Öltönyös vaddisznó
2018. január 22. írta: lauren_blogger

Öltönyös vaddisznó

Az új Mercedes G-osztály

Autóipai ikon, akárcsak ihletője a Land Rover Defender. Szerencsére a gyártó nem fosztotta meg brutális külsejétől, a terepképességek eszméletlenek, de belül mégis egy teljesen más világ tárul elénk, amit eddig megszoktunk a G Mercitől. Ez a vadállat egyértelműen szelídült kicsit.

mercedes-g-2018-lauren-blog-2.jpg

A Mercedes legrégebb óta piacon levő típusa, 1979-es megjelenése óta formája mit sem változott – ez a legutóbbi finomítás az avatott szemeknek azért fel fog tűnni. Az első modell fejlesztése még 1972-ben indult, pár évvel később került piacra. A 80-as évek elején már frissítették is, sok akkori luxus felszereltséget kapott. A 90-es évek elején már több mint 100.000 darab talált gazdára. Nagyjából a 90-es évektől vált státuszszimbólummá és luxus terepjáróvá.

mercedes-g-2018-lauren-blog-1.jpg

mercedes-g-2018-lauren-blog-5.jpg

Durva de mégis csodálatos forma, az egyedi kilincs és az ajtó páratlan csukódási hangja, a csomagtér ajtón található pótkerék és megannyi apró formai elem megmaradt. Közel 40 év alatt az autóipar sokat változott, az elmúlt években pedig olyan – első sorban high tech vonalú – robbanás történt, amivel muszáj haladni. A Defender halálának egyik oka biztos ez volt, a Land Rover nem találta meg az arany középutat az ikonikus forma és a technológiai fejlődés között. Ez sikerült most is a Mercedesnek a G-osztállyal.

mercedes-g-2018-lauren-blog-9.jpg

A finomabb vonalak miatt nem tűnik fel, de a kocsi nagyobb lett: szélesebb (121mm-rel) és hosszabb (53 mm-rel), a magasságot nehéz lett volna már emelni, a kocsi így is közel két méter magas. A belső tér is növekedett ennek köszönhetően: elöl 38 mm, hátul tekintélyes, 150mm-el nőtt a hely, valamint a szintén a korábbi modelleknél egyeseknek kényelmetlen válltér is. A méret nőtt, de a súly csökkent, méghozzá 170 kg-val.

 Az első sárvédőkön ülő irányjelzők maradtak, csak úgy, mint a szabadon álló motorháztető, mégis azt a benyomást kelti, mintha egy hatalmas tömbből sikerült volna kifaragni, ez minden bizonnyal a szorosabb illesztéseknek is köszönhető.

mercedes-g-2018-lauren-blog-10.jpg

mercedes-g-2018-lauren-blog-8.jpg

Ha csukott szemmel ülnénk be az új G-be, szemünk kinyitása után nem biztos, hogy felfognánk, miben is ülünk. A high-end és high-tech világ közepébe csöppenünk, a középen látható hatalmas kijelzők (az S-ben debütált, de már az E-ben is látható), a különleges formájú légbeömlők és az eddigi elrendezés hiánya is érezteti, ez már egy új autó. A gyártó hangsúlyozza, a kocsi DNS-e nem változott, csak javítottak az eddigi teljesítményen és luxuson. A nosztalgiázni vágyók kedvéért az autó rendelhető kör alakú műszeregységekkel is.

mercedes-g-2018-lauren-blog-3.jpg

mercedes-g-2018-lauren-blog-4.jpg

Az új kormánymű elektromechanikus, a jobb és pontosabb visszajelzések miatt. A cég hivatalos fórumain keresztül azt erősíti, hogy az autó megmaradt G-Mercinek, terepen még jobb és aszfalton sokkal jobban kezelhető  - hosszútávon kiderül, de az előzetes tesztek ezt erősítik. Megmaradt a kétfokozatú osztómű, a létraváz és a három, egymástól függetlenül kapcsolható differenciálmű.

mercedes-g-2018-lauren-blog-12.jpg

A G-osztály robosztus építési módja, az alvázként szolgáló létravázas konstrukcióval kevésbé érzékeny és terhelhetőbb, mint az önhordó karosszériák, valamint rendkívül hosszú élettartamú és értékálló.

A váz két párhuzamos hossztartóból áll, melyek két-két U-alakú félből vannak összehegesztve és keresztcsövek kötnek össze. Több mint 6400 ponthegesztés tartja össze. Nagy hajlítószilárdsága különösen a kemény terepen való tartós igénybevétel során jelent előnyt. Az alváz ezen kívül műanyag bevonatot is kap. Ezáltal a karosszéria nem nyújt támadási felületet a víz, hó, útszóró só, vagy akár a Szahara homokja számára.

A létraváz ezen kívül a tengelyek kivételével mindig a gépkocsi legmélyebb pontja, tehát semmilyen szerkezeti elem nem nyúlik ki alá. Ez védi a gépkocsi vázát terepen, a talajjal történő érintkezés során. (forrás: mercedes-benz.hu)

mercedes-g-2018-lauren-blog-13.jpg

mercedes-g-2018-lauren-blog-14.jpg

További újdonság a kilencfokozatú váltó (9G-TRONIC) , és teljesen friss belső tér mellett a futómű, amit az AMG-vel együtt fejlesztett ki a Mercedes.  Ez egy független felfüggesztés, az első tengely egy dupla keresztlengőkaros, a hátsó pedig merev tengely. Előre toronymerevítő került, a tengelyek megemelésével pedig növelték a hasmagasságot is: a 6 mm-rel növelt hasmagasság így 24,1 cm, ami elég bámulatos. A gázlómagasság 70 cm, valamint 45 fokos emelkedőn is képes felmenni – az eddig is nagyon jó terepszögek szintén javultak.

mercedes-g-2018-lauren-blog-6.jpg

mercedes-g-2018-lauren-blog-7.jpg

Ha már a felfüggesztés, az új modell egy öt-fokozatú üzemmód választó rendszerrel jön, ahol a Sport, Eco, Individual és Comfort módok mellett a G-Mode (vagyis az off-road mód, mi az egyik differenciál zár bekapcsolásával vagy felezőbe kapcsolással lép működésbe) egy pillanat alatt aktiválható. Mint más terepjáróknál, ez a módváltás itt is a kormányzás, a nyomaték, erőátvitel, stb. viselkedését befolyásolja.  

mercedes-g-2018-lauren-blog-11.jpg

Aki szeretné, júniustól vezetheti is ezt a brutális luxus tankot, ha leszurkolja érte a kb. 107 ezer eurós alapárat. Eddig egy motorváltozatról tudunk, ez a G500, ami egy négyezres, V8-as biturbó, 410 lóerővel és 610 Nm nyomatékkal. Ez már önmagában elég erős, milyen lesz majd az AMG? Izgatottan várjuk.   *fotók: autoblog.hu*

 Nektek is tetszik?

Látogasd meg Te is Facebook-oldalunkat!

A bejegyzés trackback címe:

https://lauren.blog.hu/api/trackback/id/tr4713594395

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása