Együtt sikerülni fog!

Légy türelmes önmagadhoz!

2018/01/11. - írta: RiaRia

puzzle-592806_640.jpg

Lehet, hogy nem fogyok még, de most nem zavar, mert egyre jobban bírom a programot. Persze ilyen következtetéseket ilyen rövid idő altt tenni nem a legjobb, mert ha olvasod a blogot, láthatod, hogy 2015. óta tényleg írom, hogyan is küszködöm a kilókkal. És nem valami rózsás eredményeim voltak ezalatt az időszak alatt.

Sok mindennel próbálkoztam, sok mindent ajánlottam neked is, hogy olvasd el, vagy hallgasd meg. A tudás, ha ezt lehet mondani, már a birtokomban van, tudom, hogyan kellene lefogyni, csak a kivitelezés nem jó. Erős akarat kell az biztos. Kell a kitartás is, az is biztos. Kell egy kis elszántság és kell az elhatározás is. Kellenek célok, amiket kitűzök magamnak, és kell a vágy, ami belülről hajt, és kell egy kis szenvedélyesség is, amivel magát a témát, a fogyókúrát megközelítem.

Hát, ezekből nem mindig volt együtt az egész. Sőt! Inkább csak egyes dolgok voltak meg, például csak a vágy, hogy le szeretnék fogyni. Ez sokszor elég is, aki kellően elszánt is egy kicsit. De nekem nem volt elég. A legnagyobb mumus az esti eszegetés volt, és örömmel írhatom, hogy tegnap sikeresen tudtam venni azt az akadályt, hogy este már ne egyek. Mindig ettem valamit. Ha csak egy alma is volt az, ami nem sok kalória, az is eszegetésnek számít, mert felborítja a szervezet működését. Amikor a szervezetünk kiválaszt, akkor hagyni kell, hogy tegye a dolgát. Amikor a szervezetünknek táplálék kell, akkor ezt kell segítenünk nekünk is. Amikor a szervezetünk beépíti a tápanyagokat, akkor hagyni kell, hogy ezt meg tudja tenni. Ezek mind a Testkontroll szabályai. Időnként nem árt vissza-visszatérni ehhez a táplálkozási formához is.

De mindegy, hogy melyik diétát is választjuk, már látom ebből a kis időből is, hogy a kitartással kell kezdeni. Nem győzöm elégszer mondani, és nem azért, hogy most ezt csinálom, de mindenképpen érdemes időt szánni erre. Ugye bármelyik diétával lehet fogyni, ha betartjuk a szabályokat, és nem szabad feladni a harcot. Ha pedig szabályokat kell betartani valahol, akkor mindenképpen szóbakerül a kitartás fogalma. Én is sokszor írom neked, hogy - Tarts ki! -, és ez biztosan ösztönösen jön, de most kezd megvilágosodni előttem is, hogy ez nem butaság. Ha valamivel tudod növelni a kitartásodat, már félig nyert ügyed van. Tehát hajrá! :)

Enni azt eszem, amit szeretek és amit itthon főzök, és közben a kalóriát számolom a kalóriabázis.hu segítségével. Kezd kialakulni már egy ritmus, nem eszegetek egész nap, hanem beosztom reggelire, ebédre és vacsorára. A cél, hogy csak kétszer egyek egy nap, de ez még most kevés, és még nem tartok ott. Igyekszem olyan gyakran írni, ahogy csak tudok, mert ez az év, de főleg őszig a fogyásról szól. Lehet, ismétlem magam időnként, de ez megbocsájtható.

Lehet, hogy nem fogyok még, de most ez nem zavar. Hamar megbékéltem a mérleg hiányával. Egy gonddal kevesebb, és nem tépem a hajam minden reggel, hogy most sem fogytam semmit, sőt, híztam ráadásnak. Ott lenne még a centiméter, ami segítene abban, hogy fogyok-e, de teljesen fölösleges, mert ahogy írtam, nézek tükörbe, és látom magam teljes életnagyságban. Ne idegeskedj te sem, ha nem fogysz. Azt tartsd be, amit előtte megszabtál magadnak, azokat a szabályokat, vagy pontokat tartsd be, amit kijelöltél a magad számára. Olyan megnyugvás már este 6-kor, hogy tudom, érzem, hogy ma már nem fogok többet enni. Kezd ráállni erre a gyomrom is, és elég neki annyi, amennyivel jóllakatom. Még nem étkezek nagyon minőségi szinten, vagyis nem tervszerű az, ahogy főzök, épp csak kitalálom, hogy ma mit is szeretnék enni, de később alakulhat ez jó irányba.

Van, akinél minden szabály betartása ellenére is csak fél év múlva indult be a fogyás. Eddig kitartani az kész dicsőség már, úgyhogy épp ideje volt, hogy fél év után lett valami látszatja is a munkájának. Tehát türelem, ha valaki is fogyókúrára adja a fejét. Enélkül nem fog menni. És nem csak addig kellene kitartanunk, amíg lefogyunk, hanem azután is, hogy tudjuk tartani a súlyunkat. Jó nagy adag TÜRELEMRE lesz szükségünk egész életünk során, hiszen csak egy lefogyott kövér emberek maradunk még akkor is, ha sikerül amit célul tűztünk ki magunknak. A lefogyott kövér embereknek mindig ott lebeg a feje fölött az a veszély, hogy visszahíznak. És valljuk be, majdnem mindig vissza is hízunk a legtöbben. Ráadásul többet hízunk vissza, mint amit sikerült leadni magunkról. Sok blogot olvastam, és több dietetikustól is hallottam, akik mind azt jelzik, hogy vigyázni kell a jojószindrómával. Fogyjunk ezért lassan, kíméletesen, hogy a bőrünk ne legyen petyhüdt, és izmosodjunk inkább, minthogy csak fogyjunk.

Úgy védekeztem az első nap az esti eszegetés ellen, hogy jó korán mentem aludni. Volt, mikor már este 7-8 órakor aludni mentem, és ezzel akkor sikerült is kivédeni, hogy ne egyek. Az eltelt idő arra jó volt, és nem elvesztegetett idő volt, hogy a szervezetem megszokja, hogy este már nincs kaja. És itt lépnek be újra a szokások, mert amit megszokunk, azt egy idő után ösztönösen tesszük, rutinszerűen. Ezért kell kiépítenünk jó szokásokat az életünkben.

Hallgass mindig a jótanácsra! :) Figyeld önmagad, és találd ki, hogy milyen életforma is jó a te szervezetednek. Majd alkoss szabályokat, amiket be tudsz tartani. És kövesd ezt az újfajta életmódot életed végéig. Ekkor leszel sikeres! :)))

 

 

 

 

 

 

 

komment
süti beállítások módosítása