Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Lucifer 2x09 - Homewrecker

2017. március 07. 11:00 - Szencsike

Egy busznyi turistával indulunk L.A. túrára, az idegenvezető unott arccal sorolja az állandóan ismételgetett unalmasabbnál unalmasabb infókat. A hátsó üléseket Luci és Ámenka foglalják el, Luci ennél izgalmasabb vezetést várt, de ha már így alakult, így is jó lesz megismerni az otthonukat. Nem, Ámenka és Anyuka mindenképp visszatér Ezüst Városba, az igazi otthonukba, csak Luci szeretné magáénak tudni a várost. Elég nagy csalódás, hogy a tesó nem osztja a lelkesedését, de elől, az idegenvezető semmi érdekeset nem mond, így Luci átveszi az irányítást. Megmutat a látogatóknak egy szexklubot, egy utcai drogdílert, és épp a Luxot ajánlaná, amikor látja, hogy Ámenka egyszerűen lelépett. Később már Doktor Lindának panaszkodik, hogy Ámenka nem lelkesedik úgy, mint ő a városért. Talán azért, mert idő kell a változásokhoz és talán azért, mert ő egy frissen bukott angyal, ezzel is meg kell birkóznia. Sőt, Lucifer mikor ismerte el, hogy L.A. az otthona lett? Múltkor veszekedtek Anyával, akkor ismerte el, és mondta ki hangosan. A Mennyeket sosem tartotta otthonának, a Pokolba büntetésből küldték, L.A.-ben hazatalált. Dokinéni ad Lucifernek egy feladatot: gondolkozzon el azon, hogy L.A.-be azok jönnek, akik menekülnek valami elől, vagy keresnek valamit. Rá melyik lehet igaz?

1.png

Irány egy bűnügyi helyszín, egy Beverly Hills-i palota, ahol az ízlés és a pénz sajnos rosszul találtak egymásra. A tulajnak mániája volt a középkori téma, de a csilivili otthonban elég idegennek tűnik a lovagi páncél, és a trónszék sem épp korhű. Lucinak tetszik, de Chloe kirángatja a székből, munka van! Luci felismeri a halottat, Dean Cooper, ingatlanmogul, a helyi Trump, aki többek közt azt az épületet is birtokolta, ahol a Lux is van. Luci egy törvényes, ám eléggé megkérdőjelezhető alkut ajánlott a fazonnak mikor kibérelte a helyet, és most lám… A pali csúnya halált halt, az étkezőben érte a halál, és valaki egy pezsgőspohár jó nagy szilánkját döfte a nyakába. Ellát idézve, a vére úgy spriccelt, mint a pezsgő nyitás után… Köszönjük, viszont maga a pohár sok kisebb-nagyobb szilánkból áll, talán a helyszínelők gyöngyének sikerül használható ujjlenyomatot szerezni, azzal, hogy összeragasztgatja a poharat. Közben hívják Lucit, baj van a Lux-ban, Mézi tartja épp a frontot, de ha nem siet, valaki ott csúnyán végzi. Chloe hiába ágál, hogy a munka fontosabb, mint valamelyik Brittney testi épsége, de Luci már el is tűnt.

2.png

Lux, nagy a baj, de nem valamelyik Brittney az áldozat. A klubban mindenféle hivatalos személy a könyvelést nézi, néhány szerelő méricskéli a belső teret, és egy mitugrász fazon pedig bejelenti Lucinak, hogy ki van lakoltatva. Mitugrász nem más, mint Eric Cooper, a halott Dean Cooper fia, vagyis most már az örököse, így a fater minden ingatlanja, beleértve a Luxot is, immár az övé. Ennél egyértelműbb már nem is lehetne, apuka néhány órája hunyt el, de a fia máris rátette a mancsát az örökségére. Ez csak meló, hangzik a terelés Erictől, de Luci biztos benne, hogyha az apjával meg tudott egyezni, vele is meg fog egyezni, mire vágyik? A drága papa forogjon a sírjában, mert utálta őt. Ezt Luci is megérti, ő is a drága apja miatt jött ide, de Eric nem érzi át a helyzetet. Kibújik a varázs alól, mivel az apjával egy sztriptíztános tangájára írták a szerződést, elég kétséges, hogy Luciék törvényesen használják-e a helyet. Jobb, ha önként megy, mintha bevonnák a hatóságokat! Eric lelép a sleppjével együtt, Mézinek máris megvan az elmélete mi történt: Anyu az oka! Elmondta neki, hogy itt akar maradni, ő pedig minden eszközzel meg akarja ezt akadályozni. Ugyan már, Deant nem egy istennő ölte meg, és Anyu nem lenne képes egy ilyen tervet kitalálni. Sőt, lehet Ericnek is igaza van, valóban a hatóságokra tartozik az ügy, már hív is valakit segíteni. Rendben, ha Luci ennyire vak, Mézi majd keres valakit, aki jobb belátásra bírhatja.

3.png

Ez a valaki Ámenka lenne, de ő se látja a problémát Mézi elméletében. Biztos azért, mert a kétszínű Anyu pici fiacskája lett és szépen elmondja mindennek, persze úgy, hogy Anyu ott áll mögötte. Anyu is tagadja, hogy bármit elkövetett volna Luci ellen, de Mézi megfogadja, hogy kideríti mire készül. Mézi el, Anyu nem örül, hogy a démonka okosnak hiszi magát, de továbbra is kitart amellett, hogy nem ő tervelte ki a gyilkosságot, se a kilakoltatást. Viszont ezzel talán Lucifer átgondolja a hazatérést és mellettük fog állni. Ámenka arcára rá van írva a „már megint Lucifer” érzés, de Anyus azzal vágja ki magát, hogy ez közös ügy. Egy gyermekét már elvesztette, senkit sem fog hátrahagyni! De Lucifer sem fogja ilyen könnyen elhagyni az új otthonát, ember nem lesz, aki erről meggyőzze. De mi ugye Anyuról beszélünk, biztos, hogy erre is van egy terve. Menjünk vissza Dean Cooperhez, Ella egy klingon örömkiáltást hallat, miután befejezte a pezsgőspohár kirakását, de Chloe nem veszi az adást, így jöhet az ujjlenyomat keresgélés. Dan hozza a híreket, Dean Cooperről nincs semmi az adatbázisban, még Dan is csodálkozik, hisz híres a fazon. Remek, és jól jönne a segítsége is az ügyben, Luci lelépett, de Dannek sajnos más melója is van, de Luci visszajön. Csak mondania kellett, csörög is Chloe telefonja, és Luci az. Szerinte Eric Cooper a tettes, de Chloe-nál erre nincs bizonyíték. Ella javít, már van, a poháron van egy ujjlenyomat, az adatbázis szerint Eric Cooperé.

4.png

A sorozat Trump családja úgy látszik egyre sárosabb lesz, a páros a családi székház előtt találkozik. Chloénál megvan a bizonyíték Eric bűnösségére, Lucinál az indíték. Az apja örökségét megkapva duzzasztja fel a vagyonát, többek közt a Lux épületét is el akarja adni. Chloénak is tiszta, de Lucifer érintettségén nehezen lép túl, Ericet tilos fenyegetnie, bántalmaznia, ablakon kilógatnia vagy bármi egyebet tennie! Luci megígéri, hogy jó fiú lesz, de a hátuk mögött valaki ráesett egy kocsira. Eric Cooper zuhant pár emeletet, de ez tuti nem Lucifer műve. Eric úgy tűnik megúszta, otthoni ápolást kap a 7 emeletnyi esés után, az egész teste gipszben, csak a feje látszik ki. Luci mérges, ugrott volna magasabbról, ha már nem képes kilakoltatni őt, még egy rendes öngyilkosságra sem képes... Eric mellett ott a menyasszonya, ő is dühös, hogy lehet így beszélni, Chloe igyekszik csitítani, így Luci inkább Eric gipszét veszi célba egy filctollal. Chloe beszámol a vádról, de a menyasszonya, Christi szerint az egész ház tele van Eric nyomaival, ugyanis itt éltek. Chloe elveszi Lucifertől a filcet, nincs több firka, így Luci szóban utálkozik tovább: Ericnek kellett az apja pénze, ez elég jó ok a gyilkosságra. Közben Eric is magához tér, tényleg a pénz az oka mindennek, de nem úgy, ahogy gondolják. Dean csődbe vitte a vállalatot, Eric meg úgy gondolta, hogy az eladásokkal összeszedhet valamennyi pénzt. Van egy vevő, aki már évek óta érdeklődik az ingatlanok iránt, de Dean eddig nem engedett, most, hogy meghalt, Eric nyélbe ütötte az eladást. A tag elég nyomulós fajta, ő sokat nyerhetett az üzleten, viszont a Cooper család még így is elszegényedett. Christi is nagyon oda van, nincs pénzük ugyan, de kitart a vőlegénye mellett, Lucinak ettől hányingere lett. A vevő egy bizonyos Eleanor Bloom, Lucifer távozóban egy jó nagyot csap Eric gipszére, amit ő meg is érez, Luci legalább elégedetten távozik tőlük.

Anyus közben rosszban sántikál, egy Kevin Burnett nevű ügyvédkollégáját keresi fel. Anyusnak az ügyfele, Patrick O’Neil kell, robbantásokkal foglalkozik és szüksége van rá, hogy a fia hazatérjen vele. A kolléga elismeri, hogy igazán csábító nőszemély, de az ügyfeleiről nem tárgyal, legalább korrekt. Jaj, O’Neil már nem az ügyfele, Anyusé lett a faszi, csak szólt Kevinnek. Ő nem nagyon hiszi, hogy ez így van, de Anyu lazán a falhoz vágja a tagot, szerencsére megúszta, mert nyöszörög, de azt hiszem ennek nem lesz jó vége. Eleanor Bloom kb. az 50-es éveiben járó asszonyság, ő is olyan, mint Cooper/Trump, csak nőben, szintén ingatlanfejlesztésben utazik, és neki is csak aprópénz a több millió dolcsis beruházások, amelyeket a cége köt. Chloét az ügyvédjéhez küldi, részéről ennyi volt, de Luci nem fejezte be. Az ilyen kemény legényekre nem hatnak se az érzelmek, se a megfélemlítés, de biztos neki is van valami titkos vágya, mi lenne az és megkapja! Dean Cooper minden vagyona, ingatlanokkal együtt. Luxot nem, azon kívül? Minden kell Bloomnak, a Lux épülete volt Cooper első ingatlanja, arra vágyik a legjobban. Oda egy óriási bevásárlóközpont fog épülni, miután lerombolta az eredeti épületet. Lucifer ezen teljesen elborzad, Chloe veszi vissza a szót, egy gyilkossági nyomozás minden kivitelezést hátráltat, jobb ha beszélni kezd, hisz tud valamit. Bloomnak tetszik a stílus, jól jönne egy ilyen kolléga a csapatába is, de legyen: Coopernek volt pár titokzatos kifizetése, amit a könyvelésében nem jelölt meg. De vajon miért?

7.png

Ezt a kérdést már Chloénak kell kibogoznia, és azt is meg kell tudni, ki kapta meg a pénzt. Remek, Lucifer addig visszatér Bloomhoz és alkudozni kezd a Lux épületéről, különben megkeseríti az életét! Chloe csak attól fél, hogy mindezt törvénytelenül fogja megtenni, és most Bloomra nagy szükségük van! Luci mindezt úgy értelmezi, hogy Chloe magára hagyta. Luci és Chloe ketten kétfelé mennek, de megérkezett Anyus is a rendőrségre. Patrick O’Neil a kihallgatóban ül, és Dan már javában vallatja, elsőre nem egy észlény a hapi, de másodikra világos lesz, hogy annyi esze csak van, hogy a maffia számára robbantson fel embereket. Mikor Anyus betoppan, Dannek feltűnik az ügyvédváltás, de Anyus helyrerakja, szóval kénytelen kettesben hagyni őket. Anyus lerakta O’Neilért az óvadékot, amit a tag nem tud visszafizetni, de Anyus ad neki egy feladatot. Egy night klubot kellene felrobbantani. A pusztulásra ítélt klub a Lux lenne, ahol Luci nagy döbbenetére épp zajlik a dobozolás. A melósok csak a munkájukat végeznék, de mégiscsak Luciferrel állnak szemben. A következő pillanatban már javában partizik a nép a melósokkal együtt, Luci így akadályozza meg, hogy elvegyék tőle a helyet. Anyu is érkezik, őt Ámenka világosítja fel, hogy Luci így sztrájkol. A robbantósdiból nem lett semmi, O’Neil meghátrált, ennyi embert nem akart megölni. Persze Anyu ennek nem örül, Ámenka annál jobban megdöbbent a dolgon, ezt mégsem teheti! Dehogynem, de kénytelen taktikát váltani, irány a tánctér! A párost Mézi is figyelte, ez Ámenkának is egy jelzés. Luci javában táncol, mikor a bűbájos mosolyú édes anyukája lepi meg. Nem örül annak, hogy a fia itt akar maradni, de ebben a kis sztrájkban szeretné támogatni. Remek, még jó anya lesz belőle! Megérkezik Doktor Linda is, bemutatja neki az isteni Anyust, és nem kell aggódni, tud a Dokinéni mindent, le isfagyott tőle az agya egy időre, de már tisztában van az eredetükkel. Luci el, Anyus egy kihívó pillantással végigméri Dokinénit, de Dokinéni zavarban is van, mégiscsak Isten felesége. Ex-felesége, javít Anyus, de ne ez alapján ítélje meg őt. Dokinéni meg is köszöni neki mindezt a csodát, amit létrehoztak emberiség címén. Anyus mosolyog, ő inkább arra lenne kíváncsi, hogy vajon a kezelésen hogyan tárgyalják meg a zűrös kapcsolatukat, de Dokinéni erről nem adhat felvilágosítást.

8.png

Rendőrség, Chloe dolgozik, egy bizonyos Simon Halbrooks-ot hallgat ki, a férfi magánnyomozó, Dean Cooper neki fizetett titokban. Igen, Cooper titokban fizetett, de az ő könyvelésében megjelent az összeg, becsületes nyomozó ő. Remek, akkor miféle ügyekkel találta meg őt Cooper? Simon nyomozásainak a lényege, hogy az emberek hűségét teszteli. Vajon eladná a nevelőnő a celebcsalád privát képeit a sajtónak és hasonló ügyek. Cooper megbízásáról sajnos nem adhat ki információt. Chloe fel sem tudja ezt dolgozni, ugyanis érkezik Dan, illegális buli zajlik a Luxban! A Luxban már 100%-on pörög a hangulat, de megérkeznek a rendőrök, a zene elhal, de itt van Luci, majd ő intéz mindent.  Luci reméli, hogy tényleg rendőrök és nem álruhás sztriptíztáncosok, akiket rendelt. A könnyű kezelés érdekében egy kis pénzt adna a járőrnek, de kilép mellőle Chloe, átveszi. Ők lelépnek, Chloe pedig nem mossa meg a fejét, sőt, ő maga kéri, hogy kapcsolják vissza a zenét. Mindig Lucifer mellett áll, bármi is legyen. Hurrá, ettől már Luci is pörög, táncolni hívja Chloét, a parkett széléről pedig Anyus kapja a burkolt infót, hogy nem csak a hely Lucifer szíve csücske, hanem a nyomozó is.

9.png

A buli véget ért, sokan a padlón vagy a pulton vagy épp az első szóba jöhető alkalmatosságon szuszognak, ahol elérte őket az álom. Chloe persze dolgozik, Simont próbálja beilleszteni a képbe. Igazán, és a Lux? Pékség lesz belőle, ha nem mentik meg! Ez a hely maga az élő történelem, hírességek balhéztak itt, a titkos alagutakon keresztül szökdöstek a szeretőikhez, erre Chloénak beugrik valami Simonnal kapcsolatban és már indul is. Luci marad, őriznie kell a Luxot. Nem, a költöztetők kifeküdtek a piától, a rendőrség még egy napig nem jön ide, van még idő addig elintézni az ügyet és most jól jönne a segítsége. Nézzünk egy éttermet, Anyus a bárpultnál ücsörög, Ámenka figyeli őt, és lám, Mézi is megjelenik. Mézi pusztán bizalmatlanságból követi a ribit, Ámenka aggódásból jár Anyu nyomában. Hogy kire vár, azt nem mondta meg Ámenkának, mi? Mézi minimum valami nehézfiúra tippel, de mindenki nagy meglepetésére Dan huppan le Anyu mellé a székre. Lássunk egy medencés bulit, Simon épp egy hölgyet csábít el, de felbukkan Luci és jókorát köp a levesébe. Simonnak majdnem sikerült befűznie a csajt, aki egy gazdag pali menyasszonya, de Lucifer igazából is elcsábítaná, nem csak a meló miatt. A csaj felháborodottan lelép, jön Chloe is, Dean Cooper azért üzletelt vele, mert vele nyomoztatott Christi után, mióta Eric jegyese lett. Simon kénytelen beismerni, hogy bizony így volt. Dean Cooper egy sehonnai kis aranyásónak tartotta a lányt, és Simonnak lett volna a feladata, hogy ezt be is bizonyítsa. De Christi a csábítás és az ígéretek ellenére is hűséges maradt, pedig Simon bevetett mindent. Néha neki sem sikerülhet, de Dean Cooper továbbra sem bízott benne, így Simonnak hamis bizonyítékokat kellett kreálnia. Meg is tette, a pénzért mindent, ezzel Dean Cooper zsarolhatta Christit, hogy bontsa fel az eljegyzést Erickel. Ez komoly indok lenne bárkinél egy gyilkosságra. Lucifer nagyon felháborodott, szétdúlja a családokat és kész itt helyben megbüntetni Simont, de Chloénak sikerül leállítania. Elég büntetés lesz, hogy meló nélkül marad, ha ez kiderül, jobb, ha békén hagyja.

Lássuk Anyust és Dant, Anyus/Charlotte csábítási kísérletei abszolút hatásosak, a fickó teljesen a hatása alá került. A közös téma a válás, Anyu/Charlotte a pokolból jött vissza a sajátja után, mi van Dannel? Ennyire nem komoly, és nem is csalták meg egymást, de van valaki, aki sokat van együtt Chloéval, de nem tudni, hogy Chloe mit érez iránta. Tőlük távolabb, Mézi és Ámenka figyeli az enyelgésüket, Ámenka szétkapná a párost, Mézi inkább kivár. A másik oldalon Dan épp lemeztelenítette a lelkét Anyu/Charlotte-nak, teljesen kiadta érzelmeit a válásáról, lehet hiba volt? Nem, sőt igazán értékelni fogja, ugyanis egy csók után szobára mennek. Ámenka eközben majd elhányja magát, Mézi meg egy hatalmas vigyorral a képén készít róla egy fotót, emlékezetes pillanat ez, valóban.  Mézi már menne utánuk megnézni a 18+-os folytatást, de Ámenkának ez sok, másrészt ne képzeljen bele többet, mint ami. Ez csak egy randi. Valóban, Chloe exe a randi! És? Dan jóképű, Anyu meg pár ezer évet egy pokoli szexelvonón töltött, de fújj, már neki is sok lesz ez a magyarázat. Annyiban maradnak, hogy Ámenka hagyja Anyusnak, hadd élvezze az életet egy kicsit. Anyus élvezte is, mikor visszatérünk hozzájuk, Dan alszik, Anyus pedig kieszelt egy újabb tervet. Felhívja robbantós O’Neilt, és rendel egy kisebb töltetet, ami elég egy embernek.

Menjünk a Cooper-házba, Chloe Christiről érdeklődik, hol volt a gyilkosság reggelén, Eric szerint esküvői helyszínt nézett meg. Érkezik Christi is, ő lett a fő gyanúsított, Dean Cooper zsarolta őt, hát megölte, így volt? Nem, Eric tiltakozik, ő ölte meg az apját, mert rágalmazta Christit. Chloe már a letartóztatási szöveget kezdi Eric ellen, de Christi tiltakozik, ő ölte meg Deant. Na, állj, az egyikük ártatlanul fog a börtönbe menni, ha kitartanak a vallomásuk mellett. A páros kitart, ezek tényleg szeretik egymást, hogy ezt bevállalják. Később, mikor Chloe érkezik a Luxba, Lucifer egyedül ücsörög ott, búcsúzik a szeretett helytől. Rájött arra, hogy lesz egy másik klub is, ha talál egy új helyet, meg igazából az emberek, pontosabban a nők tették számára igazán otthonossá a helyet. Akkor Chloe feleslegesen dolgozott, ugyanis az épületet és a Luxot is műemléknek nyilváníttatta, ismer valakit az önkormányzatnál, ő intézte el, hála Lucifer kis töriórájának, így nem lehet lerombolni. Luci meghatódott, Chloe megmentette az otthonát! Eleanor Bloomtól mindenképp meg kell vennie, de biztos benne, hogy Lucinak futja rá, bármennyit is kérjen. Lucinak fura, hogy valaki kérés és szívesség nélkül segített neki, tényleg nem tudja, mit szóljon. Erre valók a barátok Chloe szerint, Luci végül javasol egy vacsorát, ismer egy éttermet, a tulaj jön neki egy szívességgel, máskülönben Chloe is csak az ócska automatás kaját enné.

Később Luci Dokinéninek elemzi ki a helyzetet, aki szerint ez igazán önzetlen cselekedet volt, hisz Chloe tudta, hogy Lucifer szereti a Luxot, hát segített neki. Viszont azt is próbálja megértetni Lucival, hogy az otthon nem csak a Luxot jelentheti, hanem valami többet is. Dokinéni rájött arra, hogy Lucifer azért jött a városba, mert keresett valamit. Mikor bemutatta neki az anyját, megértette, hogy csak ő az egyedüli, akinek Lucifer megmutatta a valódi énjét. Állandóan mondogatja Chloénak, hogy kicsoda ő, a lány nem hisz neki, és talán Lucifer ezért meg is torpant. Mit szólna vajon Chloe, ha kiderülne számára, kicsoda is valójában Lucifer? Lássuk az éttermet, Chloe kirittyentve ül az asztalnál, már a sokadik üzenetet küldi Lucinak, aki csak otthon ül és töpreng Dokinéni magyarázatán. Chloe megunja a várakozást, elküldi az utolsó, „hazamegyek” üzit. Chloe kiér a kocsijához, lázasan keres valamit a táskájában, a kocsi alvázán pedig ott villog egy bomba. Egy közeli sikátorból pedig Anyu lép elő, kezében a bomba aktiválójával. A dalok.

Címkék: lucifer
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása