Az életre szóló szeretet titka - Gary Chapman előadásán jártam
2017. március 31. írta: Lane

Az életre szóló szeretet titka - Gary Chapman előadásán jártam

Csütörtök este a szereteté volt a főszerep Szegeden a TIK előadótermében. A szeretet szó jelentéséről, értelméről, és kifejezési módjairól nem más informálta az érdeklődőket, mint az 5 szeretetnyelv kategóriának atyja, Gary Chapman, amerikai család- és párterapeuta.  A héten Magyarországon tartózkodó szakértő 5 városban fog előadást tartani azért, hogy minél több ember élhessen szeretetteljes házasságban. Ahogy ő fogalmazott tegnap: Az információt megadom hozzá, de a végrehajtás mindenkinek saját döntése.

garychapmansa.jpg

Telt ház volt. Nem kérdés, hogy vajon miért gyűlt össze ennyi ember, és hallgatta hol csendben bólogatva, hol önmagát meglátva, felnevetve a házassági problémákat oly jól ismerő és színpadon azt jól szemléltető előadót.

Számomra – házassági tanácsadóként – nem volt ismeretlen a téma. Dr. Chapman rendkívül könnyedén, hangjával játszva hozta elénk a példákat, és olyan egyszerűen fogalmazott, amilyen egyszerű a titka a jó házasságnak: szeretetteljes szolgálat.

garychapman5.JPG

Süveges Gergő mutatta be a színpadon először a szervezőt, a Harmat Kiadó igazgatóját, Dr. Herjeczki Kornélt, akitől megtudtuk, hogy több éves előkészítés volt abban, hogy ez az előadás létrejött. Ismét bizonyságot nyert, hogy soha nem szabad feladni, előbb-utóbb minden sikerre vihető.

Majd nagy tapsot fogadva a színpadra sétált Gary Chapman, egy tolmács hölgy kíséretében.
A fordítás egyáltalán nem volt zavaró, nagyon jól illeszkedett az előadásba. Gondolok itt a hangjátékra, mozdulatokra, amellyel tökéletesen visszaadta Mr. Chapman üzenetét.

Azt már a legelső percekben megtudtuk, hogy a szeretet áll minden középpontjában, ugyanakkor egyben a legzavarosabb szó is, hiszen sokféle helyzetben használjuk. Például szeretjük a kedvenc ételünket, az autónkat, és ugyanúgy mondjuk ki általa, hogy szeretjük a társunkat is.  3 kategóriát jelenített meg Dr. Chapman a szerint, hogy mi áll a szeretet szó mögött.

  1. Szerelem, ami bizsergés alapú. Egy átlagos szerelem 2 évig tart, majd utána ez a bizsergés eltűnik, de nem jelenti azt, hogy nem lobbanhat lángra egy külső személy iránt. Itt kaptunk egy példát arra, hogy mi történik azzal az emberrel, akinek a szeretet tankja üres, nincs otthon bizsergés, és ezt az űrt betölti egy másik kedves ember a munkahelyen.
  2. Szeretet mint hozzáállás. Ez arról szól, hogy miként tudjuk segíteni azt, hogy a társunk jól érezze magát mellettünk.
  3. Szeretet mint érzelmi szükséglet. Az emberek szeretnek szeretve lenni. Alapvető érzelmi szükségletük, hogy az, aki számukra fontos ember, viszontszeresse őket.  Mi történik azzal a gyerekkel, vagy felnőttel, aki nincs a számára érzékelhető módon szeretve? Rossz módszerrel, rossz helyen fog törekedni arra, hogy szeretve legyen.

A házasságokban nagy feladat, hogy megtanuljuk feltölteni egymás szeretet tankját, azaz, feltérképezzük a párunk szeretetnyelvét, majd döntsük el, hogy ezen a csatornán fogjuk a tudtára adni, hogy mennyire odáig vagyunk érte.  Ha nem így teszünk, akkor elbeszélünk egymás mellett, és bár úgy tűnik, mindent megteszünk a társunkért, ő elégedetlen lesz. 

garychapman6.JPG

Az 5 szeretetnyelv: elismerő szavak, ajándékozás, minőségi időtöltés, szívesség, testi érintés.  Ha a társunkat dicsérjük, és ő ebből szeretve érzi magát, akkor törekedni fog arra, hogy olyan dolgokat tegyen értünk, amiből mi szeretve fogjuk érezni magunkat, és mindketten nyertesek leszünk a házasságban. Ezért nagyon fontos ismerni és beszélni egymás szeretetnyelvét.

Mindenkinek van egy elsődleges, és egy másodlagos szeretetnyelve, pont úgy, mint akár az anyanyelv esetében.  Mindenki a saját nyelvén szólal meg a legtermészetesebb módon, így a szeretetét úgy fejezi ki, ahogy ő maga érzékeli a szeretetet.

Dr. Chapman többször hozta példának a saját házasságát, és elmesélte, hogy a kapcsolatukban volt egy erős mélypont, amikor Isten segítségét kérte, hogy megtalálja a hangot a feleségéhez. A választ egy kép formájában kapta meg, amiből világossá vált, hogy ő nem szolgálja a feleségét ebben a kapcsolatban. Hozzáállást váltva rendeződött a viszonyuk, és az egymás szeretetnyelvén történő kommunikációnak köszönhetően viszonyuk nagyszerű és kielégítő. Sok év után is.

A lényeg – fogalmazott Dr. Chapman –, hogy a két fél egymást szolgálja azon a módon, amiből a másik valóban szeretve érzi magát. Két önző embernek sosem lesz jó házassága. Fontos a minőségi időtöltés is egy kapcsolatban, és a közös tévézés például nem számít annak, csak azok a percek, amikor valóban egymást figyelve, akár egymás szemébe nézve éreztetik társukkal, hogy a figyelmüket megragadta, annak középpontjában állnak.

Van három bűvös kérdés, amire a válasz is épp oly fontos, hogy megérkezzen:

  • Mit segíthetek neked?
  • Hogy tehetem az életedet könnyebbé?
  • Hogy lehetnék jobb társad?

Ha ezekre megkapjuk a választ, és annak tükrében fogjuk meghozni nap mint nap a döntéseinket, és cselekedeteinket, akkor a házasságunk jól fog működni, szeretetteljes közegben fogunk élni.

Nagyon örültem, hogy a Harmat kiadó leszervezte ezt a lehetőséget, mert azt gondolom, hogy sok embernek szüksége van, volt  és lesz is ezekre az információkra, amit nem csak a párkapcsolatban, de a szülő-gyermek, vagy tágabb társas kapcsolatokban is nagy haszonnal lehet működtetni egy szebb világ létrehozása érdekében.

Laskai Nelli
életöröm tréner, házassági tanácsadó
A Boldognak lenni című gyakorlati életmódkönyv szerzője

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://laskainelli.blog.hu/api/trackback/id/tr8312390221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása