2017. júl 09.

Bakony Expressz: a vadregényes nosztalgia

írta: DDQ
Bakony Expressz: a vadregényes nosztalgia

imgp1961.jpg

Sikerült úgy alakítanunk, hogy idén is részt vehettünk egy vonatos kiránduláson. A bőséges kínálatból a Bakony Expresszre esett a választásunk. A végállomás Zirc volt, hat éve már jártunk arra, de maradt látnivaló erre az útra is! 

Így szombaton reggel, az összekészített kirándulós szettünkkel megjelentünk a Nyugatiban. Itt már bent állt a nosztalgia szerelvény, s kellemes reggeli melegben elindultunk megkeresni a helyünk. Miközben sétáltunk a szerelvény eleje felé, a kocsik takarásából kimagaslott a mozdony, egy Nohab! De melyik? Valahogy a kora reggeli fényekben, mintha nem a szokásos festést láttam volna. Ezen a gépen van egy csík, egy kék. Akkor ez a 17-es gép! Ezzel a géppel eddig csak fotókon találkoztam, egészen egy hónappal ezelőttig. S tessék, megint itt van! Gyorsan elfoglaltuk a helyünk, és már iparkodtam is előre.

20170708_063451.jpg

Még nincs itt az utazók nagy része

imgp1869.jpg

Az indulás előtti pillanatok

Alaposan megnéztem magamnak a gépet, végre közelről is. Kitettek magukért a gazdák, úgy ragyogott a gép, mintha vadonatúj lenne! Pedig koros már,  a selejtezéstől is alig menekült meg anno. De szerencsére "megúszta", s mostanság mérővonattal szaladgál. Gondolom, mivel a "többiek" a megsokasodott pályamunkáknál serénykednek, "ő" lett a beugrós.

Aztán már indultunk is, jött a szép utazás. Az úton volt több megálló, s a megállókhoz kapcsolódó programok. Érintettük Pannonhalmát, mi most ezt kihagytuk, ugyanis pár éve felkerestük már ezt a fenséges helyet.

psx_20170709_110848.jpg

Változatos tájakon haladtunk

pannonhalma_002.jpg

Feleségem képe, évekkel ezelőtt készült

psx_20170709_111005.jpg

A vonat ablakából szép látványt nyújt az apátság 

 Az út igazán akkor kezdett vadregényessé válni, amikor elértük a Cuha- völgyi szakaszt. A vonat a Cuha patak vadregényes szurdokában halad, párhuzamosan a kiránduló útvonallal. Három alagút, két híd, erősen emelkedő pálya. Az egyik oldalon sziklafal, a másikon meredély, s árnyas erdő. Lassú a menet, s lehet nézelődni...Van mit, csodás erdő, a mélyben csobogó patak, sziklaormok. Igazi vadregényes táj, természeti látnivalókban bővelkedik, s amint láttuk, kedvelt túrázó hely is. Rendre találkoztunk túrázókkal, akik rácsodálkoztak vonatunkra.

psx_20170709_104436.jpg

A híd alatt kanyarog a patak, mellette túrázók

psx_20170709_110744.jpg

Hatalmas sziklák mellett robogtunk 

psx_20170709_110556.jpg

Innen már nem volt messze Zirc

imgp1954.jpg

A szerelvény elfoglalta a Zirci állomás nagy részét. Érkezésünkkor egy személyvonat állt bent, s csak arra várt, hogy szabad legyen pálya.

imgp1891.jpg

Az öreg Csörgő eztán indulhatott tovább, csodaszép útvonalon jár

Az állomáson aztán a 17-es körbejárt a vonaton és felkészült a visszaútra. A rajongók, akik eddig vele utaztak körbevették, s számtalan fotó készült róla! Az út során, a lehető legváratlanabb helyeken bukkantak fel Nohab rajongók, a sínek mentén. Látszik, hogy figyelemmel kísérik a nagyvasak mozgását, s a rekkenő hőségben is elzarándokolnak egy jó fotó miatt.

Zircre az állomásról pár perc alatt besétáltunk. Rögtön az apátság területére mentünk, s meglepve tapasztaltuk, hogy 2011-óta micsoda változások zajlottak le itt! Átépítették a parkot, látogatóközpont épült, s minden nagyon szép lett! Első utunk a kedvenc fánkhoz vezetett, ami a főbejáratnál áll. Ez, már az első látogatásunk idején megfogott minket.

imgp1908.jpg

A bejáratnál álló fa lombkoronája, belülről.

20170708_141207.jpg

A belső kert

imgp1911.jpg

A felújított basilica minor és az előtte lévő tér.

imgp1907.jpg

A Reguly- könyvtár épülete. Itt van a műemlék könyvtár és egy múzeum is. Legközelebb az nézem meg! 

A nagy melegben az arborétum fái alatt kerestünk menedéket. Rögtön az apátságból is be lehet menni, s nagyon szép sétát tehetünk a fák alatt. Területén található patak, tó és egy nagyon szép fasor is.

psx_20170709_105151.jpg

A 200 éves fasor

psx_20170709_104920.jpg

A patakon több kisebb nagyobb hídon is átkelhetünk

imgp1922.jpg

Az arborétum könnyen bejárható, sok árnyékos padot is találni benne, igazán príma pihenőhely lenne. De jelenlegi formájában "csak" egy kert. Ugyanis a fasor mellett egy gépállomás van, ahol fúrnak faragnak, és átlátszanak a gépek. A másik oldalon a főút zaja hallatszik. Nincs meg az a hangulata, mint az Alcsútdobozon, vagy Vácrátóton lévőnek.  Sokat ront az összképen a 400 éves fa törzsének támasztott törött tábla is... Ennek ellenére nem bántuk meg, hogy bejöttünk, mert az élővilág sokszínűsége, szépsége sok mindenért kárpótol.

Volt még egy ki idő a vonat indulásáig, így még megnéztem a könyvtárat is. Legnagyobb meglepetésemre egyedül voltam a vezetővel. Igaz, nem bántam a dolgot, nagyon jó tárlatvezetésben volt részem. A tárlatvezető kulturált és megnyerő személye, tájékozottsága és közvetlensége és az elmondottak, no és a látottak ámulatba ejtettek. Szeretem a könyveket, a könyvtárakat. Éppen ezért jártam be annak idején a könyvtárat a várban Budán, Pannonhalmán, Keszthelyen, és megannyi más helyen. Itt is egy általam csodált világba léphettem be. Nagyszerű gyűjteménnyel rendelkezik a könyvtár, a legrégebbi könyve 530 éves. Latin, német és magyar nyelvű művek sorakoznak a polcokon, vallási és tudományos témákban. Bármerre nézek, könyvek sokasága, és orromba kúszik illatuk, varázslatos hely.

psx_20170709_110206.jpg

Részlet a nagyobbik teremből. Díszes faburkolat, míves galériával. A burkolatot a Bakonyban található fákból csinálták, kivéve egy díszítést a padlózaton.

   

psx_20170709_110334.jpg

A sarokban álló asztal különlegessége, hogy könyvtári létrává lehet kinyitni! Egy igazi mestermű! Rajta egy régi imakönyv, vasalatos, van vagy 14 kg. A könyvtárban számos érdekesség mellett található két különleges óra, és egy földgömb - éggömb páros. Ezek a legrégebbi az országban található ilyen páros, a földgömb elég pontatlan. Az éggömb sokkal pontosabb, akkoriban még nem ismerték úgy a világot. Míg nézelődtem, megtudtam a könyvtár történetét, s hogy mikor és hogyan sérült meg az egyedül álló dongaboltozat. Mindenkit bíztatok arra, hogy menjen el, és látogassa meg a könyvtárat, s figyeljen a fiatalember szavaira,  kérdezzen bátran! Én nagyon feltöltődve, és csodálattal telve jöttem ki...

Közelgett az idő, így  lassan visszasétáltunk a vonathoz. Némi fotózás után kezdetét vette a visszaút.

imgp1946.jpg

Mozgalmasságot vittünk az állomás életébe

imgp1960.jpg

Szép és elegáns

imgp1894.jpg

Az üres Zirci állomás és az impozáns szerelvény

2017-07-09_11_11_50.jpg

Egy vidáman integető vasutas, bevártuk amíg elment a menetrend szerinti járat

Míg odafelé a természet szépségeben gyönyörködtem, visszafelé a vasutat figyeltem. 

psx_20170709_110035.jpg

A 630 138-as Gigant az erős napfényben álldogált

psx_20170709_105911.jpg

GYSEV Szili páros, a 430 330 és 430 333 Tatabányán

psx_20170709_105720.jpg

Kelenföldi Bika

psx_20170709_105540.jpg

A 007-es Gigant a lassan készülődő alkonyban.

imgp1976.jpg

A hazaúton tekeredik a kígyó

Összességében egy felejthetetlen kiránduláson vettünk részt. Zirc és látnivalói megkapóak, a vonatos utazás pedig igazán különleges. 

/ Csak zárójelben jegyzem meg, a Nosztalgiásoknak : A Pullman kocsikban már a tavalyi tapolcai kirándulás során döglődött a klíma. Akkor sem működött, most pedig a visszaúton le is állt. Azért illő lenne már megcsinálni!/

Szólj hozzá

nohab Utazás Vonat Zirc Vasút Nohab M61 017 Váltó