Budapest az új New York!

Miközben próbálom megfejteni városomat, egyre szembeötlőbb az azonosság nyugati álomvárosunkkal. A taxik sárgák. Az utcán az emberek szabadok, főleg éjszaka, az önmegvalósítás ezer formáját tapasztaljuk. A vendéglátóipari egységek multikulturálisak. A "nyócker," a zsidónegyed és a banknegyed tömegeket vonzanak, mint New Yorkban a Harlem, a Brooklyn vagy a Times Square.

35061919_l.jpg

Az Operába a felső tízezer jár, a jó színházak tele vannak és jegyet jó előre lehet csak vásárolni, az utcákon pedig hömpölyög a sorban álló tömeg étterem, színház és mozi előtt.
Parkolni szinte lehetetlen és dugó most már egész nap van.
Vannak szmogriadók és ha leesik a hó az eseményszámba megy a hírekben.
Tegnap a Szabadságtéren épp forgattak, kérdem melyik sztárral, a biztonsági őr gondolkodott kicsit, aztán megjegyezte hogy valami harmadrangú színésznő lehet. A felhúzott gépállásból, darukból, cateringből és ruhás kocsikból, karavánokból ítélve legalább egy Angelina Jolie vagy egy Milla Jovovich, én pedig visszahúzódom tudálékos magatartásomból és nem oktatom ki a segítőkész úriembert.
A Four Seasons-ben csak angolul beszél egy recepciós gyakornok, a graffity pedig beborítja a külvárosi vasút melletti elhagyatott falakat.
Öten hatan laknak együtt mint a Jóbarátok sorozatban vagy pedig olyan szűk garzonban, ahol megfordulni sem lehet.
A lakásokban folyton elromlik, megreped, letörik, kifolyik, kiég, beég, és már nem lehet leszaladni a sarki kocsmába szakiért, így lasszóval fogjuk a villany-, víz és gázszerelőket.
Az éttermekben az ételadagok miniatűrek, az áruk viszont az egekig ér.
A nagypolgári lakásokban már nem a pesti polgár lakik, hanem átvette helyüket az ír, az olasz és az orosz befektető, akik könnyen kiadható minigarzonokká szeletelik a belvárosi házakat, és teletömik két-három éjszakás turistákkal.
Szerettem azt a Budapestet amit még Párizshoz hasonlítottunk. A bohém, kutyaszaros, galambürülékes, művészi fertőt, ahol volt Fészek Klub, Tilos az Á, Nincs Pardon, összefuthattunk filmesekkel a Gromeknél, Antal Imrével a Piroskában, és talán majd mi is úgy emlegetjük a századfordulót, mint a mesés aranykort? Mert minden századfordulónak van előtte-utána egy aranykora amit az új generáció átértékel és átír?

A budapesti pedig a hétvégén kisétál a helyi Central parkokba, a Városligetbe, a Margitszigetre, a Rómaira, a Népszigetre és kockás asztalterítő mellett elfogyasztja az argentin hekket, a debreceni kolbászt és leöblíti a könnyű kézműves sörrel, friss limonádéval vagy rozéfröccsel, hogy hazafele jobban guruljon két lábon vagy két keréken.
A belvárosból pedig hazamennek a legénybúcsús és lánybúcsús másnapos vendégek élményekkel gazdagon és helyüket átveszik a hétfőtől mítingeket tartó menedzserek, az arab befektetők és a kínai szelfisek. 

A bejegyzés trackback címe:

https://novagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr9613624236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Facebook oldaldoboz

Leírás

Mi nők bármilyen korban “kurva jó nők” vagyunk. Mi nők bármilyen korban meg tudjuk tapasztalni az erőszakot, hogy a tapasztalásból összegyúrt kompenzációs csomagot cipeljük magunkkal egész életünkben. Mi nők belefeszülünk a saját életünkbe és ha jön egy vagy két esetleg három faszi, és egyik se üti meg a mércét, önmagunk maradunk. És az önmagunk maradás a “kurva jó nő” jelmez. És a “kurva jó nő” meghatározásban minden benne van, ami egy férfinak kell. A felszín alá sose néz és idővel kiderül hogy mást keres mindenki. A “kurva jó nő” elérhetetlen a férfinak, aki mindent megtesz hogy elérje, megkapja és birtokolja a “kurva jó nőt”. A férfi azt hiszi, ha leigázza a “kurva jó nőt”, akkor a “kurva jó nő” majd úgy táncol ahogyan a férfi fütyül. De a “kurva jó nő” sose szereti a metronom egyhangú kattogását, a ritmus gyorsulását, mert a “kurva jó nő” inkább szereti a szív dobogását. A saját szíve dobogását. És minden “kurva jó” nő sérül az életben ami megbélyegzi, kívülről láthatóvá teszi a valamit, amitől elérhetetlen lesz, vadászható és álomkép mint Anita Egberg.

A blog szerkesztését és üzemeltetését a Publio segíti.

publio

Címkék

adatszabályozás (1) ajándék (1) Al Pacino (1) Amerika (5) Amszterdam repülőtér (1) anna wintour (1) armani (1) asszony (1) attraversiamo (1) Auckland (5) az asszony nem ember (1) a hely szelleme (2) a medve nem játék (2) a sör nem ital (1) bakancslista (1) bali (1) Balogh Béla (1) Bandi (3) barkács (1) Bar Vitelli (1) Baudelaire (1) bazilika (1) bécsi repülőtér (1) bekiwi (10) béla (2) Belflou (1) Bellagio (1) berlin (1) betakarítás (1) bicikli (6) bodeni-tó (1) Bram (1) British Airways (1) buda (1) budai nő (1) budai vár (1) Budapest (22) budapesti nő (16) budapest kedves őrültjei (6) buék (3) buli (4) business class (1) buszos utazás (1) Campania (5) Canal du Midi (6) cápa (2) Carcassonne (3) caserta (2) casino (1) Castelmola (1) Castelnudary (1) cavalli (1) Cirque de Soleil (1) colosseum (2) Coppola (1) crowne plaza (3) család (1) csavargás (17) csavarhúzó (1) Csíkszereda (1) csomag (1) Csontváry Kosztka Tivadar (1) csúcson (2) Dendarai templom (1) disznótoros (1) divat (3) duna (1) Egyiptom (8) éjszaka (1) élmény (67) élményutazás (51) Erdély (10) esztena (2) Etna (3) félrelépés (1) fenntartható turizmus (1) fényképezőgép (2) férfi (1) férfiak (2) Film Tour (1) Firenze (1) földalatti (1) forum romanum (2) fotó (1) Franciaország (6) funivia (2) für emil (1) futások (7) gasztro (9) gdpr (1) GDPR (1) Giardini Naxos (2) Görögország (8) gór nagy mari (1) Grand Canyon (1) grund (1) gucci (1) Gyűrűk ura (1) hála (1) hanuka (2) hátizsákos turizmus (16) Heathrow (1) hegy (3) hegymászás (2) hely szelleme (4) heni süt neked (1) hepp (1) Hobbiton (1) hotel (10) Hotel de la Cité Carcassonne (1) Hotel Mermoz (1) Hotel Paris (2) Hot Water Beach Top 10 Holiday Park (1) idegenlégió (1) impro színház (1) johnny depp (1) jolallnekemavaros (27) (1) kaland (31) kapcsolat (1) Karácsony (2) karib tenger kalózai (1) Kartago tours (3) Keresztapa (2) két negyvenes csaj (10) kígyó (1) királylányok (7) kisváros (3) kisvörös (4) Kleopátra (1) kolbász (1) komboloi (1) komp (1) kraszkó zita (1) kutyák (1) ladys night (2) Languedoc-Roussillon (6) Las Vegas (3) Lazio (4) légió (1) lepkefogó (2) Letojani (1) Lipari szigetek (1) Liszt Ferenc 2B (1) lovi (1) Lufhthansa (1) Luxor (1) Madonna della Rocca (1) maffia (2) magamról (1) maraton (2) marosvásárhely (1) Marsa Alam (1) mary poppins (1) mazel tov (1) medve (8) megcsalás (1) Messina (1) metró (2) Midi Pyrenees (6) Milazzo (1) milf (1) mitfogunkittcsinálni (4) moszkva (1) n (2) nagyváros (25) Nápoly (6) náray tamás (1) naskalat (1) negyes-hatos villamos (2) negyvenesek (9) Nevada (3) newtourzealand (12) new york (4) Nílus (1) (18) nőgyógyász (1) nők (25) nyaralás (2) nyócker (1) Olaszország (18) olasz nő (1) olasz szilveszter (1) optika (1) őrült (1) otthon (2) pakolás (1) Palatinus (1) pálinka (3) panda (1) párizs (1) pesti metró (1) pesti nő (14) pezsgő (1) pillangókat kergető (3) pizza (1) poggyász (2) portugália (1) programok (3) puliszka (1) qatar (3) qatarairways (11) renta (1) repülés (2) repülős utazás (2) Róma (5) romantika (2) rouge (2) ruha (2) Sandra Bullock (1) Savoca (1) sebestyén balázs (1) shopping (1) Simple Red (1) stílusos utazás (48) stoppal a világban (9) Strip (2) St Michel de Lanes (2) szabályok (1) szakember (2) szállás (18) széchenyi (1) szentpétervár (1) szerelem (4) szerelempatak (1) szerető (1) szex (4) Szicília (7) sziget (13) szilveszter (3) színház (3) szűcs gabi (1) Taormina (3) taxi (1) Temptations (1) tenger (12) Thaiföld (1) tizenhetes villamos (1) tizes kulcs (1) történelem (2) Toulouse (1) trafó (1) túra (5) Új-Zéland (13) USA (2) utazás (85) vakáció (32) választás 2018 (4) város (26) vezuv (3) világjáró kalandok (33) villamos (1) VIP Lounge (1) vízesés (1) vonat (1) vörösmarty tér (1) wamp (1) wizzair (1) zoob kati (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása