Az amerikai premier után nem sokkal itthon is debütál egy új sorozat

2017. március 08. - Jasinka Ádám

Az RTL Magyarország egyre több premier tartalommal tölti meg a Cool kínálatát. Az ő kábeladójukon debütált az amerikai bemutató után nem sokkal, a hosszú szünet után új évaddal jelentkező X-Akták, és szintén a tengerentúli premierhez közel került képernyőre magyar szinkronnal a Kapcsolat című sorozat is. Most ezt a sort folytatva, az amerikai premier után három héttel hazánkban is bemutatják a legújabb időutazós szériát, a Time After Time-ot.

idorolidorepremier.jpg

A sorozat magyar címe Időről időre lesz, és a története a fiatal H.G. Wellsről (Freddie Stroma) és egyik barátjáról, Hasfelmetsző Jackről (Josh Bowman) szól. A hírhedt sorozatgyilkos ellopja a barátja által feltalált időgépet és a 19. századból egészen napjainkig utazik előre az időben, Wells pedig kénytelen Jack nyomába eredni. A 21. században azonban nem csak régi barátjával, de az új technikai vívmányokkal is meg kell mérkőznie. Az azonos című, 1979-ben bemutatott film, valamint Karl Alexander novellája alapján készített sorozat hazai premierje március 27-én, 21:00-kor lesz a Cool műsorán.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Fotó: Cool TV

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása