Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Diane védelmében 1x03 - Az ügyféllista

2017. december 01. 11:00 - Alicia Bailey

Maia fintorog bele a kamerába, mivel kettesben találta az anyját azzal a Jax bácsival, aki miatt az apja a sitten dekkol. Az anyja marha ideges, Jax bácsi viszont laza, elvigyorodik és a lány hogylétéről kérdez. Maia közben lenéz, és azt látja, hogy Jax bácsin nemhogy cipő, de zokni sincs. Nem nehéz összerakni, hogy ezek ketten mit csinálhattak az előbb. Kicsit beszól az anyjának, aztán kiviharzik az ajtón, az anyja meg utána. Azért egy kabátot meg egy esernyőt még gyorsan a magáévá tesz. Hiába na, mégis csak egy úriasszony, azok meg nem rohangálnak ki csak úgy pongyolában! Magyarázkodna, de Maia már nagy kislány, és tudja mennyi kettő meg kettő. Az anyja kikéri magának a hangnemet, amit a lánya vele szemben megüt, aztán mártírkodik egy sort, ő csak megpróbált beszélni Jax bácsi fejével. Nem tudtam, hogy ezt mostanában így hívják! A lényeg, hogy mindent apáért tesz… De azért psszt, apa meg ne tudja, tudod, belehalna…

tgf_1.jpg

Keleti mintás terítőn fekszik egy eszméletlen fószer, a szájából cső lóg ki, és kissé véres a fizimiskája. Egy másik pasas műti éppen egy lepukkant szobában. A műtétet meg egy srác, Jusuf veszi mobillal, és fordítja a telefonba, amit a műtős mond. Kioperálnak a csáveszből egy fémdarabot, mire a telefonból a Nagytestvér megdicséri őket, jól csináljátok, srácok, már csak össze kell varrni a sebet. Váltunk a dokira, aki egy chicagói kórházban három nagyképernyős plazmán nézi, mit ügyködnek ezek odaát, és instruálja őket. A háttérben gépfegyverek ropogása hallatszik, de Jusuf szerint ez a hang hozzátartozik Szíria fönséges tájaihoz. De nem sokat tudnak beszélni erről, mert doktorunkhoz öltönyösök jönnek, és letartóztatják, a videochat meg azonnal megszakad.

tgf_2.jpg

Bosemanéknél megbeszélés van, Barbara vezetésével azt számolgatják, hány kupac pénzhalmocska ékesíti a partnerek számláját. Nem kevés, ez a konklúzió, és még több fogja, ha Diane végre fizet. Az említett kínosan feszeng is a helyén, de ez rajta kívül senkit nem érdekel, mivel van súlyosabb gondjuk is. Az egyik cég, a Ventura Bridge nem fizetett még honoráriumot, és az ő bevételük mellett eltörpül Diane tőkécskéje.

Marissa közben odakinn telefonál, amikor megáll mellette egy pasas, a cég nyomozója, aki rossznéven vette, hogy az előző ügyben nyomozni mert. Marissa leteszi a kisesküt, hogy soha többé nem pacsál bele a fickó fürdővizébe, és olyan Marissásan lepacsizna vele, de a pasi nem haverkodik. Ekkor fut be a hívás a dokitól. Marissa rohan Diane-hez a hírrel, a jódoktort letartóztatták, méghozzá terrorizmus vádjával.

tgf_3.jpg

Maia az ügyvédjével ül egy teremben, és hisztis kislány módjára azt hajtogatja, hogy látnia kell az apját. Az ügyvédje nem támogatja az ötletet, és ha egy csepp ész is szorult volna a két füle közé, akkor ő is belátná mekkora butaság ez. De ő figyelmeztetné Apát, hogy Anya egy cafka és Jax bácsival papás-mamást játszik, míg ő a böriben csücsül. Tutira kijátszotta őt a két becstelen. Az ügyvédnőnek kell egy kis idő, míg megemészti a hallottakat, és nem tudom, mit nehezebb, azt, hogy Maia ilyen ostoba, vagy, hogy előfurdalhat, hogy csőbe húzták a lány apját, akinek a szeme sem áll jól. Végül bólint és közli, ő is bemegy Maiával az apjához. Maia ellenkezne, mivel, mint azt már mondtam, ő nagy kislány, és nem kell a kezét fogni, de az ügyvédje ragaszkodik hozzá.

tgf_4.jpg

Diane egy rácson keresztül beszélget a doktorral, aki csak azért vezetett le online egy szívműtétet Szíriában, mert arrafelé nincsenek orvosok, és ez a feladata az Orvosok Határok Nélkül csoportnak. Diane nyugtázza, ez így sima ügy, és már menne is szabadlábra helyeztetni, de ekkor jön Lucca a hírrel, a jódoktor betege terrorista volt.

Diane telefonon számon kéri Barbarát, miért küldte rá Luccát, de a válasz kb. annyi, hogy mert megteheti. Hiába van nagy tapasztalata Diane-nek, itt ő a névadó partner és az lesz, amit ő mond. Persze van fedősztori is, a szembenálló fél az Ügyészség legújabb üdvöskéje, ezért nem árt Lucca jelenléte a bíróságon. Boseman számon is kéri utána ezt Barbarán, aki hárít egy darabig, de aztán megadja magát, és megígéri, hogy ezután jó kislány lesz.

tgf_5.jpg

A bíróságon megjelenik az új ügyész, Colin Morello (a Másnaposok Dougja). Szerinte nem szabad szabadlábra helyezni a dokit a tárgyalásig, mivel veszélyes a társadalomra és fennáll a szökés veszélye. Diane és Lucca egy emberként pattan fel, és kezd kárálni. Majd Lucca kicsit be is szól az ügyészúrnak, akinek ez láthatóan tetszik. Morello kifejti, hogy a törvény bötűje szerint a jódoktor terrorcselekményt követett el, amikor segítséget nyújtott egy terroristának. Diane tiltakozik, mivel ez a segítségnyújtás nem volt tudatos, nem is minősül bűnnek. Megy az adok-kapok Lucca és Morello között, de a bírónő véget vet neki, és szabadlábra helyezi a dokit.

tgf_6.jpg

Boseman és Barbara együtt ebédel a Ventura Bridge képviselőjével annak reményében, hogy megkapják a pénzüket. A pasas terelni próbál, de a két ügyvéd nem hagyja. Végül kinyögi, hogy új kormány van, új szabályok, ha nem is a törvénykezésben. És vannak más kisebbségi vezetésben lévő ügyvédi irodák is, akik után a cég ugyanúgy adókedvezményt kap, ezért másokkal is tárgyalnak, de délután a tanács szívesen meghallgatja őket. Az ebéd végén a Ventura Bridge képviselője a lifthez kíséri őket, de nem száll be velük, mert még dolga van. Így aztán a liftben megy a találgatás, mit jelenthet ez. Barbara szerint az a baj, hogy a választások előtt Trump ellen beszélt. Bosemannek viszont más ötlete van, megállítja a liftet és visszamennek. Ekkor látják, hogy a pasas egy másik afroamerikaival ül le ebédelni. A rohadék! Készít róla egy fotót, amiről később a nyomozójuk beazonosítja a fickót, Andrew Hart az, egy nagy ügyvéd kis irodával. De nem is az a lényeg, mekkora az iroda, hanem hogy Washingtonból jött át, vagyis bőven vannak kormánykapcsolatai, sőt nyíltan támogatta Trumpot. Boseman összegez: Azért fogunk csődbe menni, mert nem nyaltunk be Trumpnak? Jézus, a stáb tényleg nem nagyon tud tóllépni Trumpon, ha úgy érzi, minden részben legalább egyszer meg kell említenie!

tgf_7.jpg

Újra Jusufék kerülnek porondra, a terrorista rosszul van a műtét után, maradt még benne golyó. A doki, akit épp csak szabadon engedtek, és épp meg kellene húznia magát, Skype-on keresztül megint segít nekik. Egy ponton aztán rájön, hogy nem biztonságos Skype-olnia, mert a múltkor is lehallgatták, ezért kimegy az utcára, de már késő, követik. Amíg lehet, próbál online maradni, de körbeveszik, és újra letartóztatják. Annyit még ki tud nyögni Jusufnak, hogy hívjon valaki mást, mert max hat órája van hátra a betegnek.

tgf_8.jpg

Maiával folytatjuk, Apunál van a börtönben, a beszélgetés döcögősen megy, ami nem csoda, mert felér egy kabaréval. Rindell Aput feszélyezi az ügyvédnő jelenléte, Maiát meg az apja ügyvédje, aki szintén ott van. Így, édes négyesben beszélgetnek. Ennek ellenére csak kiderül, hogy Maiát beelőzte az anyja. Maia kérdések formájában elhinti, hogy az anyja és Jax nem megbízható, és úgy tűnik, az apja érti is, mert gyorsan rövidre zárja a látogatást, és elbúcsúzik. Végezetül megöleli a lányát, és a fülébe suttogja, hogy lépjen be Jax számítógépébe. Az ügyvédek már rohannak is szétszedni őket. De hiába, késő, Maia infót kapott az apjától. A parkolóban aztán előveszi az ügyvédje, ő meg azt hazudja, az apja csak annyit mondott, hogy szereti, de azért bőszen körmöl valamit egy jegyzetfüzetbe.

tgf_9.jpg

Bosemanék Julius Cainnek mesélnek a Ventura Bridge esetről. Majd Boseman kimegy az előtérbe, és elkurjantja magát: Ki szavazott Trumpra? Még a levegő is megáll egy pillanatra, de senki nem emeli fel a kezét.

Lucca és Diane a bíróságon egyeztetik, milyen érveket hozhatnak fel, és ki érveljen. Diane leoltja, te csak a segédem vagy, de Lucca szerint ő ismeri az ügyész gyengéjét. Diane elcsípi Morello tekintetét, és úgy dönt, mégiscsak hagyja érvelni a fiatalabb csajt. Ugrunk is Lucca és Morello üvöltözésére, amit a bírónő a tenyerébe hajtott fejjel hallgat. Végül csak szóhoz jut Morello, és elmondja, immár nem állnak meg az előző tárgyaláson hallott érvek, mivel orvosunk a tárgyalás után már tudta, hogy terroristával van dolga, mégis segített. Diane bizonyítékot kér a beteg kilétét illetően, de csak annyit kap, hogy az szigorúan titkos. Doktorunk bedobja a fő érvet, a terrorista négy órán belül meghal, ha nem kap segítséget. A bírónő ennek fényében sürgősen érveket, tanúkat és bizonyítékokat kér az ügyvédektől, mivel szorít az idő.

Diane hívja is Marissát, szerezzen tanút. A lány tanácstalanságában elindul megkeresni a nyomozót, de mivel még a nevét sem tudja, nincs könnyű dolga. Útközben összehaverkodik Maiával, aki szívességet kér tőle. Nyilván az apjától kapott infókkal kapcsolatos, de nem tudjuk meg pontosan...

tgf_10.jpg

Bosemanék közben még mindig olyan alkalmazottat keresnek, aki Trumpra szavazott, de egy sincs, vagy legalábbis egy sem vallotta be. Ekkor jön Barbarához Julius Cain a bombával, ő rá szavazott, de nem szeretné, ha bárki más is tudomást szerezne erről, vagy lenne ennek bármilyen következménye. Barbara dönt, akkor neki kell mennie a Venturához tárgyalni.

tgf_11.jpg

Lucca a tárgyalás folytatása előtt betér egy bárba enni. Minő meglepetés, ott ül a pultnál Morello, és mivel időszűkében vannak, felajánlja a saját hamburgerének a felét. Piszkálódnak kicsit, de az egész kezd átmenni flörtölésbe. Ekkor egy csini csaj tipeg oda Morellóhoz és a fülébe súgja, hogy várják a tárgyalóteremben. Lucca meg nem bír magával, rákérdez, jó ügyvéd-e a csaj, mire Morello kétértelműen azt feleli, nagggyon tehetséges. Összemosolyognak. No komment. Lucca tovább húzza a pasit a rosszfiús Tom Cruise-os vadító mosolyával, de komolyan, ezt a kifejezést használja, majd megkérdezi, na és vadulnak érte a bírónők? Morello erre meghívja a tárgyalás után egy italra, de Lucca nem ad egyértelmű választ, itt lesz-e.

tgf_12.jpg

Odabenn aztán megy tovább a vitatkozás, amíg Marissa be nem rongyol egy tanúval. A bírónő megkönnyebbül, hogy nem kell tovább hallgatnia Lucca és Morello parttalan vitáját, ami csak időhúzásra ment. A tanú az Illinois-i Egészségügyi Ellenőrzési Központ elnöke. Elmondja, hogy az orvosi szabályzat szerint, ha egy orvos már elvállalt egy beteget, akkor el kell látnia, vagy megfelelő helyettest kell találnia maga helyett. Ellenkező esetben elveszíti az engedélyét. Ezt a lehetőséget az állam a jódoktornak nem biztosította. Morello azonban nem esik kétségbe, hív egy tanút. Egy katonai kórház vezetője jön, aki szerint háborús helyzetben nem kell végig a beteg mellett maradni, és ez nem jár az engedély elvesztésével. Lucca a genfi egyezményre tereli a szót, ami szerint kötelesek ellátni az ellenséges katonát is. Morello ezen a ponton valami olyan dologra számít, ami egyszer és mindenkorra elrendezi az ügyet, de csalódnia kell. Az ezredes elköpi, hogy a beteg az ISIS katonája. Mindenki ledöbben. Diane mosolyog. Morello mentené a menthetetlent, de Lucca tovább üti a vasat, ugyan honnan is tudja pontosan az ezredes, hogy ki a beteg. Hát az ügyészúrtól. Nah, ezek után Morello kénytelen nevet is társítani a terroristához, és az is kiderül, hogy amerikai állampolgárról beszélnek. Vagyis Diane-nek lesz tanúja.

tgf_13.jpg

Maia meglátogatja Jax bácsit. Egy kicsit vitatkoznak azon, vajon, ki is áll a piramisjáték mögött. Jax egészen hihető sztorit tálal, eleinte csak szerencséjük volt a befektetésekkel, de nem értettek igazán hozzá, aztán az apja fejébe szállt a dicsőség, és már nem akart leállni. Maián látszik is, hogy elbizonytalanodik, ezért eltereli a szót az anyja és Jax bácsi viszonyára. De közbeszól a telefon, aminek a másik végén Marissa ül, és próbálja feltartani az öreget, amíg Maia feltöri Jax számítógépét. Marissa hablattyolásának köszönhetően, sikerül is lefotóznia az ügyféllistát, és kikapcsolni a gépet.

tgf_14.jpg

Marissa még Jax bácsival beszél, amikor jön a nyomozó, mert szüksége lenne a lány segítségére. El kell mennie a terrorista anyjához, hogy beszéljen vele, őt ugyanis nem fogadja. Marissa sikerrel jár, ezért a következő snitt már a tárgyalás, ahol tanúskodik. A fia nem terrorista, csak egy egyetemista, aki a bátyjáért ment ki, hogy meggyőzze, jöjjön haza. Na, ő a terrorista. A beteg fiú azonban teljesen legálisan ment ki, jó szándékkal. Morello ideges lesz, a tárgyalás kellős közepén felpattan, és a sorok között konzultál valakivel. Majd egy olyan törvényre hivatkozik, amely tiltja az anyagi juttatásokat terrorszervezeteknek vagy annak tagjainak. A beteg repülőjegyet vett a bátyjának, hogy haza hozza, ami anyagi támogatásnak minősül. A bírónő egyetért, a jódoki a tárgyalásig őrizetben marad.

tgf_15.jpg

A tárgyalás után, közben, vagy fogalmam sincs, mikor, mert elég logikátlan az egész, Marissa és a nyomozó hívja Jusufot. Jusufék bajban vannak, van valaki náluk, aki, ha nem operálnak, akkor megöli őket. A nyomozó megkéri a srácot, hogy a kamerát fordítsa a fenyegető felé, és felveszi az egészet. A beteg bátyja, a terrorista az. Lucca és Diane a tárgyaláson, ami elvileg a bírónő döntésével véget ért már, be is mutatják. Diane szerint emellett a fenyegetés mellett eltörpül a repülőjegy ügye, elvégre itt emberéletek forognak kockán, hagyni kellene a jódokit, hogy tovább instruálja az ottaniakat. Erre már Morello sem tud mit mondani.

tgf_16.jpg

Bosemanék felkészítése után Julius sikert arat a tárgyaláson, az ő ügyfelük marad a Ventura Bride. Mindenki őt ünnepli. Az irodájában azonban várja valaki, a másik esélyes iroda vezetője, és bogarat ültet Julius fülébe. Most hogy megtudták a cégénél, hogy Trumpra szavazott, ki fogják közösíteni, és ha ez megtörténik, hívja fel őt. Amint elmegy az öreg, Julius körbenéz, és máris úgy látja, hogy mindenki róla suttog. Éljen a paranoia!

tgf_17.jpg

Este a bárban iszogat Morello, és már ki is kérte a most érkező Luccának az italt. Lucca szerint a pasi túl tipp-topp, nem az ő esete, pedig mindketten tudják, hogy de. Ennek ellenére játszani kezdenek, Lucca akar választani egy nőt Morellonak a bárból, aztán már menne is. De megcsörren Morello telefonja, ezért arra kéri Luccát, hogy várja meg, amíg ő telefonál. Lucca tekintete közben a tévé képernyőjére szegeződik, ahol a főhír, hogy légicsapás végzett az iszlám állam vezetőjével, aki nem más, mint a beteg bátyja. Morello mosakodna, ő nem tudott erről, sőt, őt is csak felhasználta az állam. És úgy tűnik Lucca hisz neki.

tgf_18.jpg

Maia ismét a börtönben van a kinyomtatott ügyféllistával. Az apja szerint ezzel tönkre lehet tenni Jax bácsit. De Maiát az anyja is érdekli. Ám Rindell Apu még nem döntött a sorsáról. Maia döbbent arcával zárunk, mert neki ilyen is van.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása