oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. május 16. 06:30,  Keresztül Amerikán 73 komment

2018. május 16. 06:30 Határátkelő

Keresztül Amerikán

Az Appalache-hegységtől a Csendes-óceánig tart Zoliék most induló utazása, és ez nem akármi, hiszen a nagyon sok mérföld mellett egészen pontosan négy időzónát is érint. Hogyan készül fel az ember egy ilyen kalandra, mit kell megtenni hozzá? Erről szól ez a poszt, amit a tervek szerint több is követ majd rendszeres beszámoló formájában.

plan1.jpg

„Eljött hát az idő. Reméltem, hogy le tudom majd írni ezeket a sorokat. Mert ez azt jelenti, hogy egy régóta dédelgetett álmunk valóra válik. Jelesül, egy autóval véghezvitt nagy utazás, amelyben átszeljük az észak-amerikai kontinenst, ha nem is óceántól óceánig, de majdnem.

Eme posztban röviden szeretném leírni, hogy miként készültünk fel az útra (kis extrákkal).

Az első kapavágások

Egy ilyen útra nem árt időben elkezdeni a felkészülést. Lélekben és fizikailag egyaránt. Na nem arra gondolok, hogy azonnal elrohantunk egy edzőterembe, hanem szép lassan papírra, laptopra vetettük az ötleteket, hogy mely helyeket szeretnénk megnézni.

Nagyjából idén januárban kezdtük el a tervezést. Ami fontos volt, hogy minél több nemzeti parkot / természeti kincset tudjunk megnézni, legfőképpen a (közép-)nyugati országrészben. A keleti részt már nagyjából feltérképeztük illetve minket nagyon vonzanak a hegyek, sivatagok (engem legalábbis) és az ott leledző élővilág.

Az elmúlt 5 hónapban folyamatosan változott a terv attól függően, hogy éppen milyen kedvünk volt vagy éppen milyenek voltak a pénzügyi kilátásaink. Aztán kb. egy hete végleges lett a terv a változás jogát fenntartva!

Ha egy ekkora útra készül az ember, akkor bizonyos mértékű rugalmasságot megkövetel a rendszer. Másképpen nyűglődés lesz belőle és az aggódás, mint Damoklész kardja fog fejünk felett lebegni, hogy egy adott helyre odaérünk-e időben. Szóval inkább azt mondanám, hogy a nagyjábóli terv végleges lett.

Mi kerül a kosárba?

Ha egy autós kirándulásba vágjuk a szekercénket, akkor evidens, hogy a jármű egészségi állapota kardinális. Eddig motorikusan nem volt semmi gond (gyorsan le is kopogtam). Az alapvető dolgokat leellenőriztettem, mint pl. fékek, gumik, folyadékok és olajak. Ne feledkezzünk meg a biztosításról sem (pl. AAA).

Igen hasznos dolog a Nemzeti Park Szolgálat (National Park Service, NPS) éves kártyája, amely jelenleg 80 dollárba kerül, viszont az összes nemzeti parkba, nemzeti műemlékbe (ld. lejjebb) és nemzeti erdőbe biztosítja a bejutásunkat. Ez nagyon megéri, hiszen egy nemzeti parkba általában 10 és 30 dollár közötti árat kell fizetnünk személyautónként (az árak általában egy hétre értendőek).

pass.jpg

Lehetőség szerint szeretnénk mindenhol kempingezni, amihez hozzátartozik (pl.) a hálózsák. Ezeket nem kellett megvenni, mivel már régebben beszereztük őket.  Csakúgy, mint a légmatracokat, amelyekre a hálózsákot ráterítve kellemesen lehet aludni. Hasonlóképpen jártunk a hűtődobozzal is, amely nagyon hasznos kis találmány.

Ami lényeges még az a sátor. Ki gondolná, igaz? Mivel sokszor csak a nap végén fogunk egy-egy kempingezőbe beesni (esetleg sötétedés után), ezért fontos volt, hogy olyan sátrunk legyen, amelyet hamar és egyszerűen fel lehet állítani, illetve reggel könnyen össze lehet pakolni.

tent1.jpg

Erre kíváló megoldás az ún. - általam csak félautomata sátorként hívott - önkioldó sátrak (pop-up tent). Nyilván nem ezzel fogunk nekivágni a Himalájának, de arra simán megfelel, hogy esténként bebújjon az ember és aludjon. Kibontás után nagyjából 3 másodperc alatt áll a sátor. Az összecsukása kb. egy percet vesz igénybe.

tent2.jpg

A többi apróságról sem érdemes elfeledkezni (tűzgyújtó, kesztyű, fejsze, műanyag poharak, tányérok és evőeszközök, kényelmes túracipő, szúnyogriasztó, naptej, kalap, napszemüveg, gyógyszerek, lámpa stb.) Tűzifát minden kempingben, illetve annak közelében lehet venni (egy ölnyi fát nagyjából 3-6 dolláros áron).

Ami számomra fontos kelléke még az utaknak, az a jó öreg svájci bicskám. Ha le kell vágni a beszorult kezem, akkor ne járjak úgy, mint a James Franco által játszott Aron Ralston.

Mivel vadabb helyekre is el fogunk jutni, ez azt vonzza maga után, hogy összefuthatunk medvékkel. Így jól jöhet egy medve-spray; ezen ne múljon a boldogságunk (és életünk). Ha nincsen, akkor igazándiból egy erősebb paprika-spray is megteszi.

Ezeket a legvégső esetben kell és szabad használni, de remélhetőleg erre nem kerül sor. Mindenesetre vannak parkok, ahol kifejezetten ajánlják a medve-spray meglétét.

spray.jpg

Amennyiben sivatagos helyre megyünk, akkor egy hosszú bot a segítségünkre lehet a kígyók elkerülésében, a picit nagyobb (értsd tenyérnyi) pókok és a skorpiók távoltartásában.

Szerintem mindenképpen érdemes az adott nemzeti park honlapjának figyelése, ahol kint vannak az érvényben lévő figyelmeztetések az aktuális veszélyekről vagy éppen más információk (pl. útlezárások).

Továbbá onnan le lehet tölteni térképeket és utána lehet nézni az időjárásnak, valamint az ösvényeknek (milyen hosszú és nehézségű stb.) Iránytű, óra, feltöltött telefon és sok víz mindig legyen nálunk!

Mennyi az annyi?

Az autó mellett a másik lényeges pont a költségvetés. Mivel az úttal úgy vagyunk, hogy feltehetőleg egy soha vissza nem térő alkalom, ezért egy ideje már próbálunk gyűjteni. Persze nem szabad mondani, hogy soha, de józan ésszel belegondolva úgy véljük, hogy ennek a kirándulásnak most és itt van létjogosultsága.

A költségek körülbelüli (bár minél pontosabb) követésére készítettem egy táblázatot, ahol tételesen fel van sorolva, hogy mennyit tudunk naponta költeni ételre, szállásra, benzinre, integető kínai aranymacskára illetve egyéb, hirtelen fellépő (hangzatosan vis major) eseményekre.

Az előzetes számítások alapján, talán nem meglepő módon, a büdzsé tortájából az élelem (40%) és a benzin (31%) harapják ki a legnagyobb szeletet. A benzin esetében a nemzeti átlaggal számoltam, de ennek elég nagy a szórása. Ha szeretnénk megtalálni az olcsóbb kutakat, akkor érdeme letölteni telefonunkra a GasBuddy alkalmazását, amely nagy segítségünkre lehet.

Az étellel és itallal elég sokat lehet spórolni. Mi nem vagyunk igazándiból annyira válogatósak, szóval a mi esetünkben a napi 60 dolláros ár tartható. Ilyen nagy utaknál érdemes sok rágcsálnivalót, kekszeket, olajos magvakat és gyümölcsöt (pl. alma) beszerezni.

Mivel van hűtődoboz, amelybe minden benzinkútnál lehet jeget vásárolni, ezért szalámikat és sajtokat is elraktározhatunk egy pár napra. Kiváló szendvicsek készülhetnek, melyek mellé fogyasztható kakaó, tej vagy éppen kávé. Az autópályák mentén rengeteg lehetőségünk adódhat egy egyszerűbb, ámde laktató meleg reggeli, ebéd vagy vacsora elfogyasztására.

Valószínűleg nem ezektől az ételektől fogunk szép alakot kapni, de mivel ez az időszak csupán rövid ideig tart, úgy gondolom, hogy ez a kockázat bevállalható.

diagram1.png

Mint látható, a kempinges megoldás a friss levegő és az egészségmegőrző hatása mellett a pénztárcánkra is jó hatással lehet (amely persze kihat az egészségünkre :-)). Ha sikerül mindenhol a kempingezés, akkor csupán 17%-nyi részt követel a szállás szekció, köszönhetően az éjszakánkénti 15-35 dolláros áraknak.

Ha nem lenne hely, akkor ott vannak az olcsóbb hotelek. Ehhez én pl. regisztráltam a Choice hotels oldalán. Ez az alacsonyabb árkategóriájú (kb. 40 - 90 dollár per éjszaka), de azért - általában - tisztább hotelláncokat tartalmazza. Ha ott sem lenne hely, akkor még mindig ott a lehetőség és pár éjszakát lehet vadkempingezni.

Ezt meglehetősen sok helyen megtehetjük, de érdemes a BLM (Bureau of Land Management) oldalát átnézni illetve letölthetőek alkalmazások, melyek feltüntetik, hogy hol lehet vadkempingezni. A BLM leginkább a nyugati országrészt fedi le, ami nekünk pont kapóra jön.

Ami egy jó kiinduló pont lehet az a recreation.gov oldal (van letölthető applikációja). Itt bárhova is mennénk, kiderül, hogy milyen kempingek vannak a közelben, van-e hely, mennyire felszerelt az adott kemping, mennyibe kerül stb.

Az egyéb költségekbe olyan apró tételek kerültek, mint pl. az indián területeken lévő egyes helyek megtekintése, amiért fizetni kell vagy például az arizonai meteorkráter. Ezek nem sok vizet zavarnak (1%). Egy kicsit szándékosan túlbecsültem a mütyürökre költhető pénzt (10%); valójában jó lenne a kiszemelt összeg alatt maradni.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a fentebb leírtak ránk vonatkoznak! Hiszen mindenkinek mások az igényei.

Most pedig jöjjenek a parkok (röviden).

Nemzeti és állami parkok, műemlékek

Mint az elején említettem, az utazásunk célja alapvetően, hogy olyan természeti adottságokkal rendelkező helyekre jussunk el, ahová eddig még nem sikerült vagy visszatérjünk olyan szép területekre, ahol esetleg már megfordultunk. Mivel az Egyesült Államok igen nagy és földrajzilag is meglehetősen tagolt, így az ország nagyon sokszínű természeti kincsekkel rendelkezik.

Imádunk kirándulni és túrázni, ebből kifolyólag nem is igazán volt kérdés, hogy mire koncentráljunk (városok vs természet). Nyilván útba fogunk ejteni városokat, de abszolút nem az az elsődleges cél.

A másik dolog, amit észben kellett tartanunk, hogy idő és legfőképpen a pénz miatt, nem tudunk mindent megnézni. Egyszerűen annyi látnivaló van ebben az országban (is), hogy egy emberöltő nem lenne elég arra, hogy mindent alaposan feltérképezzen magának az ember.

Az alább felsorolt helyek mindegyikében simán el lehetne tölteni heteket vagy akár hónapokat, mert olyan sok kis rejtett szépség bújik meg bennük. Erre nyilvánvalóan nincs módunk, ám már így is nagyon szerencsések vagyunk, hogy ennyi mindent láthatunk illetve kaphatunk az ezerarcú Föld szépségéből.

Nemzeti parkok, melyeket tervbe vannak véve:

  • Saguaro,Petrified Forest és Grand Canyon (Arizona)
  • Bryce Canyon, Zion, Canyonland és Arches (Utah)
  • Death Valley, Joshua Tree, Sequoia, Kings Canyon, Yosemite és Redwood (Kalifornia)
  • Crater Lake (Oregon)
  • Yellowstone és Grand Teton (Wyoming)
  • Rocky Mountain (Colorado) 

Ezek közül a Yellowstone, a Grand Canyon, a Redwood és a Yosemite az UNESCO világörökségi listáján is fent vannak (a Yellowstone egyébként a világ első nemzeti parkja). Bánatunkra ki kell, hogy hagyjuk az Olympic és a Glacier nemzeti parkokat (legalábbis jelen állás szerint).

Ha minden igaz, akkor pár darab állami parkot is útba ejtünk majd: például Red Rock Canyon (Kalifornia), Dead Horse Point (Utah) vagy éppen Antelope-szigetek (Utah) és Goosenecks (Utah).

Amiből talán több lesz, azok a műemlékek (National Monuments), amelyek igazándiból az NPS vagy egyéb szervezetek (pl. United States Forest Service, USFS) hatáskörébe tartoznak.

Jelen esetben a „műemlékek” nem feltétlenül jelentenek szobrokat. Sokszor ugyanolyan természetvédelmi területek, mint a nemzeti parkok. A lényeg, hogy ezek is védett területek és bármely, az állam által birtokolt területen létre lehet hozni (elnöki rendelet/jóváhagyás szükséges).

A következő védett területeket szeretnénk megnézni:

  • White Sands (Új-Mexikó)
  • Chiricahua (Arizona)
  • Canyon de Chelly (Arizona)
  • Four Corners (Arizona, Új-Mexikó, Colorado és Utah)
  • Vermilion Cliffs (Arizona)
  • Grand Staircase-Escalante (Utah)
  • Point Reyes National Seashore (Kalifornia)
  • Craters of the Moon (Idaho)
  • Colorado (Colorado) 

Egyebek

Néhány érdekesség a 35 napos, majd' 10 ezer mérföldes (~16 ezer km) útról. Több éghajlati övön fogunk keresztülmenni, melyek a következők lesznek (a Köppen-féle éghajlati rendszerben és eltekintve a helyi mikroklímáktól): párás kontinentális, párás szubtrópusi, sztyeppés, alpesi, sivatagi, mediterrán és óceáni.

Feltehetőleg a biológiai óránkat kissé meg fogja tréfálni az, hogy négy időzónán fogunk áthaladni: keleti (EDT), közép (CDT), hegyi (MDT) és csendes-óceáni (PDT). Kis apróság: Arizona ugyan a hegyi időzónában van, azonban itt nincsen óraátállítás tavasszal és ősszel. Ez alól kivétel a Navajo indián nemzet, ahol követik az óraátállítási rituálét (vajon mióta?).

Az 5 hetes út során - tervek szerint - 20 államot fogunk érinteni (Nyugat-Virginia, Kentucky, Tennessee, Arkansas, Texas, Új-Mexikó, Arizona, Utah, Nevada, Kalifornia, Oregon, Idaho, Wyoming, Colorado, Kansas, Missouri, Illinois, Indiana, Ohio és Pennsylvania). Túránk várható legmagasabb pontja 3000 méter környékén lesz, míg a legalacsonyabb nagyjából a tengerszinttel lesz egyvonalban.

Krónikák

Igyekszem majd naplót vezetni. Jó dolog, mert annyi mindent láthatunk és élhetünk meg, hogy egy idő után akaratlanul is összekeveredhetnek helyszínek, időpontok és események. Ezen naplók szándékom szerint tömörek, relatíve rövidek lesznek és a blog Facebook oldalán lesz elérhető (egy linkre kell majd kattintani). 

Mivel a legtöbb helyen kempingezünk illetve vannak helyek, ahol nem igazán lesz térerő sem, így nem tudom ígérni, hogy rendszeresen ki tudom posztolni ezeket a naplókat.

Valószínűleg hetente egyszer lesz egy amolyan összefoglaló poszt (a blogomon és a Határátkelőn), amely az addigi rövid naplókat valamilyen szinten összefésüli. Tehát, akinek nincs ideje minden nap olvasni, annak tudom ajánlani eme összefoglalókat.

Úgy sejtem, hogy fogok néhányszor fotózni, szóval ha van kedvetek, akkor kövessétek az Instagram oldalam (vagy követhetitek a #bolyongo_elet címkét). A blog Facebook oldalán is lesznek fotók (karöltve az instával), reményeim szerint naponta, akár többször is.

Az adott napi útvonaltervek várhatóan szintén fel fognak kerülni az oldalra. Továbbá, néha lehetnek rövid, élő bejelentkezések egyes helyekről. Szóval, ha van kedvetek és időtök, akkor kövessetek az instán, Facebookon, itt a blog oldalán és a Határátkelőn.

Ezek tervek, de bármikor közbejöhet valami, szóval a változtatás jogát valóban fenntartom!”

Mit mondhatnék erre? Jó utat, szuper élményeket – és persze szerintem mindannyian várjuk a posztokat!

Magyarok közt is népszerű területeken dolgoztatnak rabszolgaként Nagy-Britanniában.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr8513914944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2018.05.16. 06:40:45

Medve spray jó lenne néha Pesten is...Jó poszt,nagy kaland.

Dikusz 2018.05.16. 08:20:52

Jó utat Zoli. Nagyszerű tervek, kívánom, hogy minden úgy sikerüljön, ahogy terveztétek.
Kínai integető műanyag aranymacskát feltétlenül vegyetek, remekül fog mutatni a kocsiban.:)
A naplóírás jó ötlet, talán lehetne vázlatosan írni, majd kibővíteni.

Konzervmájkrém, mackósajt ne maradjon otthon:)

FutureFry 2018.05.16. 09:12:34

"a legalacsonyabb nagyjából a tengerszinttel lesz egyvonalban."

Death Valley: -282 ft (-86 m)

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2018.05.16. 09:32:49

Hű! Ez jó kis túra lesz. A naplózás jó ötlet, próbáld napi szinten csinálni saját magadnak hogy meglegyen. Mert tényleg annyi élmény lesz, hogy utólag könnyen elsikkadnak a napok részletei.

M. Péter 2018.05.16. 10:39:41

Szövetségi tulajdonú erdőben (national forest) is lehet vadkempingezni, ahol nem tiltják. Úttól legalább 1/4 mérföldre kell lenni, víztől is van valamilyen minimális távolság. Sok helyen van kijelölt ingyenes táborhely. Felkapott nemzeti parkban viszont érdemes előre lefoglalni a helyet, ha lehet.

Arthamyr 2018.05.16. 17:58:00

Megnézném, hogy a bocsait védő anyamedvét mennyire tántorítja el a 2% kapszaicint tartalmazó spray (bár kérdés, hogy a 0.9%-nyi kivonat micsoda). Nem tudom, hogy hány SHU lehet, de volt ember, aki 1 perc alatt megevett 20+ Carolina Reapert, ami több, mint 1M SHU (a tiszta kapszaicin tudtommal 15M), szóval azért nem feltétlen érezném magam biztonságban egy ilyennel, ha jön szembe az ideges maci-mama... Az amerikában népszerű karabélyok többet érnének, főleg ha visszahackeled full-autora, bár azért meg lehet, hogy a ranger nem nézne jó szemmel, aki azért veszélyesebb lehet még a medvénél is. :D

Catwoman1 2018.05.16. 18:30:44

Irigylésre méltó kalandban, élményekben lesz részetek. Rendkívül ésszerűen - minden körülményt, váratlan eseményt figyelembe véve - szerveztétek meg az utazás előkészületeit. Csak gratulálni tudok!
Fő a biztonság! Vigyázzatok Magatokra! Várjuk a további izgalmas tudósításokat, híreket, fotókat. Jó lenne személyesen is, de lélekben mindenképpen veletek vagyok.

Taxomükke (UK) 2018.05.16. 18:40:24

Mi nehany eve a 66-os uton mentunk vegig, nemi kiterovel. Ket het nagyon szukos volt ra. Ez ranezesre legalabb haromszor, de inkabb negyszer hosszabb utvonal. Lehet, hogy keves lesz ra az 5 het.
Irigykedem!

Taxomükke (UK) 2018.05.16. 18:47:38

OFF

Gyuloletkampanyos poszt: 185 komment
Digitalis nomados poszt: 39 hozzaszolas
USA atszelese poszt: 10 komment (ezzel egyutt)

Mennyivel jobb egymast basztatni, nem igaz?

LOL

2018.05.16. 18:56:18

@Taxomükke (UK): Akkor feldobom a temat, hogy amcsiba meg kirandulgatni is mennyivel jobb, mint a szakadt magyarorszagon a poshadt szagu balatonjaval meg atcseszos vendegloivel :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.05.16. 19:09:35

Nahat, micsoda idozites! Ugyanis talan tobben is hallottatok rola, hogy van egy lelkes fiatal srac, Nagy David, aki viszont gyalogosan teszi meg a NY-LA utat, szinten kelet-nyugati iranyban. 2 napja, majus 13-an indult, es azota is szorgalmasan roja a kilometereket (merfoldeket:)
Aki akarja, es kivancsi, koveteti ot FB-on ill. Instagramon (davenagy93)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.05.16. 19:16:51

Nagyon jo utat es sok-sok elmenyt nektek! Mikor lesztek Yellowstone-Grand Teton kornyeken? Mi jul. utolso hetet celoztuk meg, mar fenem ra a fenykepezogepem! :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.05.16. 19:21:04

@LepesMez: "Akkor feldobom a temat, hogy amcsiba meg kirandulgatni is mennyivel jobb, mint a szakadt magyarorszagon a poshadt szagu balatonjaval meg atcseszos vendegloivel :)"

haha, latod, meg a legartatlanabb posztot is lehet a "megfelelo" iranyba terelni :)
OFF 2: letettem az allampolgarsagi vizsgam ma reggel :) 15 perc alatt lezavartuk a dolgot, es milyen szimbolikus: a vizsgaztato holgy egy ormeny bevandorlo volt, aki par evvel elottem ugyanezen a proceduran ment keresztul (minden bizonnyal). Amerika a lehetosegek hazaja :)

gabors 2018.05.16. 19:25:29

Sok szerencset az uthoz ... 1994 ben csinaltunk hasonlot New York Niagara Toronto Detriot Chicago .... csomo mas egeszen Mount Rushmore- Yellowstone (ott nem erdemes bent megszallni mert durva arak vannak) Grand Titan, Utah dino reservatum, Rocky Mountain visszafele Boulder (Colorado) Columbus .... vegul New York..

Grand Canyon-on gondolkodtunk de mar igy is sok merfold volt es inkabb kesobbre halasztottuk azota sem mentem el od a :-(((((

tobb mint 7000 merfold ...

En bereltem egy autot vagyis majdnem 0 kilometeres-en indultunk hogy ne legyen gond autoilag ... szerintem siman megerte.. valami 20 napra jott ki az egesz akkoriban a benzin joval olcsobb volt autoberles szinten ....

vegig videozva (akkor meg ugye szallagra ment minden )

Mme Seldon 2018.05.16. 19:41:28

Nagyon tetszett a felkészülős-étvágygerjesztő poszt, sok szuper élményetek lesz. Várjuk az élménybeszámolókat.

zoldzeller 2018.05.16. 19:53:42

Kivancsian varom a beszamolokat. Nagyon szep ut lesz es en most elegge irigykedek.:)

gabors 2018.05.16. 19:56:42

@Arthamyr: "főleg ha visszahackeled full-autora, bár azért meg lehet, hogy a ranger nem nézne jó szemmel, aki azért veszélyesebb lehet még a medvénél is. :D "

Ja es a 20+ ev federal/szovetsegi borton lehet meg az anya medvenel sem jobb, mert egy nemzeti parkban minden vetseg szovetsegi buncselekmeny, jogosulatlan fegyvertartas nem beszelve automata fegyverrol nem lenne kevesebb ennel ... :D

zoldzeller 2018.05.16. 19:57:40

@Arthamyr: erdemes a szabalyokat betartani medve lakta videken. Amugy szerintem felesleges nagyon aggodni miattuk:

Cause of death ………………… # dead
Cardiovascular disease …….. 856,030
Transportation accidents …. 48,441
Drowning ……………………….. 3,582
Hypothermia ……………………699
West Nile virus ……………….. 119
Hornet/bee/wasp stings ….. 48.5
Snake bites …………………….. 5.2
Bear attacks …………….. 2

Hari Seldon 2 2018.05.16. 19:57:48

@Taxomükke (UK):
Exactement! - Et c'est naturel... :-(

gabors 2018.05.16. 20:02:17

@Zsuzsi65: "OFF 2: letettem az allampolgarsagi vizsgam ma reggel :) 15 perc alatt lezavartuk a dolgot, es milyen szimbolikus: a vizsgaztato holgy egy ormeny bevandorlo volt, aki par evvel elottem ugyanezen a proceduran ment keresztul (minden bizonnyal). Amerika a lehetosegek hazaja :) "

gratualalok !!! akkor Novemberben mar szavazhatsz is :-)

nekem is kb ennyi volt tavaly, amugy a vizsga maga meg ennel is rovidebb ha jol emlekszem, mert tovabb tartott a tobbi "adat egyeztetes" meg mindenfele alairasok, mint maguk a vizsga kerdesek ... az biztos hogy bar idore kellett menni joval tobbet varakoztunk kint mint maga az egesz procedura az illetekessel.

Dikusz 2018.05.16. 20:11:07

@Taxomükke (UK): A gyűlöletkampányos poszt kommentszáma akkor ugrott meg, amikor kikerült az index címlapra.

Hari Seldon 2 2018.05.16. 20:13:12

Nagyon jó és precíz írás. Abból is látszik, hogy még nincs sok hozzászólás, mert minden felmerülő kérdésre már meg is van a válasz. Én azért párat összeszedtem.

Mi alapján esett ki a tervezésből mondjuk Chicago, és a nagy tavak vidéke.

Másik kérdésem, hogy a tervezés kiterjedt-e a „várható időjárási tényezőkre”. Gondolok itt arra, hogy például Texas és Arkansas térségében felkészültetek-e az év ebben a szakában hurrikánokra, vagy a Sziklás hegység térségében extrém időjárásra.
Látom, a klímára felkészültetek. – Legalábbis elméletben. Gyakorlatban, voltatok már ezekben az éghajlati térségekben korábban, hogy tudjátok, mire számítsatok. Mert így leírva nagyon vagány, de amikor az ember nem tud aludni a hálózsákba a matracon a 40 fokba, és be kell húzni a sátort, hogy ne jöjjön be a csörgőkígyó, az kicsit más lehet.

Felkészültél-e arra, hogy esetleg hosszabb távon (és 5-6 napnál tovább) matracon aludni lehet, hogy megterhelő lesz, és mégis motelt kell találni. (ha az ember rosszul alszik pár napot, és mellett vezetni kell az iszonyatosan megterhelő)

Mindenestre csatlakozom Mme Seldonhoz, sok sikert kívánok, és kíváncsian várjuk a jelentkezéseket.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.05.16. 20:18:32

@gabors: igen, mindennel egyutt volt kb. 15 perc...nagyon low key az egesz, szinte csak formalitas. Nekem a varakozas sem volt sok, mert nyitasra mentem (6.45-re volt idopontom, 7 utan par perccel mar bent voltam)...rosszabb volt felkelni koran, mint az egesz procedura :)

Shanarey 2018.05.16. 20:24:59

Jó utat, s kevés problémát. Elemeket, avagy tölthető akkut a lámpához, egyébhez, szintén ne felejtsétek el. Na meg a legfontosabb, az a szigetelő szalag, anélkül én sehová sem megyek.

Shanarey 2018.05.16. 20:29:07

@LepesMez:

Nem tudom miért poshadt szagú neked a Balaton, tán rosszkor voltál rossz helyen? Vendéglő ügyben többnyire igazad van, de azért ez sem száz százalék.
Számomra a Balatonnal csak egy baj van, ahol igazán lehet úszni, az a rész a bójákon túl van, s hajózási útvonalnak hívják.

Dikusz 2018.05.16. 20:53:27

@Shanarey: Azon túl legálisan egy évben egyszer lehet úszni, az most lesz június 30-án.:)

Shanarey 2018.05.16. 21:25:36

@Dikusz:

Olyankor ott tömeg, van, az meg kell a fenének.

nyuszigonosz 2018.05.16. 21:49:01

Ez biztosan egy végtelenül érdekes út lesz. Minden jót hozzá.

Bredpitt Monika 2018.05.16. 21:56:28

Na, most nagyon irigykedem.
Mi New Jersey bol vezettunk at Arizona ba, az ut abszolut csucspontja a Nashvilleben eltoltott ejszakai bulizas volt.
Fantasztikus hely.
Jo utat!

Dikusz 2018.05.16. 22:04:09

@Shanarey: Az már igaz, de legalább drága a nevezés.

FutureFry 2018.05.16. 23:37:05

@M. Péter: Van national park is (pl. Glacier) ahol, egyes részeken lehet nem kialakított táborhelyen is sátrazni (aka “dispersed” vagy “at large” camping) [1], bár foglalás akkor is kell, hogy limitálni tudják hányan vannak az adott területen.

Egyebként backcountry camping esetében (azaz ahol nincs faház, autó esetleg medvebiztos tároló) egypár hivatalos “jótanács” [2]:
* Bármilyen illatos dolgot (pipere, kaja, stb.) szépen felhúzni olyan helyre, ahol az nem elérhető (minimum 10 láb magasra, fatörzstől legalább 4 lábra).
* Enni-főzni a sátorthelytől távol (kb. 100 méterre)
* Ne abban a ruhában aludjál amiben főztél-ettél (az menjen az illatos dolgok közé)

És érdemes a bearspray-t kéznél (pl övön) tartani, valamint kipróbálni-megtanulni [3]. Ahogy Jeff Bridges mondja: “A bear doesn’t care if you’re a movie star” [4].

[1] www.nps.gov/glac/planyourvisit/backcountry.htm#CP_JUMP_850433
[2] www.nps.gov/yell/planyourvisit/campinginbearcountry.htm
[3] www.nps.gov/yell/learn/nature/bearspray.htm
[4] www.nps.gov/images/JeffBridges_1.jpg

2018.05.17. 01:14:06

@Shanarey: hehe, csak hulyeskedtem, mint minden korombelinek, gyerekkoromban a balatoni nyaralas volt a mindenek netovabbja, es nagyon szep emlekeim vannak rola

2018.05.17. 01:15:27

@Zsuzsi65: es mit kellett mondanod angolul, meg mit kerdeztek?

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.05.17. 01:29:56

@LepesMez: az interju elso resze szinte formalitas: azokon a kerdeseken mennek keresztul, amire a beadott nyomtatvanyon is mar felelt az ember (az en esetemben szinte automatikusan pipalt mindent ki, szoval nagyon gyorsan ment). Megkerdezik, mikor es mennyi idore hagytam el az orszagot. A legutolso, ami tavaly karacsonykor volt, meg nem volt a form-on, mert azt tavaly juliusban kuldtuk be.
Utana a teszt nagyon rovid: 3 mondatot kell olvasni (kb. 2. osztalyos szintu mondatok), de ha az elso jo, nem is megy tovabb. Ugyanez 3 mondat irasaval (nekem ez volt: Washington was the first president)
Majd civics kerdesek: 6 helyesen megvalaszolt kerdes utan megallnak. Nekem ilyenek voltak, mint pl. mennyi tagja van a House of Representatives? (435); mennyi idore valasztjak a representatives? (2 ev); milyen haboruban vett reszt az USA az 1900-as evekben (pl. WWII); Melyik honapban valasztunk elnokot; ki volt a nemzet atyja (George Washington)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.05.17. 01:31:14

@Bredpitt Monika: "Mi New Jersey bol vezettunk at Arizona ba, az ut abszolut csucspontja a Nashvilleben eltoltott ejszakai bulizas volt."

haha, csak ennyi? :)) Grand Canyon az nuku?

blackhairlady 2018.05.17. 02:39:19

Fantasztikus ut lesz Zoli, nagyon sok elmenyt kivanok nektek :)

A White Sands nagyon erdekes, nagy elmeny volt a feher gipsz dunek kozt vezetni :) Viz legeyn nalatok, mert rettenetes meleg tud lenni. erdemes megnezni a web oldalukat, hogy mikor vannak a katonai gyakorlatok, mert akkor par orara lezarjak es varni kell.

A Grand Canyonnal junius 11-en reggel 0 fok volt, majdenm megfagytunk amikor hajnalban mentunk napfelkeltet nezni. Delutan 3-kor meg hogutat kaptunk :)

Amikor a Grand Tetont meglattam, a lelegzetem is elallt. Igazan tiszteletet parancsolo hegyseg.
A Yellowstoneban gondolom megnezitek az Old Faithful gejzirt, itt erdemes szinten megnezni az oldalukat, ott pontosan fel van tuntetve a "kitoresek" idopontja, itt is idot lehet megsporolni.
A medve sprayt tenyleg javasoljak, nekunk is volt :D
Itt lattam eloszor medve biztos kukat:)) Az RV parkban nem is volt sehol piknik asztal kihelyezve.
Nekunk csak 14 nap volt, 4626 Miles, 11 allam, de felejthetetlen elmeny volt. Mar banom, hogy en nem irtam naplot vagy blogot vagy ilyesmit, te semmikeppen ne felejtsd e;, mert egy ido utan mar osszemosodnak az emlekek.
Jo utat!

blackhairlady 2018.05.17. 02:41:21

@Zsuzsi65: Gratulalok!:)

Pedig bizakodtam, hogy a vizsgank is egyszerre lesz, ha mar ikrek vagyunk :D
Mennyi idot vartal az ujjlenyomattol a vizsgaig?
Mikor lesz az unnepelyes allampolgarsagi esku?

2018.05.17. 02:54:14

@blackhairlady: es az elso adag papir beadasatol a vizsgaig? nekem meg 3.5 ev, hogy egyaltalan beadhassam a papirt :(

2018.05.17. 02:57:45

@blackhairlady: tavaly a grand tetonnnal akartunk napfogyatkozast nezni, es naivazt azt hittem, hogy majd januarban meg tudok intezni valamit az augusztusi jelensegre. nem hogy szallodai szoba nem volt vagy 150 kilometers korzetben, de a repulojegy is valami irdatlan fajdalamas osszeg lett volna :D
azota mar tudom ,hogy napfogyatkozas nelkul is nehez oda intezni valamit januarban augusztusra...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.05.17. 03:45:48

@blackhairlady: azt hiszem, iden nyaron en is fogok vmi naplofelet csinalni, hogy az emlekek jobban megmaradjanak. Egy ido utan mar osszemosodik, mit hol latott az ember. Grand Tetont nagyon varom!:)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.05.17. 03:48:19

@LepesMez: en is jan-feb kornyeken kezdtem nezelodni. Eloszor ugy volt, juniusban megyunk, akkorra mar sehova nem volt hely. Jul utolso hetere tettuk at, es mindket NP bejaratanal sikerult helyet talalni.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.05.17. 03:50:16

@LepesMez: papirokat tavaly jul.kozepen adtuk be. Biometrics 2 heten belul megvolt, az interju 10 honap. Esku kb.1 honap mulva, levelet kuldenek majd a pontos,datummal.

2018.05.17. 04:10:56

@Zsuzsi65: akkor kb egy ev, az egesz jo

blackhairlady 2018.05.17. 04:41:29

@LepesMez: @Zsuzsi65: Mi a Grand Canyonnal 2 ejszakat toltottunk. Csak egyre volt szabad lakokocsi hely, de naponta neztem online a felszabadulo helyeket , es akkora szerencsenk volt, hogy pont az indulas elotti napon lemondtak a mi ejszakankat, azonnal telefonaltam es foglaltam. Sokan mar egy evvel korabban megcsinaljak a foglalast, aztan siman le lehet mondani, talan 10$ adminisztracios dijat kell fizetni.

Nekem szeptember elejen volt a biometrics, most tartok 7-8 honapnal, akkor talan mar nem kell olyan sokat varni.
Mennyi ido mulva volt a vizsga a level megkapasatol?

blackhairlady 2018.05.17. 04:42:53

@Zsuzsi65: Juniusban meg a Yellowstoneban is ho volt sok helyen, a Grand Teton meg csupa havas volt. Van olyan kepunk ahol hogolyozunk :D

blackhairlady 2018.05.17. 04:44:19

@Zsuzsi65: En most a floridai utat tervezem, sokkal konnyebb RV helyet talalni, mivel offseason.

P.Elliot 2018.05.17. 13:16:01

@Taxomükke (UK): Igy igaz, erre az utra 5 het egy nagy semmi, legalabb a duplaja kellene de meg akkor is futas, el fognak menni olyan dolgok mellett is amit nagyon erdemes lett volna megnezni.
Aztan autoban ulni allandoan sem egy vidamito, kellenek napok amikor az ember csak kiszall, megragad valahol, pihen, elvezi a kornyeket, gyalogol, meg egyaltalan, az nem jo hogy megnez valamit es rohan tovabb, minden ossze fog folyni. Naplot irni en is szoktam, egyet kezzel magamnak ami rolunk szol, illetve magunknak es rolunk irom, a masikat a laptopon nagyon roviden a csaladnak, baratoknak, ez csak a latnivalokat tartalmazza. Nagyon hasznos es erdekes visszaolvasni hogy mi tortent evekkel, evtizedekkel elotte, sokszor csak azert hiszem el hogy ugy volt mert le volt rogzitve.
Az a satorban alvas, hat nem tudom ki hogy van vele de engemet osszetorne a foldon alvas azon a vekony kis halozsakon ennyi idon at, egyszer-egyszer jo persze, aztan az is ha meleg van es fulledt bennt a levego, netan kibirhatatlan mert az a kicsi szunyoghalos ablak semmit sem er, a medve vagy a nem igazan kicsi vadallatok ezen a kicsi satoron egyszeruen atgyalogolhatnak vagy ralepnerk, netan a fogukkal meghuznak satorral egyutt, a medves sprayt csak nyilt levegon tudod hasznalni, ahhoz eloszor ki kell magatokat cipzarozni es bemerni a medve kepet ha az hagyja.
A hotel azert barmilyen egyszeru vagy primitiv/ ha tiszta/ megiscsak agyban alszol, pihentetobb, biztonsagosabb.
Persze fiatalnak egy kaland ez a satorozas bar fiatalnak sem szerettem volna csak satorozni ennyi idon at es mint latom nem is olcso, kevesebbnek gondoltam.
Egy lakokocsival sokkal erdekesebb lenne, legfokeppen biztonsagosabb, barmilyen kicsike de megis mikro konyhas, rendes felvohelyes, kis zuhanyzos, wc-s kis valamivel, vannak itt egeszen kicsik es megis jol felszereltek, venni olcsobb lenne hasznaltan es aztan ujra eladni...

gabors 2018.05.17. 17:25:58

@LepesMez: "@Zsuzsi65: akkor kb egy ev, az egesz jo "

Ez erossen attol fugg hogy HOL csinalod (egyre hosszabb kulonben) Ez amugy nyilvanos minden honap valamelyik napjan minden processing center megadja hogy hol tartanak. Vagyis a berkezes sorrendjeben megy minden es a "priority date" az aznapi kerelemnel tartanak ... itt N-400 -et keresd ott ahova tartozol. Mert lakohely alapjan megvan hogy melyik kozpontban van/lesz az ugyed. Vagyis hiba gyorsabb mondjuk Idaho-ban ha New York-ban laksz oda fog tartozni. Azon belul is lehet Queens v Manhattan ..

Ez minden mas kerelemre is igaz. Arra kell vigyazni hogy minden papir renben legyen kulonben ha komolyabb hiba van hianypotlas eseten mesz vissza sor vegere ...

Nekem is kevesebb mint egy ev volt (de csak par hettel) a beadas es az esku kozott.

A vizsga es az esku kozott lehet par het de akar egy honap is. De hallottam olyat is hogy van hely ahol aznap csinaljak meg.

Remelem valamit segit

gabors 2018.05.17. 17:31:49

@blackhairlady: "@Zsuzsi65: Juniusban meg a Yellowstoneban is ho volt sok helyen, a Grand Teton meg csupa havas volt. Van olyan kepunk ahol hogolyozunk :D "

Ezt megtudom erositeni mi Junius elejen voltunk es volt ho sokhelyen a hagon pedig tobb meteres ho volt.

gabors 2018.05.17. 17:39:16

@blackhairlady: "Nekem szeptember elejen volt a biometrics, most tartok 7-8 honapnal, akkor talan mar nem kell olyan sokat varni.
Mennyi ido mulva volt a vizsga a level megkapasatol? "

van online regisztraciod ? ott lehet legjobban kovetni amint tortenik valami latod nem is kell megvarni a levelet :-) (lasd feljebb az adott Center priority napjat minden honapban megadjak ott latod milyen kozel vagy )

Ha nagyon elhuzodik akkor a biometrics is lejarhat nem tudom pont mennyi ido talan 1 ev utan ujra kell menni, de nem kell ujra fizetni. Tudom nem a biometrics jar le hanem az FBI check. De valami hulye szabaly miatt ujra kell ujjlenyomat adni, mert nem tarolja az FBI vagy valami ilyesmi) anyosom jart igy

tanato 2018.05.17. 17:41:45

Egy kis USA LOS Angeles terror,bombával,sajnos magyar meggyilkolt nővel.

gabors 2018.05.17. 18:25:50

@gabors: "USCIS biometrics are valid for 15 months. If your application is not processed within 15 months, USCIS will most likely send another notice for a biometrics appointment"

hogyha mar beszeltem rola meg is neztem ....

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.05.17. 18:27:23

@tanato: ez itt volt Orange County-ban nalunk :(...mar letartoztattak a no ex-baratjat, akinek egy masik baratnoje is volt, akivel szinten nemreg szakitott (legalabbis a hirek szerint). Tobb mint valoszinu valami szerelmi haromszog-dolog...:(

gabors 2018.05.17. 18:37:45

@tanato: "Egy kis USA LOS Angeles terror,bombával,sajnos magyar meggyilkolt nővel. "

az FBI eleg sok ilyen uggyel foglalkozik es elobb vagy utobb szinte mindig megvan a tettes es az indok is.

ugy tunik a volt baratja maris gyanusitott :D

tanato 2018.05.17. 19:03:35

@Zsuzsi65: @gabors: Nemrég az RTL híradó is első riportban foglalkozott az üggyel.Robbanó csomagot emlegetnek.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.05.17. 21:25:16

OFF: csak erdekessegkent :)
Mult heten a CA-Mexico hataron jartam (munka-ugyben, ceges auditokat csinalunk). Egyik kollegam csinalt fenykepeket "a fal"-rol, es kivancsisagkeppen rakerestem Googlemaps-en is...a Satellite a hatar masik oldalarol is csinal kepeket :)

keptarhely.eu/view.php?file=20180517v01njv6mn.jpeg (mexikoi oldal - hataratlepesre varakozo kocsik)

keptarhely.eu/view.php?file=20180517v01n3lnpb.jpeg (a fal innenso (USA) oldala :)

gabors 2018.05.17. 21:39:58

@Zsuzsi65: "a Satellite a hatar masik oldalarol is csinal kepeket :)"

ezek nem "satellite" kepek azok altalaban pont felulrol vagy max par szoggel oldalrol mutatnak dolgokat ezeket a kepeket az utcarol keszitettek (google car )

gabors 2018.05.17. 21:43:38

@tanato: "@Zsuzsi65: @gabors: Nemrég az RTL híradó is első riportban foglalkozott az üggyel.Robbanó csomagot emlegetnek. "

ez itt max helyi hirekben lenne benne hiszen mert nem szamit terrorista tamadasnak sehol egy arab vagy muszilm a tortenetben az RTL-en gondolom azert hir mert "magyar" az aldozat bar a nevebol "Krajnyak" meg az sem biztos teljesen. Azt olvastam hogy 30 eve el az usa-ban 48 eves volt szoval eleg fiatalon lett "hataratkelo"

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.05.17. 22:11:57

@gabors: en is kb. igy ertettem (Google car, mint satellite - mozgo egyseg)

gabors 2018.05.17. 22:20:03

@Zsuzsi65: "@gabors: en is kb. igy ertettem (Google car, mint satellite - mozgo egyseg) "

tudom hogy angol tanar vagy de olyan ertelmezest nem talalok hogy satellite = mozgo egyseg ... (bolygo korul mozgo egyseg az igen de egy auto ?? a nemreg urbe lott Tesla-n kivul nem igen)

rajtad kivul.szerintem senki nem ertelmezi igy a satellite kepet .. de mindegy

tanato 2018.05.17. 22:32:51

@gabors: Magyar,a testvérénél volt látogatóban Miskolcon,egy nappal a halála előtt tért vissza az USA_ba.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.05.17. 22:52:24

@gabors: "tudom hogy angol tanar vagy de olyan ertelmezest nem talalok hogy satellite = mozgo egyseg ..."

Hat en kombinaltam a kettot, na! :)))) Most mar nemcsak a kocsik tetejen levo kamera keszit kepet, hanem a satellite is:) lsd. alabb:

"Your view of the world through Google Maps is about to get a little better as a new satellite starts beaming down imagery of our planet.
DigitalGlobe, which supplies imagery to Google Maps and several other customers, has begun gathering data from the new WorldView-4 satellite the company launched on November 11. Its first public image, taken on November 26, is of Japan's Yoyogi National Gymnasium in Shibuya, Tokyo.

Satellite imagery, once only affordable to military and intelligence agencies with huge budgets and a powerful desire to peer at world affairs, now has become a relatively routine part of industry. They can be used for everything from construction site planning to agriculture to scientific research. They can even help you figure out where you parked your car."

Tudtam, hogy valahol olvastam errol, ezert ugrott be a google car + satellite :)

www.cnet.com/news/satellite-photos-digitalglobe-worldview-4-google-maps-navigation/

gabors 2018.05.17. 23:03:42

@Zsuzsi65: " Most mar nemcsak a kocsik tetejen levo kamera keszit kepet, hanem a satellite is:) lsd. alabb:
"

tudom mi dolgoztunk a google-al sot azelott meg azzal a kis ceggel is amelyiket megvettek amibol lett a google earth ez meg 2000 elott volt (nalunk volt tesztszerveruk ahol kellett sys admin meg erdekes is volt)

sot szerintem elobb voltak a satellite kepek a google maps-en sot vannak meg mindig olyan helyek ahol CSAK azok vannak

gabors 2018.05.17. 23:18:06

@Zsuzsi65: szerintem itt csak arrol van szo hogy jobb kepek is lesznek... mint korabban

Egy csomo helyen lehet valasztani korabbi satellite kepek kozott tok erdekes ha magnezed a pl a lagymanyosi hid kornyeket lupa sziget es vissza mesz az idoben ... :-)

ribizlifozelek · http://ribizlifozelek.blogspot.com/ 2018.05.18. 06:50:05

Utahban menjetek el a Goblin Valley State Parkba. Arches és Canyonlands után útba esik. Ha érdekelnek a dinoszauruszok, akkor Green River és Price között van a Cleveland Lloyd Dinosaur Quary (telefonáljatok oda, mikor van nyitva).

Zion környékén (a nemzeti parkon kívül) vigyázzatok a sebességtúllépéssel.

Coloradóban, ha tudtok, ugorjatok be a Mesa Verde NP-ba.

ribizlifozelek · http://ribizlifozelek.blogspot.com/ 2018.05.18. 06:50:09

Ja, és ha szeretnétek megnézni gyorsan egy "nem turistacsapda" vadnyugati kisvárost, akkor Helper. (Price után.) Főutcán egyetek hamburgert.

somlobodog 2018.05.18. 06:50:12

Zseniálisan jó terv! Jó mulatast hozzá. KB a fele megvolt, de persze nem egyben. 5 hét egyben irigylesremelto. Nem egy tipikus amerikai szabadság ;)

2018.05.19. 01:17:06

@ribizlifozelek: ez a Mesa Verde mekkora tipp mar, meg nem is hallottam rola! (most kolthetek egy csomo penzt mert az asszony akar menni)

ribizlifozelek · http://ribizlifozelek.blogspot.com/ 2018.05.20. 07:11:12

Ja, ha még júniusban mentek az Antilop-szigetre, akkor óvatosan szálljatok ki az autóból, május-júniusban él ott egy pici légyféle (gnat), amelyik hatalmasakat harap minden szabad testfelületbe.

Bredpitt Monika 2018.05.21. 20:47:52

@Zsuzsi65: megvolt a Canyon is, csak az egy másik időpontban, sírva fakadtam a látványtól

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása