Pangea

Minden, ami földtudomány

Miért ilyen magas a Mount Everest?

2018. január 03. 19:36 - lezlidzsi84

Hogyan nevezzük Földünk tengerszinttől számított legmagasabb pontját? A helyi nyelveken Csomolungmának vagy Szagarmathának? Esetleg használjuk egy olyan ember (George Everest) nevét, aki egyrészt kézzel-lábbal tiltakozott  ez ellen, sőt nem is úgy ejtette ki a nevét, ahogy ma használjuk? Egyáltalán milyen magas ez a hegy és hogy lett ekkora? Ennek fogunk ma utánajárni.

800px-mount_everest_north_face.jpgA Mount Everest északról. Az északi mászóútvonal a bal oldali (félig árnyékban lévő) gerincen át a bal oldali vállon vezet fel a csúcsra - (forrás)

Elsőként tegyük rendbe a névkérdést: A Csomolungma talán a legtisztább ügy, a tibetiek így nevezik a hegyet, és ennek kicsit eltorzított változatát használják a kínaiak is. (Mondjuk a hegyet elsőként feltérképezni akaró, 1921-es brit expedíción azért okozott némi gondot, hogy a tibetiek a közeli Makalut is Csomolungmának nevezték...) A területet először feltérképező britek kezdetben csak simán megszámozták a távolból megfigyelt csúcsokat, megmérték a magasságukat, majd igyekeztek kideríteni, hogy is hívják a helyiek azokat. (Ez a környék viszonylagos nyelvi sokszínűségét figyelembe véve nem is volt annyira egyszerű.) Mivel 1856-ban azt állapították meg, hogy a XV. csúcs a legmagasabb, esetében különös figyelmet szenteltek a névadásnak - már ekkor felmerült többek között a Csomolungma is, ugyanakkor volt némi zavar azzal kapcsolatban, hogy a helyi nevek valójában hány hegyre is vonatkoznak (jellemzően többre). Mivel ez a világ legmagasabb hegycsúcsánál zavarokhoz vezethetett volna, ezért a brit-indiai földmérők vezetője egy huszáros vágással elődjéről, George Everestről javasolta elnevezni a csúcsot. Everest maga tiltakozott ez ellen, mondván, hogy a neve kiejthetetlen a helyiek számára, de az 1860-as évekre az elnevezés meghonosodott. Mivel Everest 1866-ban elhunyt, nem tudott ez ellen tiltakozni, ahogy az ellen sem, hogy az utókor - el nem ítélhető módon - nem volt tisztában azzal, hogy ő "ívriszt"-nek ejtette a nevét, nem pedig "evöreszt"-nek... A Szagarmatha a hegy újabban bevett nepáli elnevezése, ami létezett már korábban is, de inkább hegyi régióra vonatkozott, nem pedig a konkrét csúcsra. Még némi zavart visz a dologba, hogy a legmagasabb hegycsúcs, egy több, különálló, de roppant magas csúcsot (pl. a Lhocét) is tartalmazó tömb része. A Mount Everest elnevezés egyértelműen csak a legmagasabb csúcsra vonatkozik, míg a helyi elnevezések egy része az egész tömbre, illetve a környékre.

800px-amanecer_desde_la_cima_del_everest_por_carlos_pauner.JPGKilátás 8850 méterről. A piramisszerű "folt" nem más, mint a csúcs árnyéka - (forrás)

De milyen magas is a Mount Everest? A britek első, pontosnak tekinthető mérése 8839 méteresre tette a hegyet, amivel volt egy kis gond: épp 29.000 lábat tett ki, ezért a kerekítés gyanújának elkerülése végett még hozzáadtak az értékhez 2 lábat ("kontinentálisul" ez 8840 m lett). Az 1955-ös indiai mérés már 8848 métert adott, ahogy 20 évvel később a kínai is, az ezredfordulón csúcsra vitt GPS pedig 8850 métert. Ezt követően komoly vita alakult ki, ugyanis a csúcs jobb megismerésével kínai tudósok azt állították, hogy a hegy sziklaalapzata 8844 m-es, és ugyan ezen van még 4-5 méter hó és jég, de az nem számít. A nepáliak mindezt nemzeti büszkeségük megcsonkításaként értelmezték (megfeledkezve arról, hogy ez egyben Kína legmagasabb hegye is) és tiltakoztak. Ma a hivatalos álláspont az, hogy ha csak a sziklarészt nézzük 8844 m-es a hegy, ha a nagyjából állandó "jégsapkát", akkor valahol 8848 és 8850 m közötti.

800px-hillery_step_near_everest_top_retouched.jpgA csúcshoz vezető utolsó méterek délkeletről  (A Hillary-lépcsőnél)- bal oldalon jól láthatóak a csúcs palás mészkőrétegei - (forrás)

De mit is jelent ez a 8850 méteres tengerszint feletti magasság? Hogy képzeljünk el ekkora hegytömeget? A heggyel foglalkozó írások egy része nem felejti el megemlíteni, hogy ha azt nézzük, melyik hegy van legtávolabb bolygónk középpontjától, akkor egyáltalán nem az Everest a győztes, hanem az egyenlítő közeli Chimborazo Ecuadorban, mely a Föld alakja miatt 2186 méterrel van távolabb. (Nagyjából a 19. század első feléig azt hitték, hogy ez a Föld legmagasabb hegycsúcsa, innen ered a dolgok "csimborasszója" nyelvi fordulat.) Szintén elő szokott kerülni, hogy amennyiben a környezetéhez (alapjához) mért magasságot vizsgáljuk, akkor a hawaii Mauna Kea a föld legmagasabb hegye, mivel nagyjából 10,2 kilométerre emelkedik ki az óceáni aljzatból. Az igazság az, hogy még számos más hegy nagyobb környezetéhez mért magassággal rendelkezik, pl. az alaszkai Denali (5,3, 5,9 km-es lejtő), illetve szokás emlegetni, hogy a Nanga Parbat északi (Rakhiot) lejtője közel 7 kilométerrel magasodik a mintegy 1000 méteres tengerszint feletti magasságon lévő Indus völgye fölé. Valójában ebben az esetben nem egy összefüggő hegyfalat kell elképzelni: a legmagasabb pontját a Nanga Parbat csúcsában elérő hegytömb összességében valóban 7 kilométerrel magasodik az alapot jelentő völgy fölé ezen az oldalon, de jópár gleccser és folyóvölgy tagolja, így nagyjából 3500 méteres tengerszint feletti magasságig egy keskeny völgyön át lehet feljutni...

1024px-mount-everest.jpgA Tibeti-fennsík fölé magasodó híres "North Face" - (forrás)

Az Everest "lába" a déli oldalon körülbelül 4200 méteren található, az északi oldalon, az önmagában is roppant magas (és nagy kiterjedésű) Tibeti-fennsíkból pedig 5200 méteren kezd kiemelkedni. 3600-4600 méteres környezethez viszonyított magassága így sem kicsi, nagyjából ott kezdődik ahol Európa teteje van és önmagában majdnem akkora, mint a Mont Blanc teljes tengerszint feletti magassága. A Mount Everestet tartalmazó masszívum tehát a világ tetején ülő korona, egy extrém magasan kezdődő extrém magas hegycsoport, mely kiemelkedik a környék gyakran 8000 métert közelítő vagy épp meghaladó csúcsai közül is.

ev.JPGAz Everest masszívuma szintvonalakkal - a Lhoce és az Everest távolsága légvonalban kb. 2500 méter - Forrás: Google Maps

Már többször is a csúcsot tartalmazó hegytömbről, masszívumról volt szó. Az Everest masszívum fő tömegét tekintve egy kelet nyugati irányban nagyjából 15 kilométeres, észak-déli irányban 10 kilométeres roppant hegytömb, melynek legnagyobb kiterjedésű (északi) részét a gleccserek által háromszög alapú gúlává csiszolt 8848 méteres Mount Everest alkotja, keleti részét a hasonló formájú 8516 méteres Lhoce képzi (mely a világ negyedik legmagasabb csúcsa). A masszívum Lhocéből kiinduló déli gerincén van a 7861 méteres Nupce csúcs. A három legmagasabb pont nagyjából nyugatra néző U alakban veszi körül a Khumbu gleccser által közéjül mélyített meredek gleccservölgyet, mely igen komoly jégtömegeket vezet le a három csúcs katlanából. A fentiekből következik, hogy az egyébként önmagában is nagyon impresszív, gúla alakú Mount Everestet az egyébként magasabb déli fala felől sok esetben eltakarja a Nupce, míg északi oldala takarás nélkül, hófehér falként magasodik a Tibeti-fennsíkot szegélyező "kisebb" csúcsok fölé. (Ráadásul az északi fal elég szélesen tör a magasba, fokozva a látványt nagyszerűségét.)

1280px-everest_nubtse.jpgAz Everest masszívum délnyugatról: középen a Mount Everest, jobbra a távolban felsejlik a Lhoce, de nagyrészt takarja a Nupce, köztük pedig a Khumbu-gleccser - (forrás)  

De hogy lett ilyen magas az Everest, és miért éppen ott található, ahol? A kérdés megválaszolásához a hegy anyagának vizsgálata visz közelebb. Bár nem a legegyszerűbb ilyen magasságból kőzetmintákhoz jutni, azért akadtak vállalkozó kedvű geológusok, akik egyben kiváló hegymászók is voltak (már rögtön az első, 1920-as években kivitelezett Everest-expedíciókon), úgyhogy ma már igen jó képünk van a Mount Everest felépítéséről. A hegy tömegének legnagyobb részét - több különböző rétegben - nagy nyomáson átalakult tengeri (zömmel sekélytengeri) üledékek alkotják. Ez már elég árulkodó, de hogy jobban értsük a világ tetejének keletkezését, eléggé vissza kell tekernünk a naptárat, nem meglepő módon a Pangea szuperkontinens boldog (vég)napjaiig, azaz nagyjából 250-300 millió évvel ezelőttig. (A szuperkontinensekhez köthető lemezmozgások sajátosságairól és okairól bővebben itt lehet olvasni.) A szuperkontinens déli, Gondwananak nevezett feléről riftesedés következtében szárazföldi kőzetlemez darabok kezdtek leválni, az így létrejövő "kontinenst" a tudósok Kimmériának nevezték el.

249_global.pngHelyzet a Tethysben mintegy 250 millió éve. A vonalakon lévő számok az óceáni kőzetlemez korát mutatják, a Paleotethys északi részén lévő mikrokontinensek szintén beépültek a kialakulóban lévő hegységrendszer elődjébe - (forrás)

Valójában nem kompakt kontinensről volt szó, hanem egy több lemezdarabot tartalmazó (jellemzően) szárazföldi sávról, ami időnként sekély tenger is boríthatott. A Gondwana és Kimméria között nyíló új óceán (Neotethys) fokozatosan észak felé "tolta" Kimmériát, ennek következtében a Kimméria és Pangea északi része közötti óceáni sáv (Paleotethys) szűkülni kezdett, mivel idős és nehéz óceáni kőzetlemeze szubdukcióba (alábukásba) kezdett az északi oldalon, lassan bezárva a Paleotethyst, és a déli oldalon nyitva a Neotethyst. Ez egyben a Kimméria és a Pangea északi része között található szárazföldi lemezszilánkokat is a mai Eurázsiához préselte, majd amikor a Paleothetys és Kimméria lemeztalálkozásánál is megindult a szubdukció a Paleotethys tengersávja mintegy 200 millió évvel ezelőtt eltűnt, és Kimméria kéregszilánkjai is az északi kontinenshez "préselődtek" amely természetesen komoly hegységképződéssel járt. Egyben az óceáni kéregrészen felhalmozódott üledékek egy része nagy mélységbe került, és megkezdte metamorfózisát, melynek még komoly szerepe lesz történetünkben. Azt már a Sziklás-hegység példáján megtanulhattuk,, hogy a kéregszilánkok hegységképződésben való részvétele széles hegységzónákat hoz létre, és mindez itt sem volt másképpen: az egykori kéregszilánkok nyomai ma is megtalálhatóak Tibetben, Iránban, Törökországban.

195.jpgKörülbelül 195 millió évvel ezelőtt a Paleotethys kezdett eltűnni - (forrás

Ez azonban még csak a szerény kezdés volt: a Neothetys idősödével ez az óceánág is elkezdett bezárulni, és a Gondwana darabokra szakadásával tulajdonképpen az előbb ismertetett folyamat (masszív hegységképződés) gyakorlatilag megismétlődött, csak kicsit más formában, és valamivel délebbre. A mai Indiát és Ausztráliát és Antarktiszt magába foglaló kőzetlemez mintegy 150-160 millió évvel ezelőtt lehasadt a mai Afrikáról, majd mintegy  85 millió évvel ezelőtt India megkezdte önálló útját észak felé. Ennek fő hajtóereje a Neotethys óceáni kőzetlemez darabjainak egymás alá bukása volt, ami - mivel vékony és nehéz lemezdarabokról volt szó - India igen gyors közeledését eredményezte (a legjobb időszakban évi akár 20 cm-t is közeledhetett egymáshoz a két kontinentális kőzetlemez), ami nagyjából 65 millió évvel ezelőtt újabb masszív hegységképződéshez vezetett: a Himalája és a csatlakozó hegyláncok formálódni kezdtek. Ennek pontos folyamata még kérdőjelekkel teli, egyrészt a létrejövő hegységrendszer óriási kiterjedésű és elég bonyolult szerkezetű, másrészt a jelentős része a nagy magasság és az eljegesedettség miatt nehezen kutatható.

Valahogy így zajlott le India "ütközése"

Azt tudjuk, hogy a két szárazföldi kőzetlemez közötti óceáni aljzat nagyrészt alábukott a földköpeny anyagába (hiszen ez volt a két lemezdarab közeledésének egyik motorja), de természetesen kisebb nagyobb darabok a két lemezdarab között "satuba" is szorultak. Ez, illetve a szubdukcióval járó vulkánosság ugye már önmagában hegységképződéshez vezetett volna, az igazán érdekes dolgok viszont "India" nagyjából 52 millió évvel ezelőtti megérkezésekor kezdődtek. Mivel az aránylag könnyebb, de vastagabb szárazföldi kőzetlemez képtelen a "tankönyvi értelemben vett" szudbukcióra, és az igen nagy tömegű eurázsiai lemez nem nagyon mozdult, az Indiai-óceán nyílása miatt továbbra is északkeletre tartó "India" kezdetben rátolta a Neotethys megsemmisülését követően kialakult hegységrendszert a Paleotethys megsemmisülésekor létrejött hegységrendszer maradványaira (részben ebből van Tibet), illetve részben benyomult az eurázsiai lemez alá. Ennyi anyag mondjuk nem nagyon fér el errefelé sem, ezért többfelé is utat keresett magának. Egyrészt a tágabb értelemben vett ütközési zóna anyagának egy része délkelet felé "kinyomódott" létrehozva az Indokínai-félszigetet. Másrészt az ütközési zónában is érdekes dolgok történtek: a nagy vastagságban egymásra rétegzett szárazföldi és részben óceáni eredetű kéregdarabok izosztatikus emelkedésbe kezdtek. (A köpenyen "úszó" kéregdarabokra ható felhajtóerő megemelte az egész komplexumot - többek között ez magyarázza a Tibeti-fennsík igen nagy magasságát.) Másrészt a szárazföldi lemezdarabok satujából helyenként elkezdtek a korábban mélyebbre került óceáni eredetű közetlemez darabok is a felszín felé mozogni. Legkönnyebben  a viszonylag könnyebb kőzettömbök (enyhén metamorf - palásodott - mészkő, homokkő) jutottak nagyobb magasságba.

wedge_extrusion_and_critical_taper_model_of_the_ghc_in_the_himalaya.jpgA Magas-Himalája Zóna GHC) kiemelkedésének egy lehetséges modellje - (forrás)

Mozgásukat még egy tényező segítette: a Himalája nagyszerkezeti egységei  közül a hegység déli részén található "Központi Törészóna" és a "Dél-Tibeti Törészóna" (elnevezéseik szinte minden forrásban különböznek) közötti rész valószínűleg mindkét peremén felfelé mozdult, így a környezetéhez képest viszonylag ellenállóbb kőzetekből álló zóna emelkedett hosszútávon a legmagasabbra: ez a rész alkotja a Magas-Himaláját. A zóna északi peremén, gyakorlatilag a Dél-Tibeti Törészóna felett található az Everest masszívum...

hodges_2000fig3.jpg

A Himalája főbb nagyszerkezeti egységei: a kék egység a Tibeti Zóna (vagy Tethys-Himalája), délre a szürke zóna a Magas-Himalája. Az Everest a jobb alsó (DK-i) sarok közelében EV-vel jelölve - (forrás)

 

Magán az Everesten szinte tankönyvszerűen tanulmányozható a fenti folyamatok egy része: a hegycsúcson nagyon jól elkülönülnek az északkelet felé kiemelt kőzetrétegek. A hegy bázisát az agyagpalából és gneiszből álló úgynevezett Rongbuk-formáció adja mely nagyjából 7000 méterig terjed. efölött helyezkedik el az Everest (vagy North Col)- formáció mely 8600 méterig terjed, nagyrészt pedig  nagyjából 500 millió éves metamorf (palás) homokkőből, márványból, valamint agyagpalából áll.

tg_climbingabovehighcampeverest.jpgA hegy palája - (forrás)

Felső négyszáz métere a híres "sárga-szalag" mely nagyrészt márványból és fillitből áll. Az Everest-formáció felett jól elkülönül a csúcs anyagát alkotó Csomolungma formáció, melynek 470 millió éves szürke mészköve ma a lehető legmesszebb található egykori sekélytengeri keletkezési helyétől.

everest_research_pyramid.jpgAz Everest fő rétegei messziről is jól láthatóak - (forrás

A Himalája és az Everest "növekedése" természetesen ma sem lezárult történet. Az indiai lemez továbbra is mozgásban van, így a hegység évente átlagosan 5 mm-t (a Nanga Parbatnál 10 mm-t) emelkedik. Ugyanakkor felmerülhet a kérdés, hogy ha ennek a brutális méretű hegységrendszernek a kialakulása már több mint 50 millió éve tart, akkor miért nem sokkal magasabb? Azért mert a gyors kiemelkedés mellett a lepusztulás is extrém gyors (évi 2-12 mm közötti), a monszun légmozgásoknak kitett Himalájában csaknem lépést tart a kiemelkedéssel. (Ennek eredményei az Indus, a Gangesz és Brahmaputra alföldjei és utóbbiak gigantikus deltavidéke.)

mount_everest_as_seen_from_drukair.jpgA nem csekély mennyiségű hóval fedett Everest-masszívum szeptemberben (A Mount Everestet a Lhoce félig takarja) - a nagy mennyiségű csapadék (hó és jégképződés) komoly erózióval jár - (forrás)

Mennyire veszélyes a világ legmagasabb hegycsúcsa? Mennyire kíván nagy erőfeszítést az oda való feljutás? Természetesen már önmagában a hegy gigantikus méretei és az utasszállító repülőgépek utazómagasságát csaknem elérő magassága is igen nehézzé teszik a feljutást: különlegesen jó edzettség, nagy állóképesség és jó akklimatizációs képesség kell a sikerhez. Itt kell a legnagyobb vertikális távolságot megtenni a 8000 méter feletti halálzónában, ahol a levegő nyomása és oxigéntartalma mintegy 30%-a a tengerszintinek, és a szervezet gyakorlatilag lassan "leépíti magát" - azaz huzamosabb tartózkodásra nem alkalmas a terep. Szintén probléma a hegy "kitettsége": a csúcs már csaknem belelóg a Földet körülölelő futóáramlásokba (jetstreamekbe) ami a viszonylag szabályos gúla gerincein brutális széllökéseket eredményezhet, aminek hegymászókra gyakorolt esetleges negatív hatását nem kell ecsetelnünk.

everest_oxygen_graph.jpgA légnyomás és az oxigénnyomás alakulása a különböző tengerszint feletti magasságokban - (forrás)

Ugyanakkor más igen magas hegycsúcsokkal összevetve az Everest nem számít kiemelkedően gyilkos hegynek. Természetesen az áldozatok abszolút számában előkelő helyet képvisel, azonban ennek egyik oka, hogy sokan is próbálkoznak vele. Eddig körülbelül 20.000 ember próbálkozott a mászással, több mint 6.000 el is érte a csúcsot, de legalább 290-en életüket vesztették eközben, a maradandó egészségkárosodást elszenvedőkről nem találtam statisztikát. Az Everest főleg a déli útvonalon nem igényel durvább hegymászótechnikát, persze az igen meredek  (gyakran 45 fokos) hegyoldalakon illetve a kitett szakaszokon különösen megfontoltan kell mozogni, amire mondjuk egy mezei túrázó vagy közepes hegymászó egyáltalán nem lenne képes ilyen dimenziókban. Hogy mi történik, ha mégis megpróbálják, arról itt lehet részletesen olvasni. Összességében tehát igen veszélyes hely, de vannak nála "gyilkosabb" hegycsúcsok is.

sts058-101-12_2.JPGAz Everestre vezető főbb útvonalak - (forrás)

A déli mászóútvonal legnehezebb pontja az úgynevezett Hillary-lépcső, ami egy bő 10 méteres, majdnem függőleges sziklaalakzat - 8800 méteren, ami még nehezebbé teszi leküzdését. (Viszont általában kötelek állnak itt rendelkezésre, illetve a 2015-ös földrengésben állítólag összeomlott a szikla, így könnyebben járható.) Szintén veszélyes eljutni a hegy lábához a Khumbu-jégesésen át, de a legtöbb csúcstámadónak itt serpák által kialakított (persze ettől még hajmeresztő és veszélyes) útvonal áll rendelkezésre. 

800px-western_cwm_14th_may_2011.jpgA déli útvonal a Khumbu-jégesésről, balra középen a Mount Everest, jobbra középen a Lhoce - (forrás)

Az északi, kínai (tibeti) útvonal valamivel rövidebb, ugyanakkor nehezebb: itt 8000 méter felett három nagy sziklaalakzatot kell leküzdenie a mászóknak, és az útvonal is szelesebb általában. Ezért a gyengébb képességű mászók általában a déli útvonalat favorizálják, de van még egy tényező, ami befolyásolja, ki honnan próbálkozik: az alaptáborok elhelyezkedése. A déli alaptábor ugyanis sokkal nehezebben megközelíthető: az önmagában is félelmetes fekvésű luklai reptérről még bő egy hetes gyalogtúrával lehet odajutni (amely egyrészt gyönyörű,másrészt jól szolgálja az akklimatizációt.) Az északi táborba autóval (busszal) is el lehet jutni, innen az előretolt alaptáborig pedig mintegy 25 kilométeres, viszonylag egyszerűbb túra vezet. Tehát a ráérősek, több idővel és pénzzel rendelkezők, kalandkedvelők és a vezetett túrán résztvevők inkább a déli oldalt preferálják, a többiek inkább az északit.

traffic_jams_tourism_turning_mt_everest_into_a_death_trap.jpgA szűk szezon átka: forgalmi dugó az Everest Lhoce falán (a déli útvonalon körülbelül 7500 méter magasan) - (forrás)

Útvonaltól függetlenül igen veszélyessé teszi a mászást a hegyen uralkodó időjárás: a csúcs közelében -35 fok körüli téli átlaghőmérséklet és az akár 170 kilométeres széllökések miatt télen csak elvétve kerül sor csúcskísérletekre, a júniusban érkező monszun pedig tekintélyes mennyiségű hóval fedi be a lejtőket, ami miatt nyáron és ősszel a lavinaveszély miatt nem népszerű a hegység felkeresése. Vagyis csaknem mindenki április-májusban "tolong" a hegyen, gyakran libasorban felfelé haladva a kötelek mentén. Az Everest című film alapján könnyen elképzelhetjük, mi történik, ha ilyen helyzetben egy váratlan vihar érkezik...

Természetesen a Mount Everest is folyamatosan változik. Bár a Himalája kiemelkedésének és eróziójának gyors üteme emberi léptékkel mérve túl lassú ahhoz, hogy látványos változásokat okozzon, a 2015-ös földrengés "ereje" már látványosabb változásokkal járt. Egyes beszámolók szerint a klímaváltozás hatásaival is számolhatunk: a huszonegyszer (!) a hegyet megmászó járó Apa serpa szerint a csúcs hó és jégsapkája változóban van, persze jó kérdés, hogy ez mennyire írható a klímaváltozás számára (a csúcson nincs állandó meteorológiai mérőállomás, és még 70 éve sem ismerjük a helyet). Mindenesetre a természet erői a hegycsúcson továbbra is extrém módon éreztetik hatásaikat, hívjuk akár Mount Everestnek, vagy Csomolungmának vagy Szagarmathának.

 

Ajánlott és felhasznált források:

  • http://www.montana.edu/everest/about/research.htm
  • https://en.wikipedia.org/wiki/Geology_of_the_Himalaya
  • https://www.thoughtco.com/geology-of-mount-everest-755308
  • http://factsanddetails.com/world/cat51/sub323/item1316.html
  • http://eps.mcgill.ca/~courses/c350/lecturestuff/mar18/
  • https://en.wikipedia.org/wiki/South_Tibetan_Detachment
  • https://www.youtube.com/watch?v=Or-StvJ4AlE
  • https://www.geolsoc.org.uk/~/media/shared/documents/Events/Past%20Meeting%20Resources/Himalaya%2014%20Geology%20of%20the%20Himalayas.pdf
  • https://en.wikipedia.org/wiki/Indus-Yarlung_suture_zone
  • Conrad Anker - David Roberts: Mallory nyomában
  • Anatolij Bukrejev - G. Weston Dewalt: Hegyi őrület
39 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pangea.blog.hu/api/trackback/id/tr9913483811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

David Bowman 2018.01.03. 20:50:33

Európa teteje jóval 6000 m fölött van. Nem? Az Elbrusz a Kaukázusban.

eloi 2018.01.04. 02:47:18

Nem felé magasodik, hanem fölé! Amúgy érdekes volt a cikk! Köszi!

lezlidzsi84 2018.01.04. 08:23:12

@David Bowman: 5642 méter :)
Némileg vitatott meddig tart Európa, illetve, hogy a Kaukázus mekkora része is "tartozik" hozzá. Hegymászószempontból van némi zavar mind Európa (Mont Blanc vs. Elbrusz) illetve Ausztrália és Óceánia esetében (Mt. Kosciuszko vs. Puncak Jaya) esetében. Szóval igazad van, Európának mostanában két teteje van, ezek közül a Mont Blanc a "biztos" és nem vitatott:
en.wikipedia.org/wiki/Seven_Summits

agadou 2018.01.04. 21:17:49

Szóval, miért nem magasabb a Mount Everest? A Mars legmagasabb hegye, az Olympus Mons 22,5 km magas. Ott is volt erózió.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.04. 21:36:27

Ez rendkívül érdekes és izgalmas volt. Köszönet érte! :-)) Neki kell futnom még egyszer, mert elsőre elfáradtam. Sok munkád lehetett benne.

Allesmor Obranna 2018.01.04. 22:28:11

@agadou: Az Olympos Mons egy vulkán a Marson. Nem gyűrt lánchegység. Sokkal kisebb gravitációs környezetben, lényegesen vastagabb kéregre épülve, lényegesen több kéreganyagon áttörve épült akkorára, amekkorára, teljesen más elv szerint. Csak egy példa, az se semmi, hogy 21.2 km a magassága (vagy 25, vagy 27, mindeféle adat van), de az még lényegesebb, hogy 600 km az átmérője, így a vulkán lábánál állva nem is lehet látnia tetejét a Mars kisebb átmérője miatt.
Az, hogy a Mars felszínén ekkora vulkán (is) keletkezett, a fentiek ismeretében nem is akkora csoda, viszont erre a Földünkön elég kevés az esély. Már csak az ért is, mert a Marson a légkör sűrűsége egy százada a földinek, vastagsága pedig töredéke, így a felszín felett 21.2 km-el már nem igazán beszélhetünk semmiféle erózióról.
Ekkora vulkán nem tudna létrejönni a Földön, mert a saját tömege alatt beszakadna a kéreglemezbe. A legnagyobb vulkán 10.2km magas Mauna Kea.
A Földhöz hasonló tömegű Vénuszon a Maxwell-hegy 11km magas, szintén vulkanikus.

Pootj 2018.01.04. 22:28:20

@agadou: Azért nem magasabb, mert nem tud jelentősen magasabb lenni. A Földön a gravitáció erősebb, mint a Marson, a kőzetek sűrűsége és a nehézségi erő nagyjából ebben a tartományban van egyensúlyban (ha nagyobb rész emelkedne ki, akkor a saját súlya nyomná vissza az földköpenybe). Ezenkívül az erózió is nagyobb, mert a légkör is jelentősen sűrűbb illetve itt bizonyított a víz jelenléte.

zolllii 2018.01.04. 23:06:53

A Marson nincs kéregmozgás, a 22km-es vulkán egy helyben nő :)

Gandosz 2018.01.04. 23:34:06

@Allesmor Obranna: "a vulkán lábánál állva nem is lehet látnia tetejét a Mars kisebb átmérője miatt."

Biztos? Álltál ott?

Void Bunkoid 2018.01.04. 23:38:04

@David Bowman: a Kaukázus pont határvonal, tulajdonképpen viktori retorikával szólva "félázsia". Földrajzi szempontból inkább Európa, kulturális szempontból inkább Ázsia :)

agadou 2018.01.05. 00:23:27

@Pootj: Pontosan. Nem az erózió a döntő ok, hanem a "hegy" súlya és a kéreg tartó ereje.

Allesmor Obranna 2018.01.05. 00:33:19

@Gandosz: Igen. Miért te még nem? Azért a Mars rádiuszánál, ha 300km-re vagy egy 22-27km magas objektumtól, akkor annak bajosan láthatod a tetejét, mert a horizont alá esik.

kúrórudi 2018.01.05. 00:47:02

@Allesmor Obranna: Butaság. A Mars Olymposa és az Everest 22km vs 8.8km méretkülönbsége között a kialakulásbeli különbségen kívül főleg mérési oka van. A Földön a zérópont az óceánok vízszintje (tudod, tenger szint feletti magasság...), a Marson nincs víz, így nincs tengerszint... Ha pl. az Everestet a Mariana árokhoz nézed, akkor bizony a Földön is közel 20k a legnagyobb magasság...

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.05. 06:16:15

@Void Bunkoid:

"Földrajzi szempontból inkább Európa, kulturális szempontból inkább Ázsia"

Pont fordítva. Földrajzilag inkább Ázsia, kulturálisan Európa. A 6 kaukázusi állam egy része teljesen Ázsia földrajzilag, més részük meg nagy részben az.

A legeurópaiabb Azerbajdzsán területének is alig 10 %-a van Európában.

Allesmor Obranna 2018.01.05. 06:57:55

@kúrórudi: Butaság, vagy sem, nem tudom, de az érvelésed ott sántít, hogy az Olympos Mons magasságát se a Mars felszínének legméllyebb pontjához (Valles Marineris, -7, -10km) számítják, hanem a 600km átmérőjű vulkán lábához. Az eredeti kérdés megválaszolva tehát továbbra is feltételezem, hogy a fele akkora gravitációs környezet mellett sokat nyomott a latba, hogy a Mars litoszférája átlag 200km vastag, ezzel szemben a Földön az óceánok alatt a fele, a szárazföldek alatt a háromnegyede, de úgy, hogy mind a két esetben ez tovább tagolódik a felszínt alkotó kb 50-70km vastag kéregre. Ennél az átlagosan kétszer vastagabb marsi kéreg homogénebb és lemeztektonikai mozgás sincs. Gyanítom, hogy ez az oka, hogy idáig ekkora vulkán, de ilyen magasra felgyűrődő hegytömeg se tudott létrejönni a bolygónkon.

Tristee 2018.01.05. 08:53:53

Végül is maga a hegycsúcs, hivatalosan melyik országhoz tartozik? Ez nem derült ki egyértelműen a blogból. Avagy pontosan hegycsúcson húzódik a nepáli-kínai határ?

lezlidzsi84 2018.01.05. 09:01:22

@Tristee: Pontosan a hegycsúcson húzódik a határ. A szintvonalas térképen kicsit haloványan, de a szürke vonal jelzi a határt.

lezlidzsi84 2018.01.05. 10:34:38

@Allesmor Obranna: Igen, azt hiszem azt nem hangsúlyoztam eléggé, hogy több szempontból is nagy a szerepe a hegy (és a Magas-Himalája) magasságában az izosztatikus egyensúlynak. Emiatt is ilyen magas, de sokkal magasabb egyelőre nem nagyon lehet.

Dr. Tom 2018.01.05. 11:10:23

Szikkasztónak ástak gödröt hátul a kertben nyáron, majdnem 3 méteres kupac keletkezett amit 2 másodperc alatt megmásztam. Mindent átérzek ...

exterminador 2018.01.05. 11:16:10

A Mount Everest, ahogy a cikkben is megjegyzik, még mindig emelkedik. Én arra lennék kíváncsi, vajon meddig tud nőni.

lezlidzsi84 2018.01.05. 12:38:40

@exterminador: Nehéz megmondani, de olyan borzalmasan nagy mértékben a jelenlegi körülmények között valószínűleg nem lesz magasabb.

Egyrészt ha a Magas-Himalája nagyobbra nő a kőzetlemezek további ütközése nyomán, a megvastagodó kőzetrétegek mélyebbre is süllyednek az alsó földköpenybe, ami "elveszi" a növekedés egy részét. (Mint a hajó amire pakolunk még egy sor konténert - nem a konténerek teljes magasságával lesz magasabban a víztükörnél, mivel a hajó merülése is nő.) Ez persze attól is függ, hogy milyen módon történik a vastagodás (egymásra torlódás, egymás alá bukás).

Másrészt ha nagyobb mértékben kiemelkedik, az erózió is gyorsulhat, ami megint "leszabályozza" a magasságot.

Az egész függ a kőzetlemezek közeledési sebességétől, formájától, illetve az erózió miatt úgy általában a Föld klímájától is.

haXXor 2018.01.05. 15:55:51

Hosszú idő után az egyik legjobb poszt itt az Index környékén. Köszi :)

David Bowman 2018.01.05. 15:59:05

@Allesmor Obranna: A Mauna Kea félig vízben áll, ezért lehet ekkora. Víz felett kb a Mount Everest magassága az elméleti maximum. (olvastam) (Itt nem szabad nagyon okosnak lenni, mert a blog írói komoly szakemberek.)

David Bowman 2018.01.05. 16:03:58

@Allesmor Obranna: Valójában az Olympus Mons a legnagyobb a három sorban álló vulkán közül. Úgy sorakoznak, ahogy a Hawaii szigetek. Lehet, hogy ugyanúgy kéregmozgás során keletkeztek.

David Bowman 2018.01.05. 16:09:14

@Void Bunkoid: A grúzok keresztények. Az örmények is.

David Bowman 2018.01.05. 16:12:32

@kúrórudi: Kösz, azóta én is megnéztem.

lezlidzsi84 2018.01.05. 20:35:29

@David Bowman: Igen, sokkal magasabb valóban nem lehet tengerszint felett a jelen körülmények között.

Untermensch4 2018.01.06. 01:44:23

@Void Bunkoid: @David Bowman: "Földrajzilag tudtommal nem egzakt európa és ázsia határa hanem közmegegyezéses jellegű. Simán lehetne eurázsia egyben, két "szubkontinens-nyúlvánnyal (india és európa), oszt' jónapot. A koptok is keresztények, meg az oroszországi föderáció lakossága is, sztem ettől se egyiptom, se szibéria nem lesz jobban európa(i)... :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.01.07. 11:23:08

Jó volt, kösz."Olaszország" :D is pont így gyűrte fel az Alpokat, nem?Legalább is ha ránéz az ember a térképre, nem lehet más az indok.Van még ezeken kívül jelentős méretű, ugyanilyen módon felgyűrődött hegység?
Jelentős méret alatt azt értem, hogy több ezer méter magasak a csúcsok.

lezlidzsi84 2018.01.08. 10:25:42

@geegee: Az Alpok és az egyéb európai lánchegységek esetében is egy hasonló, igen bonyolult több kéregszilánkot is megmozgató folyamatról van szó, de itt a kőzetlemezdarabok némileg kisebb vastagságban "halmozódtak" egymásra (illetve nagyobb mértékben buktak egymás alá), ezért a kialakult hegységek alacsonyabbak. Bővebben itt tudsz erről olvasni: pangea.blog.hu/2016/10/23/magyarorszag_hetedik_termeszeti_csodaja

Más jellegű mozgások hozták létre a Sziklás-hegységet, de a beékelődő lemezszilánkok igen nagy kiterjedésű hegységrendszert hoztak létre, nagy kiterjedésű fennsíkokkal:
pangea.blog.hu/2015/08/16/a_sziklas-hegyseg_szuletese

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.01.20. 14:45:20

@lezlidzsi84: Kösz a linkeket. A Teide-vulkánról nincs valami (tervezett) poszt esetleg?Nem látok keresőmezőt a blogon, a címkék közt sem fedeztem fel.Örömmel olvasnék róla.

David Bowman 2018.01.21. 16:25:26

@geegee: Én is. A mi kis helyi Hawaii-unk.

lezlidzsi84 2018.01.22. 09:42:10

@geegee: @David Bowman: Nincs még írásunk a Teidéről, de rendelés felvéve :)

lezlidzsi84 2018.02.19. 12:15:00

@David Bowman: @geegee: Már van írásunk a Kanári-szigetekről:

pangea.blog.hu/2018/02/19/europa_hawaii-ja

David Bowman, köszönöm a tippet a címadáshoz :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.02.22. 08:44:25

@David Bowman: @lezlidzsi84: Haha, köszönöm a visszajelzést, el fogom olvasni. :-)
süti beállítások módosítása