Teljesen átalakítja estéit az RTL Klub

2018. január 06. - Jasinka Ádám

Alig pár napja írhatjuk csak a dátumok elejére 2018-at, máris fenekestül felfordult az eddig megszokott erőviszony. Két vetélkedőjével a TV2 ugyanis rég nem látott fölényre tett szert és még a reklámozóknak fontos korcsoportban is maga mögé utasította az eddigi éllovast, legnagyobb konkurensét, az RTL Klubot. Ezt pedig már az RTL Magyarország sem hagyhatta válaszlépés nélkül.

rtlklub_musorvaltozas_2018_januar.jpg

Január 8-tól teljesen átalakítják az RTL Klub hétköznap estéit. A nézettségi versenyt a teljes népesség körében hetek óta megnyerő RTL Híradó kezdési időpontja (18 óra) nem változik, viszont hosszabb lesz. Emiatt az eddigi 18.50 helyett 19 órakor kezdődik majd a Fókusz, melynek adásai szintén tovább tartanak majd - bár csak öt perccel. Az RTL Klub estéinek legnagyobb, évek óta nem látott változása azonban a magazinműsor után következik.

rtlklub_musorvaltozas_2018_januar3.jpg

Az Éjjel-Nappal Budapest helyére a Barátok közt kerül. A Mátyás király tér lakóiról szóló sorozat 20.30 helyett 19.40-kor kezdődik majd hétköznap esténként, azaz évek óta nem látott korai időpontban jelentkezik majd az egykoron verhetetlen napi produkció. Az Éjjel-Nappal Budapest a Barátok közt epizódjai után, 20 óra 20 perckor kezdődik majd.

rtlklub_musorvaltozas_2018_januar2.jpg

A példátlan műsorátrendezés csak kis részben érinti a késő esti, hetente csak egy résszel jelentkező szériákat, valamint a délután vetített produkciókat. Így például a Dr. Csont, a Castle, a Szulejmán, a Válótársak és a Cobra 11 január 8-tól kezdve 21.20 és 21.35 között kezdődik majd. Viszont nem módosul az RTL Klub napi török sorozatának, az Elif - A szeretet útján kezdési időpontja, tehát jövő héttől továbbra is 16.45-től lesz látható.

Az RTL Klub hétköznapjai január 8-tól:
12.00: Nyugi, Charlie!
12.25: Éjjel-Nappal Budapest (ismétlés)
14.10: Rendőrakadémia (ismétlés)
15.05: Szulejmán (ismétlés)
16.10: Story Extra
16.45: Elif - A szeretet útján
18.00: Híradó
19.00: Fókusz
19.40: Barátok közt
20.20: Éjjel-Nappal Budapest
21.20/21.35-től: Heti sorozatok, magazinműsorok, filmek

Fotók: RTL Klub

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása