Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Vilá 8x74 - A fillérbaszás hete

2016. november 09. 09:58 - Chat Géza

 5822b8fa190000a304c31bd4.jpeg

Nem hittem volna, hogy ide jut a világ, hogy az emberek egy ilyen egyszerű kérdésben sem látják meg az egyértelmű választ, ami a jó útra vinné az emberiséget. Saját magunkat gáncsolva, arcal a szarba repülünk előre, hála a sok jóléti szavazónak. Ennyi volt, vége, kihúzták a demokrácia lába alól a szőnyeget: Tivy nem viheti ki Ginát párbajozni, pedig akár csikágózásba torkolló, véres, hármas leszámolás is lehetett volna a vasárnapi párbajból.

2016. november 8. a Negativytás napjaként vonul be a történelembe.

tivy_image_10397867_16-9.png

Ha nincs a villa emailbotránya, hogy Tivy nyíltan beszélt arról, hogy majd Ginát viszi ki a hóra, akkor ez az egész meg se történik, de a nézők döntöttek. Szoros volt, majdnem összejött hármas párbaj, de így csak a szokásos egy az egybe lemeccselős pávatánc marad.

 Ezen túlmenően három fontos dolog történt a villában. Az egyik a fillérbaszás hetének bekurblizása. Hivatalosan ez a demokrácia hetének van kikiáltva, de tudjuk, és ezt az elnökválasztás is kiválóan példázza, hogy demokrácia a van, de minek kategóriába esik így manapság. Soma ördögi tervet eszel ki, megdumálja a többieket, hogy Baszáságyú Papit, azaz Krisztiánt tegyék meg górénák. A riportban el is mondja ékes szóló VV Petőfi, hogy egy vezető okos, türelmes meg még valami, és Krisz úgy hiszi, hogy ezekből még repetát is kapott a jóistentől, pedig kurvára nem, úgyhogy itt az ideje, hogy belebukjon a saját faszkodásába, és agyvérzéssel kerüljön kórházba a fillérbaszó hét második napján. Megszavazzák, Papi lesz a vezér ürü, be is hozza a rongyosra használt mágnestáblát, amin egy rakás élelmiszer és luxuscikk van felsorakoztatva és beárazva. A tömény 400, nekik meg összesen van 900 kreditjük. Mici a hét végére vattát fog köpni, de akkor majd úgyis beküldik a hétzáró bulihoz dukáló ingyenszeszt, úgyhogy mindegy. Inkább a krumpli vs rizs ügy az, ami most fontos, na meg a telibe vert rostos üdítő, hogy kellenek-e egyáltalán. Krisztián már a tábla második tételénél, a gépsonkánál összegyűrné a mágnestáblát és felrúgná a holdig, de végül csak megszavaztatja a lámákkal, hogy mi legyen.

Ezt minden nap le kell zongorázniuk. Érdekes, hogy egy napra majdnem bekértek két kiló krumplit, meg mellé két kiló rizsát, mert az unalomig ismételt és perszehogy berendelt csirkemell mellé ilyen elnöki köretek dukálnak, ugye. Kenyérből is csak két kilót kértek. Hogy másnap mit fognak reggelizni, pont le is szarom, de látszik, hogy a mértékegységekkel nincsenek nagy barátságban a lakók. Meg is lepődnek, amikor a terülj-terülj asztalkámra kipakolják a portékákat. Ennyi az egész, bazmeg?! Ennyi. Az se jó, ha fejadagokra osztják a flamót, az sem teljesen oké, ha mindenki kiveszi a pénzét, aztán úgy költekeznek, de ami meg aztán tényleg kibassza a gecirelét, hogy Vivi most akar enni gépsonkát, Zsóti meg majd holnap reggel. Azt hihetné az ember, hogy ez nem nagy ügy, de hát, hogy a tripperes harci faszba ne lenne az, amikor Zsóti így inkább mással állna párba és nem Vivivel? Mintha Trump győzelmi buliján Bill Clinton szaxizna, ahelyett, hogy felesége lelkét simogatná.

Zsolti putonya már így is kezdett tele lenni Vivivel, amikor előző este az a közös zuhanyzáskor erőteljesen szemmel verte a meleg villalakó állítólagos 21 centis kopasz törzsőrmesterét. Ezt a sufniban ki is fejtette neki, hogy szívesen kihúzná az egyszemű anakonda méregfogát,  de Zsótinak itt a vége. Így is a maradék lakók azt hiszik, hogy Túl a barátságonoznak már, erre nem kell még az is, hogy ez tényleg megtörténjen, mert Zsóti nem akar nőbaszó lenni, ennyi, pláne nem egy barátnőjét akarja megpocsékolni. Vivi persze ezt nem érti meg, mert mit foglalkozik a többiekkel, ha ö is tudja, hogy ez csak poén. Persze kis szívem, csak ez egy olyan Sas-kabarés poén, ami kurvára nem vicces. Megy is a besérülés, amire még érkezik a sonka-botrány. Ehhez hasonlót már láttunk VV Izaura idején, aki csak a homogén állagú felvágottat tudta beleszuszakolni a szervezetébe, Krisztián paraszt kolbászán kívül, ugye. Most az van, hogy Vivi éhes, Zsolti meg inkább eltenné holnapra a királyi kenyérföltétet, de ez az ügy ajtócsapkodós gecizésért kiált! Vivi elviharzik a sufniba és ott duzzog a rózsaszín pléd alatt. Érkezik hozzá Papi is, aki almát majszolgatva parancsolja befelé a vájúhoz, de a lánynak derogál bemenni. Zsóti is megjön, aki viszont leoltja a faszba, hogy unja már ezt az önzőséget, úgyhogy mindjárt szét is tépi a barátság karkötőt, mert ennek itt over, megy be a többiekhez a hálóba aludni. Vivien nem tud mivel érvelni, ezért csak Zsólti utolsó szavait ismétli el flegmán visszakérdezve, amitől a fiú még jobban kiborul és már remegve sír a cigiskanapén.

Az iskolahetet megkoronázva jön egy levél: a tanárok ugyan hoztak egy ítéletet, hogy ki fejlődött a legtöbbet, de az ebben a játékban mit sem ér, itt a nézők a Janik, ők mondják meg a tutit. Így is Somát hozták ki győztesnek, aki kap egy kisvideót. Dönthet, hogy a muter, Evelin vagy Pumped Gabó szóljon hozzá, mire ő az anyukáját választja. Megható képsorok után mindenki telesírja a villát, de velakinek meg kell törnie a csendet. Papi böfögi föl bokából a nagy bölcsességet, hogy " Büszke lehetsz anyádra, öcskös. Nagyon szépeket mondott."

kepernyofoto_2016-11-09_9_46_04.png

kepernyofoto_2016-11-09_9_46_12.png

Erről ennyit. A fillérbaszásnak lesz még hozománya, mivel cigit nem is tudtak berendelni, és Vivi egyből ráment a még a nélkülözést nem is merő iskolahét alatt flegmán elnyomott húsos dekkek összeszedegetésére. Ínség idején még a 100-as papírzsepit is el lehet szívni, mese nincs.

Címkék: vv8
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vtec 2016.11.09. 23:23:17

Már nyomtam is Krisztiánra

pomac 2016.11.09. 23:23:20

@Bianka_M.: egyszerű mint a faék a gondolkodása :D

Bianka_M. 2016.11.09. 23:23:39

Most meg Őzike bünteti majd a népet :/

Plüsscukor 2016.11.09. 23:23:52

Szegény Bencusnak azért kellett elhadarnia a lekonfot, mert ez a baromagyú szerepelni akart még.

Bianka_M. 2016.11.09. 23:24:40

@pomac: jólvanna :) nem gondoltam volna, h. ki meri vinni. Nagyon pofára fog esni. Aranyom.

pomac 2016.11.09. 23:24:49

ginának meddig érvényes a lilája vajon köv kiválasztásig vagy tovább

Plüsscukor 2016.11.09. 23:24:57

@eatpray: Lol, remélem marad ez a 20-80-as arány :)))

csodalámpa 2016.11.09. 23:24:59

jó, hát Krisztián feltörli vele a studiót :) azért kíváncsi leszek hány kismálnát hívnak meg neki szurkolni

plüssnyuszi 2016.11.09. 23:25:03

Na, kíváncsi leszek a párbajra, pedig gyűlölöm az ordítozást....

Puszi mindenkinek! Plüssbagázsnak külön! :-)

MacékIcu: gyógyulj gyorsan!

ascii 2016.11.09. 23:25:06

betmen, gotem, kisvasút, miben van ez?

Mók_Ica 2016.11.09. 23:25:15

@eatpray: nem, még 80-20..... én 95-5 arányt szeretnék :))))

pomac 2016.11.09. 23:26:25

@Bianka_M.: én abból indultam ki hogy mici dávid volt már párbajon és a "barátait" ejtette ki, kicsi málnák sehol sem voltak igy úgy gondolja papi esélyesebb

Mók_Ica 2016.11.09. 23:26:31

@pomac: csak tivi ellen volt....most már akár le is veheti...

@plüssnyuszi: jóéjtpuszi-nyuszi :)))

Plüsscukor 2016.11.09. 23:26:35

@csodalámpa: Lehet, hogy ketrecben viszik ki

Plüsscukor 2016.11.09. 23:27:20

@eatpray: 12-88, jóvan, alakul ez :)))))

tvbuzi 2016.11.09. 23:27:50

a Kárhszeghyék lánya
fogant a villába
talán egyszer büszke lesz még rája

Brandy9 2016.11.09. 23:28:38

Jajjj tivi, ez rettentő kínos volt... Én éreztem magam kellemetlenül. Annyira nyilvánvaló már h valami baja van ennek a fickónak, mármint orvosi értelemben. Ez a nagymonológ kemény volt... Már röhögni sem tudtam rajta, csak a kínt éreztem. Ejjjj tivi, de retardált vagy te!

pomac 2016.11.09. 23:28:56

@Mók_Ica: akkor sok értelme volt 1 napig viselni :D

Mók_Ica 2016.11.09. 23:29:41

@FájAzÉletÉsAVilágIs: sztem nem engedik ezt a párbajt ancsának.....

genevieve 2016.11.09. 23:29:51

tivi gyülöködés mentes párbajt ígért.:-)

na most zsolti ki mögé fog beállni?:D

pomac 2016.11.09. 23:30:12

@Plüsscukor: és az a fej neki tutira venné hogy övé a 80% :DD

genevieve 2016.11.09. 23:30:24

@Brandy9: ahogy láttam a villalakók is nagy kínban voltak:-)

Bianka_M. 2016.11.09. 23:30:28

@pomac: lehet, mindenesetre meglepő, hogy gondolkodott :) (ha csak fél percet is)

Mók_Ica 2016.11.09. 23:30:50

@pomac: csak arra kapta, hogy ma ne hívhassa ki tivi.... ennyi volt ennek a lilának a szerepe...

malevil2050 2016.11.09. 23:31:48

Mondják a barátaim . indiccsuk be a droid emulátor appolást , mer ki köll szórni a félnótást. Megtesszük amit megkövetel a haza. hihi

Mók_Ica 2016.11.09. 23:31:50

@genevieve: remélem tivi mögé :)))

krisz mögött sztem csak mici és dzsina lesz

Schlomo Goldberg 2016.11.09. 23:32:33

tivadar rajongótábora csak szülői felügyelettel mehet a stúdióba

Mók_Ica 2016.11.09. 23:32:49

@malevil2050: te tudol olyat??? mi is nyomnánk, ha kapnánk itinert a módszerhez....

pomac 2016.11.09. 23:34:18

@Mók_Ica: meg lehet most már dávid is :D

Mók_Ica 2016.11.09. 23:34:40

89-11.... egyre jobb :))))

Mók_Ica 2016.11.09. 23:36:44

@pomac: sztem nem.... de remélem nem lesz igazam....

gyorsan szavaztam kriszre az app-on is :))))

MacákékIcukája 2016.11.09. 23:37:09

@malevil2050: az a helyzet h nem köll itten semmifele droid emulator, Tivy ugy lesz kirugva a villabol, hogy a laba sem eri a foldet

csibike81 2016.11.09. 23:37:37

Ez a Győzi-Tivy kombó halálos, asszem inkább megyek aluskálni! Szép estét Nektek! :*

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.09. 23:38:31

@Schlomo Goldberg: Az lehet, de szavazni tudtommal anélkül is lehet. (Sajnos)

tvbuzi 2016.11.09. 23:39:14

Hallod?! Lesz ott hely?

Nagyon lekeverték a kedves mamát:(

Plüsscukor 2016.11.09. 23:40:04

Na, csak kimondta Primitivi, azért veszett össze Ginával, mert annak nem jön be

Cimili 2016.11.09. 23:43:46

@hereverő heverő: Szerda esténként pont sosenem vagyok és most még visszaolvasni sincs időm.:( Annyit láttam lapozgatás közben, h Papit hívta ki az a félnótás. :D Krisz lazán vissza fog menni.

alsophila grahami 2016.11.09. 23:45:50

nnya, Primitivitynek reszeltek; szeva kistessó, vasárnaptól idekinn marketingelhecc, jippiiiii! jól beválasztottad magadnak Kárszegpapit, kb feltakkerolja veled majd a studijjóóót (vijjaszex ide vagy oda) xDD

Mók_Ica 2016.11.09. 23:45:59

győzi hangulatba került, mert kibaszott nagy baszás volt a villában..... nem mutatják meg... csak képeket.....
győzi elég undorítóan beszél...... kb pár perccel ezelőtt beszélt krisz anyukájával.....

viszont a vv oldalán megnézhetjük a vágatlan orbitális dugást.....
vivi talált egy ghechis zsepit.....

asszem megyek aludni..... győzi és a bv

Mók_Ica 2016.11.09. 23:46:51

azt hittem már nincs lejjebb..... de mindig van...

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2016.11.09. 23:51:24

@Bianka_M.: ez viszont vasárnap. bence kiköltözött németországba, ezért van, hogy pár naponta váltják egymást, hogy kevesebbet ingázzon, mert közben marad az rtl klubnál.

Plüsscukor 2016.11.09. 23:52:29

Hihihi, Soma megpróbálja elmagyarázni Primitivinek, hogy mit jelent a látens szó :))))

csodalámpa 2016.11.09. 23:52:40

azért a Dávidos vidi az jó volt :)

pomac 2016.11.09. 23:52:47

érreccégi :DDD azt sem tudja mit beszél de beszél :DDD

alsophila grahami 2016.11.09. 23:53:05

szegény Dávid, még ezt a méla fejet.... gondolom, ilyenkor mondogatja magának, hogy "36 milla, 36 milla, 36 milla... ki kell bírnod, ki kell bírnod, ki kell bírnod..." xDD

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2016.11.09. 23:54:11

jajmár, izéltek itt, h krisz ellen simán kiesik. ki ellen ment volna mégis vissza ez a gyökér? a kanapé ellen?

alsophila grahami 2016.11.09. 23:54:15

@Mók_Ica: nem baj, lényeg hogy Zsóti ne legyen ott! ;)

Plüsscukor 2016.11.09. 23:56:09

@ミラ: Hm, szerintem a kanapé is visszamenne ellene. Kb. 60%-al.

agimano 2016.11.09. 23:57:18

ez a BV nagyon jó volt szerintem

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2016.11.09. 23:57:54

@Plüsscukor: szerintem is. akkor meg miről beszélünk? :D

Plüsscukor 2016.11.09. 23:58:09

Nem tudom ki a soros a holnapi hogyvolttal, de Tivi monológjáról írni... Részvétem, na.

alsophila grahami 2016.11.10. 00:01:00

ja meg Soma se. pls. :P Somáról jut eszembe, h jól megtrollkodta Krisztiánt ezzel a főzős-takkerolós szavaztatással, de mintha bukta volna az akciót, jól érzékeltem? ;) Bránermájszterről most kiderült Somsomnak köszönhetően, hogy főzni is tud, és zokszó nélkül takkerolni is hajlandó, ezek szerint jól átvert ott bent mindenkit eddig... tusééé! Soma-Krisz 0:1 xDDD

ygan_rev 2016.11.10. 00:01:52

90-10 az állás az easypollon:D
Remélem az élő showban sem lesz 75-25-nél kisebb különbség.
Ez a retardált, ostoba fajankó mehet vissza Angliába pincérkedni. Ilyen mentalitással sehova se kell közszereplőnek. Jobban járt volna, ha csinálja a málnavideóit itt kint, amíg tényleg kedvelte egészen sok ember.... Azzal volt egy "tekintélye" ha pozitív, ha negatív. Ezt a renoméjátt teljesen a földbe döngölte a szereplésével a valóvilágban.

alsophila grahami 2016.11.10. 00:04:16

@Mók_Ica: same here... pfff... megyek, megnézem az orbitál szexuál ektinget (dehhogy!!! még csak az kéne!)

Girhes Joe 2016.11.10. 00:05:08

Na, Tivynek reszeltek, hiába volt eddig a villa Trumpja. Az, hogy nem hívhatja ki az ellene biztosan nyerő Ginát, óriási mák volt, csak szegénykém nem fogta fel. (Szóval mégse ő a villa Trumpja.) Ha kihívja Vivit, nyert volna. De szerintem, ami talán ezen a fórumon meredek lehet, Zsóttival szemben is lett volna esélye. Lásd megint Trumpot: a csendes többség a pokolba kívánja a tudálékos díszbuzit, csak nem merik kimondani, mert nem polkorrekt. Na de Krisz a lehető legrosszabb választás, mert ha macsóságban kell összemérni magukat, kábé ég és föld ők ketten, Krisz még a nőalázást is hitelesebben adja. Ez bizony 60-30 lesz Krisznek.

agimano 2016.11.10. 00:06:55

@Girhes Joe: a maradék 10 azért Clintonra szavaz? :DD

alsophila grahami 2016.11.10. 00:07:02

@Plüsscukor: esetleg a szutymákos zsepi..? vagy az ellen is esélytelen? ;) leszavaztam én is, jó'van.

agimano 2016.11.10. 00:07:56

Ginának szerintem az tett volna jót, ha Tivy kihívhatta volna, vagy ha inkább leveszi a lila kendőt, mert gondolom, ezt is megtehette volna. Szerintem biztos visszament volna Tuvy ellen, és akkor a többiek totál beszartak volna tőle

Girhes Joe 2016.11.10. 00:08:19

70:30 akart lenni, csak elpötyögtem. :D

dero80 2016.11.10. 00:10:28

@plüssnyuszi: Somát illetően egyet értek. A tetejébe még sunyi is. Nem bírom, ha valakinek nem lehet a szemébe nézni. És a bejátszások szerint neki nem lehet, sem a riportszobában, sem más esetben.

alsophila grahami 2016.11.10. 00:14:26

@eatpray: szerintem nem. beszélgettünk már erről itt, az ő célközönsége előtt nem égett be ezzel a szerepléssel, sőt, ők nem csak hogy fel sem fogják, mi mit kifogásolunk benne, előttük a legnagyobb rajság volt pl. amit a matektanárnak adott elő, és ez csak egy példa volt. többen megismerték a nevét, a brandjét, és neki ez is volt a célja. elérte, a makogást meg majd megmagyarázza (Bence kizökkentette a sürgetéssel, etc.)

alsophila grahami 2016.11.10. 00:17:01

@Girhes Joe: jól beszélsz tesó, veled vagyok. ;)

agimano 2016.11.10. 00:17:25

@alsophila.grahami: szerintem van a célközönségének egy ilyen része is, de szerintem biztos vannak, akik kiábrándultak belőle, mert a videóiban én fel tudom fedezni azokat a dolgokat, amik viccesek lehetnek egyeseknek, de a VV-s szereplésében egyáltalán nem, és az is kiderült szerintem, hogy mennyire nincsen több poénja, és lejött az is, hogy mekkora fogyatékos, érdekes lenne mondjuk erről készíteni egy kutatást, tényleg érdekelne. de amúgy eleve csak 30000 subscribere van, az annyira nem sok szerintem, de a VV-t sem nézik sokan, szóval, ha ők mind szavaznának, akkor az tényleg nagy előny lenne

alsophila grahami 2016.11.10. 00:25:24

@agimano: hmm, igen? mármint vicces? okka, hát akkor van egy réteg, akik mint te is, viccesnek találják, de azért gondolom, subscribere csak nem vagy... na én róluk beszéltem, a málnácskáiról. amúgy meg minden csoda max 3 napra van hitelesítve, a vv-s szereplés is, gyorsan elfelejtik neki a szánalomra méltó makogását, hidd el.

alsophila grahami 2016.11.10. 00:30:42

@dero80: ezzel is egyet tudok érteni, kis sunyi, ez a jó kifejezés rá; Kárszegpapi ellen is űzi már egy ideje az aknamunkát, igaz, nem sok sikerrel, de nem adja fel, oltogatja kitartóan ellene a többieket, mert egyedül nem meri...

agimano 2016.11.10. 00:52:33

@alsophila.grahami: én nem találom Tivyt viccesnek, csak meg tudom érteni, hogy mit találnak benne viccesnek, de mondjuk ez egy 3 perces videóban még tényleg tűnhet annak, a VV-ben viszont egyáltalán nem

2016.11.10. 06:50:04

azt neztem tegnap, h a kis pajtikak is rendesen rettegnek tyv-tol, amint elindul felfele a goz az agyaba, mind ugrik oda azonnal lecsillapitani. kozszereplo, azbdmg.

2016.11.10. 06:57:35

somika meg mikor lett ilyen hatulrol furo kis sunnyogo aljas kis dögibébi?? pedig eddig még szimpi vót...

2016.11.10. 07:01:06

és még annyi: vyvyt ugyanúgy rühellem, mint tyvyt, nálam egyszinten vannak pffffff.

2016.11.10. 07:17:53

@MacákékIcukája: szervusz, ilonkam, jo ujra latni! es csok a maminak is! <3

2016.11.10. 07:29:00

@Mók_Ica: esku nekem is ez jutott eszembe:
De mieeeeeeeert, zsak szarer' azert. .... nagy bajok vannak ott a toronyban a csajnal, de legalabb ezutan nem lesz onzo, es ad masnak is a gumicukijabol.

Krétagarbó 2016.11.10. 08:16:32

@ミラ: a kanapét mindenképpen visszaszavaztam volna, pedig még az app-ot sem töltöttem le. Most már nem is fogom. Ahogy látom, Retardtivynek reszeltek, nem kicsit, nagyon:)))

hereverő heverő 2016.11.10. 08:22:22

Jóreggelt hogyvoltlakók. Visszaolvasván a tegnapi fejleményeket, azt hiszem ideje lenne letöltenem az appot és szavazni Tivire. Legalább kapjon egyetlenegy szavazatot. De nem, kegyetlen vagyok és oszlopos ellenfél mibr magam, és ezt jól megmarketingelem. Mi idekinn meg nézhetjük ahogy Papi mindent elkövet, hogy Mici lemozogja a vacsorát.

hereverő heverő 2016.11.10. 08:26:44

Szerkik, Győzi, Aurélió: szeretném, ha Primitivinek felolvasnátok azokat a jelzőket, amiket mi idekinn ráaggattunk. Csak hogy tudja, mennyire szetetik, és hogy van élet a szökikamálnán túl is.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.10. 09:02:13

@hereverő heverő: követelem, hogy ne szüntessék be a málnaleszedést az országban, jövő nyárra Tivi már régen kinn lesz a vellából, és bársonyos, mézes-mázos, csengő-bongó hangján felszólítja a málnákat, hogy szökjenek, ezzel megoldva a problémát

Perah 2016.11.10. 10:32:34

@Plüsscukor: Mondtam én, hogy az a baja Tivynek Ginával, hogy nem tette szét neki a lábát, mint anno Zseri. Egy retardált idióta, aki nem bírja, ha valaki nem ájul el tőle vagy nem ismeri, pedig elég sokan vagyunk ilyenek. Többek között én sem hallottam róla soha, amíg be nem költözött, és remélem, hogy vasárnap után nem is fogok róla hallani többet! :)

Kriszre ment a szavazat, mert még úgy is sokkal szimpatikusabb, hogy néha fényes nappal is baknyulat játszik Micivel :), de legalább van önkontrollja és szerintem egyáltalán nem rosszindulatú. Megvédi a barátait és a nála gyengébbeket, nekem ez szimpatikus férfi tulajdonság. Tivy egyrészt utálja a nőket, gyáva és olyan ostoba, hogy az már döbbenetes. Ez a nagymonológ is, amit előadott... Ha nem esik ki óriási százalékkal Tivy, akkor a rá szavazók megérdemlik, hogy egy ilyen ember költözzön a szomszédságukba, vagy házasodjon be a családjukba! :)))

Plüsscukor 2016.11.10. 11:04:27

@hereverő heverő: És ezennel ünnepélyesen kiutalom neked a vándorkupát. Gézunál van, tegnap hozzá került, ott keresd :)

BAZINGA2 2016.11.10. 12:01:47

Na végre!!! Ez a félnótás mehet gyógykezelésre...a málnásba! Nem kérdés, hogy Krisz megy vissza. =D
süti beállítások módosítása