Milyen egy elátkozott, rohadt világban élünk már?
Napról napra szaporodnak a segítségkérő levelek, e-mailek.
Fázó, éhező, nélkülöző családok, betegek, öregek könyörögnek bennük.
És többségükről kiderül, hogy igazat írnak.
Mind kihullottak az állami segítség-nyújtás rendszeréből, ami már tulajdonképpen nem is létezik.
Erre az államnak, a kormánynak, a törvényalkotóknak nincs mentségük.
De mi a mentsége a szomszédnak, aki látja a nem füstölő kéményt, a boltosnak, aki tudja, hogy napok óta nem vitt valaki még egy zsömlét sem?
És mindazoknak, akik szótlanul és tétlenül nézik, hogy mellettük egy ember, egy GYEREK (! ) szandálban, kardigánban jár még a fagypont körüli hőmérsékletben is?
Azoknak, akik a maguknak ( és az állam által ) gyártott magyarázatokba bújva hangoztatják: aki nem dolgozik, ne is egyék; mindenki felelős a sorsáért; biztos megvan az oka, hogy ők így élnek; megérdemlik?
Szörnyű és felfoghatatlan.
És szinte tehetetlen düh fojtogat, mert az én lehetőségem is korlátozott.
Szégyellem magam, miközben a kétségbeesett sorokat olvasom.
Szerző: Mérei Böbe