KÁVÉHÁZAK ÉJSZAKÁJA: FALATNYI PÁRIZS A BELVÁROSBAN

2018. május 16. 07:14 - drkuktart

drkuktartkavehazakejszakajagerloczy01.jpg

Budapest egyik leghangulatosabb terének sarkán, az egyesített főváros első polgármesteréről elnevezett Kamermayer Károly tér vasalóházában található a Gerlóczy Kávéház.

drkuktartkavehazakejszakajagerloczy02.jpg

A védett, hozzávetőleg száz éves szilfa mögötti eklektikus épület 1891-ben épült és eredetileg lakóház funkcióval bírt. Földszinti helyiségében korábban kávéház, majd Szép Sándor italmérése, legutóbb pedig bankfiók működött. A belső kialakításról sajnos nem maradt fel fotódokumentáció, így legfeljebb képzelőerőnkre támaszkodhatunk abban, hogyan is festhetett belülről.drkuktartkavehazakejszakajagerloczy03.jpgA térről induló, Gerlóczy Károlyról, Budapest első alpolgármesteréről elnevezett utca és a Vitkovics Mihály utca által közrefogott saroképületben, az  egyszerűen csak Gerlóczy-nak nevezett Kávéház 2004-ben nyitotta meg kapuit. Habár korábbi, belső kialakításáról nem maradt fel képanyag, mégis volt mihez visszanyúlni. A Gerlóczy utcára nyíló bejárattól, az egykori lakásokhoz vezető spirális lépcsősor az építtetés dátumát jelző, majd geometrikus mintában folytatódó fekete-kőszínű terrazzo burkolattól indul a magasba.  2008-tó Gerlóczy Rooms deLUX néven  az épület lakószintjein a Kávéház vendég szobákkal egészült ki  Ez utóbbi járófelülete a lépcsőházzal harmóniában szintén terrazzo burkolatot kapott, így a térre nyíló kétszárnyú ajtón belépve rögtön a Gerlóczy szóra érkezünk.drkuktartkavehazakejszakajagerloczy04.jpg

Körbetekintve az az érzésünk támadhat, mintha egy kezdetektől fogva itt működő, figyelemmel kezelt történelmi kávéházba érkeztünk volna. Ha így érezzük, jól tesszük, ugyanis a környék atmoszférájához illő miliő kialakítása elsődleges szempont volt. Nem csupán a terrazzo, de a fal mellett végigvonuló pamlagsor, az asztalok, a székek, a plafonról alálógatott, valamint a képek felett a falakra rögzített világítótestek, a pult és a puttós ruhaakasztók mindegyike ide készült. De a meg nem történt múlt idézése mellett, bohéman csavarnak egyet a lakóházzal egyidejű alkotórészeken is. Így kapott a lépcsőház fala a gipsz stukkókkal együtt óarany réteget, a felülvilágító ablak meggypiros rátéteket, míg a Rooms deLUX szobái és egyéb helyiségei emeletenként más színt. Az épület előtt magasodó szilfa  alatti teraszukon Franciaországból  érkezett asztalok mellett a párizsi utcaképhez egyébként hozzátartozó karfás rattan székeken piheghetünk a napszaktól függő kínálattal kényeztető – magyaros ételeket is tartalmazó –, franciás könnyedséggel a bisztrókonyha felé kacsintó fogások felett. Az életérzés akkor is adott, ha a jó idő beköszöntével a terasz helyett a kitárt ablakoknak, ajtóknak köszönhetően légiesen átjárható belső térben kávézgatunk, ahol a  háttérből halkan szól a jazz. Ugyanakkor a Kávéház estére puha meleg fényekbe öltözik, az utcafronton felölti színpompás fényfüzér nyakékét, péntek és szombat este pedig megadja a módját a hétvégének a galériáról induló és a belső teret kibélelő, Garaguly István által megszólaltatott zongorajátékkal. Megjelenésükhöz és mottójukhoz híven pedig a Kávéházak Éjszakáján is csavarnak egyet a párizsi hangulaton, így ebből az alkalomból a román, erdélyi és balkáni népzenéből építkező világzenét játszó bohém Taraf de Akácfa együttes előadásával várják a kávéházi kultúra iránt érdeklődőket.  

A részletes programkínálatért látogassátok meg a Kávéházak Éjszakája közösségi oldalát itt, a Gerlóczy Kávéház közösségi oldalát pedig itt!

Szép napot kívánok!

DRKUKTA

- A bejegyzés a Kávéházak Éjszakája keretében készült el és elsőként a kapcsolódó Kávéházak Éjszakája honlapon jelent meg 2018. május 14-én. A bejegyzésben írtak értelemszerűen a szerző véleményét tükrözik. - 

Ha tetszett a poszt, kövesd a DRKUKTART blogot Facebook-on itt és Instagram-on itt vagy a Bloglovin segítségével!

If you like the post, follow DRKUKTART on Facebook here or Instagram here to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin!

Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos!

Please, respect my copyrights. All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger!

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
JOGI NYILATKOZAT KAPCSOLAT Copyright © 2005-2023 Drkukta - Drkuktart. Minden jog fenntartva. Bármilyen célra történő felhasználása csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulásával engedélyezett.⎪All rights reserved. Do not use or reproduce without preliminary written permission.
süti beállítások módosítása