Annyi ember vagy, ahány nyelvet beszélsz. Ez lebeg a szemem előtt, valahányszor idegen nyelvet használok. Nem mondhatnám, hogy a fenti mondás alapján túl sok személyiség lakik bennem, de velem ellentétben vannak olyanok, akik tudása már majdhogynem ijesztő. Ilyen például Dabi István tolmács és műfordító, aki 23 nyelven beszél folyékonyan, és további 103 nyelven ért és ír. Ez több, mint lenyűgöző teljesítmény. Éppen ezért furcsa számomra, hogy alig hallani a magyar nyelvzseniről. Rajta kívül van még néhány olyan géniusza kis hazánknak, akikre szintén büszkék lehetnénk életművük miatt, de valahogy mégis feledésbe merült a nevük. Összeszedtem néhány híres, vagy éppen hírhedt magyar személyt, akik zsenijükkel kitűntek a XX. században.
Dabi István
A filmipar koronázatlan királya
Fried Vilmos Tolcsván született, 1879. január elsején. Csupán kilenc hónapos volt, amikor szülei a jobb élet reményében Amerikába vándoroltak, és New Yorkban telepedtek le. Fortuna nem állt melléjük, borzasztó szegénységben éltek. Itt még 12 gyermek következett a sorban, de a sanyarú körülmények miatt, csupán hatan érték meg a felnőtt kort. A kis Vilmos, hogy kevesebbet éhezzenek, és segítsen a családján, 8 évesen egy mosodában kezdett dolgozni. Munkája miatt 3 évvel később, 11 évesen otthagyta az iskolát. Az évek alatt keresete egy részét sikerült félretennie, és egy ügyes befektetést követően, 24 éves korában megvásárolta az első filmszínházát. Kiváló üzleti érzéke elképesztő kreativitással párosult, így csakhamar szegénynegyedi éhezőből befolyásos cégtulajdonossá vált. Nevét megváltoztatta az Amerikában nehezen kiejthető Fried-ről Fox-ra, így amikor megalapította saját filmvállalatát, az a Fox Film Corporation nevet kapta. Ekkor már a filmgyára mellett, több száz mozi tulajdonosa volt. Teljesen átalakította a korabeli filmvilágot. Egyetlen folyamattá gyúrta a film készítést a gyártástól a vetítésig. Ő alkotta meg a “star” fogalmát, és mindazt, amit ez a szó ma is jelent: a színészek öltözködését, viselkedését, a nagy közönség előtt történő megjelenésüket, az őket körülvevő csillogást, és álomvilágot. Felismerte, hogy a filmeket legjobban a színészekkel tudja reklámozni és eladni. Számos tehetséget támogatott és nevelt ki saját gyártású filmjeihez, például Shirley Temple-t. Az ő filmszínházaiban játszottak először hangos filmet, gyakorlatilag egyik napról a másikra állt le a némafilmek vetítésével. Legnagyobb sikerei csúcsán is büszkén mesélt a származásáról, és rengeteg magyar szakemberrel dolgozott együtt.
Fried Vilmos/William Fox
Minden összejött neki, amibe csak belekezdett, egészen 1929-ig. Ebben az évben trösztellenes eljárást indítottak ellene, ráadásul az első gazdasági világválság is pont ekkor csapott le. Mindezek tetejébe, súlyos autóbalesetet szenvedett, és mire felépült, 150 millió dolláros veszteséggel találta szemben magát. Csődbe jutott, részvényeit a bankok felvásárolták, így saját cégeinél kisebbségbe került. Végül a Fox Film Corporation-t beolvasztották a Twentieth Century Pictures nevű vállalatba, és az egyesülésből megszületett a világ egyik legnagyobb filmstúdiója, a Twentieth Century Fox Film Corporation. Fox helyzetét 1936-ban súlyosbította, hogy a csődeljárás során megpróbálta lefizetni az egyik kirendelt bírót. Emiatt letöltendő szabadsgávesztésre ítélték, és szabadulása után már nem tudta újra megvetni a lábát Hollywoodban. Mivel akkoriban a filmiparban elvárták a fedhetetlen múltat, William Fox büntetett előélete miatt végleg a süllyesztőbe került. 1952-ben teljesen elfeledve halt meg, de a jogdíjaknak és a családi vagyonnak köszönhetően örököseire így is közel húsz millió dollárt hagyott.
Szóval, ha legközelebb megnézed a Titanic-ot, a Reszkessetek betörők!-et vagy a kedvenc X-men filmedet, és kezdéskor feltűnik a Twentieth Century Fox logója, jusson eszedbe, hogy a “Fox” a mi Fried Vilmosunkat takarja!
A világhírű szoprán énekes-színésznő
Még mindig a filmiparban maradva, szeretnék szót ejteni Eggerth Mártáról, vagy ahogy külföldön ismerték, Marta Eggerth-ről. Nem csak azért érdekes, mert játszott néhány sikeres hollywoodi produkcióban, olyan partnerekkel, mint Judy Garland, vagy Gene Kelly, hanem azért is, mert koloratúrszoprán énekesként igazi kuriózumnak számított. Minden nehézség nélkül kiénekelte a felső C hangot. 1912. április 17-én született Budapesten.Tehetségét jól mutatja, hogy már 14 évesen az Operaházban énekelt, és rövid időn belül a filmvásznon is feltűnt. Egyre többször hívták külföldi szereplésekre, így lehetősége nyílt német, angol, francia, spanyol és olasz filmekben is játszani. Filmforgatáson ismerte meg férjét, Jan Kiepurát, szerelmük 32 éven át, a férfi halálig tartott. Az 1940-es években Hollywoodba szerződött, de nem érezte jól magát az ottani filmvilágban, ezért visszatért az színpadra.
Az anyanyelvére rendkívül büszke volt. Akár Európában, akár Amerikában játszott, minden egyes filmszerződésben kikötötte, hogy csak akkor vállalja a szerepet, ha a filmben egy számot magyarul adhat elő. Ezzel a szokásával kapcsolatban 2006-ban a következőket nyilatkozta: „A filmszerződéseimben benne volt, hogy minden filmbe kell egy magyar dal. Erre soha nem kaptam Magyarországról egy… köszönetről ne beszéljünk, de egy megjegyzést, egy kis elismerést sem. Soha nem kaptam. Azért énekeltem, mert a szívemből jött.”
Eggerth Márta
Ünnepelt primadonna volt New Yorktól Bécsig, bárhol koncertezett a világon, mindenhol állva tapsolta a közönség. Magyarországi fellépésre nem kapott meghívást. A végtelenül kedves, jó kedélyű és kivételes tehetségű énekes-színésznő 94 éves koráig aktívan koncertezett. 2013-ban,101 éves korában halt meg.
Ha van néhány perced, érdemes meghallgatni. Az alábbi videón Eggerth Márta énekel:
A világ legnagyobb festményhamisítója
Szeretem a festőművészetet, különösen Zichy Mihályt, Munkácsy Mihályt és Csontváry Kosztka Tivadart. A nagy nevű, és méltán híres művészek mellett azonban van még valaki, akinek ugyan dicsősége kétes, de tehetsége vitathatatlan. Hoffmann Elemér 1905-ben született Budapesten. Teljesen önállóan kezdett festeni, az ösztöne vezérelte, s mivel jól kezelte az ecsetet, Párizsnak vette az irányt. Eleinte még becsületesen, önálló stílusú és felfogású művészként igyekezett érvényesülni. Egyik képét az 1926-os Őszi Tárlaton ki is állították, de nem talált érdeklődőkre, így hamarosan pénzszűkébe került. Igazi tehetségére ezekben a szorongatott időkben derült fény. Kiderült ugyanis, hogy elképesztő precizitással, és átéléssel képes lemásolni mások stílusát.
A kezdő lökést a legenda szerint az adta, amikor Malcolm Campbell brit autóversenyző felesége ellátogatott hozzá a műtermébe, és megakadt a szeme egy képen, amit Hoffmann gyakorlásként skiccelt fel, alig 10 perc alatt. Mrs. Campbell egy darabig gyönyörködött benne, majd határozottan kijelentette: “ Megveszem ezt a Picassot." Hoffmann eleinte még próbálta meggyőzni, hogy a festmény nem eredeti, de a hölgy közölte vele: ezer közül felismeri a nagy művész vonásait. Így aztán Hoffmann sem erősködött tovább, eladta a képet 40 fontért. Akkoriban ennyi pénzből 2 hónapig fedezte a kiadásait.
Mivel az egyenes út számára nem volt járható, a hamisításban talált rá a megélhetés kulcsára.1947-ben New Yorkba költözött, felvette az Elmyr de Hory művésznevet, és ettől kezdve ontotta magából a jobbnál jobb hamis képeket. Fontos megjegyezni, hogy az adott festő stílusát a legaprólékosabban leutánozva, új képeket hozott létre, vagyis nem a létező alkotásokat másolta le. Az ily módon eladásra szánt műveit soha nem szignózta, így a csalást sem lehetett rábizonyítani. S hogy mennyire ügyesen utánozta a híres festőket? Csak annyira, hogy milliomos lett az álképek eladásából.
Elmyr, amint egy “eredeti” Modigliani-t fest:
Állítólag amikor Picasso megnézte Hory őt utánzó munkáit, hosszas gondolkodás után azt mondta: „Átkozottul ügyes fickó, magam sem csináltam volna jobban. Bármelyiket aláírom.”
Hory két kézzel szórta a pénzt, imádta az életet, ibizai villájában számtalan híresség megfordult. Azonban bármilyen körültekintően végezte a dolgát, végül ő is lebukott. 1966-ban egy texasi olajmilliárdos igencsak sérelmezte, amikor kiderült, hamis képet adtak el neki. A nyomozás szálai Horyhoz vezettek, ekkor került a nyomozóhatóságok látóterébe. Ezt a botrányt ugyan sikerült kisebb büntetéssel megúsznia, de a hetvenes években már Franciaország is a kiadatását kérte. Hory talán érezte, hogy a pályája a végéhez ért, mert 1976. december 11-én önkezével vetett véget életének.
Csaló ide vagy oda, nagyon is értette a dolgát, mivel manapság akár 10-15 ezer dollárt is adnak egy eredeti Hory-hamisítványért. Ami pedig még ennél is szebb: egy új-zélandi árverés képeit a megnyitó előtt hívták vissza, mert kiderült, hogy azok nem eredeti, Hory által készített hamisítványok, csupán másolatok voltak.
Hoffmann Elemér/Elmyr de Hory
