Ma éppen rákszűrésre megyek, viszonylag emberi időben a város legtávolabbi pontjára. Az időjárás normális, ötven perc menetidő, van idő gondolkodni. Igen, fontos beszélni a rákszűrésről. Ahogyan fontos beszélni a genderizmusról, a metoo-ról, a feminizmusról. Az Indexen publikált posztjaimhoz elég brutális helyzetképet kaptam arról, ki hogyan gondolkodik a karosszékből üvöltve ki igazát, nemtelenül győzködve a nemiség fontosságáról. Arctalanul, névtelenül, kultúrálatlanul, illetlenül, modortalanul. Szerettem volna kinn hagyni az oldalamon a kommenteket, hogy legyen egy kis helyzetkép a mai magyar valóságról, de nem teszem. Mert azok a hozzászólások senkit nem építenek. Főleg azokat nem, akik tovább szeretnének lépni, át ezeken a félelmetes véleménnyilvánítókon. 

Ma már nem lehet költői szabadság, nem engedélyezett az alkotás öröme, azt kell megvalósítani, amiben business van? A nőiségem hozzám tartozik. Amikor arról van szó hogy emancipunci vagyok-e, akkor azt kell hogy mondjam hogy nem szeretnék az lenni. Amikor a genderizmusról hallok, akkor azt vallom hogy nagyon gyorsan találjuk meg a nőiességünket mert kihal az emberi faj, mert fene a gusztusát annak aki egy papnő reverendájába bújt testet meg tud kívánni, amikor a metoo-ról hallok, akkor előveszem régi történeteimet és nagyon őszintén, nagyon belül be kell hogy valljam magamnak, hogy a deal mindkét fél részéről köttetett, akárhonnan kerülgetem a témát, azért mégiscsak ott voltam én is és a felelősség kettős.

A nőgyógyászom szerint heti három szexre van szükségem. Még receptre is felírja nagyon szívesen, de hogy melyik patikában lehet beváltani, azt nem tudja. Annyit hozzátett, hogy ne az interneten ismerkedjek, ki kell mozdulnom a laptopom mögül. Azt is mondta, hogy ha a negyvenes-ötvenes pasik nem lennének nősek, az gáz lenne. Tehát "hajadon" negyvenes pasit ne keressek. Úgyhogy esténként megtaláltok a különböző motorosklubokban, kézműves sörkocsmákban, és autószerelő műhelyekben. Várom az elvált férfiak társkereső oldalát, délutánonként bemegyek a Lehel csarnokba ahol mindig van friss pletyka és saláta, a zöldséges fiúk még tudnak udvarolni miközben megmarkolják a kelkáposzta formás leveleit, ajánlott szerdán menni délután kettő óra körül, mert ekkor nincsenek sokan, és jobban áthallatszik az őszinte bók a pult mögül. 

Miközben azon gondolkodom, hogy a receptet hol, hogyan és miként váltsam be, épp lepasszolt alkalmi karbantartómat próbálom visszakacsintani, persze nem minden áron. Mert mi nők szeretünk szeretni, szerelembe esni, és érzelmileg átélni csendes vagy hangos légyottokat, a szeretői státuszt meghagyva az érzelmileg defektes nőtársainknak. A lepasszolt alkalmi karbantartók ugyanis nős, boldog családapák, akik keresik a problémamentes övezetet, ahol férfiak tudnak lenni a rövid kis légyottra. Nem kell hallgatni a gyerekek visongását, az asszony hisztijét, és nem kell foglalkozni olyan degeneráló dolgokkal, mint a polc felrakása, a villanykörte kicserélése és az örök standerd WC ülőke. Miközben elmagyarázom a jelentkezőknek, hogy érzelmes, érzéki, szerelmes, szeretetteljes monogám viszonyt szeretnék, sok nőtársam kinevet. 

A doktor úr nem javasolja a színházba járást barátnővel, hanem baráttal, ismerőssel. Mert kell a bizsergés, a készülődés, a kihívás és a jóleső érzés a férfi társaságában. Jót tesz a hormonoknak. Ismerkedni pedig kávéházakban, vendéglátóipari egységekben ajánlott. Simán beülhetünk akár egyedül is egy pohár borra. Orvosom indiai származású, magyarul beszélő, köztiszteletben álló személy. Csak más a gondolkodása. Nem baj, fogunk mi még együtt rovarokat enni... 

Alkalmi jelentkezőm pedig simán tovább áll, mert mindig akad egy nő aki.... de hisz tudjuk.... És mi pont azt az egy férfit keressük aki nem áll tovább.... Szigorúan orvosi vényre....