Utólag könnyű okosnak lenni...

2018. március 20. 19:21 - Al

A NASA névtelen hőse

col14.jpg

37 évvel ezelőtt a NASA háza táján már nagyban készülődtek a balsorsú Columbia első kilövésére, amikor egy veszélytelenként számon tartott anyag szörnyű balesetet okozott... A baleset dilettáns kezelésénél már csak a NASA azt követő arroganciája a megdöbbentőbb. Nem űrhajósok voltak az űrsikló első mártírok, hanem egyszerű munkások.

1981 Április 12-én, Gagarin repülésének 20. évfordulóján tervezték először az űrbe küldeni a Columbia űrsiklót. Ez volt a történelem első újra felhasználható űreszköze, amit a világűrben kipróbáltak. 1975-ben kezdte el építeni a Rockwell International vállalat (ma Boeing), és ekkor már 2 éve várta a Kennedy Űrközpontban, hogy a Space Shuttle-program első akciójaként kilőjék. Márciusban javában folytak az ellenőrzések, hogy minden a legnagyobb rendben legyen a nagy napra. 19-én volt az utolsó nagy mérföldkő a kilövés előtt, a próba visszaszámlálás (Countdown Demonstration Test).

col1.jpg

Ennek során a visszaszámlálás után begyújtották az űrsikló hajtóműveit, és néhány másodpercig működtették őket, anélkül, hogy a Columbiát valóban kilőtték volna. Ez alatt a folyamat alatt az űrsikló hatalmas tartályaiból oxigént és hidrogént enged a légtérbe.

A tűzveszély megelőzésére ezt követően nitrogéngázt engednek az űrsiklóba, a nitrogén ugyanis kiszorítja az oxigént, és vele együtt minden más gázt, amelyek robbanást vagy tűzet okozhatnának.

col15.jpg

A Kennedy Űrközpont térképe

Mindezt a Merritt-szigetről, egy több kilométerre levő vezérlőállomásról irányították a tesztprogram felügyelői, akik az egész folyamat végén újra tiszta levegőt pumpáltak a Columbia belsejébe, hogy a munkások beléphessenek az űrsiklóba, és ellenőrizhessék a hajtóműveket. Elvileg ez történ 19-én reggel is, miután a tesztet sikeresen végrehajtották, és John Young, a Columbia első parancsnoka elhagyta az űrsikló fedélzetét.

col13.jpg

John Young baloldalon

Richard E. Barton, a Rockwell helyszínen levő pr menedzsere később azt nyilatkozta, hogy

a próba visszaszámlálás után hallotta, hogy a munkásokat a hangosbemondón keresztül utasították, hogy térjenek vissza a rendes munkájukhoz.

Ezzel szemben Mark Hess, a Kennedy Űrcentrum szóvivője, aki a NASA vezérlőállomásán dolgozó felügyelőket képviselte azt állította, fogalmuk sem volt, mit kerestek a munkások az űrsiklónál.

col6.jpg

Ezzel a táblával szokták távoltartani a munkásokat a nitrogénnel elárasztott területtől.

Februárban egy hasonló teszt után nitrogén szivárgásra utaló jeleket takáltak. Mivel azonban ezt nem találták veszélyes mértékűnek, nem tettek további lépéseket a kivizsgálására és a megszüntetésére. (Elvileg kellett volna, de mivel a teszt során

500 különböző hiba merült fel,

erre már nem jutott idő.) A nitrogént egyébként sem sorolták a veszélyes anyagok közé, mivel ennél sokkal kockázatosabb anyagokat is használtak az űrprogram során. Annak dacára sem, hogy a színtelen, szagtalan gáz (ami egyébként valóban a levegő túlnyomó részét is kiteszi) fulladást okozhat zárt térben.

col11.jpg

A mobil indítóállvány

col12.jpg

Egy biztos: 9:30 körül 5 munkás mászott fel a mobil indítóállványra, hogy hátulról megközelítsék a Columbia hajtóműveit. Ezt a szerkezetet a ’60-as években hozták létre rakéták összeszerelésére, szállítására és kilövésére. A ’70-es években átalakították, hogy az Apollo-program után a Space Shuttle-ben is hasonló szerepet tölthessen be. Az állvány tetejére felmászva a munkások bejelentkeztek, majd egy rámpán és egy lefelé tartó létrán keresztül bejutottak az űrsikló egyik hátsó kamrájába.

col2.jpg

A baleset helyszíne

Először John Bjornstad és Forrest Cole lépett be a kamrába, hogy ellenőrizzék a hajtóművek környékét. A kamráról leszerelték az ajtót, és mindössze egy függönyt hagytak rajta, hogy a munkások könnyebben hozzáférjenek. A munkások félrehúzták a függönyt, majd hagyták azt visszahullani, így a kintmaradtak nem látták, mi történt velük. John Bjornstad a kamra jobboldalán, Forrest Cole mélyebben, a baloldalon kezdett dolgozni. De nem sokáig, mert

néhány másodperc múlva mindketten összeestek és elvesztették az eszméletüket.

col3.jpg

Harmadikként Bill Wollford lépett be a kamrába. A függönyt félrehúzva egyből észrevette a földön heverő  Bjornstad-ot. Segítségért kiáltott, és odasietett a kollégájához. Szerencsére ő nem eresztette vissza a függönyt, ugyanis amint odaért a férfihoz és megfogta a kezét, elvesztette az eszméletét és mellézuhant.

 Egy perc alatt 3 munkás került a padlóra.

9:20-kor a Rockwell egyik minőségi ellenőre, Jimmy Harper érkezett a helyszínre. Meglátva a földön heverő Bjornstad-ot és Wollford-ot odasietett, hogy segítsen, de ő is rosszul lett és összerogyott a bejárat közelében.

col4.jpg

Pár perccel később 2 további munkás és egy minőségi ellenőr jelentkezett be a munkaállomásra. A munkások közül Nick Mullon érkezett először a helyszínre, és rögtön hátrakiáltott az ellenőrnek, Don Corbittnak, hogy siessen segíteni. Mullon vett egy nagy levegőt, és elkezdte kihúzni az áldozatok testét: először Harpert majd Wollfordot. Amikor azonban visszament Bjornstad-ért, már túl sok nitrogént lélegzett be, és ő is elájult. Ekkor már több munkás is észrevette, hogy baj van, és vészjelzést adtak le. Azonban több komoly probléma is volt: a közelben nem helyeztek el oxigénmaszkokat, amelyekkel behatolhattak volna a a kamrába, illetve amelyekkel segíthettek volna az áldozatokon.

A Merritt-szigeten pedig lassan reagáltak, és percek teltek el, mire elzárták a nitrogéngázt és levegőt erersztettek az űrsikló belsejébe.

col7.jpg

A létra, amin a munkások lejutottak az űrsiklóba. Később ugyanezen kellett visszatuszkolni őket, eszméletlen állapotban.

A kommunikációval is gondok voltak: a kapunál szolgálatot teljesítő biztonsági őrök téves információt kaptak, miszerint ammónia szivárgás veszélye áll fenn. Ezért nem engedték be a helyszínre érkező mentőautót, egy odabent szolgáló biztonsági őr hiába kérte őket többször is rádión keresztül. Az őrnek végül a saját kocsiján kellett a kapuhoz hajtania, hogy személyesen győzze meg őket: beengedhetik a mentőket. Így a kamra mélyén fekvő Forrest Cole összesen 12 percet töltött oxigén nélkül, mire kiszabadították. A férfi soha többé nem tért magához a kómából, és április 1-én belehalt a sérüléseibe.

Az 50 éves John Bjornstad még korábban, úton a kórház felé meghalt.

col5.jpg

A kapu, ahol feltartották a mentőautót.

Nem jártak sokkal jobban a túlélők sem. Bill Wollfordot 3 éven át állandó súlyos fejfájás gyötörte, ami napi 24 órás szenvedést jelentett. Emellett a háta is borzasztóan fájt, ami megsebesült, miközben a nehezen megközelíthető helyszínről próbálták kimenteni. Mindannyiuk története közül azonban Nick Mulloné a legdrámaibb.

Nick Mullon az űrkorszak gyermekeként született. Már az apja is űrhajók mellett dolgozott, és a fiatal Nicknek is ez volt minden álma. Felesége szerint szorgalmas, jóképű, nagyon kedves férfi volt, aki mindig is vonzotta az embereket. Miután leszerelt a seregből, Nick is a Rockwellnél kezdett dolgozni, a Kennedy Űrközpontban. 25 évesen két gyermek apja volt, és mint sokan mások, ő is buzgón túlórázott hétvégéken át, hogy a Columbia tervezett dicsőséges kilövése megvalósulhasson.

col8.jpg

 John Bjornstad, Nick Mullon és Forrest Cole 

Az a Nick, aki a baleset után hazatért, már egy másik ember volt. Éjszakánként felriadt, és a lakás különböző pontjain bujkált. Időnként napokra bezárta magát a garázsba, vagy útnak indult az autójával, de mivel az emlékezőtehetsége is sérült, arra már nem emlékezett, hogy juthat haza. A férfi, aki hősként berontott az űrsiklóba, hogy megmentse a társait, mentális roncs lett. Kétségbeesésében Washingtonba szökött, ahol a felesége végül a hajléktalanok között talált rá. A tüdején daganatok jelentek meg, és még oxigénnel is nehezére esett a lélegzés.

Végül 14 év szenvedés után, mindössze 39 évesen, pár héttel a fia ballagása előtt halt meg.

A Wollford és a Mullon család sem a Rockwelltől, sem a NASA-tól nem kapott sem anyagi, sem erkölcsi támogatást. A baleset után Denise Mullont felhívták, de pontos információkat nem adtak neki, csak azt kötötték a lelkére, hogy senkinek ne beszéljen a balesetről – különösen a sajtónak. Végül a családok beperelték a munkáltatót, és a bíróság 60.000 dollár körüli kártérítést ítélt meg a számukra.

col9.jpg

Néhányan az űrkutatás márttírjai közül

Az OSHA nyomozása a baleset után arra a következtetésre jutott, hogy a NASA nem tanult az 1967-es Apollo  tragédiából, amikor 3 űrhajós vesztette az életét szintén egy próba visszaszámlálás miatt. (Akkor tiszta oxigén okozott tüzet az űrhajósok kabinjában.) Akkor is veszélytelennek minősítették egy zárt térben súlyos veszélyt jelentő gázt, a mentéshez szükséges felszerelések túl messze voltak, a helyszín nehezen megközelíthető volt, és a kommunikáció sem volt zökkenőmentes. A NASA a történtek után nem fizetett semmiféle bírságot, mivel az OSHA szóvivője szerint ez olyan lett volna, mintha

„az állam fizetne büntetést saját maga számára”.

 

29 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://iparikatasztrofak.blog.hu/api/trackback/id/tr8813752662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kőtőkálmán 2018.03.21. 10:48:55

Túl van tolva ez az űrrepülés/űrkutatás. Még a Földet sem ismerjük igazán.Azt az irdatlan mennyiségű pénzt sokkal hasznosabban is el lehetne költeni!
Zsoltárok 115:16 Az egek az Úrnak egei, de a földet az ember fiainak adta.

theus 2018.03.21. 11:32:01

@Kőtőkálmán: Ha nem értesz valamit akkor inkább a képzelt barátoddal cseverész.

Kőtőkálmán 2018.03.21. 11:42:02

@theus: Cseveréssz, így kell írni. A felszólító mondat végén felkiáltójel, a "valamit " után vessző. Egyébként hibátlan.

theus 2018.03.21. 11:51:50

@Kőtőkálmán: hú, de megkaptam. nyilván retardált vagy, hogy ezek a hibák megakadályoztak a leírtak megértésében.

Indriq 2018.03.21. 12:07:02

@Kőtőkálmán: gondolom a repülőgép is az ördög műve....
a telefonról ne is beszéljünk.... egy lelketlen dolog, ami BESZÉL!!!!!

vannak ám olyan találmányok is, amik nem hozzák meg azonnal a várt profitot. Lásd automobil. Ha ott és akkor azt mondja feltaláló, hogy többet költöttem mint amiért el tudnám adni, ma ökrös szekéren kéne cipelni a családod a másik faluba. :)

Segna 2018.03.21. 12:17:28

@Kőtőkálmán: Kérdezném tisztelettel, mit keresel ezen a blogon, ezen téma kapcsán, amely ily mértékben nem érdekel?!
Korábban a villamosság, a mágnesesség kutatására is azt mondták, hogy felesleges. Azért mert csak 10-15 évre látsz előre, vagy inkább 2000 évre hátra, nem kellene ilyeneket írni.
Ami pedig a felesleges pénzköltést illeti, kb. 540 olyan dolog van, ami bőven megelőzi az űrkutatást. Pl. az összes élsport, vagy a fegyverkezés, vagy az ... inkább nem sértelek meg.

dralisz82 2018.03.21. 12:20:08

Úgy látom, a kedves cikkíró nincs a helyzet magaslatán.
A munkások nem az űrrepülőben jártak szerencsétlenül (ott nincsenek is ekkora terek), hanem a mobil indítóállás belsejében.

Segna 2018.03.21. 12:21:14

@Indriq: megelőztél! ;-)
tartok tőle, hogy azt mondaná inkább, hogy neki pont megfelelne az ökrös szekér a szomszéd faluba, és ő lelki ember. Aztán ha egy hónapig kellene neki csak az 1940-s évek körülményei közt élnie, kiakadna.

Segna 2018.03.21. 12:30:59

@dralisz82: "A munkások nem az űrrepülőben jártak szerencsétlenül (ott nincsenek is ekkora terek), hanem a mobil indítóállás belsejében. " írod.
A cikkíró sehol nem írta, hogy az űrrepülőben szenvedtek balesetet. (Mellesleg inkább siklónak hívjuk nem űrrepülőnek)

A cikkíró azt írja "Nem űrhajósok voltak az űrsikló első mártírok, hanem egyszerű munkások." Vagyis áttételesen az űrsikló mártírjai, ami nem jelenti azt, hogy benne a járműben haltak meg.
A működtetése során történő balesetek is bele tartoznak ebbe, csakúgy mint mondjuk, ha valakinek a fejére esik az űrsikló...

dralisz82 2018.03.21. 12:37:50

Segna, egyetértek, hogy az űrrepülés mártírjai, de a cikk valóban azt írja, hogy az űrsiklóban történt a baleset:

pl:
"majd egy rámpán és egy lefelé tartó létrán keresztül bejutottak az űrsikló egyik hátsó kamrájába"
és
"mire elzárták a nitrogéngázt és levegőt erersztettek az űrsikló belsejébe."

Macroglossa 2018.03.21. 14:12:26

"Februárban egy hasonló teszt után nitrogént találtak a légtérben, ami miatt a mérnökök szivárgásra gyanakodtak. "
"A nitrogént egyébként sem sorolták a veszélyes anyagok közé, mivel ennél sokkal kockázatosabb anyagokat is használtak az űrprogram során. Annak dacára sem, hogy a színtelen, szagtalan gáz fulladást okozhat zárt térben."

Jesszusom.
A francnak kell úgy cikket írni ipari katasztrófákról (ráadásul tényleg érdekes témában), hogy a cikkíró az általános iskolai kémiaórák szintjén sincsen képezve...
A légköri levegő konkrétan 78% nitrogént tartalmaz, ehhez képest egészen jól toleráljuk toxikus tünetek nélkül...

Al 2018.03.21. 14:34:33

@Macroglossa: Kedves kommentelő! Ez butaság. Nyilván mindenki tudja, mennyi nitrogént szívunk be a levegővel. Ennek ellenére próbáljon meg lélegezni zárt térben, amelyben csak nitrogén van, oxigén pedig nincs. másodpercek alatt úgy fog járni, mint a cikkben szereplő munkások. Mert valahogy az a csekély 20% egyéb gáz az emberi szervezetnek nélkülözhetetlen.

Al 2018.03.21. 14:42:04

@dralisz82: Én is hasonlóan véltem, de nem így volt. Az esetet legjobban leíró cikkből az derül ki, hogy ez az űrsiklóban történt.

"At 9:15 a.m., when they reached the 130-foot level of the RSS, Bjornstad, Cole and Wolford logged in, walked across the access ramp to the shuttle, then climbed down the four-foot ladder to the platform outside door 50-1 of the orbiter. "

"Bjornstad crawled past the curtain into Columbia..."

"The three men had been inside Columbia for less than a minute."

"When he reached the orbiter, he saw Harper collapse onto the platform and, inside Columbia, Wolford passed out atop the unconscious Bjornstad. "

Terry Burlison: Columbia's first victims

www.baen.com/columbia

Karipapa01 2018.03.21. 14:43:18

Jesszusom.
A tűz megelőzése céljából a térből a nem mérgező nitrogénnel kiszorították az oxigént. Csakhogy! Az embernek az életbenmaradásához oxigénre van szüksége! Ezt nem tanultad az iskolában? A víz sem toxikus, mégis belefulladnak az emberek. Nem tudtad? Próbáld ki!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.03.21. 14:51:00

@Macroglossa: Való igaz. A nitrogénnel nincs semmi probléma, a tragédiát az okozta, hogy oxigén nem volt elég, kiszorították nitrogénnel. Ha jól emlékszem, 12% alatti oxigénnél már másodpercek alatt jön a villanyoltás, ráadásul az áldozat számára teljesen észrevétlenül. A "nitrogént találtak a légtérben" feltehetően azt jelentette, hogy túl sokat.

Ostoba baleset volt, mindössze egy gondos szellőztetést mulasztottak el. Ráadásul, ha a cikk jól írta, hárman is úgy rohantak be, ahogy azt minden szüret után elmondják a tévékben. Sokan halnak meg úgy, hogy a pincében erjedéskor összegyűlt szén-dioxidban összeesik valaki, és az illető utánaszalad, hogy felrángassa, aztán ő is ott marad. Tulajdonképpen a szén-dioxid sem mérgező gáz, bár az már fuldoklást okoz, de nehezebb az oxigénnél, kiszorítja azt.

Egy űrhajó felbocsátására készülő személyzet ennél alaposabban is fel lehetne készítve, nem beszélve a maszkokról és életmentő eszközökről. Már az Apollo-1 eseténél is kiderült, mekkora pancserségek vesznek körül egy ekkora vállalkozást is, és tényleg nem tanultak belőle. Ez szomorú és ijesztő.

A Columbia fellövését eredetileg nem ekkorra tervezték, de többször halasztani kellett. Végül, amikor április 12-éig csak néhány nap volt hátra, azért szurkoltam, hogy most már várják ki az évfordulót, úgy lenne az esemény tökéletes. Örülök, hogy ez nekik is eszükbe jutott.

BéLóg 2018.03.21. 15:01:00

Köszönöm a leírást.
Adjon ezeknek az emberek nyugalmat a Föld, lelküket őrizze békében az Ég!

BéLóg 2018.03.21. 15:11:11

Aki nem tudná, a levegőben rengeteg (23%) széndioxid is van, mégis amikor az emberek lemennek az erjedő bor közé a hordókhoz egy pincébe, GYERTYÁT visznek magukkal a LÁBUK szintjén tartva, mert ha az elalszik, akkor ott nincs oxigén és pontosan ugyanaz történik az óvatlan emberrel, mint itt. Ezt népiesen mustgáznak hívják, miközben simán megisszuk a szódavízben oldva is.
Minden évben van néhány ilyen baleset, sajnos.
Másik eset, amikor teljesen zárt térbe mennek emberek figyelmetlenül, pl. tartályok vagy legutóbb vagy 15 éve azt hiszem hajléktalanok egy parkoló dunai uszály belsejébe, ahol NULLA oxigén volt. Meg is haltak.

BéLóg 2018.03.21. 15:16:02

Javítás: A CO2 természetesen nem 23% a levegőben hanem jóval kevesebb, a 23% az oxigén.
Figyelmetlen voltam.
A kilégzett lvegő tartalmaz kb. 5% CO2-t a levegőben lévő CO2 az úgynevezett nyomgázok közé tartozik. Azaz igen kevés van belőle. (De persze van.)

Indriq 2018.03.21. 15:29:27

@BéLóg: őszinte leszek, mázli, hogy kijavítottad magad, különben olyan kioktatás cunamit kaptál volna, hogy a profilod öngyilkosságot követett volna el :)

halaloszto 2018.03.21. 21:25:24

@Segna: ezt a részt is elolvastad? " majd egy rámpán és egy lefelé tartó létrán keresztül bejutottak az űrsikló egyik hátsó kamrájába."

David Bowman 2018.03.21. 22:15:20

Van egy kis probléma az időpontokkal,nem?

David Bowman 2018.03.21. 22:22:36

@Macroglossa: Pedig ő írja jól. A nitrogén fulladást okoz. Nem, mert mérgező, hanem azért, mert kiszorítja az oxigént.

drbale 2018.03.22. 15:16:58

@David Bowman: Rákerestem, úgy kapásból nem tűnt egy drága felszerelésnek...

Lazy Bones 2018.08.20. 06:30:30

Ennek a blognak vége lett? Kár lenne érte...

polopetiahazban · http://www.polokozpont.hu/ 2018.08.27. 15:09:33

@Andy Capp: kedves Andy! Nem, szó sincsen róla! :) Egy kis technikai átállás után újra a páston vagyunk :D
Köszönöm az érdeklődést, jól esik!

Lazy Bones 2018.09.22. 17:39:43

@polopetiahazban: Helyes, de azért még mindig túl ritkásan jelentkeztek!
Utólag könnyű okosnak lenni...
süti beállítások módosítása