Kívül tágasabb

Meghan Markle több évszázados hagyományt rúghat fel

2018.01.31. 06:30, Kívül tágasabb , 18 komment

Az amerikai (most már tulajdonképpen csak volt) színésznő várhatóan köszöntőt mond majd a saját esküvőjén, amelyet idén köt Harry herceggel, és ezzel több évszázados hagyományt hagy figyelmen kívül.

harry_es_meghan_2_foto_twitter_com_kensingtonroyal.jpg

A május 19-i esküvőn Meghan Markle-t édesapja, a 73 éves Thomas Markle vezeti majd oltár elé (egyébként ő korábban Hollywoodban világosítóként dolgozott). Egyre inkább úgy néz ki, hogy az örömapa nem kíván majd élni a köszöntő elmondásának lehetőségével, amit éppenséggel a körülmények ismeretében meg tudunk érteni. 

A fogadáson ugyanis 800 meghívott lesz jelen, ami már önmagában kemény kihívás, de beszédet mondani a brit uralkodói család (és természetesen II. Erzsébet) előtt – hát nem irigyeljük azt, aki ebbe a helyzetbe kerül. 

Mindenesetre ha Thomas Markle nem vállalja, akkor a dolgok jelen állása (és a Sunday Times) szerint maga az újdonsült feleség mondja majd a köszöntőt, amire évszázadok óta nem volt példa az Egyesült Királyságban. 

Meghan Markle (aki egyébként az esküvő napján hercegnővé nemesedik) állítólag egy-két viccet is elsüt majd az alapvetően nagyon érzelmes beszédben, melyben várhatóan (és a lap szerint) megköszöni a királyi család és személyesen II. Erzsébet, valamint természetesen Harry herceg támogatását. 

Meghan nem csak színésznői karrierje birkózhat meg könnyebben a feladattal, mint édesapja, hanem mert az ENSZ nők egyenjogúságát támogató kezdeményezésének egyik szószólójaként rendszeresen beszél(t) a nyilvánosság, így például Ban Ki Mun főtitkár előtt. 

(Fotó: twitter.com/KensingtonRoyal)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása