Kriszta Szalai: október 17., 18:05 ·
Akkor indulok. Pénteken 11 óráig élem a hajléktalanok életét.
Hogy mi mindent hoz ez a pár nap? Pénz, telefon nem lesz nálam. Hogy hol fogok WC-re menni, enni hol kapok, aludni hol tudok...? Abban biztos vagyok, hogy nem csak a hajléktalan nőről szóló előadás interaktív részében tudom majd megadni a válaszokat. Akinek van kedve, szerdán 5 óra körül a Deák téri aluljáróba hozzon valami ennivalót, házi sütit. Kínálgassátok. Köszönöm:)
Fotó: Gy Balázs Béla. Forrás: Blikk
Kriszta Szalai: október 24., 23:20 ·
Bocs Gyerekek, aki hozott volna kaját szerdán, üzenem, kajával nincs gond. Több helyen osztanak. WC-t varázsoljatok többet a centrumba...még a gyerekkoromban is több volt :)
"– Fél óráig tartott, míg rászántam magam a kéregetésre – sóhajtott. – A legközelebbi vécé 180 forintba került, arra koldultam, és egy-két visszautasítás után kaptam egy kétszázast. Később több helyen is próbálkoztam. Egy nyugdíjasklubból azzal küldtek el, hogy nem akarnak fertőzést kapni. Maradt az egyik bevásárlóközpont, oda beengedtek."
Fotó: Gy Balázs Béla Forrás: Blikk
A teljes cikk itt olvasható:
Paksiné Péteri Júlia október 28.
Ebben az embertelen világban,ahol mindenki ellenség, legyen az roma, hajléktalan, migráncs, vagy munkanélküli akadt egy Ember, aki egy héten át önként vállalta a hajléktalansorsot, -hogy majd feldolgozva élményeit-megmutassa sokaknak, hogy mit élt át. Ma délelőtt nekünk mesélt a Blaha Lujza téren...Köszönjük Szalai Kriszta! :o)
Fotó: Paksiné Péter Júlia. Forrás: Facebook
Kriszta Szalai: október 28.
Egy kis szelet...
Minden este beálltam a Podmaniczky utcai női szálló reménykedő sorába. Egyik este sem jutottam be. . Természetesen mindig utolsónak álltam, hogy az jusson be, akinek kell.
- Maximum marad a séta- mondta a szép arcú Jucus.
- Múltkor is fel alá járkáltam a Jászainál, nehogy elaludjak, csak néha ültem le kicsit inni, hogy kibírjam. -
Tegnap négyen rekedtünk kint, ketten azonnal elillantak, a közel a hatvanhoz Zsuzsi, tétlenül állt, nem hitt a fülének.
- A Dankóba mindenkit bevesznek, nyugtattam. Lassan indult, többször visszanézett, hátha mégis megnyílik a szigorúan becsukott ajtó.
- Gyere velem - kért. Nekiindultunk, kitört kerekű hatalmas bőröndjével. Nem engedte, hogy segítsek. Hogy bizalmatlanság volt-e vagy csak az "én terhem, én viszem" büszkesége...nem tudom. A Nyugatinál a sínekbe beleakadt a maradék kerék és szegény Zsuzsi elvágódott. Pont az arcára esett, a legrosszabbakra készültem. Hála egy kedves nő zsebkendőket kapott elő a vérző orra, egy fiatal lány a bőröndöt kezdte cipelni segítségképpen. Utóbbi felmérve kinézetem, pár lépés múlva átadta nekem a bőröndöt és sietve elköszönt. Zsuzsi próbált eszmélni, nézegette fehér kord nadrágjának lukas részét, s már azon gondolkozott, mikor varrja meg. Sebeit parfümmel fújta be, fertőtlenítés végett. Innentől fogva én húztam, vonszoltam a mázsás terhet. Mély hangú kulturált nő. Nem kérdeztem, nem akartam, hogy kutakodásnak vélje. Ő sem kérdezett. Az kiderült özvegy és 8 éve van az utcán. Nyolc éve.
- Mért nem teszed le valahol a bőröndöd?
- Nem lehet, benne van az életem, a legszükségesebbek. -
Étel, váltásruha, tisztálkodás, minden. Még útközben többször megkérdezte, rendben van-e a külseje, s nem büdös-e, s hogy bizony ez nem az ő napja.
- Dehogynem, a Dankóban minden rendben lesz.- mondtam.
- Gyere velem.
- Nincs orvosim - mondtam. Ez persze csak indok volt, hisz oda mindenkit beengednek, csak a paróka miatt nem tudtam volna a tetűvizsgálaton átesni.
- Nem baj, mondd, hogy folyamatban. Nő ne legyen az utcán. -
Amíg a papírjait kereste a - tényleg - Oltalom kapujában, fülébe súgtam, még találkozunk, s elsiettem.
Ma becsöngettem a Podmaniczky utcai szállóba, bejutott-e Zsuzsi. Szerencsés volt. Kérdeztem, sikerült-e új bőröndöt szereznie.
- Igen - mondta.
- Ó, pedig vettem neked egyet. Tényleg sikerült kicserélni?
- Nem.- mondta
- Akkor elfogadod? Tudod ki vagyok?
- Igen, tegnap veled voltam, csak most vörös a hajad.
- Elmondtam neki, ki vagyok és miért csináltam ezt pár napot ugyanúgy, mint ők. Megöleltük egymást, s még állt némán pár percig, s a nem hiszem el-t ismételgette.
Sok ilyen szuper nő van ott. De aki nem olyan szuper, sőt, mint a szocmunkás mondta, az x-sem tudja leírni, az is táskában, gurulós bevásárlóban viszi az életét, szerencsésebbek gurulós nagyobb bőröndben.
HA VAN elajándékozni való ilyesmitek, 5-5.20 között gyülekeznek a Nyugatinál a Posta épülete mellett, majd sietnek át a zebrán, s állnak sorba. Válasszatok magatoknak egy nőt, akinek elhasznált zsákját újabbra cserélhetitek, s boldoggá tehetitek :)
KÖSZÖNÖM:)))
