Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 8x60 - "Ne legyél kaktusz, hanem legyél rózsa, amit meghámoztak."

2016. október 26. 07:37 - Chat Géza

Hol is kezdjem? Nehéz ez. Itt ülök hajnalban a kis kanapén a virágos pléd alatt enyhén dideregve és azon gondolkozom, hogy a tegnapi adás által termelt foshalomból hogyan lehet kacsalábon forgó fényűző palotát összebaszni, amikor a habarcs is hasmenéses híg szarból van, ami összetartaná a szétfolyó kulát. A szerkesztők is nagyon igyekeztek, átlagon felüli bejátszók voltak, tehát volt történés a villában, de közben a Mezót is nézhettem volna, holnap ugyanúgy fel tudnám venni az események fonalát. Az összefoglaló legjobb és legszebb része, a mindig csinos és eszetlenül szexi Istenes Bence volt, aki egy levegőbe boxolós tánccal nyitotta meg a műsort. Csak az intro és az élő stúdiókép gyors, egymás utánba érkező be-bevágásában nem értem a művészetet, de nem én ülök ott akárhányéve a vezérlőben, szóval ez biztos így fasza, így kérte, így szereti a Kolosi Úr. Na nézzük, hogy mi történt!

kepernyofoto_2016-10-26_7_03_07.png

Lemondatták Somát, mnit a villamestert. Pedig se nem helikopterezett, se nem osztott ki a gázszerelő haverjának egy újságkiadót, így tüntetés, sőt, Soma, takarodj!-ozás sem volt, csak letelt az egy hét. Mici lép a helyébe. Ezzel mindenkinek világos, hogy a villa Turbóujjazó Petőfije nagyobbat fog szopni, mint Sasha Grey bármikor. Egyből meg is kapja feladatnak, hogy reggel segítsen is kikapoklni a raktárból. Nem a rák ellenszerét kell feltalálni, de Soma ezt a feladatot lehetetlennek érzi, mert bazmeg nem fog felkelni. Nem azért jelentkezett ebbe a felnőtt, ottalvós napközibe, hogy majd reggelente, időre fölkeljen. Van némi kurvaanyázás ebből, de nem olyan jelentős, hogy most nekiálljak lekaratergyilkolni az egészet. Értékelik Soma villamesterségt. Geci szar volt, hát tessék csak kinézni az udvarra, há' mint egy szeméttelep, bazmeg.

A legjobb rész, az most jön, a fiúknak bókolniuk kellett. Tessék, itt egy írásos lenyomat az egészből, de a videó sokkal jobban visszaadja a hősszerelmes költőkké vált lakók határtalan kreatívitását.

Tivy mondja Vivinek, hogy

Nekem nem is kell hazudnom, mert kurva jól vágsz hajat, szép a mosolyod. Meg az van, és ezt ne vedd sértésnek, de a te szépséged, a legtöbb az belülről fakad. Mer' azér' mosolyogsz, mer' belülről nem vagy szar. Nem vagy szar ember és a lelki szépség az rohadtul megszépíti a dolgokat. 

Plusz adalék: amíg Atis Vivire nézve hirtelen visszaköszön a csókja íze a szájában, nekem meg a gyomorsavam, addig Zsóti szerint Mici egy Ferrari, igaz, hogy kombi, de Ferrari. Soma pedig a következőként bókol a sajtszagú hálóban várakozó Micinek.

Ne legyél kaktusz, hanem legyél rózs, amit meghámoztak.

 

És akkor a video, csak így, pro bono.

De Barney Stinsen tesó kódexét, de még a PUA tankönyveket is tűzre lehet vetni, amikor itt van VV Krisztián, aki a csábítás verbális császáraként adja át a tudást. Így kell nyitni egy lány felé, hogy

Jó szűk vagy.

Veszély zónás is biztonsági zónás mágnestáblás baszkurálódás is csak időhúzás, de kötelezően ki kell emelnem Ati, a taktikázás, a Való Világ nevezetőű játék Jedi mesterének érvelését.

Én a veszély zónában érzem magam, mivel rád tettem a jelemet. Mmm.... Bár, úgy gondolom, hogy a másik két emberrel volt konfliktusod, velem nem. Ettől függetlenül egyértelműen ott érzem magam, mivel rád tettem a jelem. Ennyi. Nem tudok mást mondani vagy felhozni.

Ezt követően megjött a levél, hogy egy hétig párban, összebilincselve kell élniük a lakóknak. A fingás meg a szarás már most kardinális kérdés, ezért Zsolti és Mici lemodellezi a kulázást. A Tivy-Krisztián, Dávid-Atis duettek nem hoznak meglepetéseket, ellenben Zsóti-Mici, Evelin-Gina és Soma-Vivcsi párosok már annál inkább. A kiválasztott Lakatos és Gina annyira elmerülnek a beszélgetésben, hogy oda is égetik a főtt rizsát. De legalább a kirántott hús nem lett elbaszva. Aztán volt itt még egy őrült dilis trollkodás, hogy ez a két lány eldugta Krisztiánék bilincsének kulcsát. Tiszta krézik. Ennél viszont sokkal érdekesebb, egy 10-es skálán legalább 4-es szinten, hogy Bence az adás vége felé mondja be, hogy van szavazás is, hélóták. Éjszakai is bilincsbe legyenek verve a lakók? Igen, nem vagy KÁRSZEG? Szavazzanak az RTL24 applikáción keresztül. Ez csak azért fontos, mert így sikerült a 12-es karikán belül maradva faszozni. Bence még az elbúcsúzást is megtolja, hogy azt mondja:

Jön az igen dzsukel Aurelio, és itt lesz még Dina és Lóri is, akik közös tetkót csináltattak. Hú de meg fogják ezt bánni később. Na, viszlát!

Én is ennyi voltam mára, de péntek reggel is jelentkezem. 

Címkék: való világ vv8
492 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ay Mama, Que paso 2016.10.26. 23:18:08

@ascii: Krisztián azt hitte a Nagy Őben van, de már elmúlt

alsophila grahami 2016.10.26. 23:18:18

@Mók_Ica: naná hogy én is, ahogy megnyitják, már ugrok is az appomnak, és jól elrendezgetem azt a két egész gombot! ;)

MacákékIcukája 2016.10.26. 23:18:33

@Mók_Ica: volt egy idoszak amikor ilyen volt, de az mar jopar eve sztem

genevieve 2016.10.26. 23:18:34

Evelin most ugy néz ki, mint a fiatal bango margit

Ay Mama, Que paso 2016.10.26. 23:20:11

@Mók_Ica: kár. mert egy lila kendős Evelyn, párbajbüszkeséggel feltöltve jó műsor lenne

PirateHamster 2016.10.26. 23:20:17

@MacákékIcukája: Köszi, nem hallottam a McDonalds-os poént :)))))

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.10.26. 23:20:34

Helloka! Most értem haza, szar a kedvem, mi a lényeg?

alsophila grahami 2016.10.26. 23:21:16

nekem bejövi most így Gina, olyan olaszos így a feje... ;)

Mók_Ica 2016.10.26. 23:21:20

@alsophila.grahami: helyes :)))))

@MacákékIcukája: én csíkosra emlékszem..... kockásra nem.... persze lehet, hogy tévedek :)))) meg annyira gyakran azért nem járok.....

mi az hogy nem fair egy jelrakás?????????? ez egy ilyen játék...... félidőben még ennyire vakon vannak???

MacákékIcukája 2016.10.26. 23:21:49

Evet hulye... mi az h nem fair h Gina rarakta a jelet, miutan o szarra osztott?

ascii 2016.10.26. 23:22:05

@genevieve: arra a fenéken feszülő szoknyára a szuperszélesvásznu filmeket is le lehetne vetíteni

MacákékIcukája 2016.10.26. 23:22:47

@PirateHamster: @Mók_Ica: elbizonytalanodtam... de lehet h a pirosat es a kek kockasat kombinalta ossze

Mók_Ica 2016.10.26. 23:23:07

@Ay Mama, Que paso: borzasztó lenne....

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: lemaradtál a soma mici összeugatásról :))))

no, attit hívta ki evetke.....

alsophila grahami 2016.10.26. 23:23:39

úúúúúgy tudtam.... csak kicsit (se) kiszámítható a piiiiii.... tsa xDD

Mók_Ica 2016.10.26. 23:25:19

@MacákékIcukája: mindegy is :))) poénnak jó volt :))))

holnap ismét dávid és atti bűvöskocka csalása lesz...... vivi lassan kikészül a játéktól úgy látom.... neki is jól jönne egy párbaj!!!

alsophila grahami 2016.10.26. 23:25:51

@Spitzbauer: kutinnyóóóóóó xDDDD

(nem hiszem el, hogy ilyet leírtam, baaaaakkkker;))

,, 2016.10.26. 23:25:53

@Ay Mama, Que paso: nagyon nevetnék az ideírók reakcióján
Sajnos erre nincs esély, pedig nagyon vicces lenne

Brandy9 2016.10.26. 23:26:11

Részemről megy a szavazat Atira, muha :D Ezt sem gondoltam volna soha :D

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.10.26. 23:26:18

@Mók_Ica: Akkor azt visszanézem majd! Még valami?

Látom, közben Ati kapta, ami gyáva választás volt, arra esetleg elég, hogy ne megalázó különbséggel essen ki.

tvbuzi 2016.10.26. 23:27:15

A mekdodóban olyan munkaerőhiány van, hogy azt reklámozzák milyen jó out dolgozni? wtf?

alsophila grahami 2016.10.26. 23:27:36

@Mók_Ica: persze, hát minden idők legostobább válogatása ők, ezt már jóideje tudjuk, nem-e? ;)

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.10.26. 23:27:44

Ati innentől Az Ember Akit Csak Akkor Visznek Párbajra Amikor Könnyen Megnyeri

Mók_Ica 2016.10.26. 23:28:56

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: Dávidot ma meglepően sokat mutatták, vivike hisztizett párszor, és ahogy látom a holnapi öfiben még többet fog..... evet és dzsina összebarátkoztak, krisz sittes dalt énekelt..... ilyesmi.....

alsophila grahami 2016.10.26. 23:29:29

@Brandy9: hát, én se... mondjuk egy-két hete kb már tökbiztos vagyok venne, hogy vigyen akárkit, én arra szavazok, még ha Tivtivi is lett volna az...

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.10.26. 23:29:34

Ati megkapta a szavazatomat az APPLIKÁCIÓBAN, ami szerintem alkalmazás.

Mók_Ica 2016.10.26. 23:30:25

@alsophila.grahami: ők még nem tudják :))))

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: ez olyan Boborjános volt :))))

@MacákékIcukája: :DDDDD

genevieve 2016.10.26. 23:30:41

@ascii: ahogy elnézem, most egyforma méretben van micivel, es ez most micire nézve pozitív:)

Mók_Ica 2016.10.26. 23:31:42

ki nyer? győzi vagy a rubik kocka???? :))))))
rubin kocka..... basszus győzőnek ültessenek be egy új agyat!!!!!!!!!!!!!!!!

MacákékIcukája 2016.10.26. 23:32:24

Ezaz Gyozi, a te agyi szintedhez a feher RUBIN-kocka illik

Mók_Ica 2016.10.26. 23:33:29

soma egy erőszakos kis pöcs...... pffffff

Bianka_M. 2016.10.26. 23:34:05

Kis késéssel: Soma tök undorító. Ő mi a szart dolgozott életében? Annyira megérdemelné hogy valaki beverje már a képét. Állandóan ezzel jön. Ha Mici beszél ordenáré módon azon felháborodok, de a kis barátnője egy igazi úri családból származik.

alsophila grahami 2016.10.26. 23:34:58

nnya, én má leszavaztam, éngöm ne záklásson az önkormi, hogy még nem vótam... ;P xD

Bianka_M. 2016.10.26. 23:36:00

@Mók_Ica: mert náluk a kocka is zafírból van...

tvbuzi 2016.10.26. 23:36:26

A zene lehetne halkabb, alig hallom mit pofáznak.

Mók_Ica 2016.10.26. 23:36:54

no, itt van evetke legjobb barinője......

tvbuzi 2016.10.26. 23:37:23

Ez a szétretusált gádzsi tegnapról?

Mók_Ica 2016.10.26. 23:38:57

@Cseszlovák Gyurmafilm: :))))

@tvbuzi: elileg igen, gyakorlatilag a kép és az élő csaj köszönő viszonyban sincs egymással.....

Mók_Ica 2016.10.26. 23:39:30

győzi mingyá ráugrik a vendéglányra....... pfffff

alsophila grahami 2016.10.26. 23:39:31

Rokkó Zefirelli..... Őzike.... basszus, becarok xDDDDDD

alsophila grahami 2016.10.26. 23:41:04

de azé.... plusz pontocskw, hogy egyáltalán ismír egy ilyen nevet, hogy Zefirelli, végülis... film, film ;)))))

tvbuzi 2016.10.26. 23:42:14

Tivi mucsaröcsögéről jött?

alsophila grahami 2016.10.26. 23:42:28

@tvbuzi: ez basszus, felröhögtem. nyehehe xD

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.10.26. 23:43:00

@Mók_Ica: Ha Boborjános lett volna, akkor azt mondtam volna: Kígyó!

youtu.be/1EXe0LVuJv8?t=4m20s

2016.10.26. 23:44:43

@szörnycsi: Értem én a viccet, csak nem szeretem :-)

alsophila grahami 2016.10.26. 23:44:43

azze Tivinek is bejövősebb, látom, ha kepeszkedni kell egy csajsziért.... Zserike, figyelsz? tanulj! ;)

ewita 2016.10.26. 23:45:40

de hogy tujAti haverja pont ugyan úgy beszél mint ő

2016.10.26. 23:47:24

@alsophila.grahami: Ha unatkozol, még sáfárkodhatsz vele akárhányszor...

alsophila grahami 2016.10.26. 23:48:32

@MacákékIcukája: szerintem erre rájátszott most, ennyire ő se sötét, viszont ez tuti sóelem, trollkodik ő is xD

2016.10.26. 23:49:04

@Cseszlovák Gyurmafilm: FoSoma: teccik, jó! (mármint a név)

Mók_Ica 2016.10.26. 23:50:02

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: az egyik diavetítésben is van kígyó :)))) azt keresem neked ....

mindenki sittes volt / lesz????? óóóóóó

alsophila grahami 2016.10.26. 23:50:47

@Spitzbauer: xDDDD köcce, nem unatkozom és nem sáfárkodom, me nem akarom szembeköppni magam, mint Gina (jól idéztem Evetet?) ;P

miciur 2016.10.26. 23:52:05

Ki a vendeg most a musorban?

2016.10.26. 23:53:04

@alsophila.grahami: De most, hogy Primi próbál ugyváróni, nekem még szánalmasabb. Annyira debil feje van, amikor kedves mosolyog. Szépen látszik a foghiánya is. Olyan mint egy ló. Csillámf@szpónival kéne összejönniük és akkor Légy ló mindhalálig:
www.youtube.com/watch?v=vrWi4VMXEcw

Mók_Ica 2016.10.26. 23:57:14

@miciur: volt evetke barinője és egy újságíró fickó

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.10.26. 23:59:22

Megnéztem. Soma már csak annyit érdemelne, hogy valaki odamenjen hozzá és szépen érthetően elmondaná neki, hogy: te gyerek, a kezedben volt a 36 milla, de te nem vetted el, hanem betetted Evelinbe. A te döntésed volt.

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.10.27. 00:05:39

na, fejjel előre a párnába - jóéjtvágyat

PirateHamster 2016.10.27. 00:13:16

jóéjt mindenkinek! :)

Mók_Ica 2016.10.27. 00:14:55

szép álmokat kedves komment társak :))))

Cimili 2016.10.27. 00:26:03

Hali, jöttem visszaolvasni. Köszcsi nektek a tudósítást, jó éjt ! :)

dero80 2016.10.27. 01:20:31

@Mók_Ica: És sunyin lappang kifelé a résnyire nyitott szemein. Én még nem láttam egyenesen senkire sem ránézni, nekem a riportszobában is furcsa a többiekhez képest.

ALOKSAKTRHEE (törölt) 2016.10.27. 03:08:10

@Cimili: Na mi van? Ilyen későn fent? Tán kizártak? ;)

ALOKSAKTRHEE (törölt) 2016.10.27. 03:13:57

Látjátok? :)) Anno egyedüliként drukkoltam Attinak. Vissza lehet keresni. Most meg? :D Na jó, egye fene. Gyertek. ;) XD Cuuuuuttiiiiiuunnyóóóóó!!!!!!!!!!!!!!!!
XDDDDDD

Bakk László 2016.10.27. 03:33:35

Most komolyan ezt a senkihazi micit veditek?Egy rosszindulatu alpari fereg.Soma elmondra egesz nap beszologa neki csak azt meg persze nem vagtak be.Persze elturom hogy egy ilyen senki pofazzon, en is visszaszolnek neki raadasul csak az igazsagot mondta.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2016.10.27. 06:05:21

@MacákékIcukája: Nemá vezetékes cucc, wifi kell oda, meg bluetooth5! :-)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2016.10.27. 06:17:18

Szerintetek a csatorna Atit akarja bent tartani vagy Evcsit? Vajon mi az érdeke? Ha megint csaj esik ki beküldenek egyet? :-)
Én inkább azt nézném Soma hogy akarná megint 2 percezni Evcsit.

Plüsscukor 2016.10.27. 06:56:29

Jó reggelt. Amint olvasom, nem vesztettem túl sokat, hogy nem néztem a tegnapit.
Atit vissza a vellába, Evett mehet vissza a pultba. Ilyen mentalitással és ilyen mocskos szájjal nem érdemel ekkora nyereményt.

adamas77 2016.10.27. 07:01:04

@Bakk László: Egyetértek veled. Ezért is tartom hülyeségnek amit Mici mondott, hogy ez külső játék. Óriási tévedés. A VV 15%-ban belső játék, 15 %-ban külső játék és vastagon 70 %-ban szerkesztői játék. Vagyis nekik kell szimpatikusnak lenni, mert ők vágják össze, ami adásba kerül. Ez különösen igaz erre a szériára, hiszen 1 mp online adás sincs.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.10.27. 07:13:26

@Bakk László: Azt gondolom nem védi senki Micit. Egyszerűen sokaknak ő MOST a legkevésbé ellenszenves. Te se vedd ennyire komolyan. Soma meg sokáig sokaknak komolyan szimpatikus volt, aztán a viselkedése miatt már senki sem biztos benne, hogy nem egy himsoviniszta faszfej. Önismeret nélkül. Pinabajusszal. Aki ráadásul pocsék szerető.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.10.27. 07:16:23

@Bakk László: De azért félreértés ne essék: Micivel se barátkozna itt senki IRL :)

Haboskakaos 2016.10.27. 07:51:53

Jóreggelt fiúk, lányok! Nagyon rossz kedvem van. Meghalt a telefonom. :S
@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: Ezt nagyon jól megfogalmaztad! Soma kezdte megkedveltetni magát a nézőkkel, erre szépen hazavágja az egészet. Igazi kis gyökér lett újra.
Én gondoltam, hogy Atit viszi (Hinara tippeltem még). Kíváncsi vagyok, hogy Dávid ezek után mennyire lesz jóban Evivel, mert azért ők egy bandába tartoztak. Ha Evi megy vissza, vajon barátok maradnak? Vagy el kezdene Krisztiánékhoz, Zsoltihoz húzni??

ascii 2016.10.27. 08:01:43

@Bianka_M.: mit, mit dolgozott...hát sportolt, meg tök sok csapatjátékban szerepelt, így megtanulta, mi csalás és mi unfair, ő ezt vágja, neki ez a mestersége.

hannamontanna 2016.10.27. 08:05:17

Morgen! Hogy ez a Soma milyen igazi kis gyökér! Mi baja? Lemaradtam valamiről?

hannamontanna 2016.10.27. 08:07:34

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: @Haboskakaos: Ja. Bocs, úgy látom másnak is növény rész jutott róla eszébe :-D

Sanda.Ipse 2016.10.27. 08:14:27

Most belekukkantottam párbaj előtt. Melyik lánynak kevésbé mocskos a szája?
Hajrá Eve!

ascii 2016.10.27. 08:20:30

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: Ugyis tudod mit nyekegne erre a Dártányán, kb ugyanazt mint Lóránd, a pénznél sokkal többet jelenet a barátság, de ezt Te úgyse értheted VVVV!

ficekence 2016.10.27. 08:22:14

@Bakk László: Tökéletesen egyetértek veled. Soma azon akadt ki, hogy elpakolgat dolgokat az anyukájának. Valami rózsaszín cuccot tett el és arra is célzott, hogy nem dohányzik, de mindig kér cigit. Na ez azért valamilyen szinten lopás. Nem azért kapják, hogy később kivigyék. Nem tudom, nekem így jött le, sajnos a bejátszások, nagyon félrevezetőek tudnak lenni. Mici semmit nem változott, ugyanaz az alpári undorító nőszemély, csak nagyobb lett a szája a lila kendő és főleg Krisztián védelme miatt. Csoda, hogy mernek rá valamit mondani, mert ha Krisztián nem szól közbe, akkor is úgy néz, hogy beleborzong az ember. Jó kis védelem, nem hülye a luvnya. Az "évődéseik " pedig kifejezetten taszítanak. Inkább hallgatom Evetke káromkodását, mint az értekezést Mici pinája átmérőjéről. Fujj. Hányinger.Azt sem értem, hogy mi ez a nagy Ati imádat hirtelen. Ez az ember bent van, de semmit nem csinált azon kívül, hogy Dávid seggében van. Tök unalmas fickó. Evetke nem egy angyal, de mégis szívesebben nézem mint a tuja Atit.

ascii 2016.10.27. 08:27:01

@ficekence: Ti amugy melyik műsort nézitek? Evetke mint nézhető karakter, egy utolsó alapári cigányasszony, aki egész nap azon dolgozik, h minél kevesebbszer jöjjön ki a vére.

Sanda.Ipse 2016.10.27. 08:35:55

@ascii: a többi lányból milyen vér jön ki az alpári káromkodásaikkal?

Haboskakaos 2016.10.27. 08:39:27

@hannamontanna: Az! :D tudnám még cifrázni, csak jól nevelt vagyok. :D

PirateHamster 2016.10.27. 08:56:31

Van új posztcsi, csak szólok :)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2016.10.27. 09:11:17

@ficekence: soma kér mindig cigit annak ellenére, hogy nem dohányzik. ezt aztán szivességekre váltja be a többieknél. igazi sittes módszer.

ficekence 2016.10.27. 09:18:30

@ascii: Kérdésed teljesen felesleges, te is tudod, hogy ugyanazt a műsort nézem, csak más a véleményem mint a tiéd. Remélem nem gond. Az, hogy mindig kihangsúlyozzátok a cigányt, már nem is minősítem. Mici nem cigány, de szemmel sem különb mint Evetke. Jó, persze, hogy kér Soma is, de Mici is kér, őt miért nem minősíted. Egyébként a szerencsétlenek mindent kihasználnak, hogy érdekessé tegyék magukat ebben a sivár, kontroll nélküli környezetben. Nyugodtan szavazz Atira én nem nehezményezem és kívánom, hogy minél többször mutassák a nagy semmittevését, hátha egyszer kizöldül.

ficekence 2016.10.27. 09:19:32

@ミラ: Más is kér cigit, azt nem veszed észre? Ha Mici csinálja azt minek nevezed?

ascii 2016.10.27. 11:45:38

@ficekence: téves felfogás, emberileg hozzám a tuja áll, evetkét nem a cigány mivoltja miatt, ettől még lehetne rendes ember, nem az. nem gondolom, h tovább kéne mutogatni tovább a képernyőn.
süti beállítások módosítása