Sötét a lakás? Ezek a virágok imádni fogják!
Home dekor
2017.08.12. 06:00 I galerika

Sötét a lakás? Ezek a virágok imádni fogják!

Egy körfolyosós ház alsó szintjén lévő lakásban, az udvar felé néző helyiségekről sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy világosak lennének. A mai budapesti lakásárak mellett sajnos nem válogathat az ember, és előfordulhat, hogy olyan lakást fog ki, melynek egy-két helyisége sötétebb. Itt sem kell lemondanunk azonban a gyönyörű virágokról.

novenyek-sotet-lakasba1.jpg

Kép forrása: theguardian.com

Mutatunk 7 virágot, amelyek kifejezetten az árnyékos helyeket kedvelik, sőt vízigényesnek sem mondhatóak, és a kártevők sem rajonganak értük, és extraként még tiszta levegővel is megajándékoznak minket. Egyetlen hátrányuk, hogy közülük 6 sajnos mérgező.

Hegyescsúcsú futóka

A Hegyescsúcsú futóka vagy Aranyos szobafutóka (Epipremnum aureum) az egyik legismertebb szobanövény, szinte minden háztartásban megtalálható a szekrények tetején. A 16-27 °C közötti hőmérsékletet kedveli, kevéssé vízigényes, akkor kell locsolni, ha földje már kiszáradt, de a ráncos levelek is árulkodóak lehetnek.

Szereti a párás levegőt, elsárgult leveleit rendszeresen vágjuk le, és leveleit rendszeresen törölgessük át nedves ruhával. Ha fekete pöttyök jelennek meg rajta, az arra utalhat, hogy túl nedves a talaj, ugyanakkor, ha a levelek széle szárad, akkor túl száraz. Ha levelei világosabb zöldek, vagy sárgák, akkor túl sok fényt kap, és leggyakoribb kártevője a bíbortetű. Sajnos az emberre és állatokra is mérgező, de a NASA a 10 legjobb levegőtisztító növény közé sorolja.

Sok zöld növény egy XIV. kerületi lakásban

novenyek-sotet-lakasba2.jpg

Még több képért kattintson a fotóra!

Vitorlavirág

A Vitorlavirág (Spathyphyllum spp.) egy újabb növény, ami elsősorban mérgező voltáról és remek levegőtisztító képességéről híres. Szereti, ha talaja enyhén nedves, de azt is elviseli, ha egy kicsikét száraz. Ha levelei lankadnak, mindenképp locsolni kell, mivel nem bírja a klóros vizet, csak olyan vízzel locsoljuk, ami legalább 24 órán át állt. A 18-24°C közötti hőmérsékletet kedveli, és szereti, ha leveleit rendszeresen spricceljük, vagy letörölgetjük a portól. Ha levelei sárgulnak, túl sok fényt kap, ha nem hoz virágot, helyezhetjük egy kicsit világosabb helyre.

Anyósnyelv

Az Anyósnyelv (Sansevieria trifasciata) szintén szerepel a NASA top 10-es listáján, melyen a legjobb levegőtisztító növényeket gyűjtötték össze. A 16-29°C közötti hőmérsékletet kedveli, és csak akkor szabad locsolni, ha talaja már teljesen kiszáradt. Leveleit évente egyszer-kétszer töröljük át nedves ruhával, ha levelei elvesztik mintájukat, tegyük egy kicsit világosabb helyre. Levelei gyerekekre és állatokra is mérgezőek.

Az anyósnyelv remek kiegészítője a kortárs, modern enteriőröknek, ahogy az alábbi angyalföldi lakás nappalijában is látható.

novenyek-sotet-lakasba3.jpg

Még több képért kattintson a fotóra!

Kukoricalevél

A kukuricalevél (Aspidistra elatior) egy igazi túlélő. Egyáltalán nem igényli a gondoskodást, sőt akkor fejlődik, ha nem foglalkoznak vele. Tavasszal és nyáron csak akkor szabad locsolni, ha a talaja már teljesen kiszáradt, ősszel és télen még ennél is ritkábban. A 10-29°C közötti hőmérsékletet kedveli, sárga levelei túlöntözésre utalhatnak. Legveszélyesebb kártevője a pókatka, előnye a többi hasonlóan igénytelen növénnyel szemben, hogy egyáltalán nem mérgező.

Változó Rákvirág

A Változó Rákvirág (Aglaonema commutatum) foltos leveleiről ismert, melyek az egészen sötétzöldtől az ezüstön át a szürkéig mindenféle árnyalatban pompáznak. Szintén az egyik legjobb levegőtisztító növény, a 16-24°C közötti hőmérsékletet kedveli. Locsolni csak akkor kell, ha talaja már teljesen kiszáradt, és nem szabad hagyni vízben állni. A pókatkák, a pajzstetvek, a bíbortetvek és a levéltetvek a legnagyobb ellenségei, bogyója és nedve mérgező.

Csíkolt zebralevél

A Csíkolt zebralevél (Calathea) kicsit igényesebb növény, mint az eddig felsoroltak. Több vizet és magasabb hőmérsékletet igényel. Ennek ellenére nem szereti a túl nedves talajt, viszont kedveli a magas páratartalmat és a 21-29°C között9 hőmérsékletet. Szintén érzékeny a vízben található kemikáliákra, de kellő páratartalom mellett nem kell tartanunk a kártevőktől, viszont emberre és állatokra is mérgező.

Agglegénypálma

A ZZ növényként is ismert agglegénypálma (Zamioculcas zamiifolia) nem hiába kapta ezt a nevet, ugyanis rendkívül igénytelen. 16-24°C közötti hőmérsékleten érzi jól magát, és ha két hónapig elfelejtjük locsolni, akkor sem lesz semmi baja, sőt hozza az újabb és újabb hajtásokat. Nincs kártevő, ami ártana neki, ha levelei összekunkorodnak, az annak a jele, hogy túl sok fényt kap, míg a sárguló levelek a túl sok öntözés jelei. Emberekre és állatokra sajnos szintén mérgező.

Ebben a balatonfüredi nappaliban sok más növény mellett, hegyescsúcsú futóka és agglegénypálma is helyet kapott.

novenyek-sotet-lakasba4.jpg

Még több képért kattintson a fotóra!

 

 

Nagyszerű ingatlanok a belvárosban (X)

Címkék: virágok tiszta levegő cserepes növények sötét lakás home dekor