Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

„Örülök, hogy jó ember lehetek annyi gazember után”

8bd23ba8e609804a403a8fc9ffe8c123-k1ib-u110118995145316lc-1024x576_lastampa_it.jpg

Piszkos tizenkettő, Kelly hősei, M.A.S.H., Klute, A sáska napja, Casanova, Átlagemberek, Tű a szénakazalban, Farkas az ajtó mögött, JFK, Vírus, Északi fény. Hórihorgas alkat, lóarc elálló fülekkel, beszédes kék szem, rejtélyes mosoly. Az elmúlt 50 év egyik legkiválóbb színészegyénisége, aki előnytelen külseje ellenére minden szerepében emlékezetes tudott lenni.  

A 82 éves Donald Sutherland nem szeret visszatekinteni. Néhány hónappal ezelőtt a CNN-nek adott interjú során mégis kénytelen volt megnézni egy jelenetet az 1973-as, Velencében játszódó ne nézz vissza című thrillerből, amely azóta kultikus film lett. „Az a jelenet volt, amikor megtalálom a lányomat holtan a tóban. Elérzékenyültem, nem tudtam, hogy ez a film még ennyire bennem van” – vallotta be a mostani beszélgetésben a La Stampa riporterének.

120 film van mögötte és most sem él nyugalmas, nyugdíjas életet. Paolo Virzi, az Ella és John rendezője így dícséri: „Mindig nagyon felkészülten érkezett a forgatásra, soha nem esett ki a szerepéből.”

A film Virzi első angol nyelvű munkája. Egy idős házaspár utazik benne Pennsylvaniából Floridába. Komédia a menekülésről, a szabadságról, melankolikus felhangokkal. A rendező azonnal Sutherlandre és Dame Helen Mirrenre gondolt a szereplőválasztásnál. 

-Milyen típusú ember John?

-Jó ember, a legjobb azok közül, akiket játszottam. Professzor, aki tökéletesen szerelmes a feleségébe. Szerettem belebújni a bőrébe, most egy kicsit hiányzik is.

-Még mindig szórakoztatónak tartja a forgatást?

-Általában nem szórakoztat a filmezés. De ez a film nagyon érdekes volt. Imádtam „Ellával” lenni. Minden elbővülő volt, még magamban is felfedeztem valamit, amit nem ismertem. Nem volt könnyű, mert a halál témája, tekintettel a koromra, nagyon közelről érint és ez nem volt megnyugtató.

-Pályájára során több rossz vagy több jó embert alakított?

-Inkább rosszakat. Például Attilának, akit Bertolucci Huszadik századában személyesítettem meg, nem sok pozitív vonása volt.

-Godolja, hogy külseje befolyásolta, hogy milyen szerepeket ajánlottak?

-16 éves koromban megkérdeztem anyámat, aki a brutalitásig őszinte volt, hogy véleménye szerint vonzó vagyok-e. Rám nézett, csaknem könnyezve, hogy sikerüljön elodáznia a kellemetlen igazságot, végül ezt mondta: „Donald, az arcodnak karaktere van.” Én akkor már színész akartam lenni és ez volt az utolsó dolog, amit hallani szerettem volna. 1962-ben, miután már 8 évig dolgoztam színházban, elmentem az első filmes próbára. Jól ment, nekem legalábbis úgy tűnt. Másnap felhívott a rendező és a producer, elmagyarázták, hogy miért nem tudják nekem adni a szerepet. „Amit tegnap csináltál, fantasztikus volt, de ez a szereplő hétköznapi ember. Neked pedig olyan az arcod, mint aki soha nem élt senkinek a közelében.” (Különös módon Sutherland egyik nagy sikerét éppen Robert Redford Átlagemberek című filmje hozta meg 1980-ban – GNL).

-És mégis ikonná vált.

-Fellini azt mondta egyszer, hogy azért akart engem casanovának, mert olyan volt a szemem, mint aki éppen maszturbál.

-Ön nagy rendezőkkel dolgozott. Mennyire befolyásolták? Mennyi került be belőlük az alakításaiba?

-Kevés. Ha számot akarnék mondani, 99,9% az enyém, és a többi a rendezőé. Sokat beleadok a figurába, hónapokig készülök, ötleteket adok. Nem fordult sokszor elő, hogy a rendező nem fogadta el. Bertoluccinak viszont mások voltak az elképzelései Attiláról. A forgatásra Wilhelm Reich könyvével, A fasizmus tömegpszichológiájával érkeztem. Úgy akartam eljátszani, hogy a néző önmaga egy részét is felismerje benne, hogy azt gondolja: „Akár én is lehetnék”. Bernardo ezzel nem értett egyet. Azt mondta, hogy Attila  szörnyeteg. Az első hónapban minden jelenetet legalább kétszer forgattunk, egyszer az ő, egyszer én verziómban. Aztán engedtem. Most már bevallhatom, hogy neki volt igaza. Emlékszem, egy barátnője könnyezve jött hozzám: „Apám fasiszta volt, és pontosan ilyen volt” – mondta. Én még most is kedvelem egy kicsit Attilát.

-És gondolja el, hogy a legfiatalabbak Önt csak az Éhezők viadalából ismerik.

-Pedig nem is úgy ajánlották fel Coriolanus Snow szerepét. Véletlenül olvastam el a forgatókönyvet, és annyira tetszett, hogy egy ötoldalas kommentárt írtam a figuráról, akinek akkor még csak egymondatos szerepe volt. Valódi emberekről vettem hozzá ihletet. Az egyik Aszad szíriai elnök volt.

-Ön sohasem volt Oscar-jelölt. Tavaly kapott életmű-díjat. Örült neki?

-Természetesen. Sokat számít nekem. Igazán azok a szavak tettek boldoggá, amelyeket a szoborra vésettek: „Donald Sutherland-nek azokért a felejthetetlen szerepekért, amelyeket mély hitelességgel játszott el.”  Tudja, mit mondtam a feleségemnek? Azt akarom, hogy ezt véssék a síromra.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása