Nesze!szer

Igazi bőrszépítés, ránceltüntetés: de nem krémmel!

2017. október 12.

 

fullsizerender_65.jpg

 

Nem akartam még most írni nektek erről az eljárásról, aztán mégis annyian kérdezték fórumokban, hogy mi is az, ami eltünteti a szem alatt a táskákat és nem krém, hogy ma gyorsan engedek a nyomásnak. És elmondom az új felfedezésemet anti-agint témakörben. Néhány hónapja felhívott egy kedves ismerősöm, hogy nyílt egy ilyen szalon, amit két doktornő nyitott és biorezonanciás dolgokkal foglalkoznak és van ott szépségápolás is. Nem annyira értettem, de nyilván kíváncsivá tett a dolog, mi is ez. Így elmentem. Azóta pedig bérletes lettem. 

Vallom, hogy csak biztos alapokra lehet bármit építeni. Így, ha te belülről nem vagy rendben és nem jó a bőröd szerkezete, bármit kenhetsz rá kintről, nem éred el a kívánt hatást. Mondhatnám úgyis, kutyag...ra nem építhetünk várat, sőt...  ebben az eljárásban pedig pont az a jó, hogy szinte a lelked varázsolja újjá a bőrödet, belülről. Jöjjön egy kis tudomány!

 

mutatom_a_gepet.jpg

 

Sapphire (Zafír) kezelés működési mechanizmusáról: miközben végtagelektródákon keresztül ún. mikroáram revitalizálja a sejteket, kellemes zenei aláfestés mellett vezetett meditáció segíti a lelki feltöltődést.   Az emberi szervezetben minden egyes sejt elektromos impulzusok útján működik, ahogy öregszünk, ez az áram kezd helytelenül üzemelni. Zafír mikroáram-növelő hatással javítja az oxigénáramlást, a hajszálerek keringését, stimulálja a kollagén- és elasztintermelést, ellazítja a stressztől túlfeszült izmokat test szerte, valamint optimalizálja a bőr faggyúmirigy termelését. Az imaginációs technika segíti a stresszhatások elengedését, valamint erősíti a pozitív önértékelést, kellemes meditatív állapotot eredményezve. A testi, lelki feltöltődés eredményeként jelentősen csökkennek a ráncok, valamint a szem alatti karikák, szürkeség, táskák. Magyarán odamegyek, felteszem a fülhallgatót, beállítják a gépen a kis 50 perces programot, hallgatom a meditációs szöveget, vagy esetleg a zenét és az egész a bőrömre hat. Liftingre is lehet állítani például a programot. Ez úgy anti-aging, hogy közben a lelkedre is hat. Nem krémet kennek és nem kell levetkőznöd sem - ez nekem szempont, mert olyan lusta vagyok sokszor ehhez.  Gyakorlatilag ez az első ilyen gép és kezelés Magyarországon, máshol már elég sikeresen dübörög az egész. És hogy mi történt az arcommal, mióta járok? A homlokomon csökkentek a ráncok és a szemem mellett is. Az egész arcbőröm összerendezettebb lett és feszesebb, nem lóg valahogy úgy, mint egy zacsi...D Jártam már különleges arcápoló technikákat tesztelndi, de volt olyan, ami annyira fájdalmas volt, hogy az életben nem mentem többet, pedig eléggé jól bírom a mindenféle kis kellemetlenségeket. Itt, a Quantummedben 10 alkalmat javasolnak a doktornők, akiket persze nagyon megszerettem közben, mert szuper jó fejek, profik és viccesek is. Jól érzem ott magam, mintha az ember hazaérne a nyugalom szigetére. Még nem vagyok a kúra végén, de annyira, de annyira jót tesz, hogy elmondani sem tudom. 50 perc magammal, magamért... az elején még bealudtam, most már inkább valami fura állapotban vagyok, amikor felkerül rám a fülhallgató. Ja, és mivel pont ezt kérdezte valaki: a nagy, fekete ödémás szemre is szuper megoldás. Nyilván akkor működik, ha egyébként is igyekszel jól bánni magaddal, de mivel az én életemben is kizárt, hogy mostanában kipihenjem magam... ma például 4.10-kor keltem, ezzel segítek azon, hogy ne essen szét az orcám.  Nekem a Sapphire kezelés lett a megoldásom. Imádom. Persze, ez nem azt jelenti, hogy már nem ragaszkodom a jó arckrémekhez, maszkokhoz, de belülről is megtolom a dolgot, mert még jobban hat így minden. Aki fiatalodni, ráncokat eltüntetni, stresszt lerakni szeretne, annak mindenképpen ajánlom! Az én lelkem mindig repül a kezelések után. Annyira, hogy már néhány blogger és újságíró barátnőmnek is megmutattam ezt a szenzációs újdonságot, nem bírtam magammal...D  Maximális ajánlással tudom javasolni mindenkinek, aki szépülni, fiatalodni szeretne! 

 

 

A Quantom szépségszalon facebook oldalát ITT találod, egyébként a IX. kerületben vannak. Parkolni is tudsz, de a 4-es villamos Mester utcai megállójától egy 5 perc gyalog. 

 

1_5.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr3012956167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása