Elment…
Egészen pontosan éppen ezekben a percekben még a buszon ül. 2 bőrönd, hátizsák, kézi táska.
Elmegy…
24 éves, okos, fiatal, jó munkahellyel, minimális nyelvtudással, érettségivel…
Pár hete beszélgettem vele, akkor mondta el, összecsomagol és elmegy, mert ennek az életnek semmi értelme nincs.
Itt. Ebben az országban. Most.
Fotó: Pixabay
Annyit kell tudni a leányzóról, hogy 24 éves, érettségivel rendelkezik, a mellé párosított gyakorlatilag nulla nyelvtudással, amit a középiskolában magára szedett, és az elmúlt években egyáltalán nem használt.
Itthon jó munkahelye volt, jó fizetése, bejelentve, adózva, törvényesen. Családja még nincs, párja szintén nincs. A szüleinél lakik, egy vidéki nagyvárosban. Teljesen átlagos életet él. Okos, kedves lány.
Átgondolta az életét, és hirtelen elege lett Magyarországból…
Ráeszmélt arra, hogy 24 évesen nem telik alap dolgokra. Nem telik arra, hogy ha már a szüleinél lakik, nyílászárót cseréltessen, hiszen a 30 évvel ezelőtt építtet házra, a tisztasági festésen kívül mást még nem költöttek.
És télen fázik, süvít be a hideg. 2 éve akarja kicserélni, de nem tudja összehozni rá a pénzt.
Ráeszmélt arra, hogy 24 évesen jó munkahellyel, jó fizetéssel sincs esélye a jövőben saját önálló lakásra, vagy házra.
10 millió egy panellakás Pesten. A ház árakat hagyjuk. Mert egyszerűen megfizethetetlen. Nem ilyen fizetésekhez vannak mérve az árak. Pedig az ő fizetése kifejezetten jó, az átlagnál magasabb.
Ráeszmélt arra, hogy 24 évesen ő még a szerencsésebbek egyike, aki jól él. Szerencsés, mert szülői segítséggel van egy 20 éves autója. Másnak buszjegyre se telik. És lehet hogy ütött kopott ócskavas, és mindig költeni kell rá, és néha lerobban, de autó, és az övé.. És ha itt marad, akkor még 20 évre ez marad az autója. Aminek ugyan a téli gumi szettjére elmegy egy havi fizetés, és talán az autó értékénél is többe kerül. De egy újabb, szintén használt autót 1,5 millióért, sosem lesz képes összespórolni. Nem hogy egy 4 milliós új autót.
Ráeszmélt arra, hogy nem halad egyről a kettőre, mert ha szeretne egy új számítógépet, telefont, televíziót a szobájába, akkor azt nem tudja megvenni.
Ráeszmélt arra, hogy ezeket egy év alatt tudná csak összespórolni, akkor meg már egyszerűbb hitelre megvenni, az is egy év. De nem akar hitelre vásárolni, megdolgozik azért hogy előre jusson, félretesz, spórol. A felnőtt civilizációban ez így működik, ha az ember szeretne valamit venni, félretesz, spórol és pár hónap alatt megvesz egy televíziót. (mondjuk a civilizációban rendelkezik annyi tartalékkal, hogy képes legyen pótolni egy elromlott mosógépet, televíziót stb). Azt mondta ez az anyagi oldal. Azt csak felületesen említette, hogy szülni is szeretne, utána visszamenni dolgozni, normálisan élni. De egyáltalán nem lát esélyt arra, hogy ha elmegy szülni, akkor „karriert építsen”, hiszen nem lát esélyt arra, hogy szülés után zökkenőmentesen találjon munkát. Mert ugye nincs óvoda, bölcsőde. A munkaadók meg nem szeretik a kisgyerekes anyukákat.
Egyáltalán nem tudja melyik kórházban szülhetne normálisan. Ott ahol a mosdóban meghal valaki és ezt 5 napig nem veszik észre, vagy ott ahol a legkönnyebben összeszedhet bármilyen kórházi fertőzést? (itt kicsit cinikusan röhögött).
Az öccse most érettségizett. De még ő is csak nemrég jött ki az iskolapadból. Pontosan látja már az iskola rendszer hibáit. Megközelítőleg sincs köze az iskolarendszernek az iskoláknak a való élethez… Milyen igaza van… Meg aztán.. Ő most jó helyen dolgozik. De meddig? Mi biztos a mai világba? Magyarországon 5 évre nem lehet előre tervezni, de még 3-ra sem. Neki most jó munkahelye van, szóltak… De ha ez nincs, mehetne a Tescoba takarítani az érettségijével. Vagy pénztárosnak 130 ezerért 3 műszakban. Ő most ennél többet keres.
Úgyhogy beleunt. Összetörtek az álmai, a vágyai. A karrierről, a mesés életről. Amiben nem voltak nagy dolgok, csak normális fizetések, normális árakkal párosítva, kulturált egészségügy, valóban működő oktatási rendszer, önálló lakhatás, család, előrejutás, stb. stb. stb.
Fotó: femina.hu
És most megint szóltak. Hogy lenne egy munka. A civilizációban. Nyugaton, jó fizetéssel, civilizációval, demokráciával, egészségüggyel, létbiztonsággal, mindennel.
Ő pedig felmondott. 2 hét alatt felszámolta az itteni dolgait, és elindult ÉLNI….
Büszke vagyok, hogy volt hozzá bátorsága, (én magamnak már kifogásokat keresek), de mérhetetlenül dühös is.
Ez nem járja, hogy elmegy egy tehetséges fiatal!
Ilyen nincs, hogy nem tudjuk őket itthon tartani!
Ilyen nincs, hogy egy fiatalnak nincs itthon jövőképe.
Ilyen nincs, hogy nincsenek lehetőségek! Csak itt, orbanisztánban van ilyen…
Pedig nem egy borsodi zsákfaluból származó nehéz, szegény körülmények között élő lányról írtam, (ami ugyanolyan tragédia az ő szüleinek barátainak), hanem a barátnőmről!
Aki talán a TE szomszédod, lányod, unokád, testvéred, unokahúgod! A 24 éves szőke, kicsit szakadt autóval közlekedő mindig mosolygós lányról, aki dolgozik, fiatal, szeret bulizni, szeret élni.
Elmosolyodik, utána majd megpukkad a nevetéstől.
-Látod én nemmel szavaztam a migráncsokra. Most mégis elmegyek egy másik országba migráncsnak.
Na, ez az első pofon amit kaptam az élettől. És nem az utolsó.
De már tudom, hogy megint élek, gondolkodom, van jövőképem, terveim, céljaim.
Látom hogy félre tud vezetni a tévé, a média, a plakátok.
Látom, hogy ez nem demokrácia. És elmeséli, hogy most újratanulja az idegen nyelvet, csak külföldi sajtót olvas.
Becsapva érzi magát.
Ő csak egy a sok közül. Százával, ezrével, tízezrével vannak ilyen történetek. Nem értem. Elmegy egy fiatal lány, adófizető, iskolázott, szép, lehetnének itthon gyermekei, családja boldog élete. Mégsem állítja meg őket senki.
Ő már 1990 után született korosztály. Ők már szabadnak születtek. Mégis ők lettek a legnagyobb rabszolgák a mókuskerékben… De Ő nem lesz rabszolga!
Nem mond le a hazájáról. Csak nem tud itt élni, ahogy te sem, és én sem. Mert most élhetetlen. És nem tud rajta változtatni. Elfut, elmenekül.
DE! Bárhol éli majd le az életét, ő mindig magyar lesz. Magyarabb lesz sokunknál. Viszi messze kicsi országunk hírnevét. És tudom, hogy sikerülni fog neki!
Fotó:femina.hu
Szerző: Maja Gabriella Mia
Forrás: Kendő Ereje
