Utólag könnyű okosnak lenni...

2017. március 31. 00:51 - Al

Byfort Dolphin: a búvárgyilkos fúrótorony

drill6.jpg

A hetvenes években Norvégia még távolról sem volt az a jóléti állam, aminek most ismerjük. Ekkor még szinte teljesen kiaknázatlan volt az az olajkincs, amit a hatvanas években fedeztek fel az Északi-tenger mélyén, és aminek következtében a térség néhány év alatt az új, vízi vadnyugattá vált, ahol hatalmas kockázattal hatalmas vagyonokat lehetett szerezni. Persze nem az egyszerű olajmunkásoknak...

Pontosítsunk: a kockázat nagy részét valóban a munkások viselték, hiszen ők voltak azok, akik egy-egy balesetnél az egészségükkel vagy az életükkel fizettek az olajkitermelésért. A busás haszon nagy részét azonban a norvég állam szerezte meg, mivel az országban egyedülálló módon állami kézbe vette az olajkitermelést, és az állam még most is a szektor legfontosabb szereplője. Ez persze nem volna baj, de az igen, hogy a költségek minimalizálása érdekében az állam következetesen szemet hunyt a kitermelést részfolyamatait végző cégek emberéleteket veszélyeztető spórolása felett.

Norvégia 2011-ben a nyolcadik legnagyobb olajexportőr volt. Ezért az eredményért azonban nagy árat fizettek a fúrótornyok dolgozói.

 

Nem csupán norvégok, hanem számos brit és amerikai is, mivel a gyerekcipőben járó norvég olajiparba számos külföldi szakembert igyekeztek bevonni.

drill3.jpg

A Byfort Dolphin félig merülő fúrótorony vízen...

drill5.jpg

...és szárazon.

Az 1990-es évek elején Tom Wingen, egy veterán norvég búvár North Sea Divers Alliance néven egy érdekképviseleti szövetséget hozott létre, hogy a nagy olajbumm során munkahelyi balesetben meghalt, vagy lerokkant búvárok illetve hozzátartozóik számára méltányos kártérítést harcoljon ki a norvég államtól. Az áldozatok hozzátartozói sok esetben ugyanis semmit sem kaptak, ha pedig külföldiekről volt szó, akkor szinte borítékolható volt a teljes elzárkózás.

1965-től 1990-ig hivatalosan 56 búvár vesztette az életét az északi-tengeri munkálatokban, közülük 17 norvég felségterületen. Ezek közül a 4 norvég búvár családja kapott kártérítést, a 14 külföldiből azonban csak 3 után fizetett a norvég állam.

 

drill2.png

A különbség egy félig merülő fúrótorony és egy olajfúró hajó között

drill1.jpg

Akit érdekel, a megboldogult Népszabadság oldalán egy jó összeállítást olvashat a tengeri fúrótornyokról ITT.

Mike Brushneen például 1971-ben vesztette életét egy olajfúráson, máig tisztázatlan körülmények között.

A családja nem látott baleseti jelentést, és a halotti kivonatban sem részletezték a halál okát.

Sem a norvég államtól, sem a férfit alkalmazó cégtől nem kaptak tájékoztatást vagy segítséget. Özvegye három gyerekkel visszaköltözött Nagy-Britanniába, és özvegyi járadékból, bármiféle kártérítés nélkül próbálta felnevelni a gyerekeit. A férfinak egyébként hivatalosan részt sem kellett volna vennie a munkákban, mivel éppen előléptették, és áthelyezték egy másik városba. A főnökének azonban szüksége volt a szakértelmére egy probléma megoldásában, ezért rábeszélte a Brushneent egy utolsó merülésre, ami számára tényleg az utolsó volt.

drill8.jpg

Mike Brushneen.

Riport egy halálesetről.

A korszak legszörnyűbb búvárbalesete azonban minden kétséget kizáróan az 1983-as Byfort Dolphin katasztrófa volt.

 

Nem csupán azért, mert egyszerre 5 életet követelt, hanem a halálesetek rendkívüli körülményei miatt is. (A búvárok maradványainak fotóját még ma is előszeretettel posztolják az extrém haláleseteket gyűjtő blogok.) 1983-ban a Byfort Dolphin félig merülő tengeri olajfúró torony norvég vízeken, egészen pontosan a Frigg gázmezőkön teljesített szolgálatot. Az 1974-ben készült, 3025 tonnát nyomó monstrumnak ekkor már megvolt a maga előtörténete. 1976-ban Bergen irányába tartva ugyanis a torony zátonyra futott, és a teljes legénységet ki kellett menekíteni. Miközben mentőcsónakokba szállították a dolgozókat, hatan közülük a vízbe estek és megfulladtak. 

Így jell elképzelni a Byford Dolphint.

 

drill7.jpg

Roy Lucas és William Crammond. Utóbbit vagy 25 évig gyilkosnak tekintették.

Az 1983-as baleset napján két búvár fejezett be a mélyben egy vízalatti szerelési munkálatot, és tartottak felfelé a keszonkamrába, ahol másik két búvár is tartózkodott. A mély vízben dolgozó búvároknak ugyanis a mélységgel és a lent töltött idővel arányosan gyakran napokat kellett várakozniuk munka után a kamrában, hogy szervezetüket fokozatosan visszaszoktassák a normális légköri nyomáshoz. A munkások egy búvárharang segítségével jöttek fel a felszínre. A harangból egy folyosóra léptek, amelyből a keszonkamrák nyíltak. Két asszisztens volt a segítségükre.

drill4.jpg

A protokoll szerint a következőnek kellett volna ezután történnie:

1. Az asszisztensek becsukják a harang ajtaját.

2. A merülés felügyelője növeli a nyomást a harang belsejében, hogy az ajtó minél biztosabban zárjon.

3. Becsukják a folyosó és a kamrák közötti ajtót.

4. A folyosón csökkentik a nyomást.

5. Újra kinyitják a folyosó és a búvárharang közötti ajtót.

 

Az első két pont teljesült, de ezután a kezdeti feltételezések szerint az egyik asszisztens, William Crammond ahelyett, hogy megvárta volna, míg felérkező búvár belép a kamrába és becsukja az ajtót, még ezt megelőzően felnyitotta a harang ajtaját, így a nyomáskülönbség dekompressziós robbanást idézett elő a rendszerben.

A 9 atmoszféra mértékű nyomásban tartózkodó munkások (akiknek a szervezetükben is ekkora volt a nyomás) hirtelen 1 atmoszféra nyomás alá kerültek, amire úgy reagáltak, mint egy pukkadásig fújt lufi: belső szerveik szétrobbantak.

Az ajtóhoz legközelebb álló munkás maradványai teljesen szétszóródtak. A 6 jelen levő emberből 5 rögtön az életét vesztette, egyikük pedig súlyos sebesüléseket szenvedett.Ez a halálnem annyira szokatlan, hogy boncolásuk eredményeiről később a patológiai szaklapok cikkeztek.

drill6.jpg

Szalagcím volt a robbanás.

Az összes áldozat közül William Crammond szerettei kerültek a legnehezebb helyzetbe, hiszen azon túl, hogy a család eltartó nélkül maradt, kárpótlást nem kaptak, még azzal a tudattal is együtt kellett élniük, hogy Crammond okozta az öt emberéletet követelő katasztrófát, hiszen mindenhol ezt hallották és ezt olvasták. Ruth Crammond úgy nevelte fel a gyermekeit, hogy nem merte elmondani nekik, ki is volt az apjuk.

Évtizedekkel később a NSDA nyomozása derített rá fényt, hogy a baleset nem William Crammond hibája volt, hanem műszaki hiba okozta.

A baleset egyetlen túlélője is elismerte, hogy lehetett volna olyan biztonsági felszerelés az ajtón, ami megakadályozza, hogy nagy nyomáskülönbség esetén kinyíljon, de a cég nem ruházott be rá. Sőt: az egyik felrobbant búvár, Roy Lucas lánya évekkel később apja holmija közt talált egy amatőr videófelvételt a Byford Dolphinról, amely alapján meg lehetett állapítani, hogy a munkakörülmények rosszak és kockázatosak voltak. Ruth Crammond 25 év után kapott kártérítést a norvég államtól, de az, amira valójában várt, hogy bocsánatot kérjenek tőle, és rehabilitálják a férjét, még mindig nem történt meg.

 

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://iparikatasztrofak.blog.hu/api/trackback/id/tr8612385557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sam Crow 2017.03.31. 10:37:09

Erről az utóbbi katasztrófáról már olvastam másutt. Szörnyű módon haltak meg azok a szerencsétlenek. :(

vuvuvu2 2017.04.01. 14:41:04

olaj-boom nem pedig olajbumm

vuvuvu2 2017.04.01. 14:42:45

halotti kivonat = halotti anyakönyvi kivonat

vuvuvu2 2017.04.01. 14:46:43

magyartalanul ferdített cikk, ülj le fiam egyes.

David Bowman 2017.04.01. 17:15:41

Nagyon jó cikk. A legjobban fizetett kétkezi munka a szaturációs búváré. Cserébe a várható élettartam 35 év körül van. Évi milió dolláros fizetésért.

zuulululu 2017.04.01. 22:57:10

Féreg egy banda a Norvégok

FogarasiArpi 2017.04.01. 23:32:57

És annó, a '80-as évek végén az MHSZ-es buvároktatásból kikerülve mi is arról gondolkodtunk, hogy le kellene lépni, és elmenni északra a fúrótornyokra dolgozni.
Akkoriban az ilyen hírek nem jutottak el a keleti blokkba és onnan nézve minden tökéletes volt, ami "nyugat".

kiskutyauto 2017.04.02. 00:41:09

Soha nem értettem hogy miért ilyen módszerrel merülnek az ipari búvárok mikor létezik ennél sokkal biztonságosabb, mitöbb szinte teljesen biztonságos, legalábbis a dekompressziós probléma szempontjából... A zárt lélegeztető rendszer! Azaz félig zárt.. (ezt később kifejtem, de aki ért hozzá tudja miről van szó) Elsőre úgy tűnik hogy költségesebb (mert hosszú magasnyomású cső kell), meg macerásabb, de valójában minimálisan, vagy talán semmivel. Tekintve, hogy keszonkamrák, zsilipek, harangok több nap ellátás ugyebár, amíg a kamrában malmoznak a dekózás során stb stb... az sem két fillér... a búvárok így is úgy is, nehéz búvárok ugyebár, dróton lógnak. szkafander, sisak, stb... tehát még egy cső a sisakba nem oszt nem szoroz... egy zárt rendszerű lélegeztető, az csak annyi hogy egy kompresszor levegőt pumpál a csőbe, a belégzés előtt a reduktornál van egy nyomáscsökkentő, ami leviszi a nyomást 1 bárra (már ha egyáltalán fel kell emelni (ami nem biztos, mert mélység függő a történet, és a cső függő, ha olyan nyomásálló belégző cső van amit nem nyom össze a víznyomás, akkor akár 1 baros levegő is mehet benne... hasonló a visszalégzőhöz, csak itt nincs visszamenet, hanem szépen kifújja (ezért félig zárt ugyebár, de a reduktor viszont nyomásálló, ergo nem kell a külső nyomáshoz szabályozni a belélegzett levegőt ahogy az általános és hagyományos nyílt rendszereknél, meg egy egy magasnyomású cső (a lényege, hogy a külső nyomás a mély vizben ne nyomja össze ugyebár, és benn 1 bar nyomású normál levegő halad, amit lélegez be több száz méter mélyen is a búvár (igen ez a drága a hosszú cső, de abszolút megoldható és nem annyira vészes mint aminek tűnik... (megismétlem így is úgyis levisz egy valag drótot, áramot, tartókábelt stb... a dekompresziós keszonkamrás megoldás is egy sor dárga cuccot igényel), ráadásul a rendszer egyszerűbb is mint egy mobil visszalégzős rendszer, amit ugyebár a hátán visz a búvár, mert ott ugyebár a kilégzett levegőt, átszűri és dúsítja, hogy újra be tudja lélegezni, ezért nevezi újralégzőnek ugyebár... itt nincs visszaág, kifújja a sisakból a búvár... Egyenlíteni sem kell, mert ugyebár zárt sisak van és nincs nyomás különbség, azaz valamennyi minimális igen, de annak a kidekózása nem igényel több napot... Tehát ugyebár ekkor gyakorlatilag dekózás, keszonozás nincs!!! A toronyról jön a cső, abban az 1 bar-os levegő... Mivel úgyis nehézbúvár kötött mozgású, lényegében leeresztik és felhúzzák, nem mászkál, nem úszkál, abszolút nincs szükség hogy mobil légzőrendszer vigyen, palackokkal stb... ha pedig úgyis visz légzőcsövet, akkor csak annyit kell változtatni, hogy nagy nyomást álló falú cső legyen és ennyi....
en.wikipedia.org/wiki/Surface-supplied_diving

kiker 2017.04.02. 20:01:04

De ha 1 bár levegő megy le, össze fog roppanni a ruha és vele az ember, nem?.... Összenyomja a víz, ha nincs ellennyomás.
Utólag könnyű okosnak lenni...
süti beállítások módosítása