Kívül tágasabb

Átlagos nők alsóneműben

2017.02.01. 06:43, Kívül tágasabb , 62 komment

Tökéletes nő márpedig nem létezik – legalábbis ezt akarta bebizonyítani Emily Lauren, amikor belevágott az „Átlagos csaj” projektbe. A képeket elnézve alighanem sikerrel járt.

cim_178.jpg

A mainstream média jórészt ugyanazt a nőtípust mutogatja, ebbe fáradt bele Emily Lauren, és ezért engedte útjára ötletét, melyben nőket fotózott le alsóneműben, hogy bebizonyítsa, nem lehet mindenkit egyetlen kategóriába beleerőltetni.

„A valóság az, hogy tökéletes nő nincs, mert aki a lapokban, a különböző oldalakon akként jelenik meg, az is Photoshoppolt, manipulált és megváltoztatott külsejű” – nyilatkozta a fotós.

„Amikor rájöttem, hogy a média abból él, hogy elégedetlenek vagyunk magunkkal, akkor arra is rádöbbentem, hogy ezzel csak úgy tudunk szembeszállni, ha létrehozzuk a testpozitív médiát” – tette hozzá Emily Lauren.

A fotós eddig több mint 40 nőt örökített meg 16 és 39 éves kor között, az élet minden területéről: vannak köztük diákok, gyeses kismamák és üzletasszonyok egyaránt.

Azt mondta, éppen azért választotta az átlagos jelzőt a nő elé, mert ebbe mindenki belefér, ugyanakkor senki sem érzi úgy, hogy ő átlagos lenne, ami teljesen normális.

„Sovány, közepes, nagyobb… nem számít. Mindannyian ugyanazzal a társadalmi nyomással nézünk szembe” – fogalmazott Emily Lauren, aki azt is elárulta, hogy a projektben részt vevő nők nagy része nem szerette volna nyilvánosságra hozni a nevét.

A fotós szerint a tinikor különösen nehéz időszak, ezért rendkívül fontos, hogy a fiatal nők megtanulják, miként kezeljék az önazonosságukat, és a nekik esetleg kellemetlen dolgokat.

Emily Lauren jelenleg közösségi finanszírozással próbál meg összehozni egy könyvet, amivel az a célja, hogy a pozitív testkép minél több nőhöz eljusson, és mert tinédzserként neki is nagy szüksége lett volna hasonló segítségre.

(Fotó: Emily Lauren)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása