Nők a repülésben

Hölgypilóták

Hölgypilóták

Svéd pilótalány és a jóga

2016. november 30. - Hölgypilota

Végigsöpör még most is az interneten egy saját leírása szerint Horvátországban Boeing első tisztként repülő svéd pilótalány képes története, aki egzotikus helyeken és kellemes ászanákkal jógázik.

malin1.jpg

Sokáig ugratásnak gondoltuk ezt a nagy netfergeteget, mígnem rátaláltunk érdekes módon éppen a blogunkon a pilótalány nyomára.

malin2.jpg

Malin már szerepelt nálunk, amikor rövidhajú barátnőjéről Mariáról irtunk, vele került be közösen Londonban egy pilótaképzésre, ahol neki is sikerült Boeing B737-800 típusra a pilótavizsgát letennie. Érdemes elolvasni a történetüket.

malin3.jpg

Milyen törékeny eleganciával áll Malin kadétruhájában a tekintélyes hajtómű előtt. Öt évvel ezelőtt a kereskedelmi pilótává válás során még Cessnán repült.

malin6.jpg

A legfrissebb fotók szerint Malin a Boeing jobb ülésében első tisztként fitten repül, mert szabad idejében különböző érdekes helyeken jógázik.

malin4.jpg

Sőt legalább annyi időt fordít ennek ragyogó képekkel való kommunikálására a közösségi oldalakon, lesz még ő majd a repüléséről is híres.

malin5.jpg

Aki a jóga képekben gyönyörködne inkább, Malin Instagram oldalán megteheti. Aki szeretne 2024-ben Budapesten olimpiára metróval vagy busszal utazni, az nézze meg az olimpiai festésű repülőgépről szóló videónkat

süti beállítások módosítása