulhu-mítosz lovecrafti születését, majd utóéletét, változásait mutatja be. Betekintést nyerhetünk továbbá az író szövegeinek modern feldolgozásaiba is (képregény, film, társasjáték, zene), a Novella bemutatók révén pedig bizonyos Lovecraft-novellák keletkezéstörténete is világossá válhat számunkra. Mindemellett a magyar és külföldi szerzőkkel közölnek rendszeresen interjúkat.

hp2.jpg

Ugyanakkor az oldal jelentősége abban a céljában (is) rejlik, hogy a magyar, úgynevezett bizarro fiction szerzőinek nyújtson inspirációt és megjelenési lehetőséget a Black Aether füzeteiben. Törekednek tehát a hazai alkotói közösség összefogására, és teszik mindezt elkötelezetten és igényesen, ami – úgy vélem – üdítő kivételnek számít a magyar online újságírói, blogger színtéren.

Egyébként Lovecraft nálunk is gyakori vendégnek számít; hamarosan bemutatunk egy novelláskötetet, amely az író munkásságának irodalmi előzményeit mutatja be, de az Eldritch horror társasjáték tesztje is gőzerővel készül már, úgyhogy csápokat a magasba!

A bejegyzés trackback címe:

https://diceandsorcery.blog.hu/api/trackback/id/tr2412326735

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Utolsó kommentek

süti beállítások módosítása