Manipulált a Grace Jonest ábrázoló ikonikus fotó

2016. november 17. Mai Manó Ház

Grace Jones és Jean-Paul Goude: két név, egy hangzás. Amikor a modell és a fotós – aki akkoriban a „képek írójának” nevezte magát – 1978-ban találkozott, rögtön egymásra is találtak. 1982 augusztusában a The Face című magazinban jelent meg egy interjú Goude-dal „The Man Who Made Grace Jones” (Az ember, aki megalkotta Grace Jonest) címmel, ahol elárulta, hogy három évébe került a hermafrodita, posztindusztriális nemzetközi ikon megformálása, amely végül egy nagylemezt és egy videót eredményezett. Az ikonikus fotó először 1978-ban a New York magazinban jelent meg és Jones annyira megkedvelte, hogy 1985-ben kiadott Island Life című albumán is ezt a képet használta. 

goudejones1978.jpgFotó: Jean-Paul Goude: Grace Jones, 1978

Kevesen tudják, hogy a fenti kép nem egy klasszikus fotó, hanem egy több képből álló fotómontázs. A képet Goude “Nigger Arabesque”-nek nevezte el. Az arabeszk egy, a klasszikus balettre jellemző testtartás: az egyik lábon felvett testhelyzet, amelyben a másik láb 90 fokra emelkedik hátrafelé; az álló lábnak megfelelő kar előre, a másik kar hátra nyúlik.

goudejones002.jpgFotó: Jean-Paul Goude: Grace Jones, 1978

Mivel Jones képtelen volt erre a pózra (mint ahogy az az alábbi képen is látszik), ezért Goude kénytelen volt egy másik megoldást választani. A fotográfus rendkívüli alapossággal, a színésznőt minden lehetséges szögből fotózva - számítógép nélkül, a sötétkamrában - hozta létre teremtményét, mellyel tökéletes illúziót alkotott.

goudejones001.jpgFotó: Jean-Paul Goude: Grace Jones, 1978

(forrás: capacenter.hu; iconicphotos.wordpress.com)

Szintén az 1970-es évek végén, Nancy Burson - az MIT néhány tudósának segítségével - számítógéppel kezdett el összetett portrékat készíteni, ezekből a képekből ITT találsz egy válogatást.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása